Reflex
Előző számunkban közöltünk egy visszaemlékezést Reha György tollából, amely Erdély Miklós Hadititok című művének 1984-es bécsi felállításához szolgált adalékokkal. Az írás illusztrációjaként szereplő kép azonban nem a mű 1984-es változatát mutatta, hanem azt a verziót, amely ma is látható a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban. Ez egy 1996-ban, A művészeten túl című kiállítás alkalmával az EMA (Erdély Miklós Alapítvány) és a Ludwig Múzeum együttműködésében készült rekonstrukció, amely Erdély Miklós örökösei jóvoltából, letétként maradhatott a múzeumban. Az EMA kérésére most közöljük a mű 1984-es bécsi változatát megörökítő képet is. Ezt a bécsi kiállításon szintén részt vevő Maurer Dóra készítette.
Az Erdély Miklós műveiről szóló cikkeink, illetve a Nemzeti Galériában nemrég zárult Szürrealizmus vendégkiállításhoz válogatott magyar anyag kapcsán elég sok olyan kérdés merült fel, aminek tisztázásához az Artmagazin egyedül kevés – szakmai viták, egyeztetések sőt talán törvénymódosítás is szükséges lenne az újabb típusú műtárgyak leírásának és nyilvántartásának egyértelműsítéséhez, a műalkotásokhoz és közlésükhöz fűződő jogok és kötelességek tisztázásához, illetve olyan helyzet kialakításához, ami nem téríti a szereplőket vakvágányra, hanem segíti a művek megismertetését, a kortárs művészet népszerűsítését – és az alkotók jövedelemszerzését is.
Erdély Miklós műveinek reprodukálása, különös tekintettel a fenti Hadititokra, az egész műleírás, nyilvántartás és szerzői jogkezelés állatorvosi lova (© Szőke Anikó). Vizsgáljuk meg tehát e mű kapcsán a műtárgykezelés, -közlés gyakorlati oldalát. Az elméletit hagyjuk a készülő életmű-katalógusra. A Hadititok című konceptuális mű első megvalósulása Bécsben történt, erről szólt Reha György előző számunkban megjelentetett visszaemlékezése, amiben a szerző a későbbi rekonstrukciók vagy újra megvalósítások szempontjából fontos technikai adalékokkal is szolgál. (Épp emiatt bír különleges jelentőséggel az írás, épp emiatt közöltük.)
Hogy a bécsi kiállítás után mi történt a művel, ami sátorlapszerű anyagból, kátránypapírból, talán bitumenből, ablaküvegből, festékekből és még ki tudja, miből állt, arról tudomásom szerint egyelőre nem szól a szakirodalom. Tehát érdekes lenne arról publikációt látni, hogyan készült, már Erdély Miklós halála után az a rekonstrukció, ami ma a Ludwig Múzeum állandó kiállításán szerepel. Két eset lehetséges: a maradványokat felhasználva vagy új anyagokból. Az elméleti alapok tisztázatlansága persze itt gyakorlati gondokat okoz, nem egyértelmű, hogy a múzeum nyilvántartásába hogyan kerüljön be a mű. Ha maradvány anyagokból épült volna meg, akkor tulajdonképpen restaurált verziója lenne az 1984-es darabnak, ha viszont teljesen új anyagokból hozták létre a művész örökösei és az életművel foglalkozó művészettörténész, Szőke Anikó, valamint a Ludwig Múzeum akkori munkatársai, akkor rekonstrukció, esetleg replika. Milyen évszám kerüljön tehát múzeumi kartonjára? Első esetben annak kellett volna lennie, hogy Erdély Miklós: Hadititok 1984, 1996-os kiegészítésekkel. A mi esetünkben 1996? De ez nem jó, mert nem jelöli, hogy a mű koncepciója 1984-es. Legyen, hogy az első, 1984-es változat 1996-os rekonstrukciója?
