HETI POP – Rekordot döntő Jeff Koons, digitális kijelzős LV táskák és vért takarító kortárs robot

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

Jeff Koons Rabbit című műve 91,1 millió dollárért kelt el – ezzel a legdrágább olyan aukción gazdát cserélő művé vált, amelyet kortárs, ma élő alkotó készített. A Christie’s kortárs aukciója 539 millió dolláros forgalmat bonyolított le, az 56 tételből csupán az anyag 9 százaléka, azaz 5 alkotás nem került eladásra. Az aukció anyagából több mint 10 mű 10 millió dolláros ár felett került leütésre – három munka pedig még az 50 millió dolláros határt is átlépte. Ezekkel a számokkal ez az aukció az eladások és árak tekintetében a hatodik legsikeresebb este a kortárs aukciók történetében.  

Forrás: artnews.com

A Louis Vuitton a digitális eszközök mindennapi használatán inspirálódva 2020-as cruise kollekciójában két, monogramokkal és flexibilis, beépített OLED kijelzővel ellátott táskát dob piacra. A kiegészítők a JFK reptéren rendezett divatbemutatón debütáltak. A táskával érkező videókijelzők teljesen működőképesek – a bemutató közben a kijelzőkön többek között városokat ábrázoló mozgóképek és lefele gördülő internetes böngészőablakok voltak láthatóak. A táskák tervezője Nicolas Ghesquière.  

Louis Vuitton digital bags
Forrás: dezeen.com

Sun Yuan és Peng Yu Can’t help myself című munkája Velencében, a Ralph Rogoff által kurált May you live in interesting times című kiállításon látható. Egy ipari robotról van szó, amely fáradhatatlanul igyekszik a folyamatosan áramló és őt körülvevő mélybordó, vérszerű folyadékot a megadott területen tartani. Az átlátszó ketrecben munkálkodó robot 32 különböző mozdulatra képes annak érdekében, hogy a folyadékot képes legyen a helyes irányba takarítani – ezek a sajátos mozdulatok azok, amik emberivé teszik tevékenységét.  

industrial robot continuously sweeps blood-like fluid in sun yuan + peng yu's 'can't help myself'
Forrás: designboom.com

Magyar formatervezők mutatkoznak be Bukarestben a hetedik alkalommal megszervezett Romanian Design Weeken, amely a román formatervezői szakma legjelentősebb, évente megszervezett eseményének számít. A május 18. és 26. között zajló rendezvényen a magyar formatervezés újabb kiemelkedő alkotásait láthatja a román közönség. A Balassi Intézet folytatja a korábbi évek sikeres együttműködését a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel, az idén két tanszék kiállítása lesz jelen Bukarestben: az intézet székhelyén a MOME divat- és textil-, valamint ülőkekiállítását láthatják az érdeklődők. A MOME divat- és textilkiállítása betekintést nyújt a szövöttanyag-tervező, a nyomottanyag- és mintatervező, valamint a kötöttanyag- és formatervező specializációk munkájába. A MOME ülőkekiállításán egyedi bútordarabok, köztük személyre szabott pihenőbútorok, könnyen hordozható, szétszedhető ülőkék és újraértelmezett székek láthatók.

Forrás: institute.ro

Források: artnews.comdezeen.comdesignboom.com, MTI

full_006214.png
HETI POP – Hervé-kiállítás Pannonhamán, a Helsinki Biennálé debütálása és a Notre Dame restaurálása

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

full_006224.png
HETI POP – Braille LEGO, 3D printelt Notre Dame és a legújabb Banksy-mű

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

full_006245.png
HETI POP – Fornasetti Velencében, az idei Turner Prize jelöltjei és a nemzetközi banánforradalom

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

full_006268.png
HETI POP – Megnyílt a weimari Bauhaus Museum, Adria ízű fagylalt és Bauhaus-kiállítás Isztambulban