A Pál István (Kolozsvár, 1888. április 9. – Auschwitz?, 1944?) halálát követő hetven év alatt fokozatosan oszlik a feledés homálya; egyre jobban körvonalazódik egyéni látásmódú, különös munkássága, tragikus életútja. Mint a tenger mélyére süllyedt repülőgép felszínre törő roncsai, úgy bukkannak fel időről időre a művész alkotásai, valamint a baráti, munkatársi kapcsolataira utaló dokumentumok. E töredékekből próbáljuk összerakni, rekonstruálni pályaképét és teszünk kísérletet életművének szakmai értékelésére.

Három évtizede annak, hogy az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben, a könyvtár karzatára száműzött Selig Múzeum anyagát katalogizáltam. (1) A többségében patológiai szempontból érdekes mű között feltűnt néhány portré és kórházi miliőt megörökítő alkotás, amely tanult festőt sejtetett. A szignatúra: Pál István, számomra akkor ismeretlen művészt takart, életművének ezt követő feltárását szórványos művészettörténeti adatok és a kórház korrajztárából idővel előkerült orvosi feljegyzések segítették. (2)

A jeles műgyűjtő, dr. Veér András, az OPNI egykori főigazgatója támogatásával 1988-ban, a „Lipót” fennállásának 120. évfordulójához kapcsolódva megnyílt a Pszichiátriai Múzeum állandó kiállítása, melyen Pál István nyolc festménye kiemelt helyet kapott. (3) Az utóbbi években azután a művész számos festménye került napvilágra magángyűjteményekből és bukkant fel aukciókon is; korábban lappangó képeinek, egyre gazdagodó oeuvrejének ismeretében munkássága stiláris állomásairól is árnyaltabb képet alakíthattunk ki.

Pál István (4) 1906-ban a budapesti Képzőművészeti Főiskolán rövid ideig Ferenczy Károly növendéke volt – a főiskola névsorai 1907–1908-ban Pollák István néven említik –, majd Münchenben Hollósy Simon magániskoláját látogatta. 1909-ben már Pál István néven szerepelt a Nagybányai Szabadiskolában tanuló növendékek sorában. 1912-ben a Nagybányai Jubiláris Képkiállításon két festményt is kiállítottak tőle. (5) Csendélet című kompozícióját a Műcsarnok 1912-es Tavaszi Tárlatán is bemutatta, ekkor az alábbi sorokat írta barátjának, Füst Milánnak: „Igen kérlek, hogy miután a Műcsarnokban egy csendéletem lóg és ez az első alkalom, hogy ott szerepelek, ha hatalmadban áll és szívesen megteszed értem, gyere ki holnap délelőtt a Műcsarnokba.”

A tárlat megtekintésére Ignotust is felkérte. (6) A nagybányai művésztelepen Pál az avantgárd indíttatású „neósok” köréhez tartozott, így ő is azok között volt, akik a kolóniából kiválva Kecskemétre távoztak. 1909-ben már az éppen alakuló kecskeméti művésztelepen dolgozott. (7) A budapesti nagyközönség elé 1910-ben, a modern törekvéseknek otthont adó Művészház téli kiállításán lépett Nagybányai parkrészlet és Pavilon című képeivel. (8) 1912-ben ugyancsak a Művészházban szerepelt Férfi akt című festményével. (9) Adatok és ismert műtárgy híján homály fedi Pál 1912 és 1918 közötti életszakaszát. 1918. július 19-én egy ugyancsak Füst Milánnak szóló leveléből tudható, hogy akkor épp a Weiss Manfréd Acél- és Fémművekben dolgozott adminisztratív munkakörben. (10) A Tanácsköztársaság alatti tevékenysége miatt a kommün bukása utáni üldözések egzisztenciálisan őt is súlyosan érintették. A létbizonytalanság, a reális fenyegetettség siettették már korábban manifesztálódott pszichés betegsége ismételt felszínre kerülését, és 1920-ban több mint egy évre a lipótmezei elmegyógyintézetbe került. Ezt követően a trianoni békeszerződéssel Romániához csatolt Aradon talált menedéket és munkát az 1925-ben induló avantgárd művészeti lapnál, a Periszkopnál. Az irodalmi avantgárdnak otthont adó Nagyváraddal és a 20. század első évtizedének újító törekvéseit koncentráló Nagybányával ellentétben Arad közönsége meglehetősen konzervatívnak bizonyult ebben az időszakban. A Nyolcak 1909-es sikeres nagyváradi bemutatkozását ugyanabban az évben Aradon értetlenül, szinte sajtóvisszhang nélkül fogadták. Az 1925–26-ban négy számot és egy epilógus-számot megért Periszkopot Szántó György festő és író alapította. Az újság segítségével, az avantgárd törekvések népszerűsítésével próbálta Partiumot és Erdélyt Európa szellemi vérkeringésébe kapcsolni. Az elsősorban képzőművészeti folyóiratnak szánt havi szemle főszerkesztőjeként Szántó maga köré gyűjtötte a vele azonos szemléletű művészeti írókat és képzőművészeket. Művészeti vezetőnek Schiller Gézát és Pál Istvánt kérte fel, Szélpál Árpád a budapesti, Fábry Zoltán a szlovenszkói, Tihanyi Lajos pedig a párizsi szerkesztői munkákat látta el. A lap vizuális arculatának és sokszínűségének forrása a Propyläen Kiadó Der Querschnitt című magazinja és Kassák bécsi MA folyóirata volt, ez utóbbiból cikkeket is átvettek közlésre.

