Az alef felé

Az alef felé

Török Ferenc tavalyi filmje már címében is – 1945 – hangsúlyozza, hogy a második világháború lezárásának évére egyúttal mint egy zavaros, átmeneti időszak kezdetére kell tekintenünk a Horthy és a Rákosi-korszak között. A „nulla év” megnevezés, ahogy a történészek gyakran utalnak rá, nem csupán egy új időszámítást jelez, hanem társadalmi, gazdasági és szellemi amortizációt: az elpusztult infrastruktúra, élelmiszerhiány és sosem látott infláció, a háborús traumák és emberi veszteségek valóban „lenullázták” a lakosság döntő részét. Ebben a rendkívül kiélezett időszakban érkeztek vissza azok, akiket senki sem várt, viszont elhurcolásukban nem sokkal korábban aktívan vagy passzívan segédkezett a túlélő zsidóság. A konfliktust fokozta, hogy a háború alatt jogtalanul vagy az átmeneti szabályok szerint „jogosan” eltulajdonított zsidó javakat, otthonokat, üzleteket és ingóságokat vissza kellett szolgáltatni, ami hosszú perekhez és kölcsönös vádaskodáshoz vezetett, majd az ország különböző pontjain véres atrocitásokig, pogromokig fajult. A követelésként megélt igények újraélesztették és egyfajta igazolást adtak a nyilasok eltűnésével csak kismértékben csökkenő antiszemitizmusra.

 
Gerber Pál: IN SITU – megnyitóbeszéd

Gerber Pál: IN SITU – megnyitóbeszéd

Gerber Pál képzőművész, Munkácsy-díjas festőművész, tanár, író, költő, filozófus, műgyűjtő, amatőr asztalos, szeret kerékpározni, de autót is vezet, számon tartja a művészettörténet ismert és kevésbé ismert pillanatait, így elmondható, hogy tanárként a kanonikus művészetszemléletet is elfogadja, de vizuális művészként egyéni világképpel rendelkezik. Gondolkodóként objektív, távolságtartó attitűdöt képvisel. Megszállott szabadságfüggő, Istenfélő, patrióta, romantikus művész-ember, aki humorral és iróniával átitatott sajátos nyelvet hozott létre. Munkássága a nyolcvanas évek elején indult, de a hetvenes évek Magyarországában, valamint a késő posztmodern európai kultúrában gyökeredzik.

 
„Energia és káosz”

„Energia és káosz”

A Golden Boundaries perfekt, izgalmas, érzékeny, átgondoltságát és installálását tekintve is a magyar mezőnyből kimagasló munka. Tárgya a youth culture, amit a kiállítás kurátora, Oltai Kata kényszerűségből „kamaszkornak” fordított, jobb magyar terminus híján. Az öt magyar résztvevővel dúsított, nemzetközi anyag fotográfiákból, videókból, szobrokból és installációkból áll. A négy teremben, de alapvetően hat térbe elhelyezett művek érzékeny értelmezési hálót alkotva beszélnek az ifjúkor, a kamaszkor és az életkorhoz nem szükségszerűen kötődő (szub)kultúrák különböző aspektusairól. Oly módon, hogy az életkorbeli, társadalmi, kognitív határokat törlendő segédegyenesnek tekintve, az élet egy korszakánál jóval többet mutatnak meg. Az anyag nem valami kamasz-rezervátumba nyújt megnyugtató bepillantást. Nem a különöset, a vadat, a bűnöset és a megregulázandót mutatja meg biztonságos határok között, felkeltve a felnőtteknek a gyorsan elrepült kamaszkor iránti nosztalgiáját is, hanem azt a Másikat mutatja meg, aki potenciálisan bennünk van, bennünk lehetne, ha tudatosítanánk magunkban a szilárdnak hitt énünk rögzíthetetlenségét és illékonyságát, identitásunk társadalmi konstrukció voltát.

 
Az állatok összefognak a dizájnerekkel?

Az állatok összefognak a dizájnerekkel?

