„Az igazán modern ízlésű művészetnek nálunk vannak igazán megértő és mindig lelkes amatőrjei: Andrássy Gyula gróf, Kohner Adolf, Nemes Marcell, Hatvany Ferenc báró, Bakonyi Károly, Petrovics Elek, Engelmann ügyvéd.”

Ferenczy Károly, Rippl-Rónai József, Vaszary János, Kernstok Károly... Egy, a modern magyar festészet legnagyobb mestereitől, kis számban, de annál jobb ízléssel és kvalitásérzékkel összeválogatott, ragyogó gyűjtemény. Hogyan lehetséges, hogy az egykori tulajdonos neve mégsem szerepel a magyar műgyűjtést feldolgozó szakirodalomban?¹ Egy sikeres, vagyonos ügyvéd, aki aktív társadalmi életet élt Budapesten és a Vajdaságban, Rippl-Rónai a kor legnevesebb gyűjtői közt tartotta számon, ma mégis csak könyvtárak mélyén megbúvó kiállítási katalógusok utalnak személyére és egykori pazar kollekciójára. Ki volt dr. Engelmann Zsigmond? És mi köti össze őt Moholy-Nagy Lászlóval?

Az Engelmann család

A családban fennmaradt anekdota szerint Engelmann Zsigmond „amikor átkelt a tiszai kompon, soha nem adott borravalót a révésznek, és egyszer a révész szóvá tette ezt, mondván, hogy a fiatalúr, vagyis a fia, Jenő mindig ad egy kis baksist. Erre azt mondta Zsigmond: jóember, könnyen teszi ezt a fiam, az ő apja dúsgazdag ember, az én apám viszont házaló zsidó volt.”² Engelmann Zsigmond (1851–1910) a ma Szerbiához tartozó Adán született.³ Jogi egyetemet végzett, 1886-ban a Bács-Bodrog megyei, majd tíz évvel később, 1897-ben a budapesti ügyvédi kamara tagja lett. Szülővárosához élete végéig szoros kötelékek fűzték, így a következő években a Vajdaság és a főváros között ingázott. Jogi pályafutásával ő alapozta meg a család anyagi jólétét, és ő kezdte építtetni Ada határában, a közel 2000 hektáron elterülő Engelmann-kastélyt, hogy legyen hol töltenie a nyári hónapokat feleségével.

Engelmann ismert ügyvéd volt Budapesten, eseteiről olykor a korabeli napilapok is beszámoltak. Nevezetes ügye volt Gruby Ferenc Dávid orvos hagyatéki ügye, aki olyan világhírű írók és zeneszerzők orvosa volt többek között, mint Heine, George Sand, Chopin vagy éppen Liszt Ferenc. „Gruby Ferenc Dávid doktornak, Heine egykori orvosának alakja az érdeklődés előterébe került az utolsó hetek folyamán. Nyilvánosságra jutott ugyanis, hogy Engelmann Zsigmondnak, a híres pesti ügyvédnek tavaly elhunyt özvegye nagy összegű alapítványt tett az ügyvédek özvegyei és árvái javára; Engelmann vezette annak idején a Párisban meghalt Gruby Dávid ügyét.”⁴