Szántó György Fekete éveim című regénye lapjain így emlékezett Pál Istvánnal történt 1924-es találkozására: „– Ki az? – Pál István festőművész vagyok. A kollega úr képeit szeretném megtekinteni. Magam is a modern piktúra úttörője vagyok […] Ezek egyéni képek – mondotta, és hasonlítanak sokban az én stílusomhoz. De én közelebb állok Picassohoz […] Hogyan áll kollega úr Picassoval, Derainnel, Braquekal? Én ismerem Picassot és főleg a szürke képeit szeretem. Ezekben a művekben van izlés, az izlés a legfontosabb. Például egy gitáros embere. Ott voltam, amikor festette. Szürke a szürkében, a gitár egyik húrja kobaltkék, a másik papagájzöld. Ezen a papagájzöld húron egy rózsaszín ujj. A többi mind szürke és szürke. Ez ízlés, nem? Különben jópofa az öreg. Gyakran ettünk együtt a Lapin Agil-ban. Szereti a bifszteket. Barcelonai. Szerette ugratni a Douaniert, az öreg Rousseaut. Egyszer, amikor a Luxemburgban... Kellemesen csevegett Párizsról, és én szomorúan hallgattam”. (11)

A fenti idézet, valamint egy kórrajzi bejegyzés (12) alapján tudható, hogy Pál még Nagybányára érkezése előtt, 1905–1908 között, majd 1911-ben Czóbellel, Perlrott-tal, Márffyval, Orbánnal, Tihanyival és Pórral azonos időben járhatott Párizsban. A francia fővárosban asszimilált művészeti hatások is indokolhatták csatlakozását a „neósok” táborához Nagybányán. A Periszkop 1925. évi áprilisi száma Pál fordításában közölte Appollinaire Henri Rousseau-ról szóló írását. Ehhez írott utószavában Pál az erdélyi régió modernitásra nyitott, azonban mozgásterükben korlátozott művészeit ért hatásokról értekezett. (13)

Ugyancsak ebben a számban reprodukálták egy, a temesvári mintavásár számára tervezett árusító bódéjának fotóját is. A pult alsó részén aktivista hagyományokat őrző, dinamikus kompozíció látható. A hátsó fal két stilizált női aktja Matisse A tánc (1909–1910) című kompozícióját idézi és a Nyolcak művészcsoport aktképeivel mutat rokonságot. A folyóirat hirdetésein ugyancsak a festő lendületes vonalvezetésű, konstruktív rajzai szerepeltek. Pál 1925-ben dicstelen körülmények között, a nyomdai költségekre szánt pénzt magához véve hagyta el a Periszkopot.14 Tettével nagyban hozzájárult a lap megszűnéséhez, de mentségére legyen mondva, hogy bűncselekményének hátterében feltehetően pszichózisának fellángolása állhatott. (15) 1926 körül Pál számos, konstruktív erővonalakból építkező városképi festményt és rálátásos perspektívájú figurális grafikát készített. (16) Munkásságának fontos szakmai állomása volt a modern szellemiségű alkotókat tömörítő KUT 1927-es, Nemzeti Szalon-beli tárlata, amelyen három metszete, egy olajképe és egy akvarellje is helyet kapott. (17)

