Építész, iparművész, festő, grafikus, fényképész, festő-rajztanár, egyik-másik úttörő jelentőségű vállalkozással járult hozzá a magyar szellemi élet gazdagításához. Hogy csak a XIX. századi fontosabb adatokat említsük: az első festő- és fotografalo intézet megnyitása Budán a 40-es években, az első építő rajziskola megalapítása Pesten már olyan adatok, amelyeket egy jó lexikon nem nélkülözhet. Pedig az alkotó, művészkedő személyek a családba visszamenőleg még tovább követhetők a XVI. századi fegyverkovácsoló ősökig, akik aligha érdemtelenül jutottak ahhoz, hogy úgynevezett polgár címert viselhessenek. Ennek a családnak volt utolsó jelentősebb sarja ifjú Kernstok Károly, kiről azért is szólnunk kell, mert nem egy művét tévesztették össze szakemberek is, azokat atyjáénak tulajdonítva. Láttuk már atyja nem egy kiállításába belekeverve, apja műveként reprodukálva, gyűjteményekben atyja alkotásaként kezelve, elsősorban rajzait, ritkábban festményeit, ami azt is mutatja, hogy értékeseknek minősítik munkáit, melyeken többnyire a jelzés megtévesztő csupán, egyébként az értő szem már erről is felismeri a fiútól való származásukat.

 

Ifjú Kernstok Károly jó adag tehetséget örökölt atyjától, bár ezt egyéb adottságai folytán nem tudta kellőképp kamatoztatni. A művészetről alkotott felfogásban atyja nyomdokain haladt, s egy időben több szép, érdekes dolgot alkotott: szobrokat, rajzokat, festményeket. Az indítást természetesen atyjától kapta, bár ő szobrász akart lenni. A rajzra azonban szüksége volt, s e tekintetben részben atyja tanítványának is tekinthető. Nem csupán felfogásán, hanem módszerén, technikáján, sőt, modorán is felismerhető atyja jótékony befolyása, melyet egyénien tudott egybeforrasztani Rodin, majd a baráti körükhöz tartozó Foujita és Derain rajzainak illetve festményeinek hatásával. Művei épp ezért elég jól elválnak atyja alkotásaitól, melyek tanulságait epigonság nélkül tudta magáévá tenni. Rajzait, festményeit franciás könnyedség, dekoratívság, elegancia jellemzi finomkodó felfogásban, főként női arcképeiben s nőkről készült aktrajzaiban. Tetszetősségre való törekvése során némi modorosságba is belecsúszott, ez azonban nem a közönségnek tett engedmény következménye volt - független művész lévén, aki nem piacra vagy megrendelőnek dolgozik, hanem önmaga kedvtelésére -művészeten kívüli szempontok nem zavarták. Szobrait viszont egyfajta klasszicizálásra való törekvés jellemzi. Élete jelentős részben külföldön folyt le. Munkáiból idehaza nem sok található, Németországban, Franciaországban, Amerikában szóródtak szét. Legjelentősebb alkotó periódusa Berlinhez és Párizshoz kötődik. Élete meglehetősen változatos, de egyszersmind hányatott is volt, ami részben családi körülményeivel, részben egyéni adottságaival, hajlamaival függ össze.

 

 

1898-ban született Budapesten. Gyermekkori alakját serdülő idejéig atyja számos képén, rajzán láthatjuk megörökítve, így az egyik legnagyobbra értékelt Anya gyermekével és a Kertben című kétalakos festményen. Már egész kisgyermekkora rendkívül mozgalmas volt. Budapest, Kisoroszi, Dömös, Nyergesújfalu közt zajlott le. Elemi iskolái elvégzése után szüleivel két évre Párizsba került. Az élmények sokasága számára szinte már megterhelő volt. Szülei nem gondoltak arra, hogy fiuk is a képzőművészeti pályát válassza. Elemi iskolás rajzolgatásai nem árultak el semmi tehetséget, s későbbi érdeklődési területe is inkább a technika világa volt. Mikor úgy tűnt, hogy valamelyest fogékonyságot mutat a zene iránt, visszatérve Nyergesújfalura, ez irányba próbálták képességeit kibontakoztatni, de eredménytelenül. Hiányzott belőle az ősök szívóssága, kitartása, érdeklődési köre pedig egyenlőre még túlságosan is megosztott volt, ami nem is csoda, hisz közvetlen környezetében is annyi mindennek volt vonzó hatása, az esztergályosságtól a repülőgéppel való foglalkozáson át a fényképezésig, a gazdálkodástól a vadászszenvedélyig, és legfőképp a ragyogó jövővel biztató kalandos életformáig. A szülők természetesen tisztában voltak mindezzel, s a gimnázium elvégzésén kívül nem erőltették semmire. Újból, úgy tizenkét éves korában jelentkező rajzolási kísérleteire sem vetettek ügyet, pedig ekkor már elég határozott karaktert megérző képesség nyilvánult munkáiban. Egy 1910 elején ceruzával feldobott kis arckép-skicc atyjáról, melyet nagy büszkén jelzett és dátumozott is, már a jövő művészét sejteti. Hagyták, csinálja, rendszeres képzésben azonban atyja óvakodott részesíteni. A fiú ily mód szórakozva, autodidaktikusan készült a művészi pályára, s nem valami nagy erőbevetéssel. Az első világháború során szinte még gyermekfővel besorozták katonának, s csakhamar a frontra került. 1918-ban láthatott újra munkához, az akkori viharos idők nem kedveztek a művészi elmélyedésnek, céljai, művészi ambíciói azonban most már voltak, csak éppen nem élhette ki őket.