Jogi karrierje mellett Engelmann Zsigmond szerteágazó egyéb tevékenységeket is folytatott. Mind a Vajdaságban, mind pedig Budapesten aktív közéleti szerepet töltöttek be feleségével, Kohn Flórával együtt. Létrehoztak egy alapítványt, mellyel ügyvédek özvegyeit és árváit támogatták, egy másikat pedig az izraelita hitközség javára.⁵ Engelmann emellett Adán a helyi gazdákat kölcsönnel segítő takarékpénztár titkára is volt. „Zentáról távírják nekünk: az Ada vidéki közgazdasági bank ma tartotta meg alakuló közgyűlését Adán, mégpedig a vidék legvagyonosabb földbirtokosainak részvételével. Vezérigazgatóvá Engelmann Adolfot, ügyésztitkárrá dr. Engelmann Zsigmondot választották meg.⁶ Mindemellett élénk társadalmi életet is éltek, melyről olykor a napilapok is beszámoltak: „Pazar fényű estély zajlott le szerdán este az Erzsébetvárosi Kaszinó tágas termeiben. A kaszinó elnöksége, dr. Kovács Jenővel az élen, már hetek óta készülődött, hogy a várakozásoknak megfeleljen. A kaszinó elegáns helyiségei már a hangverseny kezdetekor zsúfolásig megteltek úgy az Erzsébetváros, mint a többi kerületi közönség színe-javával. (...) A Vígszínházat Komlóssy Ilonka és Győző Lajos képviselték. Komlóssy Ilonka monológja és Győző Lajos tréfás versei állandó derültségben tartották a közönséget. A két jeles művész ezután az Előkészület egy hangversenyre című jelenetet adta elő, amely olyan viharos tetszést keltett, hogy a közönség alig akarta engedni őket a pódiumról. (...) A hangversenyt tánc követte, amely reggelig tartott. A következő hölgyek neveit sikerült feljegyeznünk: dr. Engelmann Zsigmondné…”⁷

A gyűjtemény

Dr. Engelmann Zsigmond műgyűjtői tevékenysége az 1900-as évek elejére tehető, 1905 körül vásárolhatta az első műveket, majd a rákövetkező néhány évben több kiemelkedő kvalitású Ferenczy-, Vaszary-, Rippl-Rónai- és Kernstok-képre tett szert. Rippl-Rónai visszaemlékezéseiben Engelmannt a legnevesebb gyűjtőkkel említi együtt: „…az igazán modern ízlésű művészetnek nálunk vannak igazán megértő és mindig lelkes amatőrjei: Andrássy Gyula gróf, Kohner Adolf, Nemes Marcell, Majovszky Pál, Jánossy Béla, Hatvany Ferenc báró, Bakonyi Károly, Petrovics Elek, Engelmann ügyvéd stb.”⁸ A néhány évre korlátozódó, intuitív és intenzív vásárlásnak Engelmann Zsigmond 1910-ben bekövetkezett halála vetett véget.
Engelmann művészeti ízlése, gyűjteményének karaktere a modernizmus felé húzott. Kollekciójának pompás darabja volt Rippl-Rónai kaposvári otthon képek sorozatába illeszkedő enteriőr képe, Lazarine-nel és Piacsek bácsival a háttérben. (A reprodukció tulajdonosai sajnos nem járultak hozzá a fotó publikálásához.) Az ismert szereplőkön kívül a berendezési tárgyak, mint például az öblös zöld fotel vagy a Lazarine hátát beborító piros virágos kendő Rippl-Rónai számos más, a korszakban készült képéről ismerős lehet. Hogy Engelmann a festményt az 1906-os, nagy sikerrel megrendezett Könyves Kálmán szalonbeli kiállításon, esetleg a kiállítást követő aukción vagy közvetlenül Rippl-Rónaitól vásárolhatta meg, egyelőre még nem tudhatjuk biztosan.