Hogyan gondolkodik a dizájner, ha munkához lát? Mi születhet abból, ha egy madár, egy kígyó, egy patkány vagy néhány apró rovar a dizájnerrel együttműködésben dolgozik? A tervező miként vonja be, miért veszi igénybe az állatokat, milyen módon használja ki a képességeiket, tulajdonságaikat a céljai eléréséhez? Cikkünkben olyan tárgyakat és dizájnprojekteket mutatunk be, melyek létrejöttében az állatok központi szerepet töltöttek be, a tervezővel közösen oldottak meg problémákat, kettőjük összefogásának köszönhetően születtek meg az ember számára fontos, hasznos és praktikus megoldások. 

 
Az anyagtól a fényig és vissza

Az anyagtól a fényig és vissza

Szeptemberben rendezték meg Szabó Dezső A fény határai című kiállítását a Vintage Galériában, amely tematikájában szorosan kapcsolódik a tavalyi Exposed, valamint a tavaly előtti Black & White/Fekete-fehér kiállításhoz. Mindhárom anyagnál a fotográfia, mint eszköz és anyag, a fotografikus kép, mint kép, mint nem-festmény, a kép mint tárgy és a kép mint mű áll a középpontban. Ezek a teoretikus kérdések foglalkoztatják Szabó Dezsőt már a kezdetektől, a korai absztrakt, majd monokróm képektől a kilencvenes évek végének, illetve a kétezres évek elejének fotográfiáin keresztül, az utóbbi évek munkáiig bezárólag. Az utolsó kiállításokon a fókusz a tisztán fotográfiai eszközökre irányult.

 
Káldi Katalin: Hő – megnyitóbeszéd

Káldi Katalin: Hő – megnyitóbeszéd

Káldi Katalin munkásságát műfaji kategóriákra való bontás nélkül, egészében érdemes szemlélni, hiszen egységében bontakozik ki művészetének médiumtól független konceptuális jellege. Bár legújabb festményein a korábbi szelídebb vásznakhoz képest szembetűnő az erőteljes vörös és sárga színvilág, a hangsúly továbbra is a minden alkotására jellemző renden, a dolgok egymáshoz való viszonyán van. Ez a rend azonban kiegészült egy fontos új minőséggel: a dinamikával, a dinamikussággal.

 
Amikor az internet pszichológushoz ment (18+)

Amikor az internet pszichológushoz ment (18+)

Jon Rafman az internet legmélyebb bugyraiba ereszkedik le, és onnan tudosít saját kollektív tudalattinkról. Olyan helyek ezek, ahová mi, hétköznapi internetfelhasználók nem sokszor merészkedünk le, de létezésükről mindenesetre tudunk. A web pöcegödrének tartott 4chan, a Second Life virtuális világa, megrázó videók különféle fétisekről, rengeteg hihetetlen, de létező internetes szubkultúra fórumai, pornó extremitások, a darkweb és a deepweb világa. Nem vallanánk be soha és az előzményeinkből is kitöröljük, de kattintottunk már rájuk. Nem perverzióból, csak kíváncsiságból. Ugyanezt az élményt nyújtja a kanadai alkotó művészete.

 
Fejetlenség

Fejetlenség

A lovas szobrot felakasztották, majd kegyetlen hirtelenséggel le is fejezték. Még egy perc figyelmet sem szántak neki. Először csak egy óriási kampó közeledett vészjóslóan a lovas hős felé, ám addigra a „kivégzőtiszt” már elvégezte az ilyenkor szokásos előkészületeket. Akár emelt fővel is távozhatott volna a klasszikus művészet szimbóluma, helyet adva az új művészetnek. De ennél több kellett. Az alászállás méltóság nélküli, a végeredmény tragikus: a klasszikus művészet fejét vesztve csúszott az állványa mellé. Halálát csak néhány munkás gyászolta mobiltelefonnal a kézben: az elrepülő fej látványa hozhat pár lájkot és megosztást – ha már a meglepődés elmaradt.

 
Cinikus fiatalok

Cinikus fiatalok

A Bloomberg New Contemporaries 1949 óta nyújt bemutatkozási lehetőséget a frissdiplomás, illetve mesterszakos művészeknek, amelynek legutóbb a Newcastle upon Tyne-ban található Baltic Gateshead és projektkiállítótere, a Baltic 39 adott otthont. A résztvevőket minden évben háromtagú zsűri választja ki kétrostás eljárással – hozzávetőleg 1500 jelentkezőből. A korábbi évek sikeres pályázói között szerepel például Mona Hatoum, vagy Damien Hirst, és olyan szakemberek zsűrizték már a pályázatokat, mint Hans Ulich Obrist, Dinos Chapman, illetve Phil Collins.