 

Atyjának a forradalomban betöltött szerepe folytán emigrálnia kellett. Ő is vele ment. Bécs, München után Berlinben telepedtek meg, ahol szobrászkodásra szánta magát. Komoly munkában töltött évek voltak ezek, szigorú önkritikával és számottevő eredménnyel. Készített kisplasztikát és életnagyságon felüli szobrot, mintázott aktot és arcképet. Fejlődésében gyorsan haladt előre, úgyhogy 1920-ban már ki is állított Berlinben. Ez volt első nyilvános szereplése. 1922-ben a Keletszlovenszkói Múzeumban az atyjával és Ember Oszkárral rendezett közös tárlaton két ígéretes figurális bronz szobrot és több tusrajzot mutatott be. Szoborcímei (Vágyódás, Tavaszi ébredés) impresszionisztikus munkákat sejtetnek, valójában azonban a Franciaországból kiinduló modern klasszicizáló törekvések magyar és német előzményeket sem nélkülöző kifejeződései. Ugyanakkor atyja piktúrájában legexpresszívebb dolgait (Utolsó vacsora, Őszi erdő, I., II., III., Zivatar a Dunán, stb.) alkotta meg. Külön műteremben dolgozva atyja befolyásától s törekvéseitől jól függetleníteni tudta magát.

 

 

Berlin, ahol pedig úgy ő, mint atyja meglehetősen széles körű kapcsolatokra tett szert, nem elégítette ki egyikőjüket sem. A háborúból ocsúdó Európában a művészeti vezető szerepet ismét Párizs látszott átvenni. 1923-ban már a francia fővárosban találjuk őket. A kezdeti nélkülözések után csakhamar itt is magukra találtak. Ifjú Kernstok különféle festőiskolákban képezte tovább magát, de ezúttal - főként a rajzolást illetően - sokat tanult atyjától, aki kemény következetességgel fogta munkára: legalább napi egy órát modell után vele kellett rajzolnia, különféle technikával és metódus szerint.

 

Az apa jó megfigyelést és korrekt rajzot kívánt, felfogásába, elképzeléseibe, egyéniségébe nem avatkozott bele. A szinte kíméletlen gyakoroltatás rövid idő alatt meghozta gyümölcsét, bár apja műveinek tartalmasságát munkái még nem értékel. A fiú rajzaira, majd festményeire csakhamar felfigyeltek. A figyelem főként annak szólt, hogy ifjú Kernstok finom ecsetrajzaiban a Nyugat grafikájában döntő hatással fellépő japán művészet eredményeit ügyesen értékesítette. A japán hatás festményein is meglátszik. A japán művészettel való kapcsolatában meglehetősen fontos szerepet játszott Foujitával való barátsága. Munkáinak más részén viszont Derain befolyása érzik, nagyrészt szintén a francia művésszel való közvetlen kapcsolat eredményeként s némiképp Matisse-é, kivel atyja állt, személyes kapcsolatban. 

 

Művésztanyájuk a Deux Magots kávéház terasza volt. Ide járt Derain, a két Kernstok, Rudali Ferenc szlovák képviselő, Hevesi Endre és Márai Sándor, kinek feleségéről ifjú Kernstok nagyon szép arcképet festett. Ifjú Kernstoknak kapcsolatot sikerült kiépíteni Clemenceau-ékhoz, Mayerékhez, akiknek szerepe köztudott a francia állami életben és az európai politikában. Ifjú Kernstok emberi és művészi karrierje gyorsan ívelt felfelé. Széles, bár nem mély műveltsége, német, angol, francia nyelvismerete, megnyerő fellépése, piktúrájának egyéni zamata híveket, barátokat, sőt első kiállításai után tanítványokat is szerzett. Már 1924 tavaszán egy szobrával és egy festményével bebocsátást nyert az 1921-ben alakult Professzionista Művészek Társasága La Closerie de Lilas-ban rendezett kiállítására, melynek albuma mindkét alkotásának reprodukcióját is közölte, s ez komoly elismerésnek számított. A szobor még berlini munka volt, a női arckép azonban már párizsi termés, mindkettő kiemelkedő darabja a tárlatnak. Ugyanezen év júniusában meghívást kapottá „Nouveau Sálon" V. kiállítására. Itt három arcképpel szerepelt: Madame Clemanceau-éval, Márainé-, továbbá C.-B. Chilton arcképével. Két év múlva, ugyancsak a Galerié Devambez-ben, egy négyes csoportkiállításon nyolc festménnyel és több rajzzal lépett a közönség elé, csoporttársai közül kiemelkedő sikerrel, aminek örömét azonban nem élvezhette. Anyja gyógyíthatatlan betegsége, majd halála szinte évekre összetörte, apjának új házassága pedig nyomasztó hatással volt lelkületére. Dolgozni azonban dolgozott, bár kisebb erőbevetéssel, mint azelőtt. 