Nem sokkal később Vaszary Jánostól egy dekoratív parkrészletet vett Engelmann Zsigmond. Az ikervári Batthyány-kastély parkjában sétálgató nőalakokat megörökítő festmény 1906-ban készült. A képet a nagyközönség a művész gyűjteményes kiállításán láthatta a Nemzeti Szalonban 1907-ben, itt vásárolta meg Engelmann Zsigmond, a katalógus szerint 700 koronáért. Itt érdemes kitérni arra, hogy feltehetően egy apró tévedés is hozzájárult ahhoz, hogy dr. Engelmann Zsigmond neve szinte ismeretlen még a szűkebb művészettörténész-szakma számára is. Egyrészt elvétve vásárolt kiállításokon – Ferenczy Károlyhoz például személyes kapcsolat fűzte –, így elképzelhető, hogy több ízben is közvetlenül a műteremből választotta ki a számára fontos darabokat.⁹ Másrészt a Képzőművészeti Almanachban dr. Engelmann Szilárd jogtudós nevét olvashatjuk, aki megvásárolta Vaszary Parkrészlet Ikerváron (1906) című olajfestményét.¹⁰ Azonban a család leszármazottai nem ismernek ilyen nevű felmenőt. Biztosan ugyanarról a műről lehet szó, hiszen a most, 110 évnyi lappangás után reprodukált festmény az Engelmann családtól származik, és összehasonlítva az ikervári kastély parkjának archív fotóival, egyértelműen azt ábrázolja. Engelmann Szilárd neve alatt tehát minden bizonnyal Engelmann Zsigmond rejtőzik. Ferenczy Károlytól három pazar festmény került az ügyvéd kollekciójába. Az egyik a már jól ismert, a művész nagybányai kertjét ábrázoló Nyári est (Uzsonna, Ozsonna). A festmény az 1904–1905-ös téli kiállításon szerepelt először a Műcsarnokban, majd egy évvel később, Malonyay Dezső kiadványa már Engelmann Zsigmondot jelölte meg a festmény tulajdonosaként. ¹¹ Engelmann halála után gyűjteményét felesége örökölte, a Nyári est az 1922-es Ferenczy-emlékkiállítás katalógusában özv. Engelmann Zsigmondné tulajdonaként volt kiállítva. Ferenczy Valér szerint az említett „emlékkiállításon két lussingrandei tengerparti kép volt kiállítva, az egyik Lukács József, a másik özv. Engelmann Zsigmondné tulajdonából. De a 3 kép közül, amelyet dr. Engelmann Zsigmond vett atyámtól, 2 volt lussini, egyik tempera, a másik olaj.”¹² Az 1922-es emlékkiállítás katalógusát végigböngészve azonban kitűnik, hogy Valér állításával szemben három lussingrandei festmény is szerepelt a tárlaton, amelyek közül ma kettő ismert: az egyik a Valér által is említett, egykor Lukács József tulajdonában álló Tenger¹³, a második a Tenger csónakkal,¹⁴ mely korábban az Engelmann-, ma már viszont a zágrábi Vinko Perčić-gyűjtemény részét képezi. Lappang azonban a harmadik tájkép, mely szintén az Engelmannoké volt: a Lussini tájat (Borús)¹⁵ a közönség az emlékkiállításon láthatta utoljára. Valér könyvének nyomdai előkészítése során, tehát 1934-ben értesült az özvegy, Kohn Flóra haláláról,¹⁶ „de semmi egyébről arra nézve hogy e képei hova kerültek”¹⁷. Genthon István feljegyzése alapján az 1970-es években a festmény még Újvidéken volt.¹⁸ Zsigmond egyébként Ferenczy Valértól is vásárolt egy csendéletet, mely erős stiláris rokonságot mutat Ferenczy Károly 1910 körül festett csendéleteivel.

„Elmondom én is az új sablon-kifejezést, a kép: Gauguines.”

A ragyogó Vaszary-, Ferenczy- és Rippl-Rónai-művek mellett a gyűjtemény koronája Kernstok Károly sajnos ma is lappangó főműve, a Kertben lehetett.
Kernstok 1928-as, Ernst Múzeum-beli kiállításán két festmény szerepelt özv. Engelmann Zsigmondné tulajdonából.¹⁹ Két korai kép, az egyik a Kertben (1906), míg a másik az Ülő asszony (1907). A Kertben Kernstok máig lappangó és egyben az egyik legtöbbet reprodukált festménye: a Nemzeti Szalon első tárlatán került bemutatásra 1907-ben,²⁰ fekete-fehér fotója megtalálható a katalógusban, illetve a tárlatot bemutató újságcikkben is.²¹ A Kertben jelentőségét jól jelzi, hogy a bemutatkozó kiállításon 8000 koronába került – összehasonlításul, Ferenczy Károly legdrágább képe ugyanezen a tárlaton ennek a fele, 4000 korona volt. A festmény a kritikusokat is lenyűgözte: „A legjobb képek a tárlaton a következők: Kernstok Károly Kertben című festménye nemcsak méretben, hanem kvalitásában is clou-ja a megnyitó kiállításnak. Gauguin hatása alatt és gobelin hatással készült óriási vászon a napfény által okozott zöldek briliáns megoldásával”²² – írja Déry Béla. Még a pikírtebb hangvételű újságírók is elismerően nyilatkoztak a képről: „Kertben című képe – amely külön szenzációja lesz a kiállításnak – a legeslegmodernebb. Miután így illik megnevezni, elmondom én is az új sablon-kifejezést, a kép: Gauguines.”²³

