A „keleti határ” mindig nyerő ötlet Ausztriában, de tudományosan soha nem volt ennyire aktuális, mint ma, amikor a bizantinológia és a népvándorlás kori régészet paradigmaváltásai a keleti kérdés körül forognak.(1) Az 5–10. század között általában éles határt húztak „bizánci”, „perzsa” és „nomád” motívumok, műhelyek, mesterek, technológiák között. A bizantinológia „berlini fala” azonban hirtelen leomlott. Mi az, hogy „bizánci”? mi az, hogy „perzsa”? de legfőképp mi az hogy „nomád motívum”? Amilyen lelkesen másolta és alakította a sztyeppe népe a hellenisztikus-antik mondakincset, olyan mohón kebelezte be Bizánc a nomád, perzsa, kínai motívumokat. Azt, amit eddig „keleti hatással” magyaráztak, ma az antik Mediterráneum hagyományai közé sorolják; ami eddig klasszikusnak látszott, ma legfeljebb az egzotikus kategóriába fér be. A formavilág alapján nemhogy etnikumok, kultúrák között sem lehet már bizonyosan különbséget tenni. Talán ez is az oka, hogy a kiállításon a felfedezés újdonsága keveredik az otthonosság érzésével: itt mindenki otthon érezheti magát a rómaiaktól a bolgárokig, a magyaroktól a perzsákig, a törököktől a bécsiekig.

 

A tudományos paradigmaváltás aktualitásán túl a kiállítás történeti apropóját a konstantini fordulat közelgő évfordulói szolgáltatják: a 312 októberi Milvius-hídi csata, amikor Konstantin szemei előtt fellángol a kereszt: „e jelben győzni fogsz!,” a 313-as milánói ediktum, mely új korszakot nyit Európa történetében. Az új korszak szimbóluma az új Róma: a Birodalom keleti felében 324-ben alapított, 330-ban felavatott főváros, Konstantinápoly. A schallaburgi tárlat idő- és korszerűségét tágabb értelemben Európa újragondolása: a nyugati örökség átalakulása és a Kelettel kialakított kapcsolatai adják. Ennek végiggondolása és bemutatása tizenkilenc termen át az, ami a kiállítást kötelezővé teszi mindenki számára, akinek mond valamit az európai kultúra tizenkilenc évszázada. A magyar múzeumok példás közreműködése ebből a szempontból dicséretes.

A kiállítás egyik fő vonulata az antik örökség fennmaradása és átalakulása a késő antikvitás és a nagy népvándorlás korában. Bizánc Róma örököse, a római kontinuitás fenntartója, egyben egy új civilizáció bölcsője. 330-tól 1453-ig Bizánc a világ „egyik szeme”: másik Irán. Augustus, Konstantin és Justinianus uralkodása teremti meg azokat a földrajzi kereteket, gazdasági feltételeket, kulturális lehetőségeket, politikai ellenfeleket és vallásos nyelvet, melyek összjátékából létrejön a bizánci civilizáció. Császárportrék és arany solidusok, templomok és ikonok, elefántcsont faragványok és aranyékszerek, az Osztrák Nemzeti Könyvtár görög kéziratgyűjteménye, kopt textilek, bizánci selymek és remek 3d-s rekonstrukciók mutatják be ezt a kort, melyet „leánykori nevén” a Római Birodalom bukásaként ismertünk. Nem bukást és válságot, hanem építkezést és demokratizálódást látunk: Konstantinápolyt, a népes, gazdag, irigyelt megapoliszt, a középkor New York-ját, „a” fővárost, amelyet mindenki el akart foglalni. De hiába ostromolták falait hunok és avarok, magyarok és normannok. A kiállítás az árucserét és a művészeti kölcsönhatásokat hangsúlyozza Bizánc és a Kelet között: Egyiptom, a Kaukázus, a keleti keresztények, és a Szasszanida Perzsia felől érkező hatásokat és motívumkincseket.(2) A perzsa szimurg (szárnyas sárkány/főnix)-motívum a kulturális csere ékes példája Perzsia, Bizánc, a sztyeppe török népei és a latin Nyugat között.(3) A sztyeppei nomádok átvették és átértelmezték Bizánc magaskultúráját, melyet sajátos hagyományaikkal és technikai tudásukkal gazdagítottak. Az antik örökség másolásának fokozatait mutatja a budakalászi bronzkanna, a dunapataji csat, a nagyharsányi fibulák vagy a nagyszentmiklósi kincs. A pécsi, budapesti, keszthelyi és szentendrei múzeumok anyaga jó párosításban nagyszerűen érvényesül bécsi és mainzi tárgyak között és a kiállítás egyik legszebb termét alkotja.

