A modern értelemben vett szerzői jog létrejöttét ugyanis I. (Stuart) Anna angol királynő 1710-ben kiadott statútumától számíthatjuk, amely elsőként mondta ki azt, hogy a kiadók helyett a szerzőknek kell a védelmi törvények haszonélvezőinek lenniük. Nemzetközi szinten először az 1886-os Berni Unió fektette le az államok közötti szerzői jogok biztosításának alapjait. Számos, azóta létrejött nemzetközi szervezet (mindenekelőtt a WIPO, a Szellemi Tulajdon Világszervezete), országokon átívelő egyezmény és európai uniós rendelet biztosítja, hogy a szerzői jog érvényesítése napjainkban már a világ szinte összes országának jogrendszerében alapvetés. Magyarországon a szerzői jogi szabályozást a többször módosított 1999. évi LXXVI. törvény, vagyis a szerzői jogi törvény (Szjt.) foglalja magában.

 

A szerzői jog speciális jogterület, amely a szellemi alkotások, tehát az irodalmi, tudományos és művészeti művek oltalmára hivatott. Ez utóbbiak közé tartoznak természetesen a képzőművészeti alkotások is, így a törvény által nevesítetten a rajzolás, festés, szobrászat, metszés, kőnyomás útján vagy más hasonló módon létrehozott alkotás és annak terve, valamint a fotóművészeti alkotások (később a törvényszöveg kiemelten említi a képet, a kollázst, a festményt, a rajzot, a metszetet, a nyomatot, a litográfiát és a szobrászati alkotást). Az oltalmat az alkotás egyéni, eredeti jellege alapozza meg, ez képezi a szerzői jog alapját. A védelem automatikusan, a mű létrejöttével keletkezik, azonban nem tart örökké: a művet a szerzői jog csak meghatározott ideig védi: a szerző életében és a halálát követő évtől számított hetven éven át. Ez az időintervallum az ún. védelmi idő, amelyet a világ legtöbb országa az 1886-os Berni Uniós Egyezmény és a vonatkozó EU-s irányelvek alapján egységesen hetven évben állapított meg. Ha a szerző személye vagy halálának időpontja nem ismert, a védelmi idő a mű első nyilvánosságra hozatalát követő év első napjától számított hetven év. A szerzői jog védelmi idejének célja az, hogy a mű alkotója és jogutódai ez idő alatt szabadon felhasználhassák az alkotást, és abból lehetőség szerint haszonhoz jussanak. A védelmi idő elteltét követően a mű közkinccsé válik, azaz bárki engedély nélkül, szabadon felhasználhatja. Azonban az elhunyt szerző emlékét sértő magatartás ellen a védelmi idő lejártától függetlenül felléphet egy örökös vagy érintett közös jogkezelő, illetve érdekképviseleti szervezet.

 

A szerzői jog tulajdonképpen egyfajta kizárólagos tulajdonjog, azt biztosítja, hogy a jogosult, vagyis az alkotó tulajdonként rendelkezhessen művével. A szerző művével kapcsolatos jogait át nem ruházható személyi jellegű, illetve átruházható és örökölhető vagyoni jellegű jogokra oszthatjuk fel. A szerző személyhez fűződő jogai körében nyilatkozhat művének nyilvánosságra hozataláról, kérheti nevének szerzőkénti feltüntetését, valamint jogosult megtiltani művének megcsonkítását vagy számára hátrányos alkalmazását. E jogosultságok közül a névjog a védelmi idő lejártával sem szűnik meg. A szerzőnek vagyoni jellegű jogai keretében joga van műve egészének vagy valamely azonosítható részének anyagi vagy nem anyagi formában történő bármilyen felhasználásához és minden egyes felhasználás engedélyezéséhez, illetve jogosult a felhasználásra másokat felhatalmazni (általában ún. felhasználási szerződéssel). A felhasználás joga tulajdonképpen a mű másolására, többszörözésére, illetve terjesztésére szóló jogosultságot jelenti: ez számos, a műhöz kapcsolódó tevékenységformát magában foglal, így annak reprodukálását, nyilvános helyen való megmutatását vagy nyilvánossághoz közvetítését (például kiállítás formájában), előadását, forgalmazását, átdolgozását stb. A szerző vagyoni jogait jövedelemszerzés céljából átruházhatja, de ez személyi jogait nem érinti. 

