Száguldó Riporter - Gallery Weekend Budapest 2016

Mucsi Emese, Szilágyi Róza Tekla és Pála Zsófia

A Gallery Weekend hosszú hétvégéjénél keresve sem találhatott volna jobb alkalmat Száguldó Riporterünk, hogy ismét elmerüljön a budapesti kortárs galériák világában! Három nap alatt körbesuhantuk a fővárost, íme az eredmény.

GWB 0. nap - ma is elindult Száguldó Riporterünk! A Viltin Galéria portálablakába militarista szimbólum költözött: Tibor Zsolt etil-rakétája. A gyermekkor és felnőttkor szimbólumait és különböző médiumokat összeeresztő kiállítás egyértelműen versenyezhetne az év „legextrábban installált tárlata” címért. Megdöntött falsík billent ki a megszokott térélményből, a gyermekkori játszótéri rajongás ultimate tárgya, egy zöld csúszda húzódik a falon, a galéria terébe lépve hirtelen egy plafonig érő három dimenziós installáció hökkent meg. Kapkodni kell a fejünket, hogy gyorsan elsajátítsuk Tibor Zsolt szimbólum-kincsét. Szerencsére van lehetőségünk (három munka társaságában), a kiállítótér sarkának intimitását élvezve megbújni, hogy rendezhessük sorainkat.

Tibor Zsolt: Etil rakéta
Viltin Galéria



A Knoll Galériában ma este nyílt nemzetközi csoportos (A nemzet korszaka) egy konformistának egyáltalán nem nevezhető kiállítás. Képi világával és mondanivalójával megdöbbentő és finomabb retorikájú alkotások együttesével egyensúlyban tartja a nemzeti identitás témájához fűződő mindenkori kortárs képzőművészeti kommentárok és széljegyzetek stílusát.
Nacionalizmusról szabadon: államférfiak köztéri szobrát csókoló fiatal fiú, szexuális feszültséget dokumentáló rajzok és politika, disztopikus parlamentkép – majdnem minden, ami ahhoz kell, hogy elgondolkodjunk: milyen pozitív hozadéka van ma a nacionalizmusnak, ha még maradt egyáltalán neki?
A nemzet korszaka
Knoll Galéria Budapest



Szombat délelőtt gyermekprogramba csöppentem az Inda Galériában, a Térfeszítés című kiállításon. Csáky Marianne, Eperjesi Ágnes és Agnieszka Grodzińska elmozdulásokkal, áthelyeződésekkel és manipulációkkal jellemezhető, itt kiállított munkáival párhuzamosan a kiállítótér padlóján papírkollázsok, csomagolópapírra felvetett gyermekrajzok és barátságos rendetlenség. A munkák szorongató érzéki tapasztalatát, a misztikus szimbólumokból, a felfejtésre váró rétegekből fakadó nyomást érzékelő látogatói élményt teljesen feloldják és „helyre rakják” a gyermeki „játék-művészet” momentumai. Elmozdulások és áthelyeződések az őszinte gyermeki világ szintjén. Elmozdulások és áthelyeződések a komoly, összetett üzenetet közvetítő felnőtt művészvilág szintjén. Gyermekprogramokat minden nap az Inda Galériába, hogy a vájt fülű közönség új értelmezési lehetőségekkel gazdagodhasson!
Térfeszítés
Inda Galéria



Van egy kortárs művészeti műfaj, ami valami olyan összetett térélményt takar, amiben el lehet merülni, bele lehet süppedni – ez az immerzív installáció. Aki csinálja, egy olyan megváltozott közeget teremt, ami mindenedre hat, mint egy kád hideg víz. Péli Barna trafós kiállítása is ilyen. Minta egy hatalmas palack formalinba süllyednénk, méghozzá egy olyanba, ami az Ördög wunderkammerében porosodik valamelyik polcon egy távoli jövőben. A vízió egyszerre pokoli és disztopikus: rohadó, sárgásbarna színek, mocskos műtőasztal, ember-robot véglények, Mad Max-feeling. Amikor pedig túl vagy a megdöbbenéseden és a részleteket vizslatnád, félkarú, aranykezű óriás magasodik melléd, látszik az árnyéka. Félsz, de szinte mindegy is, mert már nincs is levegőd, egy idő után muszáj feljönnöd a felszínre a tartósított, világvégeközeli „életképből”.
Péli Barna: Hangszigetelt Zoltán 9
Trafó Galéria



