Nem szerettem soha konkrét dolgokat ábrázolni...

Interjú Szabó Dorottyával, a Legutóbbi Strabag Festészeti Pályázat fődíjasával

Izzók 2005 
olaj, vászon 50 x 100 cm (két részből álló munka)
 
A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola után rögtön festőművésznekjelentkeztél? Hogyan született a döntés?
 
A kisképzőt nem szerettem igazán, mivel nem éreztem, hogy ott olyasmit ismertem volna meg, amivel egész életemben szeretnék foglalkozni. Ebből az elbizonytalanodásból következett, hogy inkább filozófia szakra jelentkeztem. Ugyanakkor a Képzőművészeti Főiskolára is felvételiztem, de oda nem vettek fel - azt hiszem, nem voltam eléggé felkészülve. Amikor elkezdtem a bölcsészkart, éreztem, hogy nagyon gyerek vagyok a filozófiához. Nem találtam azt a témát, amelyben el tudtam volna merülni, amelyhez szükségem lett volna a filozófiai alaptanulmányokra. Bár rengeteget tanultam és olvastam, igazán nem éreztem jól magam.
 
 
Mennyi ideig tartott a filozófia iránti lelkesedésed?
 
Azóta is tart. Akkor ismertem fel, hogy az embernek keményen kell dolgoznia ahhoz, hogy valamit elérjen. És hogy milyen nagyszerű érzés valamit megvalósítani, elérni. Öröm és megnyugvás is egyben. Ott tanultam meg rendszerezetten dolgozni. A filozófia szakon eltöltött egy év alatt újra elkezdtem festem. Ez hirtelen olyan felismeréseket hozott, hogy rájöttem, nekem ezzel kell foglalkozni. Ezért újra felvételiztem a képzőre. Ezúttal sikerült. Eddigi életem során mindig azt érzem, hogy ha valamit eltökélten akarok, akkor el is tudom érni.
 
 
A narratív történeti, leíró megnyilatkozások tanulmányozása után strukturált, absztrakt, szigorú irányt választottál.
 
Ez nem volt teljesen tudatos döntés. Szeretek feladatokat magam elé tűzni, hogy összpontosítva tudjak dolgozni. Ez volt a fő értelme a felvételire való készülésnek.
 
 
Ezek szerint mind a festészethez, mind a filozófiáhozvaló vonzalmad tulajdonképpen intuitív volt. Törekszel arra, hogy az indítékaidat tisztázd? Számos munkád önarckép. Feltehetően az önanalízis fontos a számodra.
 
Az identitáskeresés és az önmegismerési szándék mozgatja minden munkámat.
 
 
Nem érzed úgy, hogy minden életkorban vannak bizonyos célok, amelyeket el kell érni?
 
Engem inkább mindig a kudarcaim motiváltak. Például, amikor előszörre nem vettek fel a Képzőművészeti Főiskolára, tudtam, hogy ebbe nem nyugodhatok bele. Valószínűleg a filozófia szak, ahova viszont elsőre sikerült bejutni, éppen ezért már nem is volt olyan fontos.
 
 
A filozófián belül melyek azok az iskolák, amelyek kifejezetten foglalkoztattak, amelyekhez erősen kötődtél? Vannak-e olyan kérdések, amelyek még ma is komolyan érdekelnek?
 
Tudományos szinten sosem mélyültem el a filozófia tanulmányozásában. Inkább általános hozzáállásról beszélnék. Most a képzőművészetben hasznosítom azt a késztetést, hogy törekedjem a világ magyarázatára és saját magam megértésére.
 
 
A munkáid áttekintése során szembetűnő az absztrakció iránti fogékonyságod. Mintha egy művészeti statement fogalmazódna meg a legújabb anyagodban. Nem csupán kísérletezés ez, hanem mintha egy csomópontba jutottál volna.
 
Lehet, hogy ezek az irányok valóban benne vannak a képekben. Nem szerettem soha konkrét dolgokat ábrázolni. Még amikor csendéletet festettem, akkor is igyekeztem valami olyat beleépíteni a képbe, amitől az személyessé válik. Az újabb munkáimban egy adott tárgyat úgy próbálok átforgatni magamon, hogy a sajátom legyen, és áthassa a világról való elképzelésem. Érződjön rajta a személyesség, és ne csak „dekorációs" festmény legyen.
 