1929-ben egy újabb visszaesés miatt Pál ismételten pszichiátriai intézetbe került. Paradox módon mégis életének ebből az időszakából lelhető fel a legtöbb alkotás; az angyalföldi elmegyógyintézet Selig Múzeumában annak idején (18) festményét őrizték. Pál kórházi képeinek élénk színhasználata és hangsúlyos kontúrozása jól reprezentálja, hogy az alkotó a cézanne-i előzmények mellett a fauves és kubista festészet hatásait is sikerrel asszimilálta. A sivár kórházi belsőkben látható formákat geometrikus elemekké egyszerűsítő vagy a magukba süppedt betegtársakat megörökítő kompozíciók ugyanakkor az elmegyógyászok számára is forrásértékűek, hiszen a háború előtti kórházi körülmények és napjainkra már letűnt katatón kórformák képi dokumentumai. A feljegyzések szerint Pál a kórházban Van Goghgal azonosította magát; egy betegtársáról készített portréját „der ungarische Van Gogh”-ként szignálta. Kórházi főművének, Az angyalföldi elmegyógyintézet társalgójában biliárdozók című kompozíciójának Van Gogh-i reminiszcenciájára Pertorini Rezső pszichiáter hívta fel a figyelmet. (18) A festmény 2006-ban helyet kapott a Szépművészeti Múzeum Van Gogh Budapesten című nagyszabású tárlatán is a holland művész magyarországi hatásait bemutató szekcióban. (19)

Pál István személyes sorsát tekintve a Petőfi Irodalmi Múzeum 2015-ös „A mester én vagyok” Füst Milán és felesége, Helfer Erzsébet műgyűjteménye című kiállítása kapcsán napvilágra került, a Füst Milán-hagyatékban őrzött „leletanyag” volt az igazi reveláció. Ekkor vált ismertté Pál István és Füst Milán csaknem négy évtizedes kapcsolata, a festő képeinek és leveleinek sorából kibontható barátságuk története. (20) (Ezt, a kamaszkortól a festő haláláig ívelő különös köteléket mutatta be egy, az MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjteményében 2016 októberében megnyílt, A kétsíkú kép – Füst Milán és Pál István barátsága című kamaratárlat is.(21) )

Pál és Füst szoros barátságának beszédes dokumentumai a festő 1911. október 30. és 1942. július 15. között kelt, Füst Milánnak szóló levelei, valamint a festő anyjának, Margit nővérének és feleségének, Binder Mártának ugyancsak Füstnek írt sorai. (22) Levelei tanúsága szerint Pál rendszeresen elküldte Füst Milánnak műveit, melyeket részben ajándéknak szánt, némelyik értékesítéséhez pedig barátja segítségét kérte. A (sajnos) csak egyoldalúan fennmaradt levelezésből arra is következtethetünk, hogy olykor művészeti problémákat érintő, komolyabb intellektuális eszmecsere is folyt közöttük; szó esik többek között zenei kérdésekről, Füst Catullus című drámájának illusztrálásáról, irodalmi élményekről, a PEN klubról stb. A köszönetet mondó sorokból az is kiderül, hogy Füst és felesége mindvégig anyagiakkal – pénzzel, dohánnyal, festőeszközökkel – támogatták Pált, aki gyakran beszámolt nekik arról, hogy mit fest és milyen festőtechnikai újítások foglalkoztatják (például: „sztereoszkopikus tanulmányok”, „kétsíkú festmény”, „átlátszó gumilemez alap alkalmazása”). Az 1930-as évek második felében Pál Gyöngyösön élt, itt kezdett rendhagyó kísérletekbe, hogy egy általa „többsíkúnak” vagy „kétsíkúnak” nevezett képmegoldást dolgozzon ki. (23) A geometrikus elemekké egyszerűsített, pettyekkel tarkított motívumok vastag kartonlapokra kerültek, és az alaplap átvágásával a felületet több ponton is bemélyítve a képsík háromdimenzióssá alakult. Füstnek írt levelében Pál mindezt úgy értékelte, hogy innovációja nyomán „új műforma”, „új műfaj” született. (24)