 

Bizonyos kivételes esetekben a szerzői jog megengedi, hogy valamely mű a szerző engedélye nélkül kerüljön felhasználásra. Az ilyen, a köz érdekeit képviselő, a szerzői jogot korlátozó ún. szabad felhasználás eseteit törvény szabályozza. A szabad felhasználás körében a felhasználás ingyenes és nem szükséges hozzá engedély. Idetartozik többek között a mű részletének idézése a szerző nevének feltüntetésével, szűk körben a mű iskolai oktatás vagy tudományos ismeretterjesztés céljára történő felhasználása, valamint a mű magáncélú, természetes személy általi lemásolása, de csak akkor, ha az jövedelemszerzés célját nem szolgálja.

 

 

 

 

 

A közös jogkezelés a szerzői jogok érvényesítésének sajátos módja, amely Franciaországban alakult ki a 19. században, majd a 20. század során az egész világon elterjedt. A közös jogkezelő szervezetek tevékenységének lényege, hogy jogszabályi vagy szerződéses felhatalmazás alapján több szerző azonos típusú jogait gyakorolják. E szervezetek engedélyezik az egyes műalkotások felhasználását, valamint beszedik és a jogosultaknak továbbutalják ennek ellenértékét, a jogdíjat. Az első közös jogkezelő szervezet a világon az 1850-ben létrejött francia SACEM volt, amely a dalszerzőket, a zeneszerzőket és a zeneműkiadókat képviseli a mai napig is. Ma már világszerte, szinte valamennyi országban működnek közös jogkezelő szervezetek, amelyek egymással együttműködve fejtik ki tevékenységüket. Két meghatározó nemzetközi szervezet emelhető ki a képzőművészet területen: a világ közös jogkezelőit összefogó CISAC-on (International Confederation of Authors and Composers Societies) belül a CIAGP (International Council of Creators of Graphic, Plastic and Photographic Arts) és Európában az EVA (European Visual Artists), amelyek kifejezetten a vizuális művészek közös jogkezelő szervezeteit egyesítik.

 

A közös jogkezelés kezdetei Magyarországon is legalább száz évre nyúlnak vissza. Hazánkban jelenleg hat nagy közös jogkezelő szervezet működik az egyes művészeti területeken, a képző-, ipar- és fotóművészeti alkotókat a HUNGART Vizuális Művészek Közös Jogkezelő Társasága Egyesület képviseli (az egyesületi forma a területen európai mintákon alapszik). Az egyesület tagja a CISAC-nak, a CIAGP-nek és az EVA-nak is, kölcsönös képviseleti szerződésben áll 35 ország közös jogkezelő szervezetével, továbbá egyoldalú képviseleti szerződés alapján képvisel több külföldi művészt is (így többek között Matisse-t, Picassót és Lichtensteint) műveik hazai felhasználása esetén. A HUNGART egy 1997-ben létrejött szervezet, amelynek jogelődje a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja volt. Tevékenységének gyakorlására a szerzői jogi törvény rendelkezései, valamint ez hatalmazza fel, hogy bekerült a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala nyilvántartásába. Az egyesületnek tagja lehet a képző-, ipar-, ipari tervező- és fotóművészet területén alkotó szerző és jogutódai, jogutódként jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli szervezet is. A HUNGART-nak körülbelül 400 egyesületi tagja és 5-600 írásbeli meghatalmazással képviselt tagja van. Ezenfelül külföldi kölcsönös képviseleti szerződés alapján további több tízezer külföldi művész jogait képviseli.