Az apró különbségtételek szőrszálhasogatásnak tűnhetnek, de a műkereskedelmi érték pont ilyesmiken múlik. Hogy érintette-e a kezével a művész a művet. (Más műfajoknál egyértelműbb a helyzet: fotónál, hogy ki hívta elő és mikor, szobornál, hogy részt vett-e a művész az öntésnél, saját kezűleg cizellálta-e, festménynél azt hihetnénk, ilyen kérdések fel sem merülhetnek, de elég csak a nagy festők műhelyeire gondolni, és már ott is a magyarázat az esetleges árbeli különbségekre: csak a szignót vitte fel a képre vagy ő maga festette? A koncept művek esetében az az elfogadott nézet, hogy bármikor és bárki által újraalkothatók – valami miatt azonban ezt a felfogást a műkereskedelem még nem tette magáévá.)
Visszatérve a Hadititokra, kérdés az is, hogy azoknak a cégeknek az esetében, amelyek támogatták az 1996-os változat létrejöttét, de cserébe azt kérték, hogy a képcédulán fel legyen tüntetve a nevük, erről azonban nem született szerződés, ami tisztázta volna, meddig kell szerepelniük, viszont maguk a cégek (a FŐSPEDFŐTEFU, ill. a COLOR IMAGE) is megszűntek azóta, meg kell-e őrizni az emlékét, vagy frissülhet a kiírás?
Ez tehát egy-két kérdés, amivel a múzeum dolgozói szembesülnek a nyilvántartási karton kitöltésekor, illetve a képcédula megalkotásakor. A mű házon belüli, ne adj’ isten házon kívüli mozgatásának problémájáról még nem beszéltünk: egy mű, ami műfaját tekintve installáció, anyaghasználatát és létrehozásának módját illetően pedig „vegyes technika”, vajon hogyan konzerválható, és mi történik, ha kicsit arrébb akarják helyezni?
Erdély Miklós műveinek reprodukálása, különös tekintettel a fenti Hadititokra, az egész műleírás, nyilvántartás és szerzői jogkezelés állatorvosi lova (© Szőke Anikó). Vizsgáljuk meg tehát e mű kapcsán a műtárgykezelés, -közlés gyakorlati oldalát. Az elméletit hagyjuk a készülő életmű-katalógusra. A Hadititok című konceptuális mű első megvalósulása Bécsben történt, erről szólt Reha György előző számunkban megjelentetett visszaemlékezése, amiben a szerző a későbbi rekonstrukciók vagy újra megvalósítások szempontjából fontos technikai adalékokkal is szolgál. (Épp emiatt bír különleges jelentőséggel az írás, épp emiatt közöltük.)
Hogy a bécsi kiállítás után mi történt a művel, ami sátorlapszerű anyagból, kátránypapírból, talán bitumenből, ablaküvegből, festékekből és még ki tudja, miből állt, arról tudomásom szerint egyelőre nem szól a szakirodalom. Tehát érdekes lenne arról publikációt látni, hogyan készült, már Erdély Miklós halála után az a rekonstrukció, ami ma a Ludwig Múzeum állandó kiállításán szerepel. Két eset lehetséges: a maradványokat felhasználva vagy új anyagokból. Az elméleti alapok tisztázatlansága persze itt gyakorlati gondokat okoz, nem egyértelmű, hogy a múzeum nyilvántartásába hogyan kerüljön be a mű. Ha maradvány anyagokból épült volna meg, akkor tulajdonképpen restaurált verziója lenne az 1984-es darabnak, ha viszont teljesen új anyagokból hozták létre a művész örökösei és az életművel foglalkozó művészettörténész, Szőke Anikó, valamint a Ludwig Múzeum akkori munkatársai, akkor rekonstrukció, esetleg replika. Milyen évszám kerüljön tehát múzeumi kartonjára? Első esetben annak kellett volna lennie, hogy Erdély Miklós: Hadititok 1984, 1996-os kiegészítésekkel. A mi esetünkben 1996? De ez nem jó, mert nem jelöli, hogy a mű koncepciója 1984-es. Legyen, hogy az első, 1984-es változat 1996-os rekonstrukciója?