Pál István már az 1910-es évek elején tervezte Füst Milán jellegzetes vonásainak megörökítését, 1911. október 30-án és november 23-án kelt leveleiben így írt erről: „Párisból jövök, a portrédat szeretném megfesteni.” „Most azonban mivel a portrait-t – ha leszel oly szíves ülni hozzá (tied lesz, kiállításra kell) – minél előbb szeretném megcsinálni […] mindjárt vázlatot is csinálhatnék, hogy a vászon nagyságát és alakját tudjam. Kérlek, olyan ruhában gyere, amit szeretsz és olyan inggallérban és nyakkendőben. Istenem már két éve készülök erre.” (25) Füst és felesége portréja végül 1923 nyarán készült el, majd barátja – az idő nyomait már magán viselő – arcképét 1932 körül festette meg ismét.

A két művész közeli viszonyának rekonstruálását a levelek mellett nagyban segíti Füst Milán naplója, melyben számos helyen került említésre Pál István neve: „Dr. Hollós, Pásztor, Pál István, – ezek voltak nehéz órákban mellettem. A legtöbbet szegény kedves Pál Istvánnak köszönhetem.” (26) Barátait és művésztársait számba véve Füst az illusztris névsorban: Karinthy, Móricz, Lengyel Menyhért, Osváth, Falus Elek, Beck Ö. Fülöp, Déry Tibor mellett megemlékezik Pál Istvánról is. (27)

Pál és Füst azonos évben, 1888-ban született. A Füst Milán-naplókat és levelezést sajtó alá rendező dr. Szilágyi Judit (28) kutatásaiból tudható, hogy a két művész több évtizedes barátsága a Barcsay utcai Állami Főgimnáziumban, a középiskola utolsó évében, 1905 és 1906 között bontakozott ki. (29) Ezt a mély barátságot az a tragikus tény sem szakította meg, hogy pszichózisa miatt Pál István 1913-tól időről időre elmegyógyintézeti ápolásra szorult, többek között a budapesti Liget (Jakab) Szanatóriumban, a Budapest-Lipótmezei M. Kir. Állami Elmegyógyintézetben, az Angyalföldi Elme- és Ideggyógyintézetben és a gyöngyösi Alapítványi Közkórházban. Pál egyik levelében utal rá, hogy 1920. május 5-én felesége és Füst Milán kísérte be őt a lipótmezei elmegyógyintézetbe – feltehetően Füst barátja, az akkor ott főorvosként dolgozó pszichoanalitikus elmegyógyász, dr. Hollós István segítségét kérve. (30) A közös iskolai éven túl a két művész életútja több ponton is korrelált. Szemléletüket formáló tényező volt gyermekkoruk hasonlóan szegény társadalmi környezete. A meghatározó zsidó identitás mellett a politikai aktivitáshoz vezető szociális érzékenység is alakította világképüket. A Tanácsköztársaság alatt Füst részt vett az Alkotó Művészek és Tudományos Kutatók Szövetségének megszervezésében, Pál pedig aktív szerepet vállalt a képzőművészeti oktatásban, mikor Bornemisza Gézával közösen a svábhegyi kisajátított luxusvillákban alkotói műhelyeket szervezett. „Pál István: nem azt remélte, hogy egy irodában a világ dolgainak egész apró részének intézője lesz: az ifjúság egészen másra készülődik; – kénytelen tehát reformátor lenni: szocialista, hogy a törekvést, mely ifjúságából még halványan benne él, kielégítse” – olvasható Füst Milán naplójában. (31)

Pál esetében az elutasító apa, Füstnél pedig a kétségeket támasztó anya viseltetett ellenérzéssel művészi pályájukat illetően. A beléjük plántált kisebbségi érzés miatt örökös bizonyítási kényszerrel éltek. Pszichologizáló, önelemző alkatuknak köszönhetően érdeklődéssel fordultak a pszichoanalízis felé – Füst naplójában említi, hogy maga is analizálta barátját: „Szegény P. I. -ről kiderült, hogy már régen elmebajos […] Ezért volt hát mindig oly feszült az arca, mintha irtózatos töprengés, vívódás menne végbe benne állandóan […] Mélyen beesett szemek, felfelé ráncolt homlok, feszes, kimerült arc, folyton foglalkoztatott tekintet […] Az elmebetegek, szegények, egészen rendes emberek, akiknek egy rugójuk rossz. Ő is ott feküdt a díványon – s egészen okosan beszélgetett – csak éppen nagyon betegnek s szenvedőnek érezte magát, szegény”. (32)

