Biztosan másnak is feltűnt, hogy a Kolorádónak idén elég jó művészeti programot sikerült összeraknia. A kisebb nyári fesztiválokon megszokhattuk, hogy az összes belvárosi alter hely – a Lumentől a Gólyáig – kitelepül, a civil szervezetek mindenféle beszélgetést tartanak, és általában fiatal művészek, akiket egyébként már a Fekete kutyából jól ismerünk, létrehoznak egy játékos installációt vagy bemutatják valamelyik munkájuk egyszerűsített verzióját, ami mintegy kiegészíti a fesztivál látogatók élményeit. Ezzel mindenki jól jár: a nézőnek nem kell feszengve kulturálódnia, a programok emelik a fesztivál színvonalát, az alkotók pedig amellett, hogy karszalagot és csekély honort kapnak, kísérletezhetnek és közelebb kerülhetnek a közönséghez. Idén viszont több olyan, (a még mindig elég meghitt hangulatú fesztivál méreteihez képest) nagyobb volumenű színházi produkció is volt a kínálatban, ami miatt konkrétan megérte jegyet váltani. A BajuSS-t és a Queendomot például azért vártam, mert egyik budapesti bemutatóra sem sikerült idáig eljutnom, a DEEPER-nél pedig arra voltam kíváncsi, hogyan működik a darab másfajta térben.

Azért mentem ki, hogy erről a háromról beszámoljak, de láthattunk még előadást a FAQ Színháztól és a Dollár Papa Gyermekeitől, részt lehetett venni Somló Dávid hangperformanszában, Raubinek Lili és Kelemen Patrik workshopjain, továbbá ott volt Holy Olga, Szeri Viktor, a Gray Box, a Trafó és az FKSE tetkó szalonja is. Persze aztán váratlan meglepetések is értek, ami miatt az idei Kolorádót pozitív élményként könyvelem el, például a Csodaszarvas DJ/zene felhozatala vagy a Takatuka mint buli helyszín, de legfőképpen a csütörtök éjjel fellépő Chino Amobi.

Mindhárom előadás kapcsán arra voltam kíváncsi, hogyan építik be a fesztivál körülményeket az alkotók a darabba. Többükkel is beszélgettem az adaptáció pozitívumairól és nehézségeiről, amiből kiderült, hogy ez nem minden esetben olyan laza műfaj, mint amilyennek képzeltem. Sokszor nagy kihívás – ám egyben inspiráló feladat is – alkalmazkodni a helyszín adottságaihoz és a közönség elvárásaihoz. Az izgatottság és a befektetett energia pedig nem volt hiába.

Marcio Kerber Canabarro, Molnár Csaba, Vadas Zsófia Tamara és Vass Imre DEEPER című darabját először a Trafóban lehetett látni januárban. A táncelőadás az emberi kapcsolatokat vizsgálja. A négy alkotó barátsága volt a kiindulópont, akik majdnem egy évig kísérleteztek, elvonultak, meditáltak, tripeltek, mielőtt a próbateremben elkezdték volna összerakni a konkrét darabot. Az előadás dinamikája szépen mutatja a megismerés fraktálspirálhoz hasonlító folyamatát: minél közelebb kerülünk egymáshoz, annál nagyobb távlatok nyílnak meg előttünk. Erről már írtam egy hosszabb elemzést, tehát nem ismétlem tovább önmagam.

Ami leginkább érdekelt a DEEPER kapcsán, hogy a színházi verzióban nagyon erős vizuál és díszletek nélkül hogyan lehet hasonló élményt kialakítani egy másik helyszínen. A darab sztorija röviden, hogy idegenek egy lakatlan bolygóra érkeznek, amit szép lassan belaknak és élettel töltenek meg. Az előadás végére mű-virágmezőtől kezdve szaunáig minden van a színpadon, a különböző színű fényekről nem is beszélve. Most viszont az alkotókat tetőtől talpig eltakaró motoros ruhákon és pár kisebb kelléken kívül nem sok mindent lehetett bevetni. Ráadásul nehezítő tényező volt, hogy az előadás eredetileg egy széles, növényekkel benőtt árokban lett volna, ami fölött egy hídon lehet közlekedni, ezt azonban elmosta a csütörtöki eső, így az utolsó pillanatban mindent újra kellett tervezni. A helyszín végül a több másik előadásnak is helyet adó, fedett „csűr“ lett. A darab kb. 40 perces volt, rövidebb, mint az eredeti, és a jelenetek sorrendje is némileg felcserélődött. Azt leszámítva, hogy egy ideig a mellette lévő „székelykapu“ nevű színpadon beállás folyt, elég sok ember figyelmét sikerült lekötni. Sokan azután is ülve maradtak a helyükön, hogy a totembe öltöztetett szereplő vezetésével, vörös füst kíséretében az előadók távoztak az előadás helyszínéről.

