Salgótarján, te csodás…

Salgótarján, te csodás…

Salgótarján azon kevés magyar városok egyike, amely igazán csak a lakói számára kedves – a kedves pedig nem egyenlő az érdekessel. Márpedig az Artmagazin nem csak azért választotta úticéljául a szocialista iparvárosként ismert megyeszékhelyet, mert háborítatlansága miatt eredeti formában őrzi egy korszak lenyomatát. Branczik Márta építészettörténész vezetésével a városba látogató turisták a „múzeumi” szemlélődésen felül arra is vállalkoztak, hogy felfedezzék Salgótarjánban azt, ami valóban érdekes. 

 
Green Box – megnyitóbeszéd

Green Box – megnyitóbeszéd

Gondolkoztam, honnan induljak, de legjobb, ha az ajtónál kezdem és a kiállítás címénél: Green Box – mindkettő egy zárt térbe invitál, egy doboz belsejébe. A galéria megszokott white cube, azaz fehér doboztere most zöld dobozzá alakult – egy üvegházba léptünk, ahonnan éppen „csak az a szép zöld (gyep)”, az hiányzik. A halvány rózsás, távolabb vöröses megvilágítás az üvegházi növekedést serkentő fényforrásokat idézi – de élő növényt itt csak egyetlen egyet találunk, hátul a falfülkében – kitüntetett hely, olyan, mint egy kápolna, eleven oltárképpel. A kirakatüveget és a nagyméretű akvarelleket üvegkamrás polikarbonátlemez borítja, amiből sok egyéb mellett például kifinomult technikai apparátussal felszerelt üvegházakat építenek, mivel a polikarbonátlemez rugalmas, rendkívül ellenálló, jégverést, vihart jól bír, kiváló hő- és hangszigetelő, a fényt pedig átengedi. Kérdés, hogy itt kit véd és mitől?

 
Collector's Choice – megnyitóbeszéd

Collector's Choice – megnyitóbeszéd

A How to build a collection című elképzelt útmutató, tanácsadó könyv feltehetőleg valahogy így kezdődne: „Ha eldöntöttük, hogy gyűjtünk, első lépésként pontosan meg kell határoznunk a gyűjtés tárgyát – tematika, méret, korszak, anyag, szín…” A szerző a folytatásban feltehetően meghatározná, mit is értünk gyűjtésen, illetve valamennyire szűkítené magának a tevékenységnek a sokféleképpen értelmezhető fogalmát. Ezt követően néhány jó tanáccsal, praktikus információval látná el az olvasót, hiszen ennek a fiktív könyvnek az alapvető célja nem lehetne más, mint hogy segítse és tanácsokkal lássa el a gyűjtés iránt érdeklődőket.


 
Palota a népnek

Palota a népnek

Az idei építészeti filmnapokon a népek szpartakiádjának nyertese egyértelműen Jugoszlávia lett. Egyrészt a Hotel Jugoslavija című francia film miatt, ami bemutatta a volt föderációs állam legnagyobb szállodájának történetét, és a benne zajló életet Liz Taylorral, Nixonnal, Che Guevarával, jugó keresztapákkal és elképesztő luxussal. Aztán ott volt a Szkopjét bejáró film, a Kenzo Tange által eltervezett új városszerkezettel, felülnézetből is fantasztikus brutalista épületekkel, közterekkel és az egyetlen megvalósult Kenzo Tange tervvel, a ma már alig használt, lerobbant vasútállomással. (Érdekes volt látni azt is, hogy a városban, ahonnan Nicola Gruevskit kaptuk, egy idő óta szinte minden középületet neobarokk burkolattal látnak el, és egy akkora Nagy Sándor-szobor áll a főtéren, hogy Andrássy Gyula kismiska hozzá képest.)

 
Késő megjegyzések lassú beszélgetésekhez

Késő megjegyzések lassú beszélgetésekhez

LCD-kijelzőkre emlékeztető, hajlékony műanyag lemezek kúsznak a fény felé. Teniszlabdákra támaszkodnak, itt-ott már nő rajtuk a műfű. Sokszorosított csomagolásdobozok fából készült másai és a selfie-készítés koreográfiájától eltorzult emberi sziluettek dőlnek a galéria fehér falainak; közöttük félúton, vasszerkezetre illesztett, festett mozdulatábrán aranysárga coinok pixelei, a videojátékok hipnotikus kincsei forognak. A sarkokban színes frizbikatapultok mellett műanyagvirágok nőnek; filctollparabolák, kosárlabdabombák függeszkednek gerendákon vagy lebegnek csendben, mozdulatlanul. Ai Weiwei hatalmas, szelfiző arcképe mosolyog szignált teáskancsójára; a földön, lézersugarak közt gipsz szoborfej fekszik.

