TEFAF 2005

Szinte minden - a Legmagasabb szinten

Einspach Gábor

Maastricht fontos hely. Kis holland land város, beékelve Németország nyugati részébe, nevezetes politikai helyszín, itt írták alá az Európai Uniót megalapító szerződést 1992-ben, és fontos helyszíne a nemzetközi műkereskedelemnek a The European Fine Art Fair 1988-as létrejötte óta. Idén a közel nyolcvanezer látogató a vásár tíz napja alatt a világ tizennégy országa 203 legjelentősebb műkereskedőjének standját látogathatta meg, és vásárolhatott a művészettörténet szinte mindegyik jelentős alakjától.

Tulipánnal borított falak, pezsgő- és osztrigabárok, napi hétezer látogató, jetek a világ minden részéből, alapítványok dollármillióival gazdálkodó kurátorok, brüsszeli fogorvos, amszterdami gyémántcsiszoló, londoni befektető, texasi gyűjtő, maastrichti buszvezető, és néhány hazánkfia, egyre többen minden évben: műkereskedők, múzeumi szakemberek, gyűjtők. És bár az árak magasabbak, mint bárhol máshol, vásárlóként is jelen vagyunk antik magyar ezüsttárgyak, kerámiák, magyar avantgárd festmények, sőt idén egy Camille Corot-mű vándorolt haza, immáron szabadon, mindenféle vám vagy ÁFA megfizetése nélkül.
 
JAN LIEVENS (1607-1674): Szakállas öregember portréja 
olaj, fatábla 58 x 47 cm Johnny van Haeften Ltd.
 
A TEFAF teljes forgalma sokszorosa annak, mint amit a magyar műkereskedelem egy évben produkál, és bár minden évben számos mű visszaköszön az előző vásárokról, vannak galériák, melyek akár háromszor is kicserélik az eladott műveket a falakon a kiállítás tíz napja alatt.
 
Maastricht furcsa hely, legalábbis a magyar szemnek: itt együtt sétál a múzeumigazgató a műkereskedővel, együtt vacsorázik a galériás a művészettörténésszel, a bankvezér a kortárs képzőművésszel társalog, senki nem kiált farkast, egyenrangú partnerek, közös hang, kultúra.
 
Itt úgy tűnik, a művészetnek része a műkereskedelem is, sőt a művészet az életnek is része; a műkereskedelmen keresztül is áramlik minőség, mégpedig ugyanolyan természetességgel, mint amilyen természetes, hogy már itthon is tömegek vándorolnak múzeumi kiállításokra.
 
Erre az évre teljesen megújult a vásárinstalláció. Bár eddig sem volt érezhető, hogy hatalmas, modern, könnyűszerkezetes kiállítócsarnokban van a vásár, az új atmoszféra elegánsabb, időtállóbbnak tűnik.
 
Az idei vásár egyik szenzációja volt a Detroit Art Institute gyűjteménye ötven legnagyszerűbb darabjának bemutatása. Van Gogh, Caravaggio, Rembrandt, Rubens, Degas kiemelkedő művei mellett az amerikai, az afrikai művészet remekeit, páratlan minőségű műtárgykollekciót, és néhány kortárs művet is láthattunk. Az Amati-hegedűk ötszáz éves jubileumi kiállítása a cremonai Palazzo Comunale jóvoltából volt megtekinthető.
 
JAN VAN DER HEYDEN (1637-1712): A kölni Szent Szeverin templom látképe
olaj, fatábla, 32 x 44 cm, Noortman Master Paintings
 
Már az első hétvégén több mint huszonötezer látogató kereste fel a vásárt, és a jelentős darabok közül számos gazdát cserélt. A londoni Johnny van Haeftennél az első napon elkelt egyik legszebb darabja, Jan Lievens Öregember portréja című műve, egy holland gyűjtő vette meg. A maastrichti Noortman Cézanne-akvarelljét és a katalógus címlapján is szereplő van Roestraten-csendéletet, Robert Bowman két Rodin-szobrot adott el a nyitónapon, a bronzokat 360 000, illetve 220 000 eurós áron, de minden szekcióban számos nagyszerű darab cserélt gazdát.
 
