Ütött az óra – avagy a láthatóvá tett időképzet

A Pannonhalmi Bencés Főapátság Barokk Idő című kiállításáról

Horváth Gyöngyvér

Ki gondolná, hogy a precíz óraműszerkezet kidolgozása és az órahasználat széles körű elterjedése hatással lehet a művészetelmélet téziseire is? Pedig így van: az időmérés pontosságának radikális fokozódása előhozta a képen ábrázolható pillanat problémáját.

Az elbeszélő képek drámai csúcspontjára vonatkozó kérdéseivel a barokk művészetelmélete irányította rá a figyelmet a képzőművészet és az idő összefüggéseire. 1667-ben Le Brun egy, a Francia Királyi Akadémián tartott előadásában vizsgálta Poussin Mannaszüret című festményét és az azon megjelenő reakciókat. Elemzése indította el az ut pictura poesis keretén belül zajló vitát, amelynek tárgya az ábrázolt jelenet és a képi idő viszonya, illetve az idő mint narratív stratégia kérdése volt. Lord Shaftesbury 1714-ben a Characteristicks of Men, Manners, Opinions, Times című munkájában egy Herkules életéből vett jelenet kapcsán azt vizsgálta, hogy a különböző momentumokra lebontott cselekménysorból melyik pillanat választásával érhető el a legintenzívebb drámai hatás. Lessing az 1766-os Laokoón című könyvében követelményként írja elő a képi ábrázolás számára az egyetlen momentum, azaz a punctum temporis elvének követését, és teszi ezt annak ellenére, hogy elismeri, szinte minden történeti témát ábrázoló festmény a kellő hatás elérésének érdekében több időpillanatot visz fel a képre.

Az idővel kapcsolatos és a momentumok elkülönítésére irányuló művészetelméleti kérdések nem merülhettek volna föl, ha a reneszánszhoz képest nem változik meg radikálisan a barokk időfogalma és vele együtt az egyes emberek időérzékelése. Mindez szoros összefüggésben állt a kor nagy találmányával, az óramű finom szerkezetének kidolgozásával. Pannonhalma idei nagy kiállítása, a Schmal Dániel és Terdik Szilveszter kurátorok által összeállított Barokk Idő éppen ezt a változást tematizálta.

A kiállítás mottójának tekinthető Descartes-idézet felvezeti azt a dichotómiát, amely mentén a tárlat felépül, ez pedig a mechanikus és az organikus, az objektív és a szubjektív időfogalom párhuzama, illetve ellentéte: „[A szív] mozgása, amelyet az imént megmagyaráztam, éppoly szükségszerűen következik pusztán a szervek elhelyezéséből..., mint ahogyan egy óra mozgása következik súlyainak és kerekeinek erejéből, helyzetéből és alakjából.” (1637) A barokk tehát éppolyan precíz mechanikus szerkezetként képzelte el az élő szervezetet, mint amilyen az egyre elterjedtebb használatban levő órák mechanikája volt. Teremtett és épített struktúra, mely a méretkülönbség ellenére is egymás mellé rendelődik: az óra ember alkotta gép, a test viszont a természet és Isten által teremtett gép.

35 horvath1

Gottfried Bernhard Göz: A mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedésének óraműve, 1760 körül, Augsburg, rézmetszet, Pannonhalmi Bencés Főapátság, metszettár

E kettősség a tárlat térbeli elrendezését is meghatározta: egy jelzésszerű választóvonallal különülnek el a mechanikus szemléletet és az objektív, tudományos megközelítést bemutató tárgyak a szubjektív, spirituális szemlélet révén az emberi időt, illetve a vallásos idő emberi megélését bemutató művektől.

Az első térrészbe több, szerkezetében eltérő óramű került. Így az a 18. szekrényóra, amely naptárszámlapja révén kalendáriumként is működik, egy, a Huygens által feltalált ingamozgással járó állóóra vagy az az 1680-ból származó laterna magicával kiegészített friedbergi óra, amely nemcsak az éjszakai leolvasást tette lehetővé, de tulajdonosa, I. Lipót császár és neje portréját is ki tudta vetíteni. Az óra számlapja láthatatlanná teszi a szerkezet funkcionális részét, a működést biztosító fogaskerekek és az általuk mozgatott tengelyek rendszere a tárlaton néhány 17–18. századi illusztrált könyv metszetei révén válik láthatóvá. Az időmérés mechanikájának mikroszkopikus szinten megjelenő precizitása az erődítmények tervrajzának és a barokk kori geometrikus kertek (például XIV. Lajos Marly kastélykertjének) makroszkopikus világában köszön vissza. A kor művészetelméleti kérdései ugyan nem kaptak teret a kiállításon, de a jelenethalmozás és -sűrítés révén tetten érhetők Jakob Gottlieb Thelot augsburgi metsző két allegorikus évszakábrázolásán. Thelot metszetein az évszakok és a hozzájuk kapcsolódó munkák nem a pillanatszerű, hanem a visszatérő, ciklikus időfogalmat jelenítik meg, a hozzájuk kapcsolódó Krisztus vagy szentek életéből vett narratív jelenetek pedig az abszolút idő eseményei.