 
Design és Biztonság – megnyitóbeszéd

Design és Biztonság – megnyitóbeszéd

Akár Strasbourgig is elmegyek! Az elzászi város neve az elmúlt években a magyar közéletben leginkább ebbe a fordulatba foglalva jelent meg: azok, akiket súlyos sérelem ért, és nem bíznak abban, hogy a magyar igazságszolgáltatás valóban nekik szolgáltat igazságot, megígérik, hogy ha kell, a lehetséges legmagasabb instanciáig elviszik ügyüket. Strasbourg ebben az összefüggésben Európát jelenti, pontosabban Strasbourg az igazságot jelenti.

 
Használt karácsonyfák

Használt karácsonyfák

Pár szezonnal ezelőtt volt egy remek kiállítás a LUMU-ban, Gerber Pál műveiből. Óriási volt, olyannyira az, hogy azóta is rendszeresen villannak be képek – mondhatni, majdnem egy évtized mélységéből – és egyre jobban imádom az egészet… azt, ahogyan anno keletkezett a mű (1995), ahogyan kinéz, amilyen hatást tesz… és mindazokat a gondolatokat, amiket azóta is indukál.

 
A ..ndoni lelet… ahogyan azt 2527-ben vizsgálták a lelkes kutatók és nézők

A ..ndoni lelet… ahogyan azt 2527-ben vizsgálták a lelkes kutatók és nézők

Ilyen se volt még: rejtvénycikket közlünk! Arra a kérdésre várunk választ, hogy vajon hol keletkezhetett az a lelet, amiről írásunk tudósít, és a lelet mely elemeiről van benne szó. A helyes megfejtők között Artmagazin előfizetést sorsolunk ki (nem 2525-re! :)). A megfejtéseket az info@artmagazin.hu-ra küldjétek!

 
Ne nevess hangosan, ha zöld lovat és hasonló dolgokat látsz!

Ne nevess hangosan, ha zöld lovat és hasonló dolgokat látsz!

Egy sokáig lappangó Ferenczy Károly-kép kapcsán most nem a szintén művész Ferenczy-utódok, hanem az elődök nyomába eredünk, a rokonok visszaemlékezéseinek segítségével. Előkerülnek az öröklődő művészi vénát igazoló vázlatfüzetek is...

 
oTHER sUBJECT – megnyitóbeszéd

oTHER sUBJECT – megnyitóbeszéd

Mit látunk? ÉS MIT ÉRZÜNK?

 
Az érzékiség és az anyag – megnyitóbeszéd

Az érzékiség és az anyag – megnyitóbeszéd

Drozdik Orshi 1975 óta foglalkozik a női lét társadalmi, lélektani és művészeti vonatkozásaival. Életművének fő ívét a „nemi szerepek örökségét” megkérdőjelező vezérmotívum rajzolja: munkássága folyamatosan megújulva kezdi ki a maszkulin hegemón rendet, sokrétűn felforgatva a politikai diktatúra, a kanonizált művészettörténet, a normatív orvosi diagnosztika, vagy a történelem mesternarratívái révén természetesnek tettetett, ideológiailag kitermelt ál-igazságokat és azok fojtogató reprezentációs hagyományait. Kreatívan képromboló ikonográfiája forradalmian maradandót alkot. Nemzetközi élvonalban jegyzett performanszai, festményei, installációi, fotói, szobrai, szépírásai együttesen közvetítik feminista üzenetét. Gender politikai/poétikai gondolatait akár vászonra, porcelánba, celluloidra, gumiba, üvegbe, vagy fémbe önti, de mindvégig, következetesen saját női(es) testi, anyagi valójának és női kritikai nézőpontjának öntőformájába is. A művész szavaival: „Amit nem írok meg verseimben, azt megrajzolom, amit nem rajzolhatok meg, elbeszéléssé alakítom, ha elkeseredem, gipszbe öntöm sebeimet, és így telik az életem.”

