Zene, tánc, hagyomány

Buzogány Anna

A fotográfia a 20. század első évtizedeiben még a szárnypróbálgatás időszakát élte. Az „etnofotó” fogalma ekkor még nem volt világosan körülhatárolható, habár az első magyar néprajzi témában elkönyvelt fotót (Vahot Imre Sobri család Vas megyében című írásához készült dagerrotípia) 1847-re datálják.

A fotográfia és az etnográfia kezdeti lépései szorosan összefonódtak – kezdetben minden fotó néprajzi jellegűnek számított, amennyiben kulturálisan jellemző módon ábrázolt a „nép” kategóriájába sorolható embereket. Későbbi szétválásuk is kézenfekvő, miközben a fotográfiának az etnográfia területén betöltött szerepe a mai napig nem tisztázott. Dennis Galloway munkásságában esszenciális egységre bukkanhatunk: művész-fotográfus és gyűjtő-etnográfus egy személyben.

A skót származású és eredetileg mérnöki végzettséggel rendelkező Galloway az 1900-as évek elején kezdte meg művészeti tanulmányait, s festőként a szecesszió irányzata volt az, amelyben megtalálta útját. A századforduló legelterjedtebb iránya más néven bár, de csaknem egy időben alakult ki számos országban – az angliai preraffaeliták kezdeményezése elsők között említhető. Magyarország tekintetében a legjelentősebb talán a gödöllői művésztelep alkotóinak (Körösfői-Kriesch Aladár, Nagy Sándor stb.) munkássága, akik kimondottan az angol preraffaeliták művészetétől inspirálódtak.

Dennis Galloway számára főként a holland Jan Toorop művészcsoportjában eltöltött idő volt meghatározó, s ezen időszak kivételes hatással volt későbbi tevékenységére is. Itt találkozott össze Góth Móriccal és Lövith Adával (az ekkor szintén a szecesszió bűvkörében alkotó művészházaspárral), majd az ő invitálásukra vett részt első erdélyi útján 1925-ben. Szinte második otthonára lelt a térségben, életének legnagyobb részét Kalotaszeg, Kalota vidéke, Erdőhátság, Hátszeg, Avas-vidék és Huculföld apró falvaiban töltötte. Akár etnográfus is lehetett volna, de Dennis Galloway fotográfusként volt jelen.

647 üvegnegatív és 27 autochrom őrzi csodálatát a magyar, román, szász és hucul községek lakosságának népszokásai iránt, és kompozícióinak természetessége, tiszta esztétikuma tükrözi tudását mesterségéről. Az kolozsvári Erdélyi Néprajzi Múzeum, valamint a budapesti Hagyományok Háza gondozásában megjelent kötet eddig még nem látott válogatást nyújt Galloway munkásságából. 97 fotót emel ki a majd 700-ból, amelyek döntő többsége megtekinthető volt az eredetileg az Erdélyi Néprajzi Múzeumban, majd később a Hagyományok Házában is megrendezésre került Galloway-kiállításon.

Megtalálható benne Galloway négy temperafestménye, két ceruzavázlata, valamint az általa gyűjtött 1047 tárgyból is egy jelentős darab. Ha a válogatás kicsit szűk merítésűnek tűnik is, az összeállítás minden más tekintetben feledteti ezt a hiányosságot. A szerzők, Tőszegi Tekla, valamint Pávai István előszava remek áttekintést ad mind a kötet, mind a kiállítás létrejöttét illetően, a szövegek pedig három nyelven (magyar, román, angol) is olvashatók.

A skót származású fotográfus illeszkedik abba a sorba, amit a kötet előszavában a szerzők tárnak fel: fotók, amelyek mind ez idáig nem kerültek feldolgozásra, és fotográfus, akiről a közönség aligha tudja, hogy kicsoda. E hiányok kiküszöbölését tűzte ki célul az Erdélyi Néprajzi Múzeum, és Dennis Gallowaynek jutott az első hely. A kiadvány pedig elérte célját: egyszerre tudott könnyed olvasmánnyá és a tudomány számára is hiánypótló ismertetővé válni.


Tőszegi Tekla – Pávai István: Zene, tánc, hagyomány. Hagyományok Háza, Budapest, 152 oldal, 3000 Ft

Full 002082