Kilenc lehetőség

– hogy sok pénzt veszítsünk a műtárgypiacon

A műtárgypiac kezd kilábalni a gazdasági válságból, az Art Baselen egész kedvező volt a hangulat, egyesek látni vélik már az alagút végét. Az Artprice.com bizalmi indexe felfelé tart. Az Artnet.com kritikusai is felszabadultabbak: Richard Polsky nem a tanulságokat vonja le a mögöttünk álló nehéz időszakból, hanem hasznos tanácsokat ad a nem túl forrófejű, kezdő gyűjtőknek. Arról, hogy milyen hibákat nem szabad elkövetniük. Kilenc lehetőség, hogy sok pénzt veszítsünk a műtárgypiacon (és kilenc magyarázat, hogy hol követtük el a hibát):

1.) Vegyen középszerű festményt, jó grafikák helyet
„A gyűjtők túl gyakran engednek a képzőművészet sznob vonzerejének. Pedig a cél mindig az, hogy a pénztárcához mérten a legjobbat vegyük meg a technikától függetlenül.”

2.) Hagyja, hogy az aukciós házak lealkudják a limitárat (Az angolszász árverezési rendszerben létezik a nem nyilvános védőár intézménye, amit a vevő és a beadó előre meghatároz.)
„Az aukciósház szemszögéből nézve mindenképpen rá kell beszélni a beadót a lehető legalacsonyabb védőárra. (…) Ne hagyják.”

3.) Fogadja el a galériák 10 százalékos árengedményét
„A nem szupersztárok esetében, még akár egy sikeres, karrierépítés közben lévő művésznél is hiba elfogadni a szokásos 10 százalékos árengedményt. A galériák rendszerint 50-50 százalékban osztozkodnak a képviselt művészeikkel. Vagyis egy kis alkudozással legalább 20 százalékot le lehet faragni. Pláne most, amikor nem csak a galériák szenvednek, de a bőséges időkhöz szokott művészek is. A kereskedő számára pedig kevés idegesítőbb van, mint a pénzt követelő alkotó. Ha másért nem, már csak ezért valószínűleg a galériák elfogadják a 20 százalékos árengedmény-igényt is. Próbálja ki. ”

4.) Jobban higgyen a fülének, mint a szemének vásárláskor

„Remek lehetőség, a megtévesztésre. Sosem felejtem el, amit a Los Angeles-i festő, Chuck Arnoldi mesélt nekem. Egy partin odalépett hozzá az ország leggazdagabb gyűjtője, Eli Broad, üdvözölte, majd le is zárta a beszélgetést a 'találkozunk a műtermében' köszönéssel.”

5.) Vegyen nem tipikus művet
„Egy újabb szívás. (…) Dönthet úgy, hogy a piactól függetlenül őszintén beleszeret egy festménybe. Ha már megvette, csak akkor fogja megutálni az 'ihletett' vásárlást, amikor el szeretné adni és látja, hogy mennyire nehéz megszabadulni tőle akár olcsón is.”

6.) Vegyen művet egy nagyon sikeres galériától kapcsolatok nélkül
„Találkoztam egyszer egy Paul S.-nek nevezett, reménybeli gyűjtővel, aki örökké a New York-i vásárló útjaival hencegett. Túláradó lendülettel mesélte, hogy Ileana (Sonnabend) kitüntetett figyelemmel fogadta, és hogy nagy szerencséjére még egy Peter Halley-munkát is meg tudott tőle venni. Csak az volt a baj, hogy egy elég gyenge festményről volt szó, ami Sonnabend egyik komoly vevőjének se kellett. A történet tanulsága, hogy ha a nagyfiúkkal akar játszani (Gagosian, PaceWildenstein, Marks, stb.), rohadtul biztosnak kell lennie abban, hogy a csúcsgyűjtők beajánlották már magát, különben úgy fogadják, mint Paul S.-t!”

7.) Vegye a spekulánsok kedvenceit

„Mivel az aukciós árakat felhajtó spekulációs csapat olyan, mint egy zárt, elit közösség, nem tud hozzájuk csatlakozni, mivel nem elég menő (ebben az esetben ez egyenlő a 'nem elég gazdag'-gal) hozzájuk. Ne vesződjön velük. (…) Inkább gondolkodjon függetlenül és fektesse a pénzét egy kiegyensúlyozott, lassan, de biztosan dráguló művészbe (…).”

8.) Vásároljon a művész halálakor

„A műtárgypiac egyik legerősebb mítosza, hogy a művek ára megugrik a művész halála után. Nem igaz (kivéve Warholt)! Legtöbbjük éppen hogy veszít az értékéből, mivel alkotásaik elárasztják a piacot, köszönhetően az örökösödési adóval küzdő családtagoknak valamint a kézpénzre vágyó kereskedőknek és gyűjtőknek. Jobb, ha vár egy vagy két évet, míg elül a porfelhő, még ha végül kicsivel többet is kell fizetnie.”

9.) Vásároljon szokatlan méretben
„A Los Angeles-i műkereskedő,  Paul Kanter mondta nekem egyszer, hogy 'Sose vegyél olyan festményt, amit nem tudsz felemelni'. Igaza volt. Semmi sem nehezebb, mint túladni egy nyolc lábnál bármilyen irányban nagyobb festménynél. (…) Csak a lehetséges vevők kis körének van elég helye a falon az ilyen – rendszerint énközpontú – festményekhez. Ha van egy kinyilatkoztatásra váró óriás mű után sóvárgó hatalmas fala, jobban jár, ha két kisebb munkával tölti ki az űrt.”

Fordította: Rieder Gábor