Moholy-Nagy László katonaévei – A beszélő rajzos-szöveges tábori postai levelezőlapok I.

Nagy Levente

Nagy Levente Moholy-Nagy László Budapesten élő unokaöccse, aki hatalmas energiákkal próbál összegyűjteni minden dokumentumot, relikviát, ami a világhírű művészre vonatkozik. Moholy-Nagy külföldön befutott karrierjének minden állomását művészettörténész-hadak kutatják, ő a hazai éveket – beleértve az első világháború Monarchián belüli színterein eltöltött hónapokat – dokumentálja a lehető legnagyobb részletességgel, szinte napokra bontva. Ehhez nagy segítség Moholy-Nagy már ekkor megmutatkozó rendszerező kedve, képessége, mindent megörökítő mérnöki-művészi hajlama – mint az a következőkből kiderül.

A megfigyelőállás, "Stand"
Moholy-Nagy Lászlót 1915 tavaszán sorozták be mint tüzér önkéntest a hadseregbe, méghozzá egy saját lóval, amit apám biztosított számára. Mielőtt a frontra irányították volna, valószínűleg Székesfehérváron kapott kiképzést. Egy Babits Mihályhoz írt levelezőlap tudósít arról, hogy 1916. április közepén érkezett Galíciába, a keleti hadszíntérre, ahol már jó ideje állóháború folyt. Először a frontvonal mögött ismerkedett a háborúval, nem került közvetlen kapcsolatba a harcoló csapatokkal. Babits Mihályhoz intézett levelében körülményeit még igen kedvezőnek találta, de az ezt követő egy és negyed év eseményeiről – már amik személyét illetik – keveset tudunk.

Ebben az időszakban (1916 második, 1917 első fele) készült az a közel 100 tábori postai levelezőlap, amin a háborús civil életet és bajtársait békés körülmények között örökíti meg. Rajzai alapján az valószínűsíthető, hogy ellenségközeli frontvonalra csak később, a sebesülése előtti napokban, hetekben, esetleg hónapban került.

A rajzokon néha civilek szerepelnek, jobbára földművesek (közülük is inkább az asszonyok, hiszen a férfiak harcoltak éppen). A katonákat ábrázoló rajzokon főleg tisztálkodó, szórakozó, tábori feladato- kat ellátó katonák láthatók. Kevés az olyan rajz, amin katonai feladatok ellátása folyik, de van néhány, ami telefonáló, rádiókezelő és zászlójelzéssel üzenő katonákat ábrázol. Az említett rajzos tábori postai levelezőlapokból akkori hangulata nem olvasható ki, csak az ismerősöknek küldött néhány verse árulkodik arról, mennyire elege van a háborúból.

Létezik egy levelezőlap, amin érdekes faszerkezet látható. (Feltehetőleg egy magas megfigyelőhely.) A szerkezetet szögletesre faragott gerendákból ácsolták össze, olyan, mint egy óriási fényképezőgép-állvány. A három gerenda úgy volt kialakítva (igen kezdetleges megoldással), hogy a tetejükre fel lehetett mászni és azon ülve lehetőség volt a környéket pásztázni. (Fél évig harci cselekményre utaló rajz ezután nem készült.)

Ennek a rajzos levelezőlapnak a kelte augusztus 2., ami csak 1917 lehet. A rajzon lévő pár szavas mondat így fejeződik be: „...mikor lesz már vége? Ma a 75. jött.” (ágyúzás). Az a különös, hogy ezen rajz és a most ismertetésre kerülő rajz között 11 hónap telt el, de más érdemi közlést erről a közel egyéves időszakról nem találtam.

A fejezetnek is címet adó levelezőlapon Moholy zárójelben megjegyzi: „Az esti világításnál jobban látható a rajz.” Ezután mondja, hogy mit ábrázol: „A megfigyelő részlet cement Stand, Rókalyuk, Pados, Este.” Keltezés: 1917. VI. 27., aláírás: „László király” Sokáig törtem a fejem, miért „király”. Restellem magam, hogy nem jöttem rá azonnal: aznap László nap volt.

Adós vagyok egy lényeges tájékoztatással, mi volt Moholy feladata ezen a, ahogy említi, „cement Standon”. Fennmaradt ép állapotban az a hivatalos, keményfedelű, fekete borítóba kötött jegyzettömb, amelyben előre nyomtatott hely volt egy helyszíni vázlat készítéséhez és alatta egy táblázat, ahova a megfigyelőállás mögött elhelyezett ágyúk földbe csapódó gránátjainak és levegőben robbanó srapneljeinek találati pontosságáról kellett jelentést írni (és ezt valamilyen módon hátrajuttatni az üteghez).