Maastrichtban, ahogy minden évben, idén is volt magyar vonatkozású festmény vagy tárgy. Gyakoriak az olyan tárgyak, amelyek provenienciájában felbukkan valamely legendás egykori magyar gyűjtemény. Ebben az évben Courbet Károlyi grófnőt ábrázoló portréja és Corneille de Lyon férfiképmása volt látható, de a nemzetközi színtéren megszokott művészeink, Victor Vasarely, Moholy-Nagy László, Etienne Beöthy, sőt Haraszty István a Galerié von Bartha standján idén is jelen voltak, ahogy Scheiber Hugó és Kádár Béla néhány műve is felbukkant. Heyden hasonló méretű védett tájképe a Kieselbach Galéria aukcióján 2002-ben 11 millió forintos leütési áron kelt el (Artmagazin 2004/2). Ezt a festményt a vásáron 1 millió euróért árulták.
 

SZERZŐI JOGDÍJAK

 
ATEFAF azért is egyedülálló a művészeti vásárok között, mert rendszeresen támogat a művészeti piacra vonatkozó kutatásokat.
 
Az előző felmérés az általános forgalmi adó (VAT) hatásátvizsgálta az európai műkereskedelemre. Az ez évi a kereskedelmi tranzakciók után fizetendő szerzői jogdíj (droit de suite) Európai Unióra vonatkozó általános és egységes bevezetésének hatását vizsgálta a globális műtárgypiacra, valamint feltérképezte azokat az anyagi előnyöket, amelyeket az élő művészek élveznének. A díj bevezetése a 3000 eurós értéket meghaladó tranzakciókra vonatkozik.
 
A kutatás 47 országban lezajlott, 146 753 eladás adatait vizsgálta, és az alábbi megállapításokra jutott: 
 
>A szerzői jogdíjak jelentős részére, több mint 81 százalékára, már nem élő művészek lennének jogosultak. Ez sokkal magasabb arány, mint amennyit az előzetes becslések alapján vártak.
 
>A vizsgált országokban lezajlott aukciókon az élő művészek száma közel 4000, míg a már nem élő művészek száma közel 10 000 volt. Lényegesen magasabb volt az árszint azokban az országokban, ahol nem számítanak fel szerzői jogdíjat. Élő művészek esetében az Egyesült Államokban lezajlott tranzakciók átlagára 69 370 euró volt, az unióban az Egyesült Királyságban a legmagasabb , 37 409 euró.
 
> 2003-ban az Egyesült Államokban zajlott az eladások 60, az Egyesült Királyságban 27 százaléka. Az a hat uniós ország, ahol érvényben volt a díjfizetési kötelezettség, a tranzakciók 7,4 százalékával részesedett a nemzetközi piacból.
 
>A legmagasabb árkategóriában jegyzett ötven művész esetében 95,2 százalékot kaptak volna a már meghalt művészek, tízszer többet, mint az élő alkotók.
 
A kutatás eredményét elemző Victor Ginsburg professzor szerint egyrészt a szerzői jogdíj általános bevezetésének gazdasági előnyei kérdésesek az élő művészek számára. A direktíva elfogadása az eltérő szabályzókból adódó, jelenleg az unión belül működő torzító hatást továbbtolja a nemzetközi műkereskedelmi piac felé, így a szerzői jogok után fizetendő járulék bevezetése alighanem erősítené azt a folyamatot, amely során Európán kívülre került a műkereskedelem súlypontja, és tovább csökkentené az EU-országok részesedését a nemzetközi piacból.
 
A vonatkozó magyarországi törvénytervezete három ponton mutat alapvető eltérést az uniós direktívától. Egyrészt a 3000 eurós értékhatárt 300 euróra csökkentette, így lényegesen nagyobb számú tranzakció tartozna a törvény hatálya alá. Másrészt a díjfizetés mértéke magasabb, mint az uniós országokban. Harmadrészt pedig a szerzői jogok hetvenéves védelmi idejének letelte után is előírja a járulékfizetési kötelezettséget, amelyet minden műkereskedő közreműködésével lezajlott átruházáskor meg kell fizetni: a mértéke 5 százalék.
 
A magyarországi szabályozás tervezete tehát lényegesen hátrányosabb a hazai műkereskedelem számára, mint az uniós direktíva, és hatása feltehetően újabb versenyhátrányt jelent a magyar műkereskedők és a műtárgytulajdonosok számára.