Lóg a levegőben – Kreativitás űrrepülés nélkül

A közösségi pedagógia erőterei – Kreativitás-gyakorlatok c. kiállításról

Zsámboki Miklós

Mérei Ferenc a pedagógiai módszertan fejlődését három fázison keresztül mutatja be. Hagyományosnak nevezi azt a pedagógiát, amelynek célja egy általános műveltség átadása; ez Mérei szerint válságba jutott, mert nem tudott lépést tartani a társadalmi és a tudományos előrehaladással: „Az ismeretek dinamikus fejlődéséhez viszonyítva a tankönyv és a tananyag csigalassúsággal változott.” Ezt a merev rendszert váltotta fel az ismereteknek az alkalmazhatóságára koncentráló oktatási attitűd, amelynek középpontjában az intelligencia áll. Azonban, írja Mérei, ez a koncepció is elérte a korlátait, hiszen továbbra is meglévő, szerzett ismeretekre alapoz, amely pedig oda vezet, hogy „gyanakvóbban tekintsen az újra, ha az nemcsak az alkalmazásban, hanem a szemléletben is új”. Kora pedagógiájának orientációjaként a kreativitást jelöli meg: a kreatív emberek „nem alkalmaznak, hanem létrehoznak; nem megtanulnak, hanem rátalálnak vagy kitalálnak”. Ugyanakkor, állítja, bár a kreativitás adottság, mégis fejlesztendő.


Fotó: ©tranzit.hu / Tulisz Hajnalka

Mérei írása Erika Landau A kreativitás pszichológiája című könyvének előszavaként jelent meg, 1974-ben. A könyv nem véletlenül lett kiállítva a tranzit.hu nyitott irodájában megtekinthető A közösségi pedagógia erőterei – Kreativitás-gyakorlatok című kiállításon. A kiállítás arra vállalkozik, hogy avantgárd és kortárs művészeti gyakorlatokat mint a Mérei által is felvázolt pedagógiai szemléletváltás illusztrációit, illetve eszközeit értelmezze. Vagy, ahogy a kiállítás leírása fogalmaz: „olyan művészeti elképzeléseket és módszereket” mutat be, amelyek „arra keresik a választ, hogy milyen konkrét szellemi és szociális terekre van szükség a kreativitás mint az egyén és a közösség kölcsönhatásában létrehívott hatóerő működtetéséhez”. A projekt a műveket a Mérei által megfogalmazottak és a lengyel építész, Oskar Hansen nyitott forma elméletének fogalmi keretébe zárja. Hansen az 1950-es években kidolgozott nyitott forma elmélete az építészet megszokott zárt, hierarchikus rendszerével szemben egy dinamikusan alakítható, a változatosságra és a használó aktivitására építő gondolkodásmódot hirdet. Egy olyan építészetét, amely nem kijelöl, hanem lehetővé tesz; nem leszűkít, hanem mozgásteret teremt. Az elméletet Hansen később a művészeti oktatásba is átültette: a Varsói Képzőművészeti Akadémia szobrász tanszékén tartott kurzusaira nem előre kidolgozott gyakorlatokkal készült, hanem magát a képzést is a hallgatókkal közösen alakították.


Fotó: ©tranzit.hu 

A tranzit.hu kiállításának első része egy referenciafal, amelyen Hansen elméletéből kiindulva követik egymást a nem szigorúan vett idővonalon elhelyezett képzőművészeti alkotások, illetve rekonstrukcióik, dokumentációik. A figyelemre méltó, sokszínű tablón két párhuzamos kronológia jelenik meg, amely több példán keresztül mutatja be, hogyan ér el Hansen hatása a kiállításon 2007-es Them című videójával szereplő Artur Zmijewskiig, illetve ezzel párhuzamosan (és minden bizonnyal valamelyest relációban is) Erdély Miklós hatása az Intermédia Tanszék hallgatóiig, így többek közt az ex-artists’ collective-ig (Lóránt Anikó, Kaszás Tamás). A kiállítás második része két téralkotó műalkotásnak, Robert Filliou Poipoidromjának és Erdély Miklós Bújtatott zöld című environmentjének az ex-artists’ collective általi rekonstrukciója, újragondolása.


Erdély Miklós Bújtatott zöld című environmentjének az ex-artists’ collective általi rekonstrukciója   Fotó: ©tranzit.hu 

A harmadik rész pedig egy kiadvány, amely a bemutatott életpályákat és műveket, a hivatkozott szövegeket és oktatási programokat ismerteti részletesebben. A tárlat szellemi hátteréül szolgáló gazdag anyag borítóján a címből kiemelt „kreativitás” szó szétszóródott betűit egyenes és hullámos vonalak kötik össze, ezzel mintegy a kiállítás struktúráját jelenítve meg: szövegek, pedagógiai és művészeti gyakorlatok különböző szintjeit kapcsolja össze, előzményeket keres, narratívát alkot. Az ismert, nagy részben kanonizált képzőművészeti példákat a kreativitást fejlesztő pedagógia eszközeiként értelmezve új kontextusba helyezi, hozzájuk új értelmezési keretet kínálva ezzel fel.


A kiállítás kiadványa   Fotó: ©tranzit.hu / Tulisz Hajnalka

Mérei Ferenc a fent idézett szövegében kurrens társadalmi keretek között értelmezi a kreativitást: egy olyan társadalom kiszolgálásának, felkészítésének az eszközéül ajánlja, amelyre az akkor még kevésbé távolinak tűnő jövőben olyan kihívások vártak, mint az űrrepülés: „a termelés sürgető igényei feltehetően nagy számú embertől kívánják majd azt, hogy ismeretlen bolygók ismeretlen feltételei közt oldjon meg különleges problémákat [...] mind a bolygók utazóit, mind azokat, akik eszközeiket tervezik, szerelik, s útjukat szervezik, másként kell nevelni”. Ez a társadalmi keret azonban hiányzik a kiállításról. Nem foglalkozik azzal, hogy a felvonultatott pedagógiai módszerek inkább a 70-es, legkésőbb a 80-as évekből származnak, a mai Magyarországon mégis újszerűnek hatnak (és egyre inkább annak fognak hatni); ahogy nem kísérli meg azt sem, hogy a visszamenőleg újraértelmezett művészeti gyakorlatokat a művészet oktatási fordulatának jelenleg zajló diskurzusába illessze. Ezeknek a hiányában pedig egy szűkebben vett képzőművészeti térbe zárja önmagát az egyébként a képzőművészet fogalmát kitágítani igyekvő műalkotásokat bemutató kiállítás.

 

Kapcsolódó tartalmak:

„Miénk a jövő, mert hiszünk az utópiában”
Gyűjtögetés, újrahasznosítás, ökológiai tudatosság, avagy a műtárgyak második élete. Multifunkcionális installációk, madárodúk hommage à Kassák, színes üvegházak meditálóknak és fűszernövényeknek. Szikra Renáta interjúja határhelyzetekről, művészi és életstratégiákról Kaszás Tamással horányi kertjében.

Tanárok a Képzőművészeti Egyetemen IX. - Sugár János

Nyitott kapuk: Király Tamás '80s (videó)