 

A képző-, ipar- és fotóművészeti alkotás szerzőjének kizárólagos joga, hogy műve felhasználásáról döntsön, illetve jogdíjigényét érvényesítse. A kommunikációs és terjesztési technikák fejlődésére tekintettel azonban az Szjt. lehetővé teszi, hogy a jogosultak, tehát a szerző vagy jogutóda ezen jog részbeni gyakorlását egy erre a célra létrejött szervezetnek engedjék át és a már egyszer nyilvánosságra hozott képző-, ipar- és fotóművészeti alkotás bármely további felhasználását a HUNGART előzetes hozzájárulásához kössék. Az egyesület ellátja a törvény értelmében kötelező, a vizuális művészek érdekében és javára történő közös jogkezelést, illetve az ún. kiterjesztett, a jogosultak (tehát a művészek) önkéntes akaratán, közös elhatározásán alapuló közös jogkezelést. A törvény alapján kötelezően közös jogkezelés körébe tartozik a műkereskedelem során eladott eredeti műalkotások után a műkereskedők által fizetendő ún. követői jogdíjak beszedése, valamint a magáncélú másolások ellentételezéseként beszedett jogdíjak, így az ún. reprográfiai jogdíj vagy az üres hordozók után fizetendő jogdíj, amelyek a fénymásolással (reprográfiával) történő többszörözésre és a magáncélú másolásra tekintettel fennálló díjigények. Ezen jogdíjakat a Reprográfiai Szövetség és az Artisjus szedi be, és a vizuális területre jutó összegeket a HUNGART-nak adják át, amely azt felosztja a jogosultak, azaz az élő művészek, illetve az elhunyt művészek jogutódai között. A művész halálát követő évtől számított hetven év után a követői jogdíj beszedésének jogcíme megváltozik: már járuléknak tekinti a törvény, s nem a jogutódot illeti, hanem a kortárs alkotóművészek szociális, kulturális közösségi céljait szolgálja. Az összeg felhasználásáról is a HUNGART dönt. A kiterjesztett, tehát nem kötelező közös jogkezelésbe tartozik a már nyilvánosságra hozott képző-, ipar- és fotóművészeti alkotások bármely további változatlan, akár nyomtatott formában, akár sugárzás vagy internet útján történő másodfelhasználásának (ún. reprodukciós felhasználás) engedélyezése. A kiterjesztett közös jogkezelés szintén minden alkotóra vonatkozik, azonban aki nem kíván részt venni benne, az bejelentheti a kilépését a jogosítható művészek közül. E jogával Magyarországon az elmúlt évek során viszonylag kevés – körülbelül húsz – művész élt. A HUNGART által nem jogosítható művészek közé tartozik például Vajda Júlia, Maurer Dóra, Galántai György, Robert és Cornell Capa (az ő jogaikat a Capa Alapítány kezeli), Tóth Menyhért, Kassák Lajos, Kondor Béla, Jókuti András és Würtz Ádám. A felhasználásokhoz történő jogosítás írásbeli kérelem alapján történik, a felhasználást megelőzően. A HUNGART által adott jogosítás kizárólag az abban megnevezett szerző ott megjelölt művének felhasználására jogosít. A felhasználás engedélyezése egyszeri alkalomra, az ott megjelölt formában, terjedelemben és példányszámban történő megjelentetésre vonatkozik. Minden olyan felhasználás, amely személyhez fűződő jogokat érint, minden esetben kifejezett hozzájárulást igényel, amelyet a HUNGART szerez meg a jogosulttól. Amennyiben a jogosult megtagadja hozzájárulását, úgy a HUNGART-nak sem áll jogában jogosítást adni. A tagként belépni nem kívánó jogosultakat megillető jogdíjakat szintén beszedi a HUNGART, kellő adatok birtokában kifizeti, utóbbiak hiányában öt éven át rendelkezésre állóként tartja. Tehát a HUNGART azonos módon kezeli a tagjait és a nem tag jogosultakat, a tagoknak csak az egyesületi jogok terén vannak többletjogosítványai. Az ún. árva művek esetében, tehát amikor a mű szerzőjének személye ismeretlen vagy a szerző ismeretlen helyen tartózkodik, a HUNGART szintén öt éven át magánál tartja a jogdíjat. Az elévült, tehát öt évet megelőzően befolyt jogdíjakat a HUNGART az ismert jogosultak között felosztja. A felosztás a felosztást megelőző öt naptári évben jogdíjfelosztásban részesült jogosultak között történik, a részükre felosztott jogdíjak arányában. E jogdíjak legfeljebb negyedét a HUNGART a jogosultak érdekét szolgáló egyéb – különösen szociális és kulturális – célokra fordíthatja.