A két festmény legközelebb Kernstok 1911-ben megrendezett gyűjteményes kiállításán volt látható a Művészházban, melynek katalógusában a Kertben is és az Ülő nő is özv. dr. Engelmann Zsigmondné úrnő tulajdonaként volt feltüntetve.²⁴ Itt megtalálható az Ülő nő reprodukciója is, amely a kiadványban viszont már Parasztasszony címmel szerepel. Közel húsz évvel később a két festmény ismét együtt volt látható Kernstok gyűjteményes kiállításán az Ernst Múzeumban. Lázár Béla a katalógusban kiemeli a Kertben erőteljes zöld színét: „Az a plasztikai erő, mely teszem a Pichler Győző arcképen szinte kirobban, nem lehet domináló elem akkor, ha a vonalat hangsúlyozza, mint a Kertben arcképcsoporton, hol szinte határozott gobelin hatásra törekedik, lefokozott, megtört, de világos színek harmóniájával, mélység éreztetés nélkül, a tárgyakat a térből kivágó erős zöld kontúrral adva meg a formát, mint Manet Olympiája, hogy a dekoratív hatást éreztesse.” A szintén a nagy teremben kiállított Ülő asszonyról Lázár így ír: „Kernstok hű maradt a formához a plein airben is. Ezzel monumentális erőt tudott kifejezni. Ülő asszonyának (1907) hatalmas plasztikája, erőteljes pasztózus előadásában, vonalhatást is felébreszt.” A két festmény Kohn Flóra halála után unokahúgának családjához, dr. Baitsch Lázárnéhoz került.²⁵ Az Ars Hungarica 1936-ban megjelent kiadványában a Kertben méretére is fény derült: 200x180 cm, és itt már dr. Bajts (sic) Lázárnét jelölik meg tulajdonosként.²⁶ A címlapon pedig az Ülő asszony látható, melynek tulajdonosa szintén dr. Bajts Lázárné. Közel harminc évvel később, Horváth Béla 1968-as tanulmányában emeli ki a két festményt, tulajdonosként ő is Bajts Lázárnét jelölte meg. „Ülő nő (…) A kép előterében ülő, bőszoknyás parasztmenyecske (…) maga a megtestesült nyugalom.”²⁷