mobil porno rokettube porno video porno izle

 
Secret City Art Budapest – megnyitóbeszéd

Secret City Art Budapest – megnyitóbeszéd

Rendkívül nehéz és kellemetlen helyzetben vagyok. Ugyanis amikor ezt a kiállításmegnyitót kitaláltuk, abban állapodtunk meg Jochannal, hogy együtt fogunk beszélni – bár nem ez áll a meghívón. Ki is dolgoztunk egy felállást, mégpedig úgy, hogy én felvetek néhány művészettörténeti és művészetelméleti problémát, amelyek megfogalmazódtak bennem a művei kapcsán, ő pedig mintegy ellenpontozva ezeket, tömören értékeli, személyesen kontextusba helyezi a munkákat. Legnagyobb meglepetésemre azonban nem sokkal ezelőtt – mint ezt láthatták is – kiderült, hogy nem tud eljönni a megnyitóra, így meg kell bocsátaniuk nekem, hogy az esemény egy kicsit féloldalas lesz, és inkább a problémákra, a nyitott kérdésekre fog koncentrálni.

 
Friss nőtörténetek, látvánnyal keveredett szín- és illatorgia

Friss nőtörténetek, látvánnyal keveredett szín- és illatorgia

Aki a legnagyobb hőségben is képes kilométereket gyalogolni, nemcsak a lüktető belvárosban lődörögni egy pohár jeges itallal a kezében, arra a zürichi Limmat folyó hosszan elnyújtott partja vár. Kiadós gyalogtúra, akárha északon az óbudai Hajógyári-sziget felé vennénk az irányt, vagy délre fordulva a pesti Csepel-sziget gyártelepei felé. A hely, ahova megérkezünk egymásba olvadt, vörös téglás gyárépülettömbök sora. Már messziről érezzük a főtt kukoricára emlékeztető komló illatát, a közeli Löwenbräu-Areal területén, a régi zürichi sörfőzde közelében, melynek egyik művészeti intézménye, a LUMA Westbau nevet viseli. 2004-ben hozták létre a Luma Alapítványt azzal a céllal, hogy független művészek és pályakezdők tevékenységét támogassák, egyúttal olyan intézményeket, amelyek a művészet, a fotográfia, a kiadói-dokumentációs és multimédia tevékenység területén működnek. Az alapítvány más művészeti projekteket is bonyolít, amely a környezetvédelem, az emberi jogok, az oktatás és a kultúra kérdéskörére fókuszálnak; a Löwenbräukunst Art Complex részeként öt éve nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.

 
Másvilági eufóriák – megnyitóbeszéd

Másvilági eufóriák – megnyitóbeszéd

Néhány évvel ezelőtt egy Oneothrix Point Never koncerten figyeltem fel a következőkre. Képzeljünk el először is egy óriási belmagasságú, ipari térből átalakított betonkatedrálist. A színpadképet hadászati formákat idéző, brutalista formájú hangfalak, valamint két hatalmas, függőleges irányba fordított, elképesztő felbontású lapos tévék uralják. Ezen a két fényes, finoman, rézsút a közönség irányába döntött kijelzőn felkavaró képek váltják egymást idegtépő ritmusban és sebességben. Egy ponton azonban arra lettem figyelmes, hogy a leginkább felkavaró hatást e látványban nem a képek tartalma, a vágások sebessége, a videó ritmusa, hanem az azokat megjelenítő képi technológia okozza: a képernyőn megjelenő másvilági színek, a szinte agresszív fényerő, valamint a retinák idegeit valósággal kisütő képélesség.

 
Anyám főztje

Anyám főztje

Július 31-ig még áll a Koreai Kulturális Központban (a Velencei Biennálén Arany Oroszlánt nyert Andreas Fogarasi mű által elhíresült MOM Kultúrházzal szemben) egy kiállítás Santopalato címmel, amit mindenképpen látni kell, és amire egyik kedvenc szerzőnk, Szalipszki Judit válogatta össze a műveket. 

 
A használatról – megnyitóbeszéd

A használatról – megnyitóbeszéd

Szemző Zsófi önálló kiállítással készült, a Melléktermékkel. Olyan tárgyakat sorakoztat fel, amelyek elképzelt közösségekhez kapcsolódnak, ismeretlen rítusok, társadalmi szerződések világába vezetnek, legyen szó akár fejüket közös együttélésre adó, letűnt vagy akár jövőbeli csoportokról.