A fellelhető művek és dokumentumok alapján a rekonstruálható életmű 1944-ben lezárult. Pál 1933–35 (?) és 1944 között családi ápoláson, majd az Alapítványi Közkórház betegeként Gyöngyösön élt, ahonnan hét levelet küldött Füst Milánnak. Utolsó levelét 1942. július 15-én írta „Ölel barátod, akit nem taszíthatsz el Pista” aláírással. Dr. Wiltner Sándor a kórház 1937 és 1955 közötti igazgatója, aki a német megszállás alatt az intézményben üldözötteket is bújtatott, azt már nem tudta megakadályozni, hogy zsidó származású pácienseit a Kassán átmenő halálvonaton Auschwitzba hurcolják. Ugyancsak Szilágyi Judit nyomozta ki azt is, hogy 1943-ban a gyöngyösi kórházi statisztika egy db festőművészt említ, a következő esztendőben már egyet sem. Bizonyosnak látszik tehát, hogy Pál István is azok között a betegek között volt, akiket a gyöngyösi zsidó lakossággal együtt 1944. június 8-án Auschwitzba deportáltak.

Pál István: Füst Milán portréja I., 1923 k., pasztell, papír, 50 x 38 cm © Füst Milán Fordítói Alapítvány Fotó: Makláry Zoltán

Feltételezhetően a jövőben sem szakad majd meg Pál István korábban ismeretlen műveinek felszínre kerülése, életműve további bővülése. Egy, csupán néhány hete felbukkant portrépáron például a neves építész, iparművész Kozma Lajos – a festő egyik feltételezett támogatója – és Kozma feleségének vonásaira ismerhetünk. Az ábrázolt személyek révén a portrékettős a kutatás újabb csatornáját nyithatja meg, és talán újabb adalékokkal szolgálhat Pál Istvánról – hogy a hiányos kirakós a jövőben egy újabb elemmel gazdagodhasson.