 
Hogyan találsz rá a motívumokra?
 
Fontosak számomra a gyerekkori élményeim. Bár harmonikus volt a gyerekkorom, mégis feltűnően sok szomorú képet őrzök róla. Sokszor ezeken a gyerekkori emlékképeken keresztül találom meg a motívumokat. Fontos, hogy ezek személyesek legyenek.
 
 
Mennyiben önterápia számodra a festés?
 
Az ember óhatatlanul önmaga felé fordul festés közben. Ezt nem érzem feltétlenül terápiának. A munka persze feloldódás. Elveszejti magát benne az ember, ami bizonyos feldolgozást is jelent.
 
 
A képeid pszichológiai szempontból is mutatnak némi szofisztikált érzékenységet: az arcok mintha áttűnések lennének, vagy különös áthallások más dimenziókból. Egy különleges időpillanat, amikor megpillantunkvalamit, ami éppenhogy csak látszik. Érdekelne, hogy az a szemlélet, amelyhez most eljutottál, a motívumok hosszú fejlődéséből alakult-e ki?
 
A főiskolán Szabados Árpád osztályába jártam. A festés okozta öröm határtalan volt bennem, ami visszasugárzott a képekről is. Sok dicséretet kaptam a mesteremtől. Akkoriban inkább expresszív képeket festettem. Az első év után gondolkozni kezdtem azon, hogy miért festek így, és miként léphetnék tovább? Úgy éreztem, nem tudok tovább ezen az úton járni. Azt kerestem, ami ismét örömmel itatja át a munkáimat. De ezt sokáig nem találtam. Aztán harmadéves koromban kitaláltam, hogy a felfeszített festővászonra varrok, mert az számomra megnyugtató és intim dolog. Nem intenzíven festem meg a képet, mint korábban, hanem lassan, személyes módon dolgozom. Átölelem a vásznat varrogatás közben. Úgy éreztem, hogy rátaláltam valamire. Újra elmerültem a festésben; festésmód és a színek maguktól jöttek. 
 
A tájképeknél konkrét motívumokat használtam fotók alapján. Ezt aztán redukáltam egy-egy vonallá, amitől szinte síkszerűvé váltak. Ugyan éreztem, hogy jó úton járok, továbbra is maradtak kérdések: mit varrjak? Mitől lesz ez jó? Miért nem inkább a festés? Aztán néhány tájkép után abbahagytam ezt a sorozatot, mert úgy éreztem, tovább kell keresnem. Nem akartam ismételni magam. 
 
A negyedik évem további kísérletezéssel telt. Figyeltem a munkám közben felmerülő véletlenszerű dolgokat. Például, hogy milyen érdekes a vásznon ejtett tűszúrásnyomokon átfolyó festék. Akövetkező lépés az volt, hogy megnéztem, mit tudok kezdeni ezzel az átcsorgással. Elkezdtem csak vonalakat varrni a vászonra, mert maga a forma nem érdekelt, inkább a varrás technikájából adódó probléma: hogyan alakul az anyag. Tulajdonképpen ez anyagkutatás volt. A legújabb munkáimban is a kísérletezéseimből leszűrődő tapasztalataimat használom.
 
Csillár II. 2005
280 x 170cm olaj vászon (két részből álló munka)
 
Amikor Münchenben Erasmus-ösztöndíjasként dolgoztam, akkor kristályosodott ki bennem, hogy pontosan mit is akarok a vonalakkal. Miközben ezeket a szinte egyhangú munkafázisokat végeztem, egyre jobban érdekelt, hogy mi történik akkor, amikor az anyag működésbe lép. Éreztem, hogy az öltések kijelöltek egy rendszert, és a munkák egymást generálták. Végül is a diplomamunkám volt az, ahol összeállt a kép. Nagyobb méretben és egy adott problémára kiélezetten épültek fel a dolgok.
 
A diploma után ismét Németországban tanultam, gondolkoztam rajta: van-e értelme folytatni ezt a világot. Kerestem egy megfogható motívumot.
 
