Kettős látás

Andreas Fogarasi a Vintage-ban

Lépold Zsanett

Fogarasi analitikus és kutató művészete a múlt történéseiből merít, és azokat feldolgozva igyekszik feltérképezni a jelen problémáit dokumentatív és szobrászati eszköztárral. Nemcsak az épített környezet fizikai átalakulása érdekli, hanem társadalmi, közösségi szerepének változása is. Egyszerre foglalkozik az emlékezetpolitika kérdéskörével és a kulturális keretek átalakulásának problematikájával. A végeredmény mindig egy hosszú folyamat során több, egymástól (látszólag) különálló téma összefonódásaként jön létre.

Roof Study (Moszkva tér III), 2018, vörösréz, könyvkötő vászon, © a művész és a Vintage Galéria jóvoltából, fotó: Sulyok Miklós


Fogarasi megközelítésmódja következetesen épít a múltra, amint erről a Velencei Biennálén 2007-ben Arany Oroszlán-díjat nyert legismertebb műve, a Kultur und Freizeit óta készült munkái is tanúskodnak. A mostani kiállítás Budapest című videóján is fontos magyarországi csomópontokat, köztereket láthatunk, amelyek sok-sok évnyi kulturális átalakulás mementói: legyen szó a Nyugati és a Keleti pályaudvar vagy éppen az FTC Stadion és a Bálna környékéről. Hol eklektikus, hol modern épületek, hol makulátlan, hol patinás, hol amortizált állapotban. A rövid felvételek egyrészt kordokumentumok, amelyek megőrzik egy-egy helyszín aktuális képét, másrészt aprólékos látleletek, amelyek a szubjektív válogatás „áldozataiként” közelebbről is megismerhetőkké, felfedezhetőkké válnak. Az egyes épületek architektúrái előtérbe kerülnek, hogy az utca, a tér összképe mellett a néző az apró változásokra, átalakulásokra, jelekre is felfigyeljen. Különböző korok különböző lenyomatai találkoznak egymással, mindennapjaink részei, amelyeket mégsem feltétlenül veszünk alaposabban szemügyre. Fogarasi – aki a videó mögött antropológus-operatőr kettős szerepben van jelen – az épített környezet bemutatásával üzenni akar. Vagy inkább kérdezni, hiszen a cél nem a közterek kritikája, hibáinak kiemelése, hanem a rákérdezés a jelenkorban betöltött kulturális szerepükre, a vizuális kultúra átalakulására. Fogarasi munkája az identitáskeresésről, a különböző korok történelmileg terhelt identitásáról szól. A Kultur und Freizeit esetében a populáris kultúra változó színtereivel, az egykor határozott kultúrpolitikai döntések és elképzelések mentén formálódó kultúrházak akkori jelenével foglalkozott. A megváltozó politikai, gazdasági és kulturális térben vizsgálta lehetséges szerepüket, új státuszukat. Most, a Budapest című film esetében csak az alanyok cserélődtek: művelődési házak helyett közterek kerültek az analízis középpontjába. (Az már csak ráadás, hogy a galéria a szomszédos Károlyi-kert adottságait is élvezheti, így a sokszor szürke, sivár köztereket mutató képernyőt az ablakon túl zöld lombkorona keretezi.) A videón a politikailag igen terhelt, Moszkváról Széll Kálmánra átnevezett és a forgatás idején épp átalakulóban lévő tér is felbukkan, középpontban az emblematikus, legyezőtetejű metróépülettel. Ez a betonlegyező jelenik meg a Roof Study (Moszkva tér II–III.) című művekben is, de nehéz eldönteni, hogy itt miként értelmezhető. Lehetne a Széll Kálmán/Moszkva téri pavilon makettjének egy-egy darabja, a tervezői folyamat egy-egy fázisa, de mert Fogarasi a falon, merőlegesen helyezte el, így a páros mű inkább reliefszerű alkotásnak tűnik, ami a címmel együtt az emlékművek kontextusa felé billenti az értelmezést. Ugyanakkor lehetnének dekorációs elemek is, hiszen a hajlított alumínium- és vörösréz lapokat markáns színű textilek borítják. Fogarasi nem is határozza meg, miként nézzünk a művekre, a szemlélő a maga ismeretanyaga fényében eldöntheti, hogy mementót vagy dekorelemet – esetleg mindkettőt – lát bennük.