A fiatal prágai képzőművész páros, Klára Hosnedlová és Igor Hosnedl Red Riding Hood-ja váratlan meglepetéseket és kontrasztokat tartogat a Horizont Galériába betérő művészet-turistáknak. Mesélnek. Az Osztrák-Magyar Monarchiáról. Történetük főszereplője az 1870-ben Brtnice-ben született és nevelkedett Josef Hoffmann építész, helyszíne pedig az a ház, ahol Hoffmann a világra jött. A bemutatott anyag a végtelen türelem és érzékenység gyümölcseként megszülető Piroska-hímzésekből, a Josef Hoffman-i építészeti örökséget a szakirodalom szintjén is felkutató és a valóságban is felkereső tevékenység („a művész mint kutató”) dokumentumaiból és az anyaggal szembeni kíméletlen kétkezi munka végeredményeként létrejövő installációból áll. Piroska és a farkas építészettörténeti olvasata egy kortárs galériatérben.
Klára Hosnedlová és Igor Hosnedl: Red Riding Hood
Horizont Galéria



„Nem minden arany, ami fénylik.” – kezdte rögtön Benczúr Emese a beszélgetést a Let It Shine kiállításban. Az aranyozás és az ellentétek szerelmese az érték relativitásának kérdéseivel szembesít konceptuális munkáin keresztül. A tartalom hangsúlyozása az anyaghasználat iróniájával párosítva felismerő és elégedett mosolyt csal az arcunkra. Hisz mind tudjuk, hogy az érték illúziójával csak áltatjuk magunkat tárgyhalmozó világunkban, a fogyasztói társadalom engedelmes alattvalóiként. Mindenképp érdemes egy kis ironizáló emlékeztető gyanánt ellátogatni a Molnár Ani Galériába, ahol a „bearanyozás” most valami egész mást jelent...
Benczúr Emese és Marge Mongo: Let It Shine
Molnár Ani Galéria



Nem annyira gyerekprogram az Indában TAVATE képei című kiállítás, ami Eperjesi Ágnes és Várnagy Tibor a 90-es évek elején született közös munkáit mutatja be. A művészpáros ölelkezései, intim pillanatai kísérleti fotómontázsokon tárulnak elénk a galéria eldugott kis termében. TAVATE a két művész névcseréjéből képzett betűszó és egyben közös gyermekük második neve is. A heves, őszinte-kíváncsi flowból született képek az egyén feloldódását és a szerelmi szimbiózis művészeti értékké változtatását hirdetik a fotósorozatokon. Kreatív, bensőséges, felhevült energiák áramlanak az alkotásokon és érintik meg azt a szerencsést, aki beles ebbe a kis világba.
Eperjesi Ágnes és Várnagy Tibor: Tavate képei
Inda Galéria



Keresztes Zsófi az installációk hazai koronázatlan királynője most a GWB központi kiállításán mutatta be a többek között kórházi infúziós csövekből épített alkotását. Miközben mi kicsit szkeptikusak voltunk azt illetően, vajon etikus-e a kórházi-eszközhiányok idejében ilyen tárgyakkal szépelegni, Zsófinak ez annyira jól sikerült, hogy riporterünk meg is feledkezett magáról és az előre borítékolt kételyről. A Frissítő hétvége a purgatóriumban cím láttán máris beindulnak az agykerekek: plasztikai sebészeten friss orrukkal americano-t szimatoló hölgyek, a kórházi ágyneműk és az égő tűz keveredő szaga, tűzből pattogó színes szilánkok – szóval teljes a képzavar. Zsófi „ömlése” pont ezt tudja. A riporter pedig elégedetten távozik.
Nylon Discotheque
Budapest Projekt Galéria