 
Közös ügyek az aranyló kupola alatt

Közös ügyek az aranyló kupola alatt

Az Artmagazin berkeiben hagyománynak számít, hogy a lap körüli stáb amellett, hogy a nyomtatott és az elektronikus tartalom előállításáért, szerkesztéséért, a magazin szakmai színvonaláért felel, rendszeresen gazdagítja a hazai kulturális programkínálatot különböző, rendhagyó formátumú eseményeivel is. Itt nemcsak a kapcsolódó lapszám-bemutatókra kell gondolnunk, bár ezek közül is nemrég volt egy emlékezetes, amely a magazin életében mérföldkőnek számító 100. számot ünnepelte az Írók Boltjában. Az Artmagazin (ön)népszerűsítő tevékenysége mellett általános művészetszervezői szerepet is vállal: a vidéki, tematikus hely- és kultúrtörténeti sétáktól, az Art Market Budapesthez kapcsolódó díj kiosztásán át, egészen az időszaki kiállításokhoz kapcsolódó tárlatvezetésekig ível a programok sora. Az évenként megrendezett, kortárs művészeti és dizájntárgyakat kínáló akció is ezen események közé tartozik, amely egyúttal hozzájárul a magazin éves költségvetéséhez, illetve a szerkesztőség által meghatározott közösségi célt is támogat, így idén az Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületet.

 
A város építőanyagai – megnyitóbeszéd

A város építőanyagai – megnyitóbeszéd

Ezen a kiállításon gondolkodva eszembe jutott a néhány évvel ezelőtt a Műcsarnokban rendezett, Egy város entrópiája című kiállítás. Nem is annyira a vizuális párhuzamosságok miatt, hiszen az egy videóművészeti kiállítás volt, itt pedig túlnyomórészt objekteket, tárgyegyütteseket láthatunk. De a műcsarnokbeli tárlat az elmúlt évek legnagyobb szabású, A város építőanyagaihoz hasonló tematikájú kiállítás volt, mely az entrópia hívószavára épített.

 
Miért ne?

Miért ne?

A Magyar Képzőművészeti Egyetem aulájában a feje tetejére állt a világ. A térbe lépve egy “frissen mázolva” feliratú padba ütközöm, majd egy hatalmas, narancssárga lakkbőr „XD” vonzza magára a tekintetem. Közvetlenül ezután észreveszem, hogy éppen egy extrudált kukoricából és nyálból készült installáció mellett állok. 

 
Kiterjesztett határok

Kiterjesztett határok

Kiterjesztett határok – talán ez a legplasztikusabb válasz arra, hogy mitől lesz sajátos a több szegmensben érvényes határátlépésekre vállalkozó Billentyűk című kiállítás. Blattner Gézát (1893 – 1967) bábművészként kanonizálta a 20. század színháztörténete. Az egyszerre bábművészeti és színháztörténeti jelentőségű életművet a MODEM-ben megrendezett kiállítás a 20. század ’30-as, ’40-es éveinek életérzését feltáró képzőművészeti sokszínűségébe ágyazza be, illetve kiterjeszti a téri dramaturgiát a színházhoz kötődő médiumokra, azaz testre, tárgyra, bábura, hangra, anyagokra, tapintásra.

 

 
Játékok népe

Játékok népe

A 2017-es OFF-Biennále Budapest témamegjelölése a Gaudiopolis, vagyis az „öröm városa” lett. Gaudiopolis egy a második világháború után működő gyermekotthon, közelebbről nézve pedig egy független intézmény és egy demokrácián alapuló gyermekköztársaság volt. Ennek szellemiségével vállal közösséget idén az OFF csapata, miközben lehetséges megoldásokat kínál fel – a művészet eszközeinek segítségével – a jelenleg válságban szenvedő liberális demokrácia helyreállítására. A biennálé keretein belül megvalósuló projektek mind kapcsolódnak ehhez a célkitűzéshez, kiváltképp az OFF hivatalos kurátori csapata által szervezett programok.

