Nem mindenki érdemel ekkora kódexszerű könyvmonstrumot. Például Helmut Newton biztosan nem – az ő XXL-es kötetét tudjuk be a nemzetközi hírű playboy és kiadózseni, Benedikt Taschen személyes érdeklődésének és a popkultúra megállíthatatlan terjedésének. Viszont vannak olyan egyetemes jelentőségű művészgéniuszok, akiknek az életművét már eddig is kívülről-belülről fújta a lelkes múzeumjárók serege. Például Leonardo da Vinci vagy Michelangelo Buonarroti. Róluk érdemes minden részletre kiterjedő, minden igényt kielégítő óriáskönyvet a piacra dobni.

Frank Zöllner – Christof Thoenes – Thomas Pöpper: Michelangelo. A teljes életmű. Taschen–Vince, Budapest, 2008. 767 oldal, 32 000 Ft

A Taschen kiadó (illetve magyar partnerük, a Vince) jó érzékkel választotta ki a két reneszánsz művészt: tavaly karácsonykor a nyughatatlan szellemű Leonardo került a fa alá, idén pedig az öntörvényű, mindenben tehetséges Michelangelo. XL-es kivitelben. Már hazacipelni is kihívás a közel 10 kg-ot nyomó könyvóriást. Körbe lehet járni, meg lehet csodálni, emelgetni vaskos fedőlapját – belepörgetni ugyan nem lehet, inkább csak óvatosan megmozgatni hatalmas lapjait. Odafigyeléssel és türelemmel.

A Taschen remekművet alkotott: tudományos szempontból egy korrekt, előremutató életmű-katalógust, műélvező szempontból pedig egy utolérhetetlen gazdagságú műtárgygyűjteményt. Hiába láttuk Michelangelo összes híres remekművét már a nagy múzeumokban és az itáliai templomokban. Mikor sikerült mélyen a szemébe nézni a firenzei Accademia apszisában álló hatalmas Dávidnak, miközben a többi hangyaszerű turistával együtt kellett elvonulnunk a márványtalpak magasságában?

Most szemtől szembe tanulmányozhatjuk a pupillát kimélyítő fúró munkáját vagy az aprócska ütésnyomokat az orron. A Sixtus-kápolna is lenyűgöző élmény, de hol van ott lehetőség tanulmányozni pár centiről a freskófestés nagyszabású technikáját, a durva ecsetvonásokat, amelyek messziről olyan finom modellálásnak hatnak? Hiába repkedhetünk olcsó fapados járattal Európában és hiába tapossuk már egy ideje a digitális korszak esztendeit. A műélvezet legfontosabb (vagy legalábbis a második legfontosabb) területe a reprodukció maradt ma is. A Dávid-szobrot több évvel ezelőtt digitálisan beszkennelte egy kutatócsoport, de ki nézeget szívesen műalkotást monitoron? Annál inkább egy 29x44 cm-es könyvben, pazar kivitelű óriásfotókon. (A dupla oldalakon ez 58 cm képszélességet jelent, a kihajtható oldalpároknál 116 cm-t.)

A teljes oeuvre-t felölelő katalógus külön elemzi a szobrászati, festészeti, építészeti és grafikai életművet. A fő hangsúly a szobrászat és a festészet kettősére esik; az idevonatkozó fejezeteket dr. Frank Zöllner, a lipcsei egyetem reneszánszkutató professzora írta plasztikus, tudományos nyelven. A fő feladatot a 15–16. századhoz viszonyítva elképesztően bőséges források – ellentmondásokat és a túlzásokat kiküszöbölő – feldolgozása jelentette. Hiszen Ludovico Ariosto már 1532-ben il divinónak, vagyis „isteni” tehetségnek kiáltotta ki Michelangelót, amihez a buzgó kortárs életrajzírók (köztük Vasari) is csatlakoztak.

Ezért tudunk olyan apró részleteket, hogy hogyan faragta le a művész a részeg Bacchus hímtagját a szobor hamis antik eredetének bizonyítása érdekében; vagy hogy miként épített hóembert Firenzében Piero de’ Medici megbízásából; hogy miért kapott bronzpapucsot a babonás rómaiak miatt a feltámadt Krisztus-szobor; hogy hogyan nyerte el Daniele da Volterra a „nadrágfestő” titulust, miután lepleket mázolt az Utolsó Ítélet meztelen alakjaira; végül hogy miféle rajzocskákat küldözgetett a fiatal római nemesifjúnak, Tommaso de’ Cavalierinek a fülig szerelmes öreg mester.

Frank Zöllner rendteremtését egy pontosan körülírt tudományos koncepció mozgatja. Alapelképzelése szerint Michelangelo rendhagyóan modern művészetének és szokatlanul fényes karrierjének oka kiemelkedő tehetségében és jó kapcsolataiban keresendő. Ezek révén a művész már egész fiatalon komoly megrendelésekhez jutott, s privilegizált helyzetéből fakadóan engedhetett rossz természetének és művészi szeszélyének. Innen már egyenes út vezetett az autonóm művészzseniig, aki fittyet hány a pápák kívánságaira, gorombán megsért bármilyen herceget, miközben egészen egyedülállóan forradalmasítja a képzőművészetet. A néha megbotránkozó kortársak legnagyobb csodálatára.

Zöllner izgalmas tanulmányában több további, szokatlan jelenséget is hangsúlyoz a kacskaringós életpálya megértéséhez: egyrészről a legmagasabb körökhöz vezető kapcsolatrendszert (Michelangelo eleve arisztokrata családból származott, a Medicik pedig már tizenévesen felfedezték), másrészről ügyes közgazdasági érzékét, amelynek segítségével a munkáiért kapott amúgy is fejedelmi jövedelmét megsokszorozta. (Ez utóbbi egyetlen célja a család felemelkedésének biztosítása volt; miközben a művész példás szegénységben élt.) Mindehhez járul még hozzá Michelangelo kibírhatatlan jelleme: a nyers szókimondás, a fájó szarkazmus, az indulatosság, az irigység és a folytonos siránkozás. Zöllner nem szívbajos rajongó; nem tartja sokra Michelangelo iskolázottságát sem, a könyv középpontjába állított – hatalmas kihajtható képpárokon megcsodálható – Sixtus-kápolna ikonográfiai programját egyszerűen értelmezi, a neoplatonizmus filozófiai traktátusaitól független hétköznapi Biblia-olvasás (és persze Dante) alapján.

Zöllner nagy fejezetei mellett két másik német kutató (Christof Thoenes és Thomas Pöpper) elemzi Michelangelo szerteágazó építészeti és rövidebb grafikusi pályaívét. Szakmai szempontból mégsem a különböző művészeti területeket összegző életrajzok jelentik a kötet fő erényét, hanem a könyv második felét kitevő teljes ouevre-katalógus. Amiben nemcsak a jelenleg Michelangelónak tulajdonított összes szobor és festmény szerepel (illusztrációval és tudománytörténeti elemzéssel), hanem a sok száz grafika is, a finom tanulmányoktól a megmunkálandó márványtömbök méretezéséig.

Minden együtt van tehát – már amennyire lehet ilyet mondani a folyamatosan változó attribuálások miatt. De ha valaki tényleg szereti Michelangelót, nemcsak felszínesen, hanem igazán, birtokolni akarja, kisajátítani és hazavinni, hogy bármikor felüthesse, elmélyedhessen benne és ízlelgethesse – most már megteheti. Hála Zöllner professzor csapatának és Benedikt Taschen kiadói politikájának.

Artmagazin 2008/5. 94. o.