Az utolsó jelentés akkor készült, amikor Moholy megsebesült, így tudjuk a sebesülés pontos helyét (az 1:75 000 léptékű korabeli katonai térképen azonosítható a körzet néhány helysége). A jegyzettömb további meglepetéseket is tartalmazott számomra – és az utókor részére. (Első örömömet kissé mérsékelte, hogy volt benne néhány puha borítású regénycímlap, hátoldalukon rajzokkal. A keltezések bizonytalanná tettek, hogy egyes anyagok mikor kerültek a jegyzetfüzetbe. Volt benne egy Bécs-térkép is. A kérdés csak az, hogy ezeket MNL később, vagy esetleg apám helyezte a jegyzettömbbe.)

Végül annyit, hogy a Bécs-térkép sok mindent sejtethet utazását illetően, de felvet egy szintén még megoldandó kérdést. Létezik ugyanis egy levelezőlap Triesztből, 1917. december 2-a keltezéssel. Feltételezem, hogy Bécsen keresztül utazott oda is, vissza is (bár utazhatott volna a Déli Vasúttal is), de meg vagyok győződve arról, hogy ez az út Bécs megismerését is célozta.

Végére hagytam a jegyzetfüzet tartalmából egy A3 méretű papírlapot, úgy hajtogatva, hogy elférjen a jegyzettömbben. Ez a papír négy A4 méretű lehetőséget nyújtott írásra, rajzolásra. Az egyik oldalon Moholy írásával, ceruzával egy 23 pontból álló „Schiess Tafel” elnevezésű összeállítása, amolyan feladatmeghatározások, amiket egy tüzérségi megfigyelőnek jelentenie kellett. Kutatásaim egyik legértékesebb eredménye ez a jegyzettömb, amely csodával határos módon még egy világháborút túlélt.

Itt a jó alkalom arra, hogy felsoroljam, mi maradt meg Moholy-Nagy László személyes dolgaiból a háborúból:
első világháborús anyag:
– katonai jegyzettömb (benne az előbb részletezett anyaggal)
– nagyméretű és kaliberű Steyer pisztoly (eltűnt)
– 1:6 katonai látcső (eltűnt)
– térképrajzolási segédeszköz léptékekkel
– díszöv, Nagy-Magyarország címerével (eltűnt)
– lópokróc

Sebesülés
A Napkelet lexikona írja a 686. oldalon: „A keleti hadszíntéren, miután a Rigánál kezdett téli csata (jan. 5–9. január 23 – febr. 3.) az oroszok kudarcával végződött, részben ennek hatásaként, részben a már régen érlelődő belpolitikai körülmények folytán márc. 15-én kitört az orosz forradalom. Ez egyelőre szélcsendet teremtett, de Anglia rávette Oroszországot támadásra is, nehogy az amerikai segítség tényleges beérkezéséig a körülzáródó gyűrűn rés támadjon.

Július 1-el megindultak az úgynevezett Kerenszky-támadások, mégpedig épp akkor, amikor nyugaton a flandriai csaták már dúltak, délnyugaton pedig a tizedik isonzói csata roppant módon megviselte az osztrák–magyar csapatokat. A Rigánál, Dünaburgnál, a Naroc-tónál és Szmorgonnál három orosz hadsereg hajtotta végre a fő támadást avégből, hogy a középp. hat. erőit Galíciából kiűzze. A támadás azonban már júl. 2-án megakadt. A középp. hat. Kelet-Galíciában ellentámadást kezdve megverték az oroszokat, Galíciát és Bukovinát felszabadították.

Ez a győzelem, nemkülönben a balul végződött orosz–román támadások Moldvában (július 21 – augusztus 8.) a németek előretörése Rigánál (szept. 1–5.) és végül a balti szigetek elhódítása (okt. 11–20.) megadta a kegyelemdöfést Oroszországnak, amely 1917. november 7-én fegyverszünetet kért. Ezt követte a románokkal dec. 9-én Focsaniban kötött fegyverszünet.”

A kétnapos offenzíva félidejében, július 2-án hajnalban Moholy-Nagy László egy rajzos tábori postai levelezőlapon, amin önmagát ábrázolja egy kórházi ágyon fekve a következőket írja barátjának, Hevesy Ivánnak:
„Édes, jó Ivánkám, tegnap este a bal hüvelykujjam első percét majdnem lecsapta valami rohad (sic) szilánk. Így hát itt ülök az ágyban és várom, hogy másik ispotályba vigyenek. Talán viszontlátásra? Ölellek”

A sebesülés tehát a megelőző este, július 1-jén, a megfigyelő standban történt. Feltételezésem szerint Moholy a létrán állt, két kezét a mellvédre téve figyelte az eseményeket. Nem részletezem, milyen szerencséje volt, egyrészt hogy nem a jobb keze sérült meg, másrészt hogy nem szenvedett végzetes sérülést. Lányától, Hattulától érdeklődtem, hogyan gyógyult és hogyan viselkedett ez a sérülés. Ő mondta, hogy édesapja élete végéig nem jött rendbe teljesen, és emiatt „furcsa” tartása volt az ujjának.