Vasarely nyomában

Fogarasi első, 1997-es Vasarely-projektjénél, a Vasarely Go Home-nál az otthon és a haza mellett az emigráció-migráció kérdéskörei is előkerültek. A home – azaz haza, otthon – kifejezés bármennyire is egyszerűen értelmezhetőnek tűnik, mégis két, egymással párhuzamos – vagy olykor ellentétes – jelentést hordoz Vasarelyvel kapcsolatban (is). Fogarasi két eseménnyel foglalkozott korábbi projektjében: az egyik Vasarely 1969-es műcsarnokbeli kiállítása, amely elsősorban a művésztársadalom egykori ambivalens hozzáállása miatt vált emlékezetessé. A másik Major János akciója, a „Vasarely Go Home” feliratú tábla felmutatása ugyanezen kiállítás megnyitóján. Major tüntetőtábláján a home Franciaországra utalt, míg a hatvanas évekbeli kultúrpolitika retorikájában Vasarely hazája éppen Magyarország volt. A korszakban érzékelhető kettős mérce azonban már korábban is jelen volt. A hatvanas évek második felétől indult el a külföldön élő, nemzetközileg elismert magyar származású művészek hazai bemutatásának programja. Ekkortájt az aczéli kultúrpolitika az ideológiai alapú irányítás helyett sok tekintetben visszatért a nemzeti alapokhoz. A háború előtt emigrált művészek gáláns visszafogadása ügyes taktikai gesztusként erős politikai üzenet is volt. A pálfordulás nyitásnak tűnt a nyugati modern művészet felé, amely mögött, a takarásban már ott lehetett a nemzeti összetartozás gondolata. Innen nézve Vasarely előnyt élvezett, a kettős mérce „jó” oldalára került: a műcsarnoki kiállítás után is élvezhette a kultúrpolitikai jóindulatot, múzeuma lett, köztéri szobrokra kapott megrendelést és kiadványok jelentek meg róla.

Study Desk (Hexagon), 2018, falap, falfesték, acél, üveg, Victor Vasarely: Színes város (magyar kiadás; 1981), akrilfesték, 135 x 100 x 33 cm, © a művész és a Vintage Galéria jóvoltából, fotó: Sulyok Miklós

Két pad, 2018 (részlet), a régi műhelypad 1:1 másolata (középen); Mobile [Sztriptíz (Sugár Jánosnak)], 2018, pigment print papíron, 59,4 x 42 cm; Mobile (Canada I–II), 2018, pigment print papíron, 59,4 x 42 cm egyenként (jobb oldalon, jobbról balra), © a művész és a Vintage Galéria jóvoltából, fotó: Sulyok Miklós