 
A távolságról

A távolságról

Kitakarhatunk-e az emlékezetünkből egy képet, amit mindig ott őriztünk – erre gondolok a HÉV-en ülve. Szemben velem egy lány utazik, hirtelen rájövök, mennyire hasonlít Kovács Tündére. Tünde grafikus, évtizedek óta Stuttgartban él, valaha Birkás Ákos tanítványa volt a Kisképzőben. Úgy látszik, ha igyekszem is nem gondolni semmire, két lépésből akkor is Ákosnál vagyok. Az elmúlt több mint két évtizedben, mióta ismertem, sokszor gondoltam, hivatkoztam, támaszkodtam rá, nem is kellett két lépés. Közel álltunk egymáshoz, de valahogy mégis őrizte a kis távolságot: volt idő, amikor a két lépés négy volt, de ha mondásszerűen három, akkor is a saját három lépése. Szuverén módon tudott távolságot tartani, tapintattal közeledni, távolodni, távolságot érzékelni és érzékeltetni, talán ez az, ami elsőre eszembe jut róla – distinkció, disztingválás, divatból kiment szavak, sajátos jelentéssel. A két lépés nála elsősorban a megfigyelői távolságot jelentette; hátralépett, hogy más összefüggésből is megnézze a képet. Festői két lépésnek mondhatnám, erre elnézően elmosolyodna.

 
Két tűz között

Két tűz között

A Kétfejű gyufa cím egy többfunkciós tárgy képzetét kelti. Mircea Cantor munkája, a két oldalán égethető gyufa a kétszeres teljesítmény ígéretével kecsegtet, a fapálcika rövidsége és a balesetveszélyes másik gyufavég fenyegetése azonban még a normál „egyoldalas” használatot is ellehetetleníti. A „kényszerű takarékosság abszurd tárgyai” (1) a romániai Szamosújvári Gyufagyárban készültek, húszezres példányszámban, egy nagyobb projekt részeként még 2002 és 2003 között. Ezt a szimbolikus tárgyat vagy tárgyegyüttest műként is rengetegféleképpen lehet értelmezni, ezért az sem egyértelmű, hogy most, az Új Budapest Galériában rendezett, román művészek munkáit tömörítő magánygyűjteményeket bemutató csoportos kiállítás címeként pontosan mire is utal. Még akkor sem, ha erre ad valamilyen szintű megoldást a bevezető szöveg, amely szerint a gyufa pálcikája a román művészet történetének rövidke idővonala, amit javasolt a kezdő- és a végpontja felől is végigböngészni. Ha a böngészés nem a meggyújtást és végigégetést jelenti, akkor ez a kép végül is megállja a helyét, bár a rendezés nem kronologikus, és a tárgyban megjelenő alapvető konfliktus sincs kijátszva így. A tendenciák szerint rendezett kiállítási anyag kínál egy másik, a magyar közönség számára különösképp érdekes és kevésbé általános megközelítésmódot is. A művek Mircea Pinte, Ovidiu Şandor, Răzvan Bănescu és a Plan B Alapítvány magángyűjteményéből származnak, amelyek három romániai városban találhatók: Kolozsváron, Temesváron és Bukarestben.

 
„A divat nem művészet. De a divatnak szüksége van a művészre“

„A divat nem művészet. De a divatnak szüksége van a művészre“

Ahogyan a marrákesi medina okker falai mögött az Atlasz-hegység havas csúcsai a vörös földből a kék égbe törnek, páratlan színvilágával rögtön lenyűgözte Yves Saint Laurent-t. A francia divattervező 1966-ban vásárolta meg első itteni házát élet- és későbbi üzlettársával, Pierre Bergével. A sivatagi város ezután nemcsak második otthona lett, de a következő évtizedekben itt tervezte kollekcióit, majd itt lelt megnyugvásra a párizsi bemutatók után. Tíz évvel a tervező halálát követően, tavaly októberben megnyitotta kapuit az Yves Saint Laurent Múzeum Marrákes, amely Afrika első divatmúzeumaként egyaránt tiszteleg az alkotó munkássága és a város előtt, amely színt adott egyedülálló vízióinak.

 

 
Töredékek

Töredékek

Az időtlenség melankolikus világába rögzített wendersi képterek szinte azonnal elfedtetik a látogatóval, hogy mit is keresett pontosan, amikor belépett a londoni Blain|Southern galéria súlyos üvegajtaján. Zárásig lehetne körözni a termekben, elmerülve a képek előtti lassú csordogálásba, az idővel mit sem törődve, zavartan követve az értelmezés apró jeleit, melyek elvezethetnek a megoldáshoz. Hiábavaló, a rejtély csak mélyül, és a kíváncsiság helyét a gyanú veszi át.