Jean-Michel Basquiat a Brooklyn Museumban

Erdősi Anikó

Az egyébként kiemelkedő gyűjteménnyel rendelkező New York-i Brooklyn Múzeumot az a botrány tette ismertté világszerte, amely 1997-ben a fiatal brit művészek azóta elhíresült csoportját bemutató Sensations című kiállítást kísérte. Amerikában a múzeum mutatta be először azt a kiállítást, amelyen Chris Ofili elefántürülékkel készített Madonna-képe kiváltotta a katolikus hit „nevében" felháborodott polgármester, Rudolph Giuliani haragját, aki a támogatás megvonásával fenyegetőzött. A politikai botránnyá vált kiállítás híre bejárta a világsajtót. Ez a mostani, igaz, a botrányt mellőző, de hasonló jelentőségű Basquiat-kiállítás esetében nem történt meg, a művész népszerűségéről viszont a megugrott látogatói számok és az idő előtt elfogyott (!) brosúrák tanúskodnak.
 

Tíz év után ez az első átfogó retrospektívtárlat, amely közel száz mű által mutatja be az utcai graffitiművészetnek indult, majd a 20. század egyik legjelentősebb életművét eredményező szalmalángkarriert. Basquiat a nyolcvanas évek East Village-ben koncentrálódó művészeti életének meghatározó figurája volt. Brooklynban született és nőtt fel, egy haiti-amerikai apa és egy Puerto-Rico-i anya gyermekeként. Ezt az indítást erősítette fel 1983-ban egy fiatal fekete graffitis rendőri kihallgatás közben bekövetkezett gyanús halála. Ettől kezdve az afrikai diaszpóra amerikai életben szerzett tapasztalatai, identitáskérdései Basquiat egyik központi témájává váltak.
 
A múzeum egyik szárnyának két szintjét betöltő kiállítás egyik nagy erénye, hogy végre nem a „tragikus sorsú művész" imázsának erősítését célozta meg. A karriert nagyjából kronologikusan, azon belül pedig tematikus egységekbe rendezve mutatták be a kurátorok, egyszerű életrajzi adatként kezelve a művész herointúladagolás okozta halálának körülményeit. A kísérőszövegekkel láthatóan egy komplex portré megrajzolására törekedtek.
 
Éppen ezért érthetetlen, hogy bár gyakran utalnak arra, hogy Basquiat kirobbanó tehetsége más formákban is kifejeződött, ezekből az alkotásokból alig mutatnak megvalamit. Nincsenek fotók a korai, 
 
Manhattan utcáin feltűnő SAMO© néven szignált talányos frázisairól, amelyek a graffiti, mint műfaj, térhódításának kezdetén is már egy átütően más, sajátos hangként jelentek meg. Zenéhez fűződő kapcsolatáról megtudhatjuk, hogy rövid ideig járt Madonnával, de nem hallgathatunk bele tinédzserként alapított Gray nevű zenekarának felvételeibe, vagy Beat Bop című első saját lemezébe, amelyet ma korai hip-hop klasszikusként tartanak számon zenei körökben. Textuális érzékenységéről néhány papírra készült, verseken és frázisokon alapuló akverellje, kollázsa, illetve a festményeken használt, széles körű történelmi és irodalmi műveltségről tanúskodó szövegei adnak ízelítőt.
 
A kiállított anyag azonban minden hiányérzetünk ellenére is szenzáció számba megy. Az elegáns, decens kiállítási kereten is átüt az a fésületlen, nyers erő, amely képeit, és művészetét egyértelmű sikerre ítélte. Ennek az erőnek az eredetére is utalhat az az 1983-as interjú, amelyben a riporter kérdésére, miszerint hordoz-e haragot a munkája, röviden azt válaszolta „körülbelül 80 százaléka düh". Egy biztos, összetákolt vásznakra „feldobott" expresszív festményei, kollázsai, de még papírra készült kisebb munkái is olyan magabiztosságot, és erőt sugároznak, amely kortól függetlenül, mindenkinek „átjön".
 
Páratlanul korai és heves sikerei legalábbis ezt igazolják. Basquiat már 1982-ben, mindössze 21 évesen, mint fiatal professzionális művész, saját képeinek eladásából élt. Ugyanebben az évben hat kiállítása volt New Yorkban, Los Angelesben, Zürichben, Rómában és Rotterdamban, és minden idők legfiatalabbjaként szerepelt az akkori Documentán. 1985-ben a New York Times Magazine címlapsztoriként hozta mint a művészeti piac kirobbanó, fiatal sztárját. A gyűjtők körében aratott sikeréhez, a művészeti piacon való üstökösszerű felíveléséhez az aktuális gazdasági és művészeti piaci boom is hozzájárult. Jelenlegi piaci értékéről sokat elmond, hogy a kiállítás ideje alatt a Sotheby's tavaszi kortársművészeti aukciójának becsült árai szerint Andy Warhol nyomatai és Chuck Close festményei után a harmadik helyen az ő festményei álltak. De ezt már elsősorban gyűjtőit és a sors keserű fintoraként, a fiáról életében hallani sem akaró édesapját érinti, aki ma egyetlen örökösként kezeli fia hagyatékát.