Fogarasi két kedvelt témájához, a magyar kultúrtörténet és az épített környezet vizsgálatához Vasarely munkássága szinte tálcán kínálja magát. A Vintage kiállításán most az op-art művész egyik alapműve, magyarul Színes város címen kiadott könyve került górcső alá. Vasarely művészetfilozófiájának egyik alaptézise, a műtárgy és a művészet demokratizálása az épített környezetet megújító „színes város” elméletében is megjelenik. Urbanisztikai céljai nemcsak a köztéri kultúra esztétikai javítására irányultak, hanem egyúttal a minden ember számára elérhető művészet utópiáját is tartalmazták. A kiállítás Study Desk (Hexagon) című komplex installációjában helyezkedik el a kötet néhány darabja, amelyet nem mindegy, hogy milyen szögből szemlélünk. Piros-fehér „keret” fogja közre a könyvek gerincét, kissé disszonáns érzetet keltve, hiszen fekete alapon fehér betűkkel hirdetik a „színes város” teóriáját. Csak a falhoz közel lépve látunk rá az egyik oldalon a színes borítóra, rajta a párizsi RTL-székház homlokzatának fotójával. A másik oldalon, jó mélyen elrejtőzve szembenézhetünk Victor Vasarelyvel is, fekete-fehér portréját még felismerhetjük, de az alatta futó hátoldali szöveg már nem alkalmas olvasásra. Hiába járjuk körbe az installációt, a kötet tartalma rejtve marad (hacsak nem vesszük a bátorságot, és túllépve a műalkotás érinthetetlenségének parancsán, ki nem emelünk egy példányt). A mű párja a galéria másik végén található. A Study Desk (Oktogon) alapstruktúrája azonos, a könyvek helyére azonban különféle burkolatok kerülnek. Fogarasi az aszfaltot és kerámialapokat környezetükből kiragadva, rendeltetésüktől megfosztva teszi közszemlére, mintha egy mintateremben járnánk éppen.

Hogy a Study Deskeket miként definiáljuk, nehéz döntés, hiszen íróasztalra asszociálnánk legkevésbé. A kissé döntve, a falon elhelyezett objekt sokkal jobban hasonlít polcra vagy egy standra, miközben akár reliefként, esetleg festményként is értelmezhetjük. Nem is a meghatározás a lényeg, hiszen mindkét mű esetében a beillesztett tárgyon van a hangsúly – legyen szó könyvről vagy aszfaltburkolatról –, illetve azon, hogy miként viszonyulunk hozzá a térben, az időben (miközben az installálásnak köszönhetően éppen elvesztik eredeti használhatóságukat). A kettős identitás is kirajzolódik a Study Desk művek esetében: a Színes város magyarországi kiadása is disszonáns jelenség, hiszen a borítón Franciaország, azaz Vasarely választott hazája köszön vissza, a túloldalon pedig felsejlik Fogarasi otthona is: a padlólapok a szülővárosából, Bécsből származnak.

Budapest (First Draft, April 2015), 2015, videó, 16:15 perc (részlet), © a művész jóvoltából


Országimázs

Az, hogy egy ország, egy város miként definiálja magát, hogyan kommunikál magáról, rendkívül összetett képet mutathat. A brand kulturális jelként működik, és egyik legkonzekvensebb példája a logó. Absztrakt alakzatoktól tengerparti idillig mindenféle forma visszaköszön Fogarasi Europa című videóján, amely közel ötven ország logóját sorakoztatja fel. Az országok szimbólumain érezhető, hogy a zászlók vagy a címerek világának köztes fázisában mozognak, hiszen sokkal inkább ikonszerűek, mint egy lobogó, de közben kevesebb (és kevésbé jelképes) motívumokat sorakoztatnak fel, mint mondjuk egy címer. Fogarasi videójában megfosztja a vizuális jeleket a marketing egyik erős eszközétől, a színtől: a kiállítótérben most szürkéből feketébe mosódó logókat láthatunk, lecsupaszítva pedig pusztán formai, tipográfiai értékük, üzenetük kerül előtérbe. A videót az utcafront felé irányítva kivezeti a térből, a viszonylag intim körből kizárva a járókelők elé tárja.

