Amikor a KÉVE szellemi atyja Szablya-Frischauf Ferenc az 1910-es években lakásművészeti-tervezés órát tartott, azt kérte harmadéveseitől, hogy tervezzék meg egy munkás, illetve egy kishivatalnok hallját, ami – a korszak egyre kisebbedő lakásaival számolva – egyúttal a lakószoba és az ebédlő funkcióját is betölti. Kiss Éva művészettörténész remek összefoglaló munkájában egy egészen rövid, mintegy szűk harminc évet felölelő időszak bútorterveit és tervezőit mutatja be.
 

Azt a korszakot, amelyik éppen most került be a műkereskedők kínálatába, amelyik egyszerre próbált megfelelni a korábbi évekből átmentett esztétikai és az újonnan keletkezett funkcionalista igényeknek anélkül, hogy valódi tömeggyártás létezett volna. Úgy tűnik, mindebből egy igen sajátos és emellett rendkívül nívós magyar belsőépítészet és bútorművészet született, ami fontos célul tűzte ki a maradandó (kézműves) és egyben emberközpontú környezet megvalósítását. Az „ügyért” olyan nevek szálltak harcba, mint Kozma Lajos, Almár (Fränkel) György vagy az a Juhász László, aki később az Iparművészeti Tanács alapítója lett. (Ez utóbbi intézmény egészen haladó módon már 1956-ban felvetette egy olyan lakásművészeti bolt, illetve lakberendezési tanácsadó iroda létrehozását, ahol csak a szakmai zsűri által jóváhagyott tárgyak kaphatók – vagyis egy igazi, minőségi magyar dizájnboltét.) A könyv két egymástól jól elkülöníthető részre tagolódik. Az elsőben egy rövid történeti áttekintés keretében olyan kiállításokkal ismerkedhetünk meg, mint az 1935-ös Szép otthon – Boldog élet és megtudhatjuk, milyennek álmodták az első, kifejezetten a szellemi munkára is alkalmas női „saját” szobákat. A második részben a kor legfontosabb tervezőinek rövid bemutatása következik, mindenekelőtt az ebben a korszakban fogant alkotásaikon keresztül. Külön élvezet nézegetni a rengeteg fotót és tervrajzot, amik közül nem egy arról mesél, hogyan élték túl bizonyos bútorok az azóta eltelt jó pár évtizedet. A helytakarékos lehajtható ágyak, a kombinált íróasztalok vagy a konstruktivista festészet formavilágára emlékeztető ajtótapéták ma, a szocialista lakásbelsők sokkja után, talán még szebbnek és izgalmasabbnak tűnnek, mint egykor. Emellett pedig mindenképpen azt bizonyítják, hogy a minőség – meg a modern bútor – örök.

Szerző: Káldi M. Katalin

Artmagazin 2010/2. 94.o.