A kiállítást két hanghatás kíséri: a mechanika és a tudomány teréből a vallás és a személyes megtapasztalás terébe történő átlépéssel az óramű ütemes ritmusát valóságosan is a szívdobogás lüktetése váltja fel. Ebben a térben az idő nem az óra konkrét, mozgás révén érzékelhető múlásával, hanem mint memento mori jelenik meg: az óramű a lélek metaforájává válik. A keresztény vallás szerint az idő gyarapodása, előrehaladása egyben a vég, az Utolsó ítélet közeledtét is jelenti, nemcsak az egyes emberi élet szintjén, de az Üdvtörténet bibliai idejében is. Mindez a krisztusi nézőpontból válik megérthetővé és átélhetővé. A kiállításon helyet kapott egy, a Nemzeti Múzeumban őrzött 1693-as keresztóra, azaz egy óraszerkezetre illesztett feszület, amely tárgyiasságában éppen ezt a kettőséget hordozza magában. A ciklikus időfogalom nemcsak az évszakok váltakozásában, de a személyes vallásgyakorlásban is helyet kap: a naponta ismétlődő szertartásokra utal Gottfried Bernhard Göz metszetsorozata, többek közt a Reggeli imádság és a Lelki-ismeret-vizsgálat ábrázolásával.

A bibliai és a csillagászati idő egymásra vonatkoztatása formai és tartalmi oldalról is megjelenik azon a kisméretű, Johann Daniel Herz által készített 18. századi rézmetszeten, amely a Lelki óramű: A Megváltó Krisztus tisztelete a nap 24 órájában címet viseli. A kép maga egy Szentháromság-ábrázolás, ahol a keresztre feszített Krisztus figurája egy ovális óralapot imitáló keretbe lett illesztve. Az elmélkedést segítendő a kereten a huszonnégyes beosztás révén a nap minden órájához egy-egy téma és egy szent neve rendelődik, az óramutató szerepét pedig a Krisztus szívébe szúrt lándzsa veszi át.

A kiállítás legfontosabb tárgya A mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedésének óraművét ábrázoló, szintén Gottfried Bernhard Göz által 1760 körül készített nagyméretű rézmetszet, mely hasonló módon köti össze a Passió jeleneteit és az óra szerkezetét. A formailag és ikonográfiailag is páratlanul komplex képen a passiótörténet epizódjai ismét egy teljes nap óráihoz rendelődnek, mégpedig úgy, hogy a kép formai középpontja a tartalmi súlyponttal esik egybe: az óramű három koncentrikus körének közepén Isten figurája látható, mellyel a szintén koncentrikusan elhelyezkedő narratív jelenetsor kozmikus dimenzióba kerül. A függőleges tengelyben Krisztus keresztje áll, amelynek tövében a Siratás-jelenet kapott helyet, a sarkokban a négy evangélista mellképeit rocaille-os kartusdíszek fonják körbe, az alsó sávban pedig Krisztus élete utolsó óráinak eseményei olvashatók. A metszet megértését interaktív számítógépes installáció segíti, amelynek segítségével a látogató ráközelíthet az egyes részletekre; a kiállításra megjelent katalógusban Szilárdfy Zoltán pedig egy rövid ikonográfiai tanulmányt szentel Göz metszetének.

35 horvath2

Jakob Gottlieb Thelot: A tavasz allegóriája, 18. század, Augsburg, Pannonhalmi Bencés Főapátság

A katalógus gerincét Schmal Dániel a barokk időtapasztalatról írt, tudományos keretbe ágyazott nagyszerű tanulmánya adja. A szerző a modernitás indulásához köti az időfogalom változását, és amellett érvel, hogy ezt a változást a tudományos felfedezések, többek között Huygens találmányai, Descartes, Leibniz és Newton elméletei befolyásolták. Mindemellett a kor időfelfogása erősen vallásos jellegű. E két forrás összefonódásával tovább árnyalja a kiállításon bemutatott kétrétegű, mechanikus-tudományos, illetve organikus-személyes időképzetet: a fizika és a mérés ideje mellett megjelenik a szenvedés és az eszkatologikus idő, de a mindennapi tapasztalás ideje is.

Prékopa Ágnes Órák és ábrázolások címmel megjelent írása az órák tárgyi világában igazítja el az olvasót. Rövid kronologikus óratörténete a reneszánsztól a 19. századig vezet, az óraműveket azok mechanikája és ikonográfiája felől közelíti meg, és az érdekesebb megoldásokat az egyes darabok elemzésével mutatja be. A katalógus gazdagon illusztrált, tartalmazza az összes kiállított tárgy részletes és szakszerűen feldolgozott, képpel ellátott listáját.

A Barokk Idő kiállítás igényes, sőt a címére rímelve időigényes vállalkozás. A nem túl nagy alapterülethez képest is meglepően gazdag és sokrétű tárgyanyagot sikerült a kiállítás kurátorainak összegyűjteniük. Azonban a barokk időfogalom számos aspektusának megértéséhez, azaz a teljes értékű befogadáshoz a tárgyakon és a kiállítótérben elhelyezett idézeteken és magyarázó szövegeken túl is elengedhetetlen az egyébként ízlésesen megtervezett és bő háttéranyaggal szolgáló katalógus.

A tudományos igénnyel feldolgozott tematikus kiállítások egyik kitűnő példája a Barokk Idő. Érdemes lenne az anyagot a kor művészetelméleti kérdéseire reflektáló művekkel kiegészítve, esetleg a reneszánsz időszemlélettel párhuzamot vonva kibővíteni, és újabb helyszíneken is bemutatni.


Horváth Gyöngyvér az Oktatási és Kulturális Minisztérium Kállai Ernő ösztöndíjasa.