A Budapest című videó a kiállítótérben, © a művész és a Vintage Galéria jóvoltából, fotó: Sulyok Miklós

Tér a térben

Andreas Fogarasi építésznek készült, ez alkotásai szemléletmódjában is tetten érhető. Az építészet és az épülethasználat vizsgálata szinte minden projektjében megjelenik, de ennél is jellemzőbb az az analitikus megközelítés, amivel egy-egy témakört szemügyre vesz és szétszálaz. Emellett kiállításait szó szerint és metaforikus értelemben is megépíti. A témákat tégláról téglára, alaposan, a lehető legapróbb információmolekulákból összeállítva dolgozza fel. A galéria terét (a három fal és a kirakat által határolt téglalap alakú alaprajzot négy részre osztja fából és MDF-lapokból konstruált falaival: kanyargós rendszerük végigvezet a kiállításon, egyszerre láttat és eltakar (mind a művek, mind a szerkezet tekintetében), miközben újradefiniálja és kisajátítja a galéria terét. A mikroépítmény mégsem önálló egység, hanem az egész része – letisztult, makettszerű. Két markánsan elhelyezett pad is szerepet kap a kiállítótérben. A galéria két végében egymás pendant-jai: míg az egyiken kényelmesen ülve is nézhetjük a befelé is vetített Budapest videó fővárosi köztereit, addig a zöld színű – Vaterán vásárolt – pad tükörpárja egy puritán, festetlen másolat, amely egyszerre funkcionális és diszfunkcionális elhelyezkedésével jóval több lehetőséget rejt magában, mint a videóval szemben elhelyezett párja. A natúr pad praktikusságát egy fal töri meg, így a látótér rögtön kétfelé szakad: míg jobbra tekintve Vasarely Színes városának borítóját nézhetjük – ugyan teljes horizontot nem biztosít, csak részlegesen látszik a könyv –, addig a bal oldalon három fotót láthatunk – vagyis láthatnánk, ha méretüknél fogva nem igényelnék, hogy közelebb lépjünk hozzájuk. A három fotó közül kettő párban van, amelyek kapcsolódnak a Budapest című videóhoz, hiszen hasonlóképpen a fővárosi képekhez, a puszta dokumentáción túl egyben látleletek is. Imázs-plakátok jelennek meg a városi tér kevéssé kitüntetett pontjain – Fogarasi nem állítja, hogy jók vagy rosszak lennének. Kizárólag nyomok, amelyekre felhívja a figyelmünket. A fotópár mellett, kissé távolabb helyezkedik el a Mobile (Sztriptíz Sugár Jánosnak) című kép, amely a magyar képzőművész 1993-as projektjére utal, amelynek keretében a Városház utca egyik épületén, a „Sztriptíz” feliratú graffitit bronzba öntve őrizte volna meg azt a nyomot, amely hamar az enyészeté lett. (A terv megvalósítása többedik próbálkozásra is kudarcot vallott az engedélyeztetés meghiúsulása miatt.) A kiállítást áthatja a kettősség: a művek hol másolatként, hol megkettőzve, hol ellentétpárként, hol egymással szoros kapcsolatban jelennek meg: a „nyitott” Európa és a „zárt” Budapest, köztér és félnyilvánosság fogalompárjait megidézve. A szavak kétértelműsége dominál, középpontban a kultúrával, a nemzeti identitással, a kulturális örökséggel. Hogy manapság mennyire aktuális Magyarországon a kultúra, a haza és a nemzet fogalmairól beszélni, és a téma mennyire releváns egy olyan szemlélő prezentálásában, aki egyszerre bennfentes és egyszerre kívülálló, arra a válasz nemcsak nyitott, de kézenfekvő is.

Két pad, 2018 (részlet), a régi műhelypad (középen); Study Desk (Oktogon), 2017, falap, falfesték, acél, 2 padlólap (1900 körül, Bécs), aszfalt, akrilfesték, 135 x 100 x 33 cm, © a művész és a Vintage Galéria jóvoltából, fotó: Sulyok Miklós



Andreas Fogarasi: Kettő, Vintage Galéria, 2018. november 2-ig. 

Screenshot 2021-01-23 at 19.48.26.jpg
BASSZUS, MÁR BEZÁRT? – Andreas Fogarasi és Christian Kosmas Mayer: MI @ Vintage Galéria

Későknek, feledékenyeknek, workaholicoknak vagy bárkinek, akinek nem volt ideje megnézni.