 

 

Emigrációjukból való hazatértük után két évre pedig magyar csoportkiállításon is megjelent az Ernst Múzeumban, igaz, hogy csak rajzokkal. Szobrait, külföldi tulajdonban lévő festményeit erre az 1928-ban rendezett kiállításra nem tudta beszerezni, a hazai közönség, sokoldalúságáról így nem is kapott képet. Az osztatlan sikerhez azonban elégségesnek bizonyultak rajzai is, amelyeket elsősorban a szobrász tömegérzése, a japános nagyvonalúság és dekoratívság jellemzett. Kiállított női arcképet, melyet nagyon jónak talált a kritika, mozdulattanulmányokat női aktokról, melyek közül különösen a Tetszelgést és a Táncot találták bravúrosnak. Kifejező kompozíciója révén a Karikagyűrű című női kézfejtanulmány emelkedett ki. Általában munkáira jellemző volt a tökéletes rajz, a kitűnő természet-és mozgásmegfigyelés, az artisztikus egyszerűség.

 

Az év őszén a Munkácsy-Céh első kiállításán szerepelt két munkájával, miközben néha Párizsban is kiállított a nagy Salonban, a Sálon d'Automne-ban és még több más helyen. 1929-ben egy évet ismét Berlinben töltött, majd onnan 1930-ban az Egyesült Államokba vitt útja. Amerikában a legsötétebb depressziós időkben élete fenntartásához a legkülönbözőbb munkákat kellett vállalnia üzemben, gyárakban. Foglalkozott gépkocsijavítással, kertészkedéssel, zsákolással s más alkalmi munkákkal, keveset festészettel, majd fényképezéssel. 1938-ban - legfőképp atyja súlyos betegsége miatt - hazajött, s itthon fotóriporterként dolgozott, mígnem atyja 1940-ben bekövetkezett halála után behívták katonának, s ettől kezdve a háború végéig hol katonáskodott, hol festegetett. Komoly, elmélyült munkáról az adott körülmények között alig lehetett szó. Művészi fejlődése megakadt, sem a festészet, sem a szobrászat, sem a grafika területén nem jutott előbbre.

 

A háború vége Nyergesújfalun érte, s lényegében itt élt haláláig, előbb a Viscosa gyárban dolgozva, aztán atyja kertjét kezelve. Ezt csakhamar átadta az állami gazdaságnak, s ennek lett kertészeti alkalmazottja. Művészi ambíciói közben nagyszabású terv megvalósítására sarkallták. Terve volt egy képciklus elkészítése: A társadalmi formák fejlődése, művészi munkájához azonban sehonnan sem sikerült anyagi támogatást szereznie. Baráti biztatást is csupán a család régi barátjától, egykori emigráns-, majd kiállítótársától, Berény Róberttől kapott, aki ellátogatott hozzá Nyergesújfalura, ahol megfordult nála Ferenczy Béni is. Hogy valamelyest anyagi alaphoz jusson, nyelvtudását kísérelte meg felhasználni. Valamiféle fordítói alkalmaztatást szeretett volna, ajánlkozott több helyre műszaki vagy más fordítónak. Szomorúan kellett tudomásul vennie, hogy ajánlkozását sorra elutasítják. Élete utolsó éveit sok minden keserítette, magának s apjának művészi mellőztetése csakúgy, mint egyre súlyosabbá váló betegsége, mely végül is kiütötte kezéből a tollat, ecsetet. Annyi ideje sem maradt, hogy rendezze apja iratait s megírja emlékezéseit. Még fiatalon, 55 éves korában ragadta el a halál, csalódással, keserűséggel szívében. A pályakezdés ígéretéből alig sikerült valamit valóra váltania. Néhány szép arckép, egy-két sikerült szobor, több pompás rajz azonban így is fenntartja nevét, s érdemessé teszi arra, hogy megemlékezzünk róla.