Deeper   Fotó: Csenki Bianka

Amikor később beszélgettem velük, elmondták, hogy ők tulajdonképpen élvezik az ilyen helyzeteket. A színházi keretek sokkal merevebbek: egy konkrét darabot több hónapnyi próba anyagából aszerint kell összeszerkeszteni a premier előtti hetekben, hogy a néző számára kellő mértékben szórakoztató és hatásos legyen. Itt viszont a közönség sokkal nyitottabb, hisz kevésbé kell elköteleződniük, bármikor továbbállhatnak, a művészeken is kisebb a nyomás, és ezáltal több lehetőségük van az új ötletekkel való kísérletezésre, amik a korábbi verziókba nem fértek be. Ezen kívül minden helyszín a darab más aspektusát emeli ki, amin adott esetben tovább lehet dolgozni. Most például a messziről jött utazó érkezésére és a távozásra nagyobb hangsúlyt fektettek: másfajta hatást keltett ahogyan a végén a fesztivál kijárata felé haladva eltűnnek, mint az eredeti darab, aminek a zárása az, hogy mindenki külön-külön elalszik. Az új környezet olyan oldalait is kidomboríthatja tehát egy előadásnak, amellyel eddig nem találkoztak, és ez a későbbiekben a színházi verzióra is hatással lehet.

Hatalmas meglepetés volt Szabó Veronikáék Queendomja. A drag show és a fizikai színház határán mozgó előadás a nő különböző ábrázolásmódjaival és a férfitekintettel foglalkozik. Performanszok sorozatát láttuk, mégis inkább képekként emlékszem vissza rájuk: az élmény egy egész kiállítással felér, ami a reneszánsztól a napjainkig – de leginkább az utóbbi pár évtizedben – bemutatja, honnan erednek azok a szerepek, amelyeket kultúránk a nőkhöz társít napjainkban is.

Szabó Veronika: Queendom   Előadók - alkotók: Előadók-alkotók:  Borsos Luca, Julia Jakubowska, Kemény Rozália, Lakos Fanni, Lori Baldwin, Makra Viktória, Sarah Günther, Szabó Veronika   Fotó: Szemerey Bence

A hat (az eredeti darabban nyolc) nő által előadott, majdnem két óra hosszú performansz helyszíne egy, a fesztivál területén némileg kívül eső mező, azon belül is egy nagy, földre terített szőnyeg volt, amit a nézők körbe ülhettek. Ők is kreatívan kezelték a tér adottságait: azzal kezdődik az előadás, hogy a messziségből egy leopárd mintás csomagtartójú robogón elénk szállítják Szabó Veronikát, aki egyébként most vett részt előadóként először az általa rendezett darabban. A sofőr (Vida Vera) – akinek az outfitje is megér pár szót: lazacszínű blúz, kamionos sapka, SECURITY feliratú dzseki, Mercédesz medál a nyakban – innentől kezdve a zenéért felel. Elsőnek a Lacrimosát teszi be, amire meglepő módon szép lassan mindenki meztelenre vetkőzik és reneszánsz akt pózokba rendeződve alkotnak csoportképet. Az erős felütés után van minden: csábítás, harc, féltékenység, ármánykodás, szerető feleség. Az egyik legsúlyosabb az a jelenet, amikor a szereplők bordó és méregzöld szatén estélyi ruhákba bújnak és a női szolidaritás jegyében segítenek egymásnak felhúzni a ruha hátulján lévő zipzárt – természetesen ügyetlenkednek egy kicsit. Rövid ideig mindenki álomszépnek érzi magát, de nem kell sokat várni, kezdetét veszik a viszályok és a cselszövés. Az előadók hidegvérrel tárják elénk azt, amit már mindenki rég elfelejtett, aki nem szokott tévét és hollywoodi filmeket nézni.