 

 

 

A különböző művészeti ágazatok között a képzőművészetet megkülönböztetett hely illeti meg, hiszen a képzőművészet látható alkotásokat létrehozó kifejezési mód: tehát a művészi érték kimondottan az alkotásban, a tárgyiasult műben érhető tetten.

 

Amennyiben az alkotás szerzői jogvédelem alatt áll, tehát ha a szerző él vagy halálától számítva még nem telt el hetven év, akkor a már egyszer nyilvánosságra hozott képzőművészeti, iparművészeti vagy fotóművészeti alkotás bármely további felhasználása (például reprodukálása) a HUNGART, illetve egyes esetekben a jogosult, tehát a szerző vagy jogutódja előzetes hozzájárulásához kötött. Megrendelésre készült képmás tekintetében a szerzői jog gyakorlásához az ábrázolt személy beleegyezése is szükséges. A szerzői jogi törvény alapján a szerzőnek a reprodukálással kapcsolatban díjigénye is van. A jogdíj mértéke elsősorban a felhasználás jellegének, terjedelmének függvénye, és (a HUNGART közreműködése esetében) általános tarifaként, egyébként egyedi szerződés keretében kerül meghatározásra. Ennek mértékét jogszabály konkrétan nem határozza meg, így ebben a feleknek kell megállapodni, de a törvény szerint a szerző díjazásának a felhasználáshoz kapcsolódó bevétellel kell arányban állni. A díjszabás tehát kizárólag a HUNGART közreműködésével történő jogosítások tekintetében érvényes, vagyis ha a szerző vagy más jogosult közvetlenül ad engedélyt a felhasználásra, úgy a tarifák nem kötelező érvényűek. A szerzői jogvédelem alatt már nem álló alkotások esetében a reprodukáláshoz az alkotó engedélyére nincs szükség és szerzői jogdíj fizetési kötelezettség sem terheli a reprodukálást végző személyt. A reprodukálás tulajdonképpen többszörözést jelent. Többszörözésnek minősül az alkotásról készített fénykép és többszörözés az alkotás szerepeltetése sokszorosított kiadványban. A terjesztés pedig azáltal valósul meg, hogy a többszörözést tartalmazó kiadvány a nyilvánosság számára hozzáférhetővé válik. A szerző kizárólagos joga az alkotás felhasználásának engedélyezése, így engedélye szükséges a mű reprodukáláshoz is. Reprodukciónál a szerző nevét, illetve az alkotás címét fel kell tüntetni, továbbá utalni kell minden olyan személyre, aki a jogosítás folyamatában részt vett (pl. HUNGART). A műalkotások reprodukálása során az alkotás egyéb megváltoztatása, bármilyen torzítása tilos, a szerzői jog megsértését jelenti.

 

A reprodukálásban közreműködő fotósnak a reprodukciós fotó vonatkozásában szerzői jogi igénye általában nem lehet. A fotóművészeti alkotás természetesen szerzői jogi védelem alatt áll, ez azonban nem jelenti azt, hogy minden fotó szerzői műnek minősül. A reprodukciós fotó célja nem egyéni eredeti jellegű alkotás létrehozása, hanem egy másik alkotás képének lehető leghűségesebb visszaadása, így ez esetben fotóművészeti alkotás létrejöttéről nem beszélhetünk. Azonban az olyan művészeti alkotásokról készített fényképeknél, amelyek szerzői jogvédelem alatt állnak és a fotó egyéni, eredeti jelleggel bír, a fotósok jogai egyenlők a reprodukálandó műtárgy alkotójának jogaival, tehát azon fotóművészeti alkotások felhasználásához, melyek más műalkotást ábrázolnak, mindkét alkotás tekintetében szükséges a jogosítást beszerezni. A festményekről és a szobrokról készült fényképek jelenlegi szerzői jogi megítélése alapján kizárólag az egyéni, eredeti jelleggel bíró alkotások szerzői élvezik a szerzői jogból fakadó kizárólagos jogokat, ami az alkotás folyamatában rendelkezésre álló alkotási tér nagyságának függvénye. Ennélfogva, míg a háromdimenziós alkotásokról, így szobrokról készült képek esetében lehetőség nyílik erre, addig a kétdimenziós alkotások, tehát festmények esetében kevésbé. A fényképek szerzői jogi védelmének megítélése országonként eltérő: vannak államok, amelyek az egyéni, eredeti jelleget nélkülöző fotókat is védelemben részesítik.

