Hansen Koppenhágában született 1813-ban, ott kezdte meg iskoláit, majd fejezte be építészeti tanulmányait a királyi akadémián. A korabeli építészképzés hagyományait követve utazási ösztöndíjakkal eljuthatott külföldre, többek között Berlinbe, Münchenbe, Prágába, de Velencébe is. Bécsbe azonban csak jelentős kitérővel vezetett az útja, ugyanis 1838-ban Athénban kezdte meg építészi pályáját, bátyja irodájában. Az oszmán birodalom ellen vívott többéves szabadságharc után az 1830-as években alapított görög állam élére az európai nagyhatalmak támogatásával Ottó bajor herceg került. A külföldiek jelenléte kézenfekvő volt, nem csoda, hogy az udvari építész a dán Hans Christian Hansen, Theophil bátyja lett. 1834-től az uralkodó az antik hagyományra való tekintettel, a korábban kisvárosias Athént tette meg királyi székhellyé. Hirtelen számtalan állami intézményre, oktatási és más kulturális középületre volt szükség, ezért jelentős építkezések indultak. A két Hansen fivér így olyan fontos épületeket tervezhetett, mint az athéni egyetem, a nemzeti könyvtár vagy a csillagvizsgáló hellenizáló klasszicista stílusú épületei. Ezeket az építkezéseket hatalmas összegekkel támogatták a görög diaszpóra tagjai, többek között a magyar bárói rangra emelt Sina György Simon (1810–1876) bécsi bankár, aki, akárcsak több hasonló makedón, görög származású család más tagjai is (a Lyka, a Haris vagy a Derra), fontos szerepet játszott mind Bécs, mind Budapest történetében. Sina volt az, aki a Lánchíd építésének anyagi bázisáról gondoskodott, de nemcsak a híd megépítését, hanem több kulturális intézményét, pl. a Magyar Tudományos Akadémia székházáét is bőkezűen támogatta. Minden bizonnyal Sinának is köze volt ahhoz, hogy Theophil Hansen Bécsbe költözött, ahol 1846–52 között Ludwig Förster építészirodájában dolgozott társként. Bár Förster neve talán keveset mond, munkássága Magyarországon sem ismeretlen, hiszen két fontos zsinagógaépületet is tervezett, a Dohány utcait Budapesten (1854–59) és a miskolcit (1863).

 

Hansen első önállóan tervezett bécsi épületei (például az Arsenal épületegyüttesébe szánt Waffenmuseum) még abban a Försteréhez hasonló, bizánci stílusban készültek, amelyet athéni tartózkodása során maga is tanulmányozhatott. Hamarosan azonban az antik formák alkalmazása felé fordult, érett bécsi alkotókorszakát pedig az itáliai reneszánsz előképekre támaszkodó historizmus és annak hellenizáló változata jellemezte.

 

A Burgot körülölelő védőterület (az ún. glacis) felszámolása a 19. századi Bécs legnagyobb városépítési projektjét jelentette, kiépült a Ringstrasse, két oldalán többemeletes reprezentatív palotákkal. Hansen az 1860–70-es években az új (jelentős részben a Monarchián kívülről származó) nagypolgárságnak épített itt historizáló stílusú palotákat, s ezek később éppannyira az osztrák történelem részévé váltak, mint alkotójuk az építészettörténetnek. Az Opera szomszédságában álló Todesco-palota (1861–64, Kärntner Strasse 51.) a 19. század végén Sophie von Todesco művészeti és társasági szalonjának adott otthont, a Schottenthor közelében felépült Ephrussi-palota (1872–73 1., Universitätsring 14.) lakóinak sorsát Edmund de Waal A borostyánszemű nyúl című könyvében mesélte el, különleges necuke-gyűjteményük kapcsán. Az Epstein-palota (1872–73, Dr. Karl Renner Ring 1.) története szintén összefonódott az osztrák történelemmel, a bankárcsalád palotájába 1938-tól a német birodalmi építési hivatal, majd a szovjet városparancsnokság, később az iskolaszék költözött, mígnem 2005-ben eredeti rangjának megfelelően állították helyre.

