Nagyon szubjektív, karácsonyi kiállításajánló
Jövőre, október 21-én lesz húsz éve, hogy átadták a Külkereskedelmi Bank új székházát, és a régi Tiszti Kaszinó felújított termeiben először került bemutatásra a bank képzőművészeti gyűjteménye.
Akkoriban tanácsadóként dolgoztunk a banknak Valkó Margittal, aki most kortárs galériát (Kisterem) vezet. Feladatunk először az volt, hogy mérjük fel az addigra (kb. 1994-et írunk) a bank tulajdonába került műtárgyakat, tegyünk javaslatot, miket érdemes megtartani, melyektől nem lenne kár megválni, és ami marad, azzal van-e teendő: kutatás, restaurálás stb.
Érdekes képek kerültek elő: már a bank tulajdonában volt egy jelentős Farkas István- kép, és a trezorból előkerült egy sötét, nehezen kivehető tájkép is Rippl-Rónai Józseftől: nem sokkal előbb vette a bank a Műgyűjtők Galériája egyik árverésén A Szajna éjjel címen. Alig látszott rajta valami, talán egy ház a kép közepén, meg fák mögötte, de hol lehetett a Szajna?
Nyilvánvaló volt, hogy bebarnult lakkréteg fedi a felületet (gyűjtők körében azokban az években, amikor nem volt műkereskedelem és a gyűjtés gyanús dolognak számított, tehát infrastruktúrája sem igen lehetett, nagy divat volt lelakkozni a képeket, csónaklakkal, akár saját kezűleg is!), úgyhogy megszületett a döntés: restaurálni kell, leszedni a lakkot, mert hiába valószínűsíthető, hogy a kép Rippl-Rónai úgynevezett fekete korszakából való, és egyébként sem egy színorgia, de biztos nem tőle van a sárgásbarna kulimász.
Értő kezek leszedték hát a zavaró felső réteget, és előkerült a párizsi korszak egyik leglelkesítőbb tájképe, ami nemcsak minket lelkesített, hanem a források szerint a korabeli sajtót is, hiszen a szakirodalmat tanulmányozva kiderült: az akkori párizsi kritikusok egyöntetűen a tájképeket tartották a legjobbnak Rippl-Rónai 1896-ban Bingnél, az Art Nouveau egyik legfontosabb helyszínén kiállított anyagából. Készült egy önarckép is, amin a Párizsban beérkezett festő jellegzetes girardi kalapban örökíti meg magát, háttérben egy falnyi festménnyel. És ezt a képet nézegetve, egyszer csak elkezdett integetni az egyik kis belógó részlet: fehér felhők futnak az égen, és belóg néhány fa teteje is, pont mint a mi letisztított A Szajna éjjelünkön. Innen már csak néhány lépés volt megtalálni a művészettörténeti kutató valamelyik dobozában, talán épp Genthon István hagyatékában a Bing-kiállítás műtárgylistáját, amin szerepelt egy Fehér felhők cím (és szerepelt egy A Szajna éjjel tétel is, de közben arról kiderült, hogy másik képhez tartozik). Lett tehát az éjszakai kép helyett egy borongós, vihar előtti tájképünk, és mindezt csak azért mesélem el, mert a Külkereskedelmi Bank gyűjteménye most megtekinthető a Várkert Bazár egyik kiállítóhelyén (abban az épületben, ahol az első világháborús kiállítás is van). Nem tudom elfogultság nélkül ajánlani a kiállítást: rengeteg kép van rajta, aminek a megvételét mi javasoltuk, köztük olyan kedvenceim, mint Markó Ferenc nagyméretű, nagyon-nagyon szép folyóparti tája, Patkó Károly szintén hatalmas és szintén gyönyörű Subiacója, egy kis, színes Vaszary, játszó gyerekekkel és még sorolhatnám sokáig, főleg mert csak a legmelegebb szívvel tudok rájuk gondolni, de nem csak festői értékeik miatt.
A székházavató-kiállításmegnyitóra azért emlékszem napra pontosan, mert gyakorlatilag onnan mentem szülni, és aztán később, amikor a katalógus készült, az egyes képekhez a Várból mostanra sajnos kipenderített Művészettörténeti Intézetbe jártam kutatni, úgy, hogy a Logodi utcában laktunk, ahol anyukám addig vigyázott a kisbabára, amíg én a cédulák és katalógusok közt kotorásztam, mondjuk a Szentkirályi Gyűjtemény dobozaiban, vagy Nagy Leventéné, Editke segítségével belenéztem az Adattár irataiba.
Karácsony van, csak emiatt ragadtattam így el magam, meg amiatt, hogy akit érdekel, menjen, és nézze meg a képet, ami A Szajna éjjelből Fehér felhőkké lett.