Péli Barna és a kiállításában közreműködő magyar kortárs-szobrászati válogatott nemes egyszerűséggel ledöbbentette az érdeklődőket. Csak úgy záporoztak az Instagram check-inek és a pelibarna-hashtagek a pénteki éjszakában. Száguldó Riporterünk ezután meglehetősen izgatottan csattogott le a Trafó Galéria földalatti bugyrába, hogy aztán durván kikészüljön Péli Barna és alkotótársai barokkos-szürreális zsáner-jelenetétől és a galéria homályos sarkaiban elrejtett staffázsfiguráktól. Zsigeri undor, gyermeki rajongás, a „mitörténikitt”-élmény különböző fázisai váltották fel egymást, aztán azóta is mindenkinek erről mesélünk. Nem illik részre hajlani, de ha csak egy kiállítást nézünk meg mostanában, akkor irány a Trafó!
Péli Barna: Hangszigetelt Zoltán 9
Trafó Galéria



Anu Vahtra saját térrel foglalkozó munkáit tartalmazó könyvét igyekszik a két dimenzióból háromba forgatni a Chimera Project galériatereiben. Riporterünk valahogyan nem tudja kiverni fejéből, hogy Anu Vahtra – vele ellentétben – biztosan jó matekból. Az installációk precizitása, a térbeli elosztásra jellemző kiemelkedő arányérzék valahogy azt juttatták eszébe, hogy Vahtra mellett ült volna legszívesebben az érettségin. Rikítóan jó dramaturgiai érzék, nemes egyszerűség, díjakkal kikövezett fiatal művészéletút és egy vaskos must-see könyv várnak minket a Chimerában.
Anu Vahtra: Forms of adaptation. This space intentionally left blank
Chimera-Project Gallery



 


Bodoni Zsolt nem köntörfalaz, nem szépít. Nyers performansz-videójából kiemelt és vászonra vitt jeleneteit, a vonagló extázis pillanatait elhagyatott, egykor talán vidám zsibongástól zengő terekbe helyezi. Itt megszűnik a terhes elfojtás és a hátunk mögött a fülünkbe suttogó ösztönök egyszerre félelmetes és felszabadító tánca veszi kezdetét. A hatalmas képek mintha egy ismerős, de valahogy mégsem evilági dimenzióba nyitnának kaput. Még szerencse, hogy a képzelet és valóság határának összemosódásához nem kell messzire mennünk, csak az Art+Text Budapest galériájáig.
Bodoni Zsolt: Forest
Art+Text Budapest



Azt hiszem, Kokesch Ádám művészetéről sok mindent elmond az a nosztalgia, ami az egyik képe láttán kapott el nem rég a Kassák Múzeumban. Igazából a kép egy részletéhez, egy kerek kupakforma tárgyhoz érve kezdett nagy svunggal szólózni egy belső hang, ami gyors egymásutánban hadart nekem tubusos húskrém-neveket mint asszociációkat, köztük ezt is: Coka (ti. csóka)-májkrém. Itt jött tehát a múltba révedés, de csak rövid ideig tartott, mert a gondolatot rögtön kiszorította a találóbb, maibb Rio Mare-tonhalkrém.
OK, de miért mond el ez sokat Kokesch művészetéről?
Absztrakt kompozícióin – képein, objektjein, installációin – számos ehhez hasonló elem fedezhető fel. Vannak pont ilyen, magukat absztrakt részletnek álcázó (és szándékosan könnyen lebuktatható) kupakok is, de a különös fényt és színélményt adó IKEA-lámpácskák, vagy a GPS-navigátort rögzítő ablaktappancsok is idesorolandók. Kokesch tudatosan játszik ezzel a kettősséggel, hogy művészeti közegbe szánt absztrakt munkáiban hétköznapi, funkcionális tárgyakat használ alkotóelemként. Persze, ahogy írtam, nem akármilyeneket. Olyanokat, amik eredeti közegükből kiszakítva egyszer csak, ezekben az új összefüggésekben gyönyörűek lesznek, de azért még magukon hordozzák korábbi rendeltetésük jeleit. És ez sem véletlen. Céljuk szerintem az, hogy miközben belső hangunk éppen azt súgja nekünk, hogy „Ez a húskrémkupak normál esetben a kukában végezte volna”, egyszerre mindannyian a szeméthalmozó mivoltunkra gondolunk bármelyik szép, fehér, sallangmentesnek tűnő kiállítótérben is járunk.
Kokesch Ádám: Fehér zászló
Kisterem Galéria