 

A képző-, ipar- és fotóművészeti alkotások internetes környezetben történő másodlagos felhasználása után a nyilvánosság számára lehívásra („on demand”) hozzáférhetővé tétel fejében szintén jogdíjat kell fizetni alkotásonként. A lehívás a műveknek vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon történő nyilvánossághoz közvetítését, tehát tulajdonképpen a művek internetre való feltöltését, illetve ezáltal azok letöltésének lehetővé tételét jelenti. Maga a művész, illetve a művész jogaival rendelkező művészeti szervezetek, alapítványok szabadon feltölthetik az internetre az egyes műveket.

 

A szabad felhasználás ad lehetőséget díjfizetés és engedély nélküli felhasználásra olyan művek tekintetében, melyeket korábban már nyilvánosságra hoztak. Az egyik klasszikus szabad felhasználás az idézés, tehát a mű részletének felhasználása. Ennek alkalmazását azonban a képzőművészeti, iparművészeti és fotóművészeti alkotások tekintetében a szerzői jogi törvény eleve kizárja. Ez a mű egységének védelméből következik, hiszen a mű részletét csak a mű csonkításával lehet előállítani, ami pedig mint átdolgozás kizárólag a szerző hozzájárulása esetén lehetséges. Léteznek azonban olyan szabad felhasználások, amelyek képzőművészeti, iparművészeti és fotóművészeti alkotások tekintetében is alkalmazhatók. Elsődlegesen ilyen a látkép. A szabadban, nyilvános helyen, állandó jelleggel felállított képzőművészeti, építészeti és iparművészeti alkotás látképe a szerző hozzájárulása és díjazás nélkül is felhasználható. Látkép esetében akkor szükséges a szerző nevét feltüntetni, ha azon az alkotás önállóan szerepel. Tudományos ismeretterjesztő előadáshoz és iskolai oktatás céljára a képzőművészeti, építészeti, iparművészeti alkotás képe, valamint a fotóművészeti alkotás a szerző hozzájárulása és díjazás nélkül felhasználható, de ilyenkor is meg kell jelölni a szerzőt. Az elektronikus sajtó, valamint a napilapok és folyóiratok is bemutathatnak nyilvánosan kiállított vizuális műveket újságcikkekben illusztrációként vagy díszítő funkcióban. A szerzői jogi törvény kommentárja szerint ez a szabad felhasználás a kifejezetten vizuális művészeti folyóiratokban nem lehetséges. Ennek indoka, hogy a szerzői jogi törvény szerint a szabad felhasználás csak annyiban megengedett, amennyiben nem sérelmes a mű rendes felhasználására, és mivel az alkotások vizuális művészeti folyóiratokban történő szerepeltetése a rendes felhasználás körébe tartozik, így az nem értelmezhető szabad felhasználásként. Azonban művészeti folyóiratok esetében a HUNGART díjszabása 50%-os kedvezményt biztosít a felhasználásért fizetendő díj tekintetében (kedvezmény jár még például a tankönyveknek, illetve kiállítóhelyeknek is). A szerzői jogi törvény 2012-es módosításának értelmében a képzőművészet területén megjelent egy új szabad felhasználási fajta. Az új törvényi szabályzás értelmében eredeti műalkotások kiállítása vagy műkereskedő közreműködésével történő visszterhes átruházása esetén a műalkotások szabadon többszörözhetők és terjeszthetők az esemény reklámozása céljából, az esemény népszerűsítése által indokolt mértékben és körben, amennyiben az egyéb jövedelemszerzési célt közvetve sem szolgál. Ilyennek minősül például egy aukciós katalógus vagy egy aktuális kiállítás reklámozása, míg annak értékelése, elemzése már nem. (Felmerül a kérdés, hogy ez a szabályozás valóban a szerzők érdekét szolgálja-e, hiszen egy művész számára hosszú távon talán fontosabb az, hogy írjanak róla, illetve éppen futó kiállításáról, mint az, hogy jogdíjban részesüljön a képek után, amiket ehhez felhasználnak.) A szabad felhasználás esetei tehát a szerzői jogi védelem alatt álló képzőművészeti, iparművészeti vagy fotóművészeti alkotás reprodukálásakor csak igen szűk körben érvényesülnek, következésképp a szerző életében és a halálától számított hetven évig a reprodukáláshoz a szerző vagy a felhasználási jogosult engedélye szükséges szinte minden esetben.