1 A pszichotikusok árnyaltabb diagnózisát segítő képi világ kutatása nyomán a 20. század elején Európaszerte alakultak gyűjtemények. A pszichopatológiás művészet vizsgálata Magyarországon is követőkre talált, és Hans Prinzhorn heidelbergi pszichiáter munkásságát alapul véve a pécsi elmeklinikán Reuter Camillo, Lipótmezőn pedig Selig Árpád elmeorvosok szereztek elévülhetetlen érdemeket e területen. Selig korai halála után a Magyar Elmeorvosok Egyesülete 1930-ban a Selig Múzeum nevet adományozta az akkor már az Angyalföldi Elme- és Ideggyógyintézetbe került műtárgyegyüttesnek. Zsakó István közreműködésével 1936-ban a Selig-kollekció ismét visszakerült Lipótmezőre. A II. világháború alatt a gyűjtemény erősen megcsappant, jó néhány értékes alkotásnak nyoma veszett. 1952-ben a kórház egyik padlásfeljárójában akadtak rá véletlenül az egymásra halmozott képekre, az egykori Selig Múzeum töredékére.
2 Plesznivy Edit – Dr. Hardi István: „Der ungarische Van Gogh”. Pál István festőművész munkássága, életútjának és pszichózisának története. Psychiatria Hungarica, 1997. 12:6, 758–774. o.; Plesznivy Edit: „Der ungarische Van Gogh”. Pál István művészete. In: Felfedezett és felfedezésre váró életművek: Művészsorsok a XX. század első felének magyar művészetében, Szombathelyi Képtár, 1998. 49–57. o.; Plesznivy Edit: A destigmatizáció állomásai. Festőművészek képei a Pszichiátriai Múzeum gyűjteményében. In: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997–2001. Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére. Bp., 2002. 313–322. o.
3 Pszichiátriai Képtár – Múzeum. Kiállítási katalógus. (Szerk. Plesznivy Edit) OPNI. 1992. A Pszichiátriai Múzeum művészet- és kultúrtörténeti jelentőségét 1990-ben védetté nyilvánítás, 2002-ben pedig muzeális gyűjteményi besorolás ismerte el. Az OPNI bezárását követően, 2008-ban a Pszichiátriai Múzeum anyaga átkerült az MTA Művészettörténeti Kutatóintézetének kezelésébe. Pál István kórházi műveit napjainkban az MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjteménye őrzi.
4 Apja Pál (Pollák) Samu cementgyáros, anyja Stauber Hermin. Testvérei: Margit, Irén, Bandi. Felesége: Binder Márta festő. Köszönöm Murádin Jenőnek a családra vonatkozó adatok kiegészítésében nyújtott segítségét.
5 Nagybányai parkrészlet, Csendélet. Nagybányai Jubiláris Képkiállítás illusztrált katalógusa. Nagybánya, 1912. aug. 1–31. X. terem, kat. sz.: 36l. 385.
6 PIM Kézirattár, v. 4140/440/24.
7 Pál István: Falurészlet (papír, szén, 24,7 x 27 cm), Kecskeméti Képtár
8 Ellenszalon, Művészház 1910. nov. IV. terem, kat. sz.: 104; 108.
9 Zsűrimentes kiállítás, 1912. május. II. terem, kat. sz.: 108.
10 PIM Kézirattár, v. 4140/440/4.
11 Szántó György: Fekete éveim, I–II. kötet, 3. kiadás. Gondolat, Bp., 1973. 177. o.
12 Kórrajz 1920. 05. 5. – 1921. 06. 1. Pál Istvánt idézve jegyzik le, hogy első öngyilkossági kísérlete után Párizsba utazott és ott nagyon rendszertelenül élt. 1910 körül már újra itthon volt, ekkor nősült meg. 1911 körül feleségével ismét Párizsba utazott és ott élt fél évig.
13 Guillaume Appollinaire: Henri Rousseauról. Fordította Pál István. Periszkop, 1925. II. április. 25. o.
14 Szántó György levele Tihanyi Lajosnak. Arad, 1925. VI. 24. Periszkop 1925–26. Antológia. Bukarest, 1980. 432–433. o.
15 Elmebetegekről szóló négyrészes sorozatában Révész Béla 1925 végén egy Pál Istvánnal azonosítható festőművészről írt: „Elém került az angyalföldi tébolydában egy 38 éves festő esete. Immár teljesen maga mögött hagyta a mindennapi életet […] az a kedvelt gondolata, hogy a lelke eltávolodik a testétől «szellemsugdosások » veszik körül, állandóan hallja és senki más nem értheti a titkos beszédet […] Egész fiatalon jól indult, sikerei voltak, szerepelt pesti tárlatokon.” Őrültek között az angyalföldi tébolydában. Magyarország, 1925. november 29. 11–12. o.