Az apró különbségtételek szőrszálhasogatásnak tűnhetnek, de a műkereskedelmi érték pont ilyesmiken múlik. Hogy érintette-e a kezével a művész a művet. (Más műfajoknál egyértelműbb a helyzet: fotónál, hogy ki hívta elő és mikor, szobornál, hogy részt vett-e a művész az öntésnél, saját kezűleg cizellálta-e, festménynél azt hihetnénk, ilyen kérdések fel sem merülhetnek, de elég csak a nagy festők műhelyeire gondolni, és már ott is a magyarázat az esetleges árbeli különbségekre: csak a szignót vitte fel a képre vagy ő maga festette? A koncept művek esetében az az elfogadott nézet, hogy bármikor és bárki által újraalkothatók – valami miatt azonban ezt a felfogást a műkereskedelem még nem tette magáévá.)
Visszatérve a Hadititokra, kérdés az is, hogy azoknak a cégeknek az esetében, amelyek támogatták az 1996-os változat létrejöttét, de cserébe azt kérték, hogy a képcédulán fel legyen tüntetve a nevük, erről azonban nem született szerződés, ami tisztázta volna, meddig kell szerepelniük, viszont maguk a cégek (a FŐSPEDFŐTEFU, ill. a COLOR IMAGE) is megszűntek azóta, meg kell-e őrizni az emlékét, vagy frissülhet a kiírás?
Ez tehát egy-két kérdés, amivel a múzeum dolgozói szembesülnek a nyilvántartási karton kitöltésekor, illetve a képcédula megalkotásakor. A mű házon belüli, ne adj’ isten házon kívüli mozgatásának problémájáról még nem beszéltünk: egy mű, ami műfaját tekintve installáció, anyaghasználatát és létrehozásának módját illetően pedig „vegyes technika”, vajon hogyan konzerválható, és mi történik, ha kicsit arrébb akarják helyezni?
De szembesüljünk a saját problémáinkkal is, vegyük a közlést: a reprodukálás szabályairól e számunk 52–57. oldalán olvashatnak kimerítően. Mi a Hadititok előző közlésekor sajnos hibát vétettünk, mert nem a HUNGART-ot tüntettük fel jogtulajdonosként, ami az Erdély-örökösök jogait is érvényesíti, hanem a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumot, aminek anyagában a mű csak letétként szerepel. Az Erdély Miklós hagyatékát gondozó alapítvány (EMA), amelynek engedélyével és külön kérésére most közöljük a Maurer Dóra által 1984-ben készített fotót, jogtulajdonosként az örökösöket kéri feltüntetni, de mert ők nem vonták ki magukat a HUNGART közös jogkezelési köréből, a szabályozás és a HUNGART értelmezése szerint a HUNGART-ot kell feltüntetnünk az egyezményes copyright-jel után.
Minthogy a fotó nem kétdimenziós művet ábrázol, a fotósnak is szerzői joga fűződik hozzá. Így Maurer Dóra felé is lenne jogdíjfizetési kötelezettségünk, de mert ő kivonta magát a HUNGART-körből, és a fotót az EMA rendelkezésére bocsátotta, mi kettejük szívességéből közölhetjük azt.
Minthogy a fotó nem kétdimenziós művet ábrázol, a fotósnak is szerzői joga fűződik hozzá. Így Maurer Dóra felé is lenne jogdíjfizetési kötelezettségünk, de mert ő kivonta magát a HUNGART-körből, és a fotót az EMA rendelkezésére bocsátotta, mi kettejük szívességéből közölhetjük azt.
Az olvasókat nyugodtan elborzaszthatja a sok jogosítás meg apró különbségtétel, és tényleg, mi köze mindezeknek ahhoz, ami az adott művet létrehívta, ami miatt bárki kiállításokra jár vagy műveket gyűjt? De a jogdíj-turbulencia a zene meg a filmek után a képzőművészeti életet is elkapta, a művészeti sajtót legalábbis. A mostani szabályozás problémáira, várható következményeire, arra, hogy mennyire kompatibilis az új műfajokkal, művészi megnyilvánulási formákkal, hamarosan visszatérünk egy körkérdést intézve az érdekelt felekhez.