Kórházak Galíciában és Budapesten
Visszatérve az első kórházi levelezőlapra, ahonnan hírt adott a történtekről, készült még egy rajz, amely egy kórterem ajtaját ábrázolja. Feltehetően mindkét rajz a lembergi kórházban született. Innentől kezdve igen sok kórházi jelenetet találunk, ezek ágyban fekvő sérülteket ábrázolnak, bajtársakat, névvel jelölve vagy névtelenül. Csak sejteni lehet, hogy ezek a rajzok esetleg már Budapesten készültek, és teljesült a kívánsága, hogy hazakerül.

Az, hogy mi történt a sebesülés utáni fél évben, nem követhető, csupán jelzések vannak, hogy mely kórházakban volt, hol kezelték. Ismét egy megjegyzés, amit itt kell megtennem, miszerint kizárt az a feltevés, hogy sebesülése után Moholy-Nagy Lászlót Odesszába szállították volna. A legfőbb indok erre az, hogy ez idoőtájt Odessza Oroszországhoz tartozott. Moholy egyébként volt Odesszában, de több mint egy évvel később, 1918 októberében. Erről külön fejezetben fogok beszámolni.

Valószínű tehát, hogy Lembergből vagy egy a környéken lévő kórházból Budapestre került, mert nem tudok több rajzos tábori postai levelezőlapról, ami a keleti fronton vagy annak közelében készült volna. Lábadozása, kezelése szintén levelezőlapokon követhető.

Sebesült, fekvő katonák, az ágyban ábrázolva, a következő felirattal: „István úti hadikórház”. Egy fekvő sérült katona ágyban, felirata: „István úti, 1917.” Egy Justiciát karddal ábrázoló szobor „Bőr Klinika” felirattal, keltezés nélkül. Egy fasoros utcai kép, paddal, amin két hölgy ül és egy háromkerekű tolószékben egy gyógyuló személy, sajnos a pár soros megjegyzés olvashatatlan, keltezés 1917. Utcarészlet fákkal, házzal, felirat: „Üllői út, 1917”, végül egy kórterem, nyitott ajtó mögött, az előtérben ruhafogas kabátokkal, felirat: „Egyetemek kórháza 1918. 03. 20.” Végül egy bóbitás apácafej „Apáca, 1918. IV.” felirattal. Ami biztos, hogy kezelésre szorult, kezelését kórházak látták el, a frontszolgálatból felmentették és kiképző tiszt lett. Számára a háború ezzel véget ért, távlati terveivel foglalkozott, a „kiképző tiszti” besorolás a háború végéig szabad mozgást biztosított részére, ekkor utazgatott.

Itt kell megemlítenem, hogy példa erre egy levelezőlap, amely egy délceg, egyenruhás katonát ábrázol, mellén kitüntetés, a levelezőlap jobb alsó sarkában a következő szöveg: „Bíró Pista, Trieszt, Café Europa, 1917. XII. 2.” Érdekes az is, hogy 1918. újév napján öt rajzot készített, hölgyek aláírásával, dátummal. Ezek „Kamilla, 1918. I/1”, „Emma, 1908/1”, Irénke, 1918. I/1”, „Ilonka, 1918. I/3.” és „1918. I/8. Gabi”.

Moholy-Nagy László élete fordulóponthoz érkezett: néhány hónapon át nehezen követhetők az események, már csak a művészet érdekelte, az irodalom a megélhetést szolgálta. Moholy egy érdekes szokása volt, hogy minden rajzát, beleértve a rajzos tábori postai levelezőlapokat, továbbá a Berlinben 1920-ban készült figurális rajzait is szignálta, legtöbbjüket keltezéssel látta el és utalt az ábrázolt személyre (kivételek az ismeretlenek, mint a földeken dolgozó emberek, utcai járókelők, csoportos katonák, a villamos utasai stb.). Rajzain főleg köztiszteletben álló személyek, ismerősök és barátai szerepelnek.

Nem tudni, mi késztette arra, hogy folytassa megszakított jogi egyetemi tanulmányait, miközben sebesülése kezeltetésével is foglalkoznia kellett. A következő részben a további fennmaradt rajzos képes levelezőlapok adnak számot itthon töltött utolsó előtti évéről, 1918-ról.

Full 002071
Full 002072
Full 002073
Full 002074