Tudjuk, hogy már az ókorban is voltak huligánok, de a képrombolást, a műalkotások szándékos megrongálását ritkán írhatjuk a duhaj jókedv számlájára, az elkövetők motivációja szinte mindig politikai vagy vallási meggyőződésből fakad.

A Tate Britain októberben nyíló kiállítása a képrombolás szigetországi történetének 500 évét foglalja össze. Az akciók dokumentációja mellett olyan különleges műveket állít a középpontba, mint a reformáció puritánjainak dühödt szoborpusztítását, a lefejezést éppen csak túlélt, kápolnapadlózat alá rejtett gótikus Krisztus-szobor vagy az írországi zavargásokban időről időre megrongált emlékművek sora, köztük a nehéz sorsú dublini Nelsonnal. Az is kiderül, hogy a nők férfiasan kivették részüket a pusztításból. A szüfrazsettek század eleji akcióinak több, a nőket középkori ábrándvilágba transzponáló preraffaelita kép esett áldozatul, de méltó utódaik, a harcos feministák is markáns véleményt fogalmaztak meg a nőket szexrabszolga bútorrá degradáló Allen Jones (egyébként ironikus) művével kapcsolatban, amikor 1986-ban a nemzetközi nőnap alkalmából oldószert locsoltak az akrilhölgy arcába.

Művészet ostrom alatt – Történetek a brit képrombolás történetéből, Tate Britain, London, 2014. január 5-ig