A Kertben hollétéről ez az utolsó nyom, az azóta megjelent írásokban a kép lappangóként szerepel. Az Ülő nő, illetve annak különböző variánsai azonban több alkalommal is felbukkantak a hazai műkereskedelemben. Van még néhány Kernstok-kép, melyek szerepeltek a Művészház-, illetve az Ernst Múzeum-beli kiállításokon, és amelyekről elképzelhető, hogy egykor Engelmann Zsigmond gyűjteményét gazdagították. Kohn Flóra vagyonát és értékeit többek közt az unokahúga – a már említett dr. Baitch Lázárné Kovács Erzsébet –, valamint fivére, Kovács Mátyás és az ő fia, Kovács Endre örökölték.²⁸ A Művészház kiállítási katalógusában két festményt, egy arcképet, illetve az Őszi délután című műveket Kovács Mátyás úr tulajdonaként tüntetik fel.²⁹ Az 1928-as, Ernst Múzeum-beli tárlatot kísérő katalógusban pedig a Tavaszi kert (1911), valamint a Krisztus c. alkotások Kovács Endre tulajdonában álltak.³⁰ Elképzelhető, hogy a képeket Kohn Flóra korábban, Engelmann Zsigmond halála után fivére családjának ajándékozta. A feltételezést tovább erősíti, hogy sem Kovács Mátyás, sem Kovács Endre neve nem szerepel a magyar műgyűjtőkről szóló kiadványokban. A modern ízléssel összeválogatott kollekcióban a klasszikus festészetet Brocky Károly egy elsőrangú női portréja reprezentálta. Brocky legnagyobb gyűjtője és monográfusa, Nyári Sándor a festmény finomságát emelte ki: „Ehhez közel áll a dr. Engelmann Zsigmond tulajdonában Budapesten levő női kép, kissé fantasztikus felfogásban, de épp oly kitűnő festéssel és modellírozással. Különösen a szemek és a kéz szépsége csodálatos e képen, mely Szilágyi Dezső hagyatékából került dr. Engelmann Zsigmond birtokába.”³¹ A portrét Lyka Károly is megemlíti a Művészet hasábjain: „Előfordulnak még azonban kisebb számmal Brocky-féle művek a következők tulajdonában is: (...) Glück Frigyes, Baruch Jenőné, dr. Engelmann Zsigmond (Budapest).”³² A Pesti Napló 1906-os számában számolt be arról, hogy Szilágyi Dezső „képbarát” műtárgyait a halála után elárverezték, így feltehetően ekkor vásárolta meg a portrét Engelmann Zsigmond. ³³ Az egykori gyűjtemény részét képezte Czigány Dezső kettős portréja is. (A reprodukció tulajdonosai sajnos nem járultak hozzá a fotó publikálásához.) Czigány rendszeresen festett portékat megrendelésre, így az 1905– 1906 körül készült festményről elképzelhető, hogy a család valamely tagjait, talán magát Engelmann Zsigmondot és Kohn Flórát ábrázolja – a házaspár ekkoriban az ötvenes évei vége felé járt –, de erre egyértelmű bizonyíték nem áll rendelkezésünkre.

Talány, hogyan lehetséges az, hogy ilyen jelentős művek egykori tulajdonosa szinte ismeretlen ma a szakirodalom számára. Valószínűleg szerepet játszhat ebben Engelmann Zsigmond korai halála, hiszen az 1910 előtti művészettörténeti írásokban – például az említett Malonyay- vagy Lyka-cikkekben – rendre előfordul a neve, a halála után megjelenő monografikus összefoglalók viszont nem foglalkoznak vele, kivéve Genthon István 1970-es években megjelent Ferenczy Károlyról szóló kiadványa. A magyar történelem viharai és sorscsapásai az Engelmannokat sem kímélték. Zsigmond halála után a kastély építését fia, Jenő fejezte be. Az őszirózsás forradalom idején a kastélyt feldúlták és kirabolták, az egykori fényűző kúriának ma már csak a romjai láthatók. Engelmann Jenőt 1944-ben a bergen-belseni koncentrációs táborba deportálták, ahonnan nem tért többé haza. A népes famíliáról kevés adat maradt fenn, de érdemes megemlíteni Engelmann Zsigmond húgát, Engelmann Rozáliát, aki Moholy-Nagy László nagymamája volt.³⁴ Talán Moholy-Nagy pályájában ezek a művészeti élmények is szerepet játszhattak, hiszen így egészen fiatal korában találkozhatott az akkori modern és progresszív festészet remekműveivel. Az Engelmann család leszármazottai ma a világ számos országában élnek, így talán okkal reménykedhetünk abban, hogy a következő években e kiváló gyűjtemény további darabjai is előkerülhetnek, és ezáltal a magyar festészet egy fontos fejezete teljesebbé válik.

