November 23-án átadták a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem egyik legfontosabb kitüntetését, amelyet idén a legnagyobb Moholy-Nagy-kutató, Passuth Krisztina vehetett át. Virtuális köszöntések, személyes történetek, anekdoták sora kísérte a ceremóniát, sőt a Moholy név kiejtésének örök kérdése is szóba került.

A díjat 2006-ban (amikor az egyetem felvette a közismert alkotó nevét) alapította a vezetőség azzal a céllal, hogy a művész tevékenységéhez, szellemiségéhez közel álló alkotókat, kutatókat jutalmazza. Személyükről pedig a rektor¹ által kijelölt, háromtagú, titkos kuratórium dönt minden évben.
A díj maga Péter Vladimir alkotása (aki a MOME Tárgyalkotó tanszékének professzora), és elsőként Moholy-Nagy László lánya, Hattula Moholy-Nagy művészettörténész, művészeti író vehette kézbe. A következő években olyan alkotók kapták, akik kimagasló eredményeket érnek el a legkülönfélébb területeken: Gergely István építész, belsőépítész, a MOME rektora 1982–1992 között, amikor még az Iparművészeti Főiskola volt, és Stefan Lengyel formatervező (2007); Rubik Ernő (2008); Hannes Böhringer művészetfilozófus (2009); Földes Imre zenetörténész (2010); Tibor Kalman grafikus, lapszerkesztő (2011); Dieter Rams ipari formatervező, dizájner (2012); Gőz László harsonaművész, zenetanár, a Budapest Music Center alapítója (2013); Kovalik Balázs operarendező (2014); Frenák Pál koreográfus, táncművész (2015) és Nádasdy Ádám nyelvészprofesszor (2016).
A tizenkettedik alkalommal odaítélt díj ezúttal Passuth Krisztinához, a magyar és az európai művészeti kutatás, oktatás meghatározó alakjához került. Tevékenységét, Moholy-Nagy Lászlóéhoz hasonlóan, az integratív gondolkodás és a műfajok közötti átjárás jellemzi. Passuth Krisztina tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem művészettörténet–történelem szakán kezdte, ezt követően a Magyar Nemzeti Galériában, később a Szépművészeti Múzeum grafikai osztályán dolgozott, majd annak Modern Osztályát vezette. A hetvenes évek végén elhagyta Magyarországot és Franciaországban kezdett kutatni, a párizsi Centre Pompidouban, majd a nyolcvanas években a Musee d'Art Moderne de la Ville de Paris könyvtárvezetője lett. Doktori címet szerzett a Sorbonne-on, majd néhány évvel később, a rendszerváltást követően visszatért Magyarországra. Ekkor az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Művészettörténeti tanszékének vezetője lett, majd a Doktori Iskola első vezetőjének is őt választották. A Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Bizottságának, illetve az AICA, a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége Magyar Tagozatának tagja. Többek között a Németh Lajos-díj (2001) és a Széchenyi-díj (2010) birtokosa is. Szakterülete az 1910-es, 1920-as évek kelet-közép-európai avantgárd művészete, valamint a franciaországi modern művészet. Doktoranduszaiból munkacsoportot szervezett a magyar avantgárd festészet kezdeteinek kutatására, ennek eredményeként jött létre a Magyar Nemzeti Galéria Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914 (2006)², illetve a pécsi Janus Pannonius Múzeumban A Nyolcak. Centenáriumi kiállítás (2010)³. Moholy-Nagy Lászlóról szerkesztett monográfiája 1982-ben látott napvilágot, de máig korszerű tanulmánykötetként tekinthetünk rá, semmit sem vesztett frissességéből az elmúlt harmincöt év alatt. Főbb művei között szerepel még: A festészet műhelyében (1964), A Nyolcak festészete (1967), Le Corbusier – Maillol – Braque (1971), A századforduló művészete (1971), Magyar művészek az európai avantgarde-ban (1974), Orbán Dezső (1977), Tihanyi (1977), Kurt Schwitters (1978), Márffy Ödön (1978), Koós Iván (1985), Tranzit (1996), Avantgarde kapcsolatok Prágától Bukarestig 1907–1930 (1998).
A díjátadón Ferkai András laudációja mellett kollégái, egykori tanítványai virtuális üzenetekkel köszöntötték: videofelvételen méltatta őt dr. Oliver Al Botar⁴, dr. Mészáros Dóra, Gulyás Gábor, Barki Gergely, Rockenbauer Zoltán, Horányi Attila, Virág Judit, Molnos Péter és Hattula Moholy-Nagy is. Passuth Krisztina mindezt egy előadással hálálta meg, amit a Moholy név kiejtésének hosszú évek óta zajló vitájával indított. Kiderült, ő az elipszilonos változatot tartja helyesnek, sokan azonban az „i” végződésre esküsznek. Saját verzióját a családtagok, főként a művész féltestvére, „Jenő bácsi” által használt kiejtéssel igazolta, de beszédében végeredményképpen arra jutott: „mindegy, hogyan ejtik”, nem ezen múlik Moholy-Nagy elismerése. Ezután rövid áttekintést nyújtott Moholy művészeti és oktatói tevékenységéről, hagyatékáról. Felidézte az úgynevezett telefonképek történetét.⁵ A művész épp azt akarta megvizsgálni, mennyiben függ a festmények nagyságától a színek hatása, ezért három különböző méretű, de kompozícióban és színben megegyező zománcképet rendelt, majd miután megkapta a kívánt képeket, örömében felkiáltott: „Akár telefonon is megrendelhettem volna!” Hattula Moholy-Nagy egyik gyerekkori emléke is felidéződött: a művész különféle anyagok felhasználásával kísérletezett, miután például a plexit már nem tudta kedve szerint formálni, egyszerűen betette a sütőbe. Így születtek meg a plexiszobrok valahol a tudatosság és véletlen közötti félúton.⁶

1 Fülöp Józseffel, a MOME rektorával Topor Tünde készített interjút korábbi lapszámunkban (Artmagazin, 2016/4).
2 A kiállítás katalógusában szereplő Bölöni György-portréról Rum Attila írt korábbi számunkban (Artmagazin, 2013/10).
3 A témához ajánljuk Einspach Gábor Passuth Krisztinával készített interjúját (Artmagazin, 2004/3).
4 Oliver Al Botarral (Botár Olivérrel) Rieder Gábor interjúja megtalálható korábbi számunkban (Artmagazin, 2008/1).
5 Martos Gábor műtárgypiaci beszámolójában Moholy-Nagy László EM 1 Telephonbild (EM 1 Telefonkép; 1923) című munkája (Artmagazin, 2017/1).
6 Szántó András írása a New York-i kiállításról, benne az egyik plexiszoborral, a Kettős forma krómrudakkal (1946) című művel (Artmagazin 2016/4).