Szépség története

könyvkritika

Umberto Ecót nem kell bemutatni, bármihez is nyúlt az elmúlt fél évszázad során, arannyá vált. Az itáliai filosz most – az irodalomelmélet, a szakdolgozat-kalauz és a regények után – az esztétikai album műfajában alkotott nagyot. Ilyen műfaj ugyan nincs, de Eco gond nélkül teremt egyet. Mégpedig egyből egy iskolacsináló klasszikust, egy saját CD-ROM „megkönyvesítésével”.

 

A Szépség története egy hosszú esztétikatörténeti esszé, szellemes gondolatfüzérrel és szokatlan csoportosítású fejezetekkel. Ami különös benne, hogy az olvasmányos tanulmány mellett egyszerre szolgál szöveg- és képgyűjteményként is. Az esztétikai, szépirodalmi és filozófiai szövegrészletek az esszé megfelelő pontjaihoz illeszkednek, kitágítva az el-elmélázó olvasó horizontját. Ráadásul ott vannak a képek is, a remekül megválasztott illusztrációs anyag, az archaikus szobortöredékektől az Urbinói Vénuszon keresztül Brigitte Bardot-ig. És Eco elhiteti velünk, hogy egyformán otthonosan mozog a püthagoreus számmisztika, a gótikus színelmélet, a kanti filozófia, az ipari forradalom tárgykultusza és a Pirelli-naptárak szupermodelljei között. (Igaz, van egy társszerzője, Girolamo de Michele, de ő marketingokokból leszorult a borítóról.) Az esszé mindvégig lebilincselő és szórakoztató marad, bár igazi magasságokba a középkornál csap át. Ahogy Baskerville-i Vilmos, A rózsa neve detektív szerzetese fölgöngyölítette a kolostori bűntényt, úgy csap Eco rendet a négyfejű szörnyek, katedrális ablakok, a Szent Tamás-i teológia és az epekedő trubadúrok között. De meg kell hagyni, a 19. század értelmezése is briliánsan rendhagyó, még ha nem is olyan részletgazdag, mint a sötét középkoré. A Szépség története kihagyhatatlan posztmodern tudástár a nyugati történelem változó szépségfelfogásairól.

A Szépség története. Szerk. Umberto Eco. Európa, Bp., 2005, 440 oldal, 8900 Ft

 

2007/6. 88. o.

R. G.