 
Art&Permissions, avagy a kettő több, mint az egy

Art&Permissions, avagy a kettő több, mint az egy

Valami elindul, csúcsra ér, majd lehanyatlik vagy elindul, csúcsra ér és osztódik – Kolozsváron a második forgatókönyv szerint alakultak a dolgok. A régóta halmozódó feszültség nyomán az Ecsetgyárból kivált művészek és galériák egy másik elhagyott gyárépületben találtak új helyszínt maguknak, ez lett a Centrul de Interes, magyarul csak Köz-pont. A nyitó kiállításon jártunk.

 
Bolygóközi virtuális kalandozások

Bolygóközi virtuális kalandozások

Ahogy a mindennapokat egyre inkább meghatározzák a digitális eszközök és szolgáltatások, úgy a digitális eszközökkel alkotó művészek szerepe is felértékelődött az elmúlt években. Azonban a műfaj továbbra is rendkívül költség- és eszközigényes maradt. Mivel Budapesten nem alakult ki érdemi intézményi háttér, amely tudná támogatni az alkotókat (akár csak eszközkölcsönzéssel is), elég szórványosan tűnnek csak fel kiállítások a témában. Kovács Andrea kurátor és a Let it Be! art agency munkássága nyomán – a Trafó smART! XTRA sorozat nyári különkiadásaival – azonban kicsit megélénkült a színtér.

 
Maurer Dóra. A megfigyelés tárgya – megnyitóbeszéd

Maurer Dóra. A megfigyelés tárgya – megnyitóbeszéd

Elhangzott: Maurer Dóra. A megfigyelés tárgya című kiállítás megnyitóján 2017. július 15-én.

 
Kiterítenek úgyis – A Maladype Színház III. Richárdjáról

Kiterítenek úgyis – A Maladype Színház III. Richárdjáról

Pont, mint azt a paplant – mondhatnánk, miközben ülünk a Maladype Bázis egyik bárszékjén, és Richárd piros palástja alól ki-kikandikáló Achilles-inát nézzük. Meg van nyúzva. A lifegő, piros paplant csípőjén egy bőrszíj tartja. Nem púpos.

 
Az autizmus mint metafora – megnyitóbeszéd

Az autizmus mint metafora – megnyitóbeszéd

Egy cikket vagy kiállításmegnyitót mindig könnyű etimológiával kezdeni. Autizmus és metafora: a cím mindkét szava mentén kézenfekvőnek tűnne a megközelítés, de maradjunk most az autizmusnál, amely az „autos”, azaz „önmagában” görög szóból ered. Ezt érthetjük magányként, de lehet olyasvalamire is gondolni, ami egymagában megáll. Míg az első értelmezés az autizmus lényegéhez vezet el, addig a második jelenleg távol áll attól, hiszen a fogalomra manapság mindenekelőtt fejlődési zavarként gondolunk. Ez az újabb kettősség is elbizonytalanító, hiszen valójában nem tudjuk pontosan meghatározni sem a fejlődés, sem a zavar fogalmát. A szóelemzéssel így végtelen örvénybe kerülünk, amelyből felfelé valószínűleg nincs út. Mi történik viszont akkor, ha magából az örvényből indulunk ki? Ha azt a tényt, hogy 2017-ben egy kortárs képzőművészeti kiállítás nyílik Magyarországon az autizmus és a művészet metaforikus összefüggésére támaszkodva, egy időörvényből kiindulva vizsgáljuk.

 
Tudományos, fantasztikus

Tudományos, fantasztikus

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Epreskertjének egyik műtermében megrendezett hallgatói kiállítás két fiatal festő és egy fiatal kurátor együttműködéséből született, a kiállítótérbe lépve mégis olyan érzés fogott el, mintha egyetlen ember szellemi termékeit látnám: a kiállítás szokatlanul koherens. A falon olvasható koncepcióból kiderül, hogy a munkák olyan problémákra világítanak rá, melyek a képzőművészeti produktumok mindegyikével kapcsolatban felmerülhetnek. Olyan univerzális dilemmák ezek, mint például a reprodukálhatóság, vagy az érzékelés relativitása.