 

Bizánc a 9–12. században állt hatalma csúcspontján. Az aranyművesség ekkor olyan utolérhetetlen művészeti alkotásokat produkált, mint a magyar Szent Korona, a velencei Szent Márk-bazilika Pala d’Oroja, Konsztantinosz Monomakhosz koronája vagy a preszlávi aranykincs. Az előbbiek nem, az utóbbiak szerepelnek a kiállításon. Kár, hogy a Monomakhosz-korona mellé (ami a tárlat legszebb és legértékesebb darabja volt arra a három hónapra, amíg a Magyar Nemzeti Múzeum kölcsönadta) nem sikerült kiállítani legközelebbi párhuzamát, az innsbrucki tálat, ami a problematikus „keleti,” „iszlám,” vagy „mediterrán” kategorizálás kérdéskörének legjobb példája is egyben.(4) Kár, hogy a kiállítás brosúráján nem egy eredeti bizánci rekeszzománc reprodukciója, hanem egy 19. századi párizsi másolat szerepel, ráadásul megsokszorozva. És kár, hogy a kiállításból kimaradt Kína és India: a kínai hatások jelenlétére Kiss Etele nyomán legutóbb Alicia Walker hívta fel a figyelmet a bizánci művészetben.(5)

 

A preszlávi kincs és a bolgár műtárgy-anyag nagyszerűen illusztrálja Bulgária közvetítőszerepét Bizánc és a nomádok között. Nemcsak a bolgárok, hanem a szaracénok, vikingek és magyarok is pont ezekre a kincsekre „utaztak”, amikor Konstantinápoly kapuit döngették. De nem ők kaparintották meg, hanem a velenceiek akik. 1204-ben véget vetettek Bizánc tengeri hegemóniájának és kulturális fölényének. Konstantinápolyt kifosztották, kincseit Velencébe hurcolták. A velencei pusztítás után azért még két jó százada volt Bizáncnak, ami nem kerülte el a szeldzsukok és az oszmán-törökök figyelmét. Az arab, török, bizánci művészeti kölcsönhatást a török kerámia perzsa és bizánci díszítőmotívumainak keveredése, a miniatúrák (Konstantinápoly ókori emlékeinek ábrázolásával), a vas- és fegyverművesség és az ötvösművészet mutatja.

 

Az arany Bizánc és a Kelet kitér a bizánci kultúra nyugati befogadására a középkorban és a reneszánsz idején, bemutatja, milyen területeken ihlette meg a a nyugati tudományt és művészetet Bizánc. A tárlat a 19. századi orientalizmussal zár: a kikerülhetetlen Gustav Klimt mellett Otto Wagner és Theophil Hansen bécsi (Kirche am Steinhof, Waffenmuseum) és Weber Antal volt nyugat-magyarországi (a vasvörösvári Erdődy-kastély) bizánci stílű épületei tanúskodnak a Kelet elévülhetetlen hatásáról Nyugaton.

A tudományos igényű, káprázatos anyagot felvonultató kiállítás figyelemreméltóan látogató- és gyerekbarát. Nemcsak egyetemi oktatóknak és hallgatóknak, hanem minden szintű iskolai kirándulásra ideális program! A tárlók gyerekméretre vannak beállítva, sok a film, a tárgyak nemcsak gyönyörűek, hanem érdekesek is: ilyen például a bizánci orgona vagy a várkastély előtt felépített 7. századi kővágógép másolata Efezoszból. Számtalan „lightos” rendezvény várja a látogatókat a tulipánhagymaünneptől a törökmézkóstolóig. Érdemes megnézni! Schallaburgban újragondolhatjuk Európát.