A Hansen tervezte paloták homlokzatát az arányos, nyugodt tagolás, a neoreneszánsz formák és egyes hellenizáló elemek kombinációja jellemezte, ezzel szemben az enteriőrök színekben, pompában sokkal gazdagabbak, szinte harsányak voltak. A márványburkolatú vagy élénk színűre festett falak tükreit és mennyezetét leggyakrabban a híres korabeli festő, Carl Rahl antik témájú freskói díszítették, ezeket pedig gazdagon aranyozott tagozatok keretezték. Hansen hírneve mégsem csak ezeknek a fényűző, történelemmé vált palotáknak, az úgynevezett Ringstrassenstíl megteremtésének köszönhető, hiszen számos középületet is módja volt tervezni. 1864-ben kezdte el a Musikverein épületének tervezését (amit a bécsi Újévi koncertek közvetítéséből ismerhet mindenki), majd ennek sikere nyomán az 1870-es években két további óriási feladatot kapott: a bécsi Akademie der bildenden Künste, illetve alkotói pályájának, életművének betetőzéséül a mai osztrák Parlament épületének megtervezését. A képzőművészeti akadémiának nem csupán az épületét tervezhette, de 1868-tól professzora is lett (leghíresebb tanítványa Otto Wagner volt, aki fiatal építészként az Epstein-palota építését vezette). Tanárként hatott a Monarchia különböző pontjairól érkezett művészek munkájára, a magyar építészek közül Cziegler Győzőről és Schickedanz Albertről tudjuk, hogy kapcsolatba kerültek Hansennel. Schickedanz legismertebb épülete, a Szépművészeti Múzeum tagolása félreérthetetlenül az osztrák Parlamentet idézi(1). De a bécsi építész bérpalotáinak hatása, jellegzetes sarokpavilon-megoldásának átvétele is több budapesti bérházon érzékelhető, az egyiket éppen a Ringstrasse pesti megfelelőjén, az Andrássy úton, az úgynevezett „Hétház” épületegyüttesében ismerhetjük fel (Unger Emil (?), 1872, Andrássy út 32–44.).

 

Bécsben májustól majdnem egy teljes éven át ünneplik a 19. századi sztárépítész Theophil Hansen 200. születésnapját. A kiállítások sorát a Ringturm nyitotta, ahol elsősorban Hansen palotáit mutatták be, a hely hagyományaihoz hűen kiemelve a közép- vagy kelet-európai helyszíneken (Brünnben és Lvovban) álló épületeit. A kiállítást csaknem 200 oldalas kétnyelvű katalógus kísérte(2). A Hansen-tanítvány Otto Wagner által tervezett híres Postsparkasse épületben a ház múzeuma rendezett kiállítást, THEOPHIL HANSEN 1813–2013. Ein Stararchitekt und seine Wohnbauten an der Wiener Ringstraße címmel, Hansen városi lakóépületeit állítva a középpontba, utalva a későbbi bécsi városi lakóházépítésben (Rotes Wien) kimutatható meglepő hatására is. A kiállításon emellett megjelentek az építész iparművészeti tárgyai, bútorok, ezüstök, asztalneműk és az azokhoz készült tervek. Több mint 200 oldalas, kétnyelvű tanulmánykötet(3) és kiváló, informatív honlap(4) is készült a kiállításhoz.

 

A kiállítások mellett több, Hansen tervezte palota is megnyitotta kapuit, épületbejárások, vezetett városi séták formájában is lehetőség volt alkotásai megismerésére, sőt az egyik Hansen-épületben éppen 2013 tavaszán megnyílt Kempinski-szálloda néhány dán gasztro-eseményt is kreált a műélvezet teljessé tétele érdekében.