^{| 1 Sem Géber Antal magyar műgyűjtőket bemutató kézirata (1970), sem pedig az azóta megjelent publikációk, lexikonok, kiállítási albumok nem foglalkoztak Engelmann Zsigmonddal.
| 2 Az idézett részlet Göblös Péter Korzó című, az Engelmann családdal és -kastéllyal foglalkozó műsorában hangzott el 2016. 01. 31-én. Ezúton is szeretném megköszönni segítségét, hogy az Engelmann Zsigmondra vonatkozó adatokat és információkat felhasználhattam a tanulmányhoz.
| 3 „A Tisza partján fekszik, Zenta alatt. (…) Most nagyobb birtokosok Engelmann Zsigmond dr., Engelmann Adolf, Ofner Ignácz…” – olvasható a település leírása Borovszky Samu, a magyar vármegyékről szóló sorozatában. In: Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Bács-Bodrog vármegye, 1909. 41. o.
| 4 Hazai és külföldi tudósítások. Literatura, 1932. május. 7. 245. o.
| 5 „A m. kir. belügyminiszter a dr. Engelmann Zsigmond és neje Kohn Flóra pesti izr. ügyvédek szegénysorsú özvegyeinek és árváinak támogatására rendelt alapítvány (…) és a pesti izr. hitközség kórházi alapítvány alapítólevelét jóváhagyta.” In: Belügyi Közlöny, 1933. 04. 09. 15. sz. 261. o.
| 6 Új bank. In: Pesti Hírlap, 1892. május 12. 204. o.
| 7 Az Erzsébetvárosi Kaszinó estje. Pesti Hírlap, 1908. március 12. 356. o.
| 8 Rippl-Rónai József emlékezései. Szerk. Beck Ö. Fülöp. Budapest, 1957, Szépirodalmi Könyvkiadó. 67. o.
| 9 Bővebben lásd Ferenczy Valér: Ferenczy Károly. Budapest, 1934. 188. o.
| 10 Déry Béla – Bányász László – Margitay Ernő (szerk.): A Nemzeti Szalon almanachja (Képzőművészeti Lexikon). Budapest, 1912. 264. o.
| 11 Malonyay Dezső: A fiatalok. Budapest, 1906. 63. o.
| 12 Ferenczy i. m. 188. o.
| 13 Oeuvre-jegyzék-szám: 190.
| 14 Oeuvre-jegyzék-szám: 191.
| 15 Oeuvre-jegyzék-szám: 193.
| 16 Kohn Flóra 1931-ben hunyt el.
| 17 Ferenczy i. m. 188. o.
| 18 Genthon István: Ferenczy Károly. Budapest, 1979, Corvina kiadó
| 19 Kernstok Károly gyűjteményes kiállítása. Budapest, Ernst Múzeum, 1928. február
| 20 A Nemzeti Szalon első csoportkiállítása. Budapest, Nemzeti Szalon, 1907. március
| 21 „Modern magyar festők első csoportkiállítása” a Nemzeti Szalon új épületében. Ország-Világ c. folyóirat oldalai, 1907. március 31.
| 22 Déry Béla: Ver Sacrum. Magyar Estilap, 1907. március 8. 23. o.
| 23 Zboray Aladár: Az új Nemzeti Szalon. Magyarország, 1907. március 9. 24. o.
| 24 Kalauz a Művészház Kernstock Károly retrospektív kiállításához. 1911. november–december. Szerk. Rózsa Miklós. Katalógus: 3., 10.
| 25 Dr. Baitsch Lázárné szül. Kovács Erzsébet.
| 26 Körmendi András: Kernstok Károly. Ars Hungarica 16. Szerk. Oltványi-Ártinger Imre. A katalógusban dr. Bajts Lázárné prágai lakosként van feltüntetve. Férje, a Vajdaságból származó dr. Baitsch Lázár a harmincas években a prágai követségen szolgált diplomataként.
| 27 Horváth Béla: Kernstok Károly 1873–1940. Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 1. Tata, 1968. 451. o.
| 28 Engelmann Zsigmondné Kohn Flóra végrendelete. Budapest Fővárosi Levéltár, HU BFL - VII.187.c
| 29 Katalógus: 9., 54.
| 30 Katalógus: 90., 105.
| 31 Nyári Sándor: Brocky Károly festőművész élete és művei. 1807–1855. Budapest, 1910. 88. o.
| 32 Lyka Károly: Brocky Sándor. Művészet, 1910. 158. o.
| 33 Pesti Napló. 1906. október 12. 11. o.
| 34 A Moholy Art Foundation honlapján fényképek is találhatók Moholyról és nagymamájáról.}