Szabó Veronika: Queendom   Előadók - alkotók: Előadók-alkotók:  Borsos Luca, Julia Jakubowska, Kemény Rozália, Lakos Fanni, Lori Baldwin, Makra Viktória, Sarah Günther, Szabó Veronika   Fotó: Szemerey Bence

Az teszi igazán erőssé és egyben szórakoztatóvá ezt az előadást, hogy nem kommentálja a történteket (azon kívül, hogy emlékeztet egy ponton: „We all come from pussy.“), csupán megmutatja, mikből lehet válogatni és ezáltal kezdjük el érzékelni, mennyire szűk a mozgásterünk. Ezt hihetetlenül precízen teszi, még akkor is, ha nagy szerepe van az improvizációnak. Nüansznyi részleteknek köszönhetően válik hitelessé, amit látunk. Az egyik ilyen, amikor Lori Baldwin, aki először húz a lábára neccharisnyát és többszöri próbálkozásra sem sikerül neki, azt a „szexi és egyben butus“ arckifejezést hozza be rögtönözve a jelenetbe, amit eleve társítunk az általa alakított „nőtípushoz“. Ekkor válik zsigeri szinten is érzékelhetővé a tömegmédia befolyása a társadalmi nemi szerepek kialakulásában – amivel persze már eddig is tisztában voltunk, most mégis mintha szembesítve lennénk mindennek a saját gondolkodásunkra gyakorolt hatásával és ártalmatlannak tűnő előítéleteink súlyával. A darab végén mintha a „Kingdom“ előzetesét látnánk: a hat nő különböző férfi karaktereket alakít, de ez a rész már sokkal rövidebb. Ami rögtön feltűnik, hogy a szmoking, a farmer vagy a kockás ing sokkal kevésbé idegen az előadóktól, mint a szoknyák és a blúzok, amiket női szerepeik során viseltek.

A másik nagy meglepetés az volt, hogy lekéstem a BajuSS mert a tizenöt fős Kolorádó buszra hatvanan vártak és nem járt 10 percenként, mint ahogy kellett volna. Aznap este viszont találkoztam pár emberrel, akik elmesélték miről maradtam le, és annyira jól hangzott, hogy úgy döntöttem, ha a saját élményemről nem is tudok nyilatkozni, röviden leírom a hallottakat.

Göndör László: BajuSS - fesztiválverzió   Fotó: Szőke Péter

A Táp Színház és a Bíbor Szalon által május 10-én bemutatott előadásnak egy 3 perces „kalandjáték“ változatáról van szó, amiben egyenként lehetett részt venni. Göndör Lászlóék abban az árokban alakították ki a BajuSS-völgyet, ahol a DEEPER lett volna eredetileg. A völgy közepében egy 4x4 méteres lefüggönyözött vörös bársonykockát helyeztek el, amely kölcsönhatásba lépve az erdei környezettel a Twin Peaks világát idézte fel többek számára.

Göndör László: BajuSS - fesztiválverzió   Fotó: Szőke Péter

Az egyéni expedíció azzal kezdődik, hogy egy hóbortos kutató érkezik a völgyből a játékosért. Azzal a küldetéssel látja el a résztvevőt, hogy be kell jutnia a Vörös Kockába. A Vörös Kocka titka, hogy csak az bocsáttatik be, aki megszerzi a Bajuszt, ami a völgy felső részében élő félmeztelen favágó Óriás (Posch Roland) feszes rövidnadrágjának hátsó derekából kandikál ki. Amikor az Óriás észre vette a lopást, fejszéjével rontott neki a játékban résztvevő kalandoroknak, akik szerencsére mindig megmenekültek: a Kocka belsejében Hitler, Sztálin és Cseplin lélektelen és fagyott testben fogadták a játékosokat, akiknek egy iszonyatos történelmi súlyú döntést kellett meghozniuk: kit keltene életre, Hitlert, Sztálint vagy Cseplint (Váradi Gábor, Laboda Kornél, Fekete Ádám)? A legtöbben Hitlert választották, aki a döntés pillanatában megelevenedett és kiszaladt a Kockából a valóságba. „Igazából nem volt jó választás, csak a nem választás, ugyanis a néző döntésének következtében mindenképpen elszabadult valamelyik (vagy mindkét) tömeggyilkos a szabadban.“ – mondja a darab rendezője. Aki velem együtt kedvet kapott hozzá, az ősz elején láthatja legközelebb a teljes darabot a Jurányiban vagy a Három Hollóban, a pontos dátumra még várni kell.