2003 tavaszán Rómában jártam, ahol sok minden megérintett, különösen az ókeresztény falfestmények és mozaikok. Olyan összegzett formák ezek, amelyek nagyon tetszettek. Azt vizsgáltam, hogyan tudnék mozaikszerű felületet előállítani, és ekkor kezdtem el szalvéták összeszövésével foglalkozni.Mostani munkáimban, többek között, a fej motívum jelenik meg, amely tulajdonképpen saját portrém. Nem akartam más arcát használni. Ez nem exhibicionizmus. Én hozom létre a munkákat, de távol áll tőlem, hogy megjelenjek, és kilépjek mint előadó. Távolságot tartok a munkáimtól, nem akarom exponálni magamat.
 
A szimmetriára épülő elrendezés pedig onnan fakad, hogy nem térbeli rendszert szeretnék kialakítani, inkább síkban festek. A lefektetett képen próbálom megtalálni a motívumuk helyét. A felület nem ablakként működik, hanem inkább rögzített, időtlenített lenyomatként. Legutóbbi munkáimnál felmerült bennem, hogy széttördelem a motívumaimat. Érdekel, hogyan tudnak egyre széttöredezettebbé válni, egészen a felismerhetetlenségig.
 
 
Jelenleg DLA-képzésben veszel részt, nemokára elvégzed. Tervezed, hogy utána tanítani fogsz?
 
Most vagyok harmadéves, sajnos ez az utolsó félévem. Még most is nagyon sokat tanulok a mesteremtől, Szabados Árpádtól. Igen, gondolkozom azon, hogy később szívesen tanítanék.
 
 
Milyen elméleti képzést kaptok a doktori iskolában?
 
Nem nagyon kapunk elméleti képzést. Hetente egy meghívott előadó jön hozzánk. Mióta Kicsiny Balázs is a DLA-n tanít, nagyobb hangsúly került az egymás közti beszélgetésekre. Az előadások után egyikünk bemutatja munkáit a többi hallgatónak. Nagyszerű dolog, hogy Szabados Árpád festőosztályába is bejárhatok, és részt vehetek a munkában, hozzászólhatok a diákok munkáihoz. Itt is vannak előadások, beszélgetések, ez nagyon hasznos.
 
 
Milyen szakirodalmat olvasnak a festőosztály hallgatói?
 
Nincs kötelező olvasmánylista, de Szabados Árpád rendszeresen ajánl könyveket, ezek a javaslatok általában korrigálás közben születnek.
 
 
Ezt elégnek tartod?
 
Szerintem a képzőművészet az a műfaj, ahol az embernek saját magát kell képeznie. Lehet ugyan segítséget kérni és várni a mestertől, de a legfontosabb mégis az, hogy egy-egy munkáról konkrétan beszélgessünk, mert abból lehet a legtöbbet tanulni.
 
Tükör 2002 40 x 50 cm 
olaj, vászon
 
Itt a DLA-képzésen mennyire jellemző ez?
 
Nagyjából ugyanaz a helyzet, mint az alapképzésen. Van egy témavezető, aki figyelemmel kíséri az ember munkáját. Itt inkább már két egyenrangú fél beszélgetéséről van szó, és nem korrektúráról.
 
 
Kik azok a művészek, akik hatással vannak rád?
 
Sosem tudtam teljesen egy-egy művész munkáinak hatása alá kerülni. Amivel éppen foglalkozom, az kerül érdeklődésem középpontjába. Legutóbb Luc Tuymans festészetéről tartottam előadást. Szeretem a képei redukált világát, légiességét. A magyar művészek közül sokat említhetnék, ezért inkább csak általánosságban mondom: egy munkát nézve akkor érzem igazán jól magam, ha közben várakozó, feszültséggel teli állapotot élek át.
 
 
Hol láthatjuk legközelebb a festményeidet?
 
A székesfehérvári Városi Képtár-Deák Gyűjteményben nyílik kiállításom 2006. március 17-én, itt a legutóbb készült „csilláros" anyagomat szeretném bemutatni. A Vadnai Galériában pedig 2006. november közepétől tervezzük egyéni kiállításomat. A tízéves Strabag Festészeti Díj alkalmából pedig a Ludwig Múzeum-Kortárs Művészeti Múzeumban lesz egy hatalmas válogatás az összes eddig díjazott festőművész munkáiból, boldog vagyok, hogy ezen is szerepelhetek.