 

 

Ha az alkotás tulajdonosa és a szerzői jogi jogosult elválik egymástól, a szerzői jogi törvény a tulajdonjog és a szerzői jog ütközése esetén a szerzői jogi jogosultat részesíti előnyben. A szerzői jogi törvény kötelezi az alkotás tulajdonosát, illetve használóját, hogy az alkotást a szerzői jogok gyakorlása végett ideiglenesen a szerző, illetve az arra jogosultak rendelkezésére bocsássa, hogy az alkotást bemutassák vagy felvételeket készítsenek róla, ez azonban a tulajdonos méltányos érdekét nem sértheti. A műalkotás kiállításához a szerző beleegyezése szükséges. Közgyűjteményben őrzött mű kiállításához nincs szükség a szerző beleegyezésére, és ezért a szerzőt díjazás sem illeti meg. A mű kiállítása esetén a szerző nevét fel kell tüntetni. Amennyiben a fizikai hozzáférés ellenében díjat kérnek, akkor ennek jogcíme a tulajdonjogból származik és az adott alkotás használatával, hasznainak szedésével függ össze. Ezt a díjat azonban semmi esetben sem lehet szerzői vagy felhasználói díjnak tekinteni, és figyelemmel kell lenni arra is, hogy az alkotás birtokosának, tulajdonosának engedélye nem pótolja a szerzői jogi jogosult engedélyét. A szerzői jogi védelem alatt álló alkotások esetében a szerzői jogosult közreműködésével lehet szabadon biztosítani az alkotáshoz való hozzáférést. A szerzői jogvédelem alatt már nem álló alkotások esetében a tulajdonos szabadon eldöntheti, hogy az alkotást reprodukálásra rendelkezésre bocsátja-e vagy sem.

 

A szerzői jogi törvény értelmében az eredeti műalkotás tulajdonjogának műkereskedő közreműködésével történő visszterhes átruházásakor a szerzőnek szerzői díjat (ún. követői jogdíjat), illetve a szerzői vagyoni jogok védelmi idejének eltelte után a közös jogkezelő szervezetnek járulékot kell fizetni. Szerzői díjról beszélünk, ha a művész él vagy a halálától számítva nem telt el még hetven év, járulékról pedig ezen időtartamnál régebben elhunyt alkotók esetében. A szerzői díjat a műkereskedő fizeti meg a közös jogkezelő szervezetnek, amely azt az alkotás szerzőjének vagy jogutódjának fizeti ki. A követő jogról szóló európai uniós irányelv értelmében a követő jogdíj mértéke a legtöbb európai országban egységesen – így hazánkban is – az alkotás nettó vételárának 4 százaléka.

 

A fent taglalt szerzői jogi kérdések bár törvényi szabályozási szinten meglehetősen nagy múltra tekintenek vissza, gyakorlati alkalmazásuk mégis főleg inkább az utóbbi években, évtizedekben vált hangsúlyossá. E jogterület ezért viszonylag kiforratlannak számít, számos bizonytalanság és kérdés merül fel a szabályok gyakorlatba történő átültetésével, értelmezésével kapcsolatban. Ezenfelül a 21. század művészetfogyasztási szokásai, így különösen az internet tömeges használata új problémákat és kihívásokat vet fel a szerzői jog területén, amelyekre majd az elkövetkezendő években kell megoldást találni. Ehhez elengedhetetlen, hogy a művészeti élet minden szereplője, a művészet fogyasztói, a művészettel bármilyen módon foglalkozó személyek, illetve maguk a művészek is tisztában legyenek ezekkel az alapvető jogi kérdésekkel, hiszen ez szükséges ahhoz, hogy párbeszéd indulhasson el a témában és előremutató, valamennyi szereplő számára megfelelő szabályozás jöhessen létre.