Zsákmányművek – A nagy orosz művészeti krimi – Interjú Konsztantyin Akinsával, az elkonfiskált műkincsek orosz-amerikai kutatójával

Zsákmányművek – A nagy orosz művészeti krimi – Interjú Konsztantyin Akinsával, az elkonfiskált műkincsek orosz-amerikai kutatójával

Csütörtökön nyílt a Ludwig Múzeum Permanens forradalom. Mai ukrán képzőművészet című csoportos kiállítása, az ukrán kortárs szcéna első nagyszabású magyarországi bemutatkozása. Az Artmagazin 2009-ben interjúzott Konsztantyin Akinsával, a hadizsákmányművekkel és az orosz avantgárddal foglalkozó művészettörténésszel, a kiállítás egyik kurátorával – most ezt az interjút elevenítjük fel archívumunkból.

 

 

 

 
Gauguin a Grand Palais-ban

Gauguin a Grand Palais-ban

Milyen új dolgokat lehet elmondani Gauguinról? Egy kiállítás, ami nem csak a tahiti nőkre koncentrál.

 
#Éjjeliszekrény 2017

#Éjjeliszekrény 2017

2017-ben új Artmagazin Facebook-poszt rovatot indítottunk #Éjjeliszekrény címmel. Havi rendszerességgel kérdeztünk kurátorokat, elméleti szakembereket és képzőművészeket: milyen szépirodalmat és szórakoztató irodalmat olvasnak akkor, amikor leteszik a szakirodalmat. Milyen könyveket őriznek az éjjeliszekrényükön?

Most itt, az Artmagazin Online felületén összesítjük a 2017-es posztokat, a legfrissebbtől a legelső felé haladva.

 

 
Hozzám alapvetően a közvetítő szerep áll a legközelebb

Hozzám alapvetően a közvetítő szerep áll a legközelebb

Idén a vásárlátogató szemével is néztük a standokat, így esett a végső választás az Everybody Needs Artra, amely már a nevével (mindenkinek szüksége van a művészetre) is sugall valami kis demokratizmust egy erősen elitista közegben. A stand Brückner János, Fukui Yusuke, Omara, Rade Petrasevic és Szabó Ottó munkáival próbálja népszerűsíteni a műgyűjtést, installációs megoldásai pedig a vásáron kevés esetben tapasztalt frissesség érzetét keltik. Szerettük, hogy nincs túlzsúfolva a stand, de nem választottak múzeumi helyzetet imitáló white cube-megoldást sem. Egy olyan vásáron, ahol nemcsak műgyűjtők járnak-kelnek vásárlási szándékkal, hanem rengeteg fiatal, a kortárs művészet iránt érdeklődő, nyitott szellemű ember is megfordul, jó