Most lehetne mondani, hogy vátesz, meg hogy filozófus, de azt hiszem, ezektől a definícióktól hülyét kapna Szarka Péter. Muszáj mégis taglalni ezt, mert az viszont kétségtelen, hogy amikor a 2000-es évek elején a JEAN-on és az ezzel egy időben készülő munkákon dolgozott, valamit megsejtett a mából. Ebben az időben olyan képeket akart csinálni, amiket nem emberi kéz hoz létre, és amelyeknek minden elemét valamilyen számítógépes program, 3D-szoftver, gép vagy egyéb „nemélő-cselekvő” alkotja meg, vitelezi ki. A JEAN is ilyen és most bekerült egy olyan válogatásba, amelyben sokan – nem mindenki – egy sokkal közelebbi perspektívából fogalmaznak meg válaszokat azokra a kérdésekre, hogy mit eredményezett a PC megjelenése és használata az alkotói közegben, illetve milyen hatással volt, van, lesz a lakossági internet a világunkra és a gondolkodásunkra. Szarka predikciója (vagy prevíziója) elég pontos, azt kell, hogy mondjam.
Nylon Discotheque
Budapest Projekt Galéria



Szabó Dezső fotogramjai a kép fogalmára, határaira kérdeznek rá és a lehető legredukáltabb formában tesznek kísérletet az ehhez kapcsolódó képelméleti probléma megjelenítésére. Ezek a „kémiai festmények” nem reflektálnak a külvilágra, épp ellenkezőleg: kizárólag a fény–fotópapír–hívó–fixír négyes esetleges játékával, tehát egy önreflexív folyamatot követően testesítik meg az objektum nélküli képet. Bár a tárgy nélküli, absztrakt világ a fotoemulzióban születik meg és kizárólagosan önmagát kísérli meg ábrázolni, a nyughatatlan elme nem képes uralkodni magán és akaratlanul is asszociációra kényszeríti gazdáját, hogy (fityiszt mutatva) végül mégis valamiféle képet lásson.
Szabó Dezső: Exposed
Vintage Galéria



Ha a Várfok Galériában található Keserű Károly-kiállításra tervezne valaki ellátogatni, legyen felkészülve arra, hogy nem lesz egy rövid vizit. A 20. század absztrakt geometrikus törekvéseit felelevenítő és újraértelmező alkotások az érkezés első pillanatában beszippantanak és követelik, hogy olyan közel sétáljunk, hogy szinte már az orrunk súrolja a képet. Aztán a jól ismert előre-hátra ingázás következik: kicsit távolabbról is élvezzük a látványt, kiszúrunk egy kis részletet, amit az előbb még nem néztünk meg jó alaposan közelről, így indulás is vissza a 2 centiről hunyorgás pozíciójába. A műszaki rajzoló végtelen türelmével megáldott alkotó elmélyülten, fapálcikáról pötyögteti vásznára az akrilfestékét a gondosan és aprólékosan elhelyezett cérna-hálók rendszerébe. A végeredmény egy olyan vizuális telítettség, amit még most is emésztek.
Keserü Károly: keserüsó. XX. század töredékekben
Várfok Galéria



A sztereotípiák elképesztő hatalmára és kártékony erejére szerencsére nem csak plakátok és szervezetek, de kortárs alkotók is igyekeznek felhívni a figyelmet. A könnyűszerrel manipulálható, kiszolgáltatott társadalmi normákat, a propagandák végzetes kimeneteli lehetőségeit önti műanyag formákba Felsmann István. A Kötött pályák c. kiállításon folyton mozgásban lévő objektek, csillogó, neon hatalomszimbólumok ironizáló játéka fogad minket, de azért figyeljünk, nem mindegy, ki nevet a végén...

Felsmann István: Kötött pályák
acb Attachment



 

Fotók és szövegek: Mucsi Mesi, Szilágyi Róza Tekla és Pála Zsófia

 

A száguldás támogatója a
   


♡ BUBI LOVES ART ♡