16 Konstruktív város, 1926, gouache, tempera, papír, 36 x 50 cm, j. j. l.: Pál István 926. IX., j. j. f.: Pál I. 926, Virág Judit 41. aukció, 147. tétel; Enteriőr felülnézetből, vegyes technika, papír, 36 x 51,5 cm, j. j. l.: Pál István 926, Kieselbach Galéria 31. aukció, 17. tétel; Mitológiai jelenet (Csodaszarvas), 1926 k., színezett litográfia, papír, 14,3 x 20 cm, j. n. Füst Milán Fordítói Alapítvány; Salome, 1927, színezett litográfia, papír, 39 x 31 cm, j. j. l.: Pál István 927, j. b. l.: 11/56 Salome, Nagyházi Galéria és Aukciósház: 20. századi festmények, bútorok, szőnyegek aukciója, 2014. 05.
17 A Képzőművészek Új Társasága Tavaszi kiállításának katalógusa. A Nemzeti Szalon 375-ik kiállítása, 1927. április. Pál István: 144. Pala utca (metszet), 145. Utcarészlet (vízfestmény), 146. Tulipánok (színezett metszet), 147. Óbudai hajógyár (színezett metszet), 148. Női fej (olajfestmény) A KUT-tagokat felsoroló dokumentumban Pál István a 86. sorszámon szerepel. MTA Művészettörténeti Kutatóintézet Adattár, MDK-C-I. 13-41.
18 Dr. Fekete János – Dr. Pertorini Rezső: Az intézet psychiátriai múzeuma. In: Az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet l00 éve. Bp., 1968. 307. o.
19 Molnos Péter: Vincent Van Gogh műveinek párhuzamai és hatása a magyar festészetben. In: Van Gogh Budapesten. Kiállítási katalógus. Szépművészeti Múzeum, 2006. 466., 526–27. o.
20 A Füst Milán Fordítói Alapítvány gyűjteményében napjainkban Pál István hat műve található: Füst Milán portréja I., 1923 k. (pasztell, papír, 50 x 38 cm, j. j. l.: Pista); Füst Milánné portréja, 1923 k. (pasztell, papír, 47 x 35 cm, j. j. l.: Pista); Füst Milán portréja II., 1932 k. (pasztell, papír, 40,5 x 31 cm, j. n.); Mitológiai jelenet (Csodaszarvas), 1926 k. (színes litográfia, papír, 14,3 x 20 cm, j. n.); Öregember portréja, 1930 (papír, ceruza, tempera, 36,5 x 26,5 cm, j. j. l.: Pista Angyalföld, j. b. l.: Milánnak szeretettel 930 II.15); Hegyvidéki táj, 1930 k. (papír, ceruza, akvarell, 27,5 x 36,5 cm, j. n.). A művek ismeretlenség homályába vesző, hosszas lappangásának oka lehetett az is, hogy a Füst-gyűjteményben található Pál István-portrék korábban tévesen Angyal Istvánként kerültek nyilvántartásba. A hibás megjelölést feltehetően az Öregember portréján szereplő „Pista Angyalföld” jelzet félreértése okozta. Plesznivy Edit: „Kedves Milán jótanácsra és segítségre van szükségem” – Füst Milán és Pál István közeli barátsága képek, levelek és naplórészletek tükrében. Kézirat a Füst Milán Fordítói Alapítvány készülő katalógusa számára. 
21 Az MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjteménye, a Füst Milán Fordítói Alapítvány és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös rendezése. http://www.psyartcoll. mta.hu/hu/kiallitasok/2016/10/a-ketsiku-kep-fustmilan- es-pal-istvan-baratsaga; http://hvg.hu/pszichologiamaga... 20161008_Picassoval_bifsztekezett_a_ magyar_Van_Gogh 
22 Pál István Füst Milánnak írt levelei és családi dokumentumok (PIM Kézirattár, v. 4140/440/1-30.); Pál Margit levelei Füst Milánnak (PIM Kézirattár, v.4140/442/1-2.); Özv. Pál Samuné levelei Füst Milánnak (PIM Kézirattár, v.4140/443/21.1.); Pál Márta/Bindner Márta/Pál Istvánné német nyelvű levelei Füst Milánnak (PIM Kézirattár, v. 4140/441/1-30.); Dr. Almássy Endre, Pál István kezelőorvosának levele Füst Milánnak. 1929. XI. 6. (PIM Kézirattár, v. 4140/441/27.) 
23 A Háromdimenziós táj (Gyöngyös-Solymos) című festmény hátoldalán a festő saját kezű írása olvasható: „A többsíkú képmegoldás szerzői joga és reprodukció joga fenntartva; a kétsíkú térmegoldás…” (olaj, papírlemez, 61 x 46 x 3 cm, Kieselbach Galéria 27. aukció, 52. tétel; Virág Judit 33. aukció 108. tétel) 
24 Pál István 1938. december 22-én kelt levele Füst Milánnak. PIM Kézirattár, v.4140/440/18. 
25 PIM Kézirattár, v.4140/440/1. 2. 
26 Füst Milán naplója, II/268–9. o. 
27 Füst Milán naplója, II/537. o. 
28 Füst Milán: Teljes napló I–II. Fekete Sas Könyvkiadó, Budapest, 1999; Füst Milán összegyűjtött levelei, Fekete Sas Könyvkiadó, Budapest, 2002. 
29 Dr. Szilágyi Judit: „…rajtad kívül nincs barátom” – Pál István és Füst Milán kapcsolata. Előadás a Fikciós világok a valóság talaján című kollokviumon. Magyar Tudomány Ünnepe, 2015. november. MTA Székház 
30 PIM Kézirattár, v. 4140/440/6. 
31 Füst Milán naplója, I/355 V/28–29. o. 
32 Füst Milán naplója, I/540