A modern építészet ikonja, Le Corbusier istenítette, úgy vélte, hogy egy olyan szék, amiből több kontinensen milliók fogytak el két rövid évtized alatt, az minden bizonnyal „nemes tárgy”. Pedig egy teljesen szimpla Thonet-székről beszélt csak: négy láb, egy körgyűrű, egy darabból készült íves karfa, plusz a nádazott ülőfelület. Teljesen egyszerű. A Thonet cég – a 19. századi bécsi IKEA – éppen ezzel lett híres, a biedermeier egyszerűséggel, amit a funkcionalitás, a strapabíróság és az olcsóság egészített ki.

Alexander von Vegesack: Thonet. Cser, Budapest, 2009. 164 oldal, 6995 Ft

A Gebrüder Thonet a klasszikus kapitalizmus virágkorának jellegzetes nagyvállalata volt, gőzgéppel, füstölgő gyárakkal, leleményes feltalálókkal és egy fáradhatatlan polgárcsaláddal. A 19. század derekán már minden megvolt benne, ami a Bauhaust később híressé tette. Nem véletlen, hogy a modern építészek (Le Corbusier-től Mies van der Rohéig) mind dolgoztak a cégnek. Sőt az se, hogy éppen a 20. századi sztárdizájnerekkel foglalkozó Vitra Design Múzeum igazgatója, Alexander von Vegesack írt könyvet a híres székekről.

A történet régen kezdődött: egy egyszerű asztalosmester, Michael Thonet az 1820-as években kecses biedermeier bútorokkal kísérletezett. Az elegáns ívű, furnér-székekre felfigyelt egy iparművészeti vásáron a befolyásos Metternich herceg, és a német mestert Bécsbe hívta. Michael vonakodva eleget tett a meghívásnak, áttelepült Ausztriába, ahol egy-két év alatt megcsinálta a szerencséjét. Kacifántosan hajlított főúri székei és rafinált berakásos parkettái a Liechtenstein-palotába kerültek. Innentől nem volt megállás, az exkluzív bécsi Café Daum számára megtervezte a No. 4-es széket, majd annak leegyszerűsítésével megszületett a legendás No. 14-es. A letisztult, elegáns és sorozatba gyártható ülőbútor azóta is a kávézók leggyakoribb berendezési tárgya.

A Gebrüder Thonet csillaga magasan szárnyalt, sorra nyitotta meg az üzemeket, katalógusokkal bombázta a polgárságot, a színházakat és a vendéglőket. (Mellesleg feltalálta a tömörfa hajlításának a technikáját, a korábbi, sérülékenyebb laminált verzió helyett.) 1912-ben már évi 1,8 millió bútordarab készült gyáraikban. A konkurencia hiába volt erős, a Thonet cég mindvégig megőrizte dinamizmusát, folyamatosan új ötletekkel állt elő, ha a közönség akarta, akár neoreneszánsz trónust is készített vagy éppen szecessziós kanapékat. Rövidke késéssel a századforduló bécsi modernizmusába is bekapcsolódott, így a funkcionalizmus apostola, Otto Wagner is dolgozott a vállalatnak. A húszas évek végén pedig lecsaptak a friss bauhausos titánokra, felvásárolták és terjesztették Brauer Marcell legjobb csőbútorait, például a Vaszilij klubfotelt.

A cég hihetetlen szívósságára jellemző, hogy túlélt több háborút, gazdasági válságot, trösztöt és krachokat, s mind a mai napig működik. Von Vegesack nemcsak a vállalat történetét meséli el a színes albumban, hanem (maga is Thonet-gyűjtő) jó tanácsokat ad az egyes székek datálásához és a sérült darabok restaurálásához. A magyar kiadó jóvoltából még a hazai hajlított fa bútorgyártás történetéből is kapunk egy kis ízelítőt. Bár a fordítás alapjául szolgáló német kötet nem új, sőt, két évtizeddel ezelőtt jelent meg, alapműről van szó: von Vegesack ebben a művében avatta a Gebrüder Thonetet a modern ipari dizájn ősévé. (Szomorú aktualitást ad a kötetnek, hogy a 102 éves debreceni „tonettgyár” – a könyv szponzora – épp a hetekben zárta be kapuit.)

R. G.

Artmagazin 2009/1. 90. o.