A legnagyobb várakozás az Akademie der bildenden Künste két kiállítását előzte meg. Júniustól az intézmény képtárának (Gemäldegalerie) terveit, korai fotóit és a képtár Hansen-féle rendezési vázlatait mutatták be, szeptember végén pedig megnyílt a Theophil Hansen – Architekt und Designer című életmű-kiállítás, az akadémia grafikai gyűjteménye (Kupferstichkabinett) és a bécsi Műegyetem művészettörténeti intézete (Institut für Kunstgeschichte der Technischen Universität Wien) közös rendezésében. Hansen teljes, több mint 1300 grafikai és építészeti tervlapból álló rajzi hagyatékát a Kupferstichkabinett építészeti gyűjteménye őrzi, a kiállítás rendezői elsősorban ebből válogattak, de kölcsönöztek az osztrák Parlament archívumából is. Míg a többi kiállításon megelégedtek a tervmásolatok szerepeltetésével, itt műtárgyakat, eredeti építészeti tervlapokat állítottak ki. Az épületek értelmezését a laikusok számára makettek segítették – ez minden építészeti kiállítás alapeleme kellene hogy legyen. Nem valósult meg azonban a teljes (több országra kiterjedő) építészeti és tárgytervezői oeuvre bemutatása. Igényes, az építész életművét taglaló katalógus jelent meg a kiállítást kísérve, amelyben Hansen tanári működése és hatása is fejezetet kapott(5). A bécsi Parlament hatását a budapesti Szépművészet Múzeum tervezőjére a katalógusban egy Schickedanz-épületterv is illusztrálja(6).

 

Hansen nagy gondot fordított arra, hogy épületeihez stílusban illő enteriőrökről, dekorációról és bútorokról, használati és dísztárgyakról is gondoskodjon, valóságos Gesamtkunstwerket hozva létre. Az ebben rejlő lehetőséget a bécsi iparművészeti múzeum (Museum für angewandte Kunst) bemutatója (THEOPHIL HANSEN. Kunsthandwerk) nem használta ki, üveggyűjteményének tanulmányi raktárában rendezett aktuális összeállítása csak felvillantotta Hanse tárgytervezői munkásságát, pedig különösen finom üveg- és porcelántárgyai talán újdonságot is jelenthettek volna. Az építész nemcsak berendezési tárgyakat, hanem ékszereket, ezüstneműket is alkotott, szoros tervezői kapcsolatban állt a patinás J. & L. Lobmeyr céggel és tulajdonosával, Ludwig Lobmeyrrel, akinek otthonát is ő tervezte meg.

A Hansen-emlékév időben elcsúsztatott kiállításai több hónapon keresztül kínáltak eseményeket, látnivalókat, bécsieknek és turistáknak egyaránt. Egymást követték a megemlékezések, mindig volt mit megnézni, volt esemény, fogadás, pódiumbeszélgetés, mégkortárs dán építészeket is meghívtak Hansen származása ürügyén, de nagy átfogó életmű-kiállítás nem volt, új tudományos kutatási eredmények nem születtek. Kicsit facebook-filozófiájúnak hat a programsorozat, elsősorban események jöttek létre, amiket tartalommal próbáltak megtölteni, ahelyett hogy kulturális értékek születtek volna, amiket események népszerűsítenek. Úgy tűnik, a szakmai érdeklődés, egy életmű újrafelfedezése nem évfordulókhoz, hanem a téma aktualitásához kötődik, az pedig nem csoda, ha ma, a kapitalizmus egyik (végső?) válságának kellős közepén nem a kapitalizmus virágkora körül járnak gondolataink. Lehet, hogy izgalmasabb lett volna az Epstein bankot is csődbe döntő 1873-as nagy bécsi tőzsdekrach 140. évfordulójáról megemlékezni? Persze a bécsi Börzét is Hansen tervezte...

 

Bár a szűk szakmát érdeklő vadonatúj építészettörténeti eredmények esetleg hiányoznak, azért nem kell elfeledkezni arról, hogy az átlagos kiállításlátogató vagy bécsi városlakó ugyanúgy szívesen csodálkozik rá újra a már ezerszer látott Hansen-épületek szépségeire, mint a pesti sétáló mondjuk az Ybl-palotákra. A bécsiek számára a Hansen-paloták gazdagsága – a szó konkrét és átvitt értelmében – egyszerre a jelen része és a megőrzött múlt, amire büszkék lehetnek.