Veszprémi vendégség – vasak Vassnál

Winkler Nóra

Nyár derekán, dőlő hőségrekordok közepette diadalmas vasszobrok álltak fel Veszprém közterein. A kezdetben matematikai képleteken, a véletlen fogalmán filozofáló, később gigantikus léptékbe váltó francia szobrász, Bernar Venet művei Bázel, Szöul és Luxemburg után október végéig a Vass Gyűjteményben vendégeskednek.

Screenshot 2022 03 02 at 11.28.00

Nem volt dress code, színekben mégis mindenki a többiekhez és a múzeumi terekhez öltözött. A lelkes látogatók gyűrűjében feketében Bernar Venet, © Fotó: Navratil Ferenc


Miként történt ez Veszprém óvárosában, a csodás Vass Gyűjtemény múzeumának kertes, lépcsős előterében. Maga a művész, Bernar Venet is – akinek minden kontinensen megtalálható műve, köztéren vagy magánparkban – jelen volt és felszólalt az eseményen, melynek során nagyjából negyven fok lehetett. Mindenki legyezgette magát, papírral, kalappal, legyezővel, amíg volt ereje ezt tenni. Aztán csak tűrte, némán tűrte, hogy a verejtékcseppek nekiiramodjanak és máshol eredő patakokkal egyesülve már folyamként árasszák el az ingeket, nyári ruhákat, pamutpólókat és selyemblúzokat, frizurákat, párnákat. Van egy viselkedésrendszere a megnyitóknak, az ember vidáman üdvözli múzeumkedvelő ismerősét, gyűjtőtársát, újságíró barátját, eldiskurál, ki mit látott, merre utazott, de azért ezek nem olyan bensőséges viszonyok, hogy szívesen szaunáznánk is együtt. Nagyjából viszont oda jutunk. Csatakosra izzadtan ülünk egymás mellett, kirajzolódnak a test vonalai, őszinte a pillanat. Mint Mia Wallace a Ponyvaregényben, kicsivel többet tudok meg, mint amire szükségem volt, de hát ilyen a meleg nyár.

Kisebb szobrok a kiállítás fogadására átfazonírozott termekben, szénrajz-verzióik a falakon, © Fotó: Navratil Ferenc

Veszprém képzőművészetileg eleve jól kistafírozott város, és Vass László révén most egészen októberig egy olyan művész munkái kerültek patakpartra és hegycsúcsra, aki a nemzetközi kortárs piac élmezőnyébe tartozik. Bernar Venet hatalmas, rozsdás, narancsbarna felületű acélívei Helsinkitől Ausztráliáig hajlanak. A hatvanas években indult, festőként, de nem a szokásos értelemben: sose izgatták a színek vagy hogy ezeket egymás mellé tegye a vásznon. A teljes absztrakció foglalkoztatta, hogy meddig lehet eltolni a művészet határait; ha Duchamp palackszárítója belül van, befér-e oda még egy nagy kupac csillogó fekete szén. Vagy egy geometria-képlet. Radikalizmusa akkoriban nagyjából senkit se érdekelt, sokkal később, már grandiózus acélíveivel keltett érdeklődést. Ezek jó pár éve Nyársapátiban készülnek, és a magyar vasas szakik nemcsak legyártják őket, de ők utaznak installálni is a világ túlsó felére, mondjuk egy mexikói médiamágnás kertjébe (lásd Artanzix rovatunkat a 4–5. oldalon). Venet beismeri, megalomániának nevezik, ami hajtja, és ez 150 tonnás szobrokban ölt testet. Versailles tereit például évről évre egyegy kortárs művész kapja kölcsön, hogy a hely adottságaival és elemeivel kapcsolatba lépő műveket állítson ott ki. Venet-t 2011-ben, Takashi Murakami után hívták meg, és két óriási ívcsoportot helyezett XIV. Lajos parkbeli szobra mellé. Hogy ez hogyan hatott ekkora léptékben, filmről láthatjuk Veszprémben.

A szabad térbe helyezett óriásszögek jól rímelnek a templomtornyokra, © Fotó: Navratil Ferenc

Venet vasgesztusai úgy emelik ki a választott látványelemet megszokott környezetéből, mint a neonfilc a fontos szavakat egy szövegből. Miközben munkáinak kifejezetten kell a nagy, szabad tér, ő maga sajnálkozik, és ha tehetné, kizárólag zárt terekben állítaná ki szobrait. Szerinte tájban az emberek magát a természetet, a környezetet kezdik másként és alaposabban nézni, és szegény szobrok csak irányítják a másra vetett tekintetet, nem magukra vezetik. Sok gyűjtő mesélt már arról, ahogy gyűjteménye egy ponton önálló életre kel, saját logikája mentén fejlődik. Vass László nemzetközi léptékben építi a kollekciót, és enged kéréseinek, megveszi az összetartozó darabokat. A múzeumban teljes természetességgel sorakoznak a konstruktivizmus legismertebb nevei. Az egyik, kerti medencére néző üvegfal előtt egy kisebb Venet-mű tekeredik, ennek lendülete hozta ide a társakat. Kisebb szobrokat a belterekbe, nagyobbakat a gyűjtemény festményei közé rendezve, egy még nagyobbat a múzeumkert repkénnyel befutott fala elé és óriásiakat Veszprém köztereire, rögtön üdvözlésképpen a körforgalom közepére. Ahogy a korábbi nyarak időszaki kiállításainál, most is érezni, Vass feltételezhetően a gyűjtemény és saját belső igazságát követi, nagyjából fittyet hány a környezet realitásaira.

Ívek, szögek, kunkorodó formák, © Fotó: Navratil Ferenc

Kitelepített arisztokraták visszaemlékezéseiben lehet olvasni, hogy szomorú kis szobákban, de egyenes tartással bridzseztek kedd estéken, mert vannak alappillérei az életnek, és lehet az épp bármilyen, a belső rendet nem veszítjük el. Így aztán úgy gyűjt és hoz Veszprémbe nemzetközi művészeket, mintha egy délfrancia városban élne, egy vizuális kultúrára neveltetése okán hagyományosan nyitott közegben. Gyanítom, hogy közben sokakhoz nem jut el, hogy a Vár utca 3. és 29. közötti pár száz méteren három épületben olyan léptékű képzőművészeti anyag van, amelyhez hasonlókért hosszú nyári európai dugókat szenvedünk végig. Mindenesetre azon a nyári napon a verőfényes veszprémi kertben álltunk, a megnyitó ceremóniája után. Fiatal művészlányok főzték a kreatív állófogadás ételeit, csupa szokatlan, guszta, finom dolgot, nyári tekercset és céklakrémet, hideg proseccót ittunk az árnyékos foltokon és olyan volt az egész, mint bárhol Dél-Franciaországban.

A városba bevezető első körforgalom közepén is egy Venet-mű tekereg a zöld gyepen – kifejezetten jó hangulatú érkezés-élmény, © Fotó: Navratil Ferenc

Bernar Venet: Metametria
Művészetek Háza,
Modern Képtár – Vass Gyűjtemény
8200 Veszprém, Vár utca 3–5.
2015. október 31-ig


Bernar Venet 1941-ben született pedagógus anya és vegyész apa negyedik fiúgyerekeként, Château-Arnoux-Saint-Auban településen. Vallásos nevelést kapott, kezdetben misszionárius akart lenni. Már kisiskolás korában kiderült, hogy ügyesen rajzol és fest, úgyhogy egy helyi művész el is kezdte tanítgatni. Emlékei szerint 11 évesen, egy Renoirról szóló könyvet olvasva ébredt rá, hogy akár művész is lehet belőle. Később több sikertelen művészeti iskolai felvételit maga mögött hagyva, 1959-ben a Nizzai Opera díszlettervezői közé került, két évre rá pedig besorozta a francia hadsereg. Akkoriban kátránnyal festett, gesztusképein lábbal dolgozott, de későbbi fekete monokróm képein nagy ívben (!!!) kerülte az akciófestészetet. Katonaévei után Nizzában hozta létre műtermét, szénnel, kátránnyal dolgozott és fotózott, minimalista szobrokat készített. A hatvanas években barátkozott össze a párizsi újrealistákkal, velük és pop-artos művészekkel állított ki. 1966-ban két hónapot töltött New Yorkban, a minimalizmus nagy hatással volt rá, olyannyira, hogy a következő évben ki is költözött, és művésztársával, Armannal azt a műtermet használták, amelyben korábban Jean Tinguely tevékenykedett. Akkori konceptmunkáiban a logika, az algebra és a matematika foglalkoztatta. 1971 és ’76 között nem alkotott, művészetelméletet tanított a Sorbonne-on, előadóként sokat utazott Európában. Kiállítóként a 77-es Documentán tért vissza, két évre rá már íveket készített, de akkor még fából. A kilencvenes évekre váltott anyagot, nagyméretű fémszobrait a világ számos pontján kiállítja; Belgium, Amerika, Japán, Ausztria, Svájc, Németország múzeumai és magángyűjtői révén. 2005-ben megkapta Franciaország legmagasabb állami kitüntetését, a Köztársaság becsületrendjét. Legnagyobb műve Új-Zélandon található, a Gibbs Farm szoborparkban, tavaly nyáron pedig létrehozta saját alapítványát, amely Nizza felett egy 400 hektáros privát parkban üzemel. Bejelentkezéssel látogatható, másfél órás vezetett túrák formájában, és az ősfás parkban nemcsak az ő, de művészbarátok munkái is láthatók. Aki most e percben elindulna a szeptember végéig nyitva tartó helyre, a http://www.venetfoundation.org... címen tud bejelentkezni, Veszprém parkjaiban és magaslatain pedig október végéig élvezheti a Venet-íveket.