Építészeti fotóval foglalkozó cikksorozatunk első részében már tettünk egy rövid látogatást Molnár Farkasnál, igaz, egy másik házban, az úgynevezett Tyroler-házban, és 1934-ben, amikor Molnárék kislánya már napozóban álldogált a tetőterasz betonkádjában hűsölő építész-apuka mellett (Artmagazin 2013/5). Nézzük, hogyan laktak Molnárék pár évvel az előtt, gyerek nélküli, fiatal, értelmiségi házaspárként 50 négyzetméteren, és milyen volt az a kép, amit erről sugallni akartak. Avagy volt-e linóleum a Delej-villában?

 

„A Delej-villa (…) és benne Molnár Farkas lakása, nálunk az első kísérletek közül való, mely a nyugaton ma már teljesen elfogadott új építészeti és lakberendezési elveket igyekszik megvalósítani” – írta Bor Pál 1930-ban a Magyar Iparművészet hasábjain.(1) A cikk azon korabeli beszámolók egyike, mely Molnár Farkas, akkoriban „hipermodernnek” számító enteriőrjét mutatta be a szakmai és laikus közönségnek.

 

A Delej-villa, alagsorában Molnár Farkas lakásával, a Gellérthegy nyugati oldalán épült 1929-ben.(2) A villát Molnár Ligeti Pál társaként tervezte, akivel 1927-től 1930-as önállósulásáig dolgozott együtt.(3) A lapostetős, letisztult és elegáns modern villa nagy feltűnést keltett itthon, hiszen az egyik első modern lakóház volt a budai Hegyvidéken. A gyönyörű panorámájú épületben öt nagy ötszobás és egy kislakás került kialakításra, a megfelelő tájolás és benapozás, a higiénia és a funkcionalitás szem előtt tartásával.

 

Molnár szerény méretű, 52 négyzetméteres lakásának fő helyisége a könnyen változtatható és mobil berendezésű, többfunkciós lakószoba volt. Egyszerre szolgált nappaliként, Molnár és felesége dolgozószobájaként, a beépített szekrény révén tárolóhelyiségként, de alkalmas volt vendégfogadásra is. Az ötletes berendezés, illetve a tágasság követelménye révén fennmaradt 14 négyzetméternyi szabad helyen „tornázni, mozogni, táncolni”(4) lehetett a modern ember test- és mozgáskultuszának jegyében. A lakószobán kívül a lakást egy előtér, külön WC, kabinkonyha, keskeny hálószoba és a belőle nyíló, vele egy légteret képező fürdőfülke alkotta. A lakásbelső fő berendezési tárgyai a modern csőbútorok voltak, melyeket Molnár egykori bauhausos kollégája és jó barátja, Breuer Marcell tervezett.

 

Molnár a lakást elsősorban természetesen saját maga és felesége kényelmére alakította ki, ugyanakkor propagandisztikus célokra is felhasználta. Írásaiban többször megemlítette, a modern magyar építészek első számú szócsövének számító Tér és Forma című folyóiratban pedig külön cikket jelentetett meg, melyben részletesen bemutatta lakását és lakberendező elveit.(5) Prospektust is kiadott róla, sőt – akkoriban igen szokatlan módon – vasárnaponként látogathatóvá tette a nagyközönség számára. Molnár elégedetten nyugtázta népszerűsítő munkájának eredményét 1933-as új építés című, addigi munkásságát bemutató rövid füzetében, mondván „a sajtó osztatlan elismerése, a látogatók százainak érdeklődése érthetően örömet okozott a tervekkel eltöltött esztendők után”(6). A modernizmus és a média összefonódásának gyakorlatát Molnár már a húszas évek elején, a Bauhausban töltött évek alatt megismerhette. Láthatóan maximálisan kihasználta a korabeli sajtó nyújtotta lehetőségeket, tudatosan épített a médiára és fő reprezentációs eszközként terjesztette a munkáiról készült fotográfiákat.(7)

A korabeli publikációkban két különböző fotósorozat jelent meg.(8) A szigorúan a belsőépítészeti kvalitásokra koncentráló felvételek Bánó Ernő műszaki fotóstól származnak, a másik, egy amatőr sorozat, az elvek gyakorlatba ültetését örökítette meg. Ezeken a fotókon mintegy bepillantást nyerünk Molnárék – gondosan megkomponált – hétköznapjaiba.

 

A nyitott és szabad folyású modern térben semmi sem állhatott a szem útjába. Ez pedig megkövetelte, hogy a szobában falhoz simuló beépített szekrények és olyan transzparens székek és asztalok álljanak, melyek „légiesen áttörtek, mintha belerajzolták volna őket a térbe; nem akadályozzák a mozgást, s nem állnak a tekintet útjába” – ahogy Breuer Marcell írta modern fémbútorokról szóló cikkében.(9)

 

Többek között a fenti esztétikai megfontolások vezérelték a modern építészeket, mikor a főleg higiéniai okokból kritizált parketta – „recseg, süllyed, levegőt fertőz, hézagai piszokgyűjtő rejtekhelyek”(10) – helyett inkább a linóleumot választották, melynek sima és fényes felülete felett szinte lebegni látszottak a benne tükröződő transzparens bútorok. Olykor azonban még a legnagyobbak is kompromisszumokra kényszerülnek. Molnár saját lakásában is parketta volt, de szigorú elveitől vezérelve teljesen kiretusáltatta a parketta rajzolatát a nyomdába küldött fotókon, hogy mégis a linóleumpadló látszatát keltse – annak ellenére, hogy cikkében „bevallotta”, hogy a padló valójában parketta.(11)

Az otthonosság és a személyes tárgyakból fakadó meghittség hiánya szembetűnő. Festményeket sem sokat látunk a falakon – Bánó Ernő egyik felvételén a lakószoba hátsó falán függ egy, feltehetően Bortnyik Sándor festette kép.(12) De túlságosan emlékeztetett volna a hagyományos, polgári otthonok világára Molnár feleségének pianínója is, ezért mindig úgy alakították a képkivágást, hogy ne látszódjon. De egyszínű folttá retusálták például a heverő kispárnáján a Molnár Farkas feliratot, ami bizonyára túl személyesnek és intimnek számított ahhoz, hogy nyomtatásban is megjelenjen. Csak a beépített szekrény üvegezett polcán tűnnek fel – a polgári lakás vitrinjeihez hasonló módon – különféle tárgyak. A poharak, csészék, vázák a „hagyományos herendi” rokonai, de letisztult kialakításuk a Bauhaus esztétikáját hirdeti. Ez olyannyira fontos volt Molnárnak, hogy az egyik fotón szereplő kehelyre egyszerűen ráragasztották egy sokkal modernebb kanna méretarányos képét. Az ilyen apró csalások teljesen elfogadottak voltak a korabeli szaksajtóban. A látvány volt a lényeg – ennek érdekében gyakran egész épületeket tüntettek el egy-egy felvételről, hogy ne zavarjanak be a modern világ ikonjainak a képeibe. Molnár lakásának esetében „csak” a padlót „cserélték le”, és hogy nyomtatásban még érzékelhetőbbek legyenek a kontrasztok, a fotók készítése során mesterséges megvilágítással és utólag fehér retussal erősítették a fémbútorok csillogását.

A csőbútorok már igen korán ikonikus státuszra tettek szert a modern enteriőr gyakorlatilag kötelező kellékeiként. Molnár és felesége is Breuer csőbútorain ülnek a lakást használat közben bemutató fotósorozaton: Molnár a B5-ösön és a B7-esen, felesége pedig a B3-ason, vagyis az ún. Vaszilij-széken. A főszerep azonban a testet öltött praktikumé, a beépített szekrényé. Az építész a kihajtható kis íróasztalon, illetve a kihúzható írógépen dolgozik, miközben láthatjuk a sok kis rekesz nyújtotta tárolási lehetőségeket, Molnár felesége pedig a szekrény fülkéjében olvas. A csőszéken ülő nő képe a korabeli reklámok és modern enteriőröket bemutató publikációk visszatérő toposza volt szerte Európában. Nem véletlenül választotta Molnár is ezt a beállítást, bizonyítva, hogy haladó szellemű építészként ugyanazokkal az eszközökkel dolgozik, mint bármelyik modern kortársa Európában.

A csőbútorban a modernség esszenciáját látták a korabeli tervezők, hiszen „A csillogó, vonalszerűen éles, vékony, a végletekig rugalmasságot jelentő fém nagyon jól illik a mi mozgás-, gyorsaság-, sportszeretetünkhöz. A nők modern ruházatához, a széles napfényes ablakokhoz, az új építészethez. Ezeknek mind jellemzője az a bizonyos visszavonultság, a mérséklet a formában, a színességben, a színben, hogy az ember annál teljesebb, szabadabb, feltűnőbb legyen benne. Valahogy átalakult a világ: észrevettük, hogy nem a környezet a cél, hanem a benne élő ember”(13) – írta Molnár Az új fémbútorokról szóló cikkében. Molnárék ezt a modern emberideált testesítik meg a felvételeken – a haladó szellemű, városi értelmiségit. Annak ellenére, hogy a Bauhaus és általában a modern mozgalom alapvetően a tömegek számára akart megfelelő életkörülményeket teremteni és elérhetővé tenni számukra művészi tervezésű, célszerűen kialakított design termékeket, ez gyakorlatilag az utópia szintjén maradt.(14) Breuer csillogó csőbútorait csak a szűk elit engedhette meg magának, és mint design klasszikusokat ők vásárolják ma is, „Magyarán megmondva, ez az újszerű szépség drága mulatság 1923-tól egész máig”.(15)