Négy méretes vásznon folyamatosan pereg a nyolc, kiállításra került film, amelyek között találhatunk metaforikus, poétikus, személyes megközelítésű videót éppúgy, mint dokumentumfilmet vagy interjút. Shirin Neshat (sz. 1957) Passage című 2001-es videója az első csoportot erősíti, pazar filmes esztétikával nyúl temetési témájához, a csaknem tizenkét perces mű lehetne tömörített nagyjátékfilm. Mona Hatoum (sz. 1952) Távolság nagysága (1988) című alkotása anya és lánya bensőséges levelezését dolgozza fel, Gülsün Karamustafa (sz. 1946) Hajtogatás (2000) című munkájában egy lány zöld ruhában ül a padlón, s elfogyhatatlan mennyiségű kendőt hajtogat nyugodtan és ritmikusan.

 

 

Zineb Sedira (sz. 1963) tényfeltáró és történelmet újrabeszélő felvételén a szerzőnőt látjuk, amint első alkalommal készít interjút anyjával az algériai függetlenségi háborúban átélt szenvedéseiről és a kevert francia-arab identitás tüskéiről. Lara Baladi (sz. 1969) Tokió inspirálta, tempósra vágott friss darabjában, a Shish Kebapban (2004) a világ vurlitzer, pop és neon a környezet, ahol a valóság eltávolodik és feloldódik. A kairói Amal Kenawy (sz. 1974) tízperces videója, A szoba (2003) pontos, kegyetlen és szomorú, precízen komponált beszédes beállításaival talán a tárlat legfájdalmasabb darabja, mely egy belső szobába enged bepillantást, az ágait hullató fa vagy a selyempárnán dobogó szívre díszítést varró női kéz képe konkrétabb talán nem is lehetne. Az analitikus dokumentumfilm hagyományos nyomvonalán halad Diana El Jeiroudi filmje az Al Qaroura (Az edény, 2005) című, melynek képein asszonyok beszélnek arc nélkül magukról, terhességükről és azzal kapcsolatos álmaikról.

 

A rezonőr szerepét magára öltő Leila Nura női nemiségén és emlékein merengő monológját (2005) egyszerre halljuk angolul és magyarul Hadas Miklós szociológus értő tolmácsolásában, aki egyben a kiállításon feltűnő egyetlen valós férfi karakter is.

 

 

A program el nem hallgatható érdeme, hogy a jó értelemben vett ismeretterjesztés misszióját is teljesíti avval a lendülettel, amellyel teret enged a kíváncsiságnak, mely egyaránt irányul a másik entitásra és másik kultúrára. Itt érhető tetten az a sikerült szándék, mely egyfelől közeli bepillantást ad a személyiség, nemiség, és a kultúra egymást átfedő szövetén át a szabadság, jogok és a tradíció változására, másfelől pedig a progresszív, független, érzékeny nőszemélyiség felépítésének lehetőségére kérdez rá, ezt vállalja magára. A szándék mind a marketing-kapitalizált nyugati, mind a hagyományos keleti kivetülést visszautasítja, miközben az empatikus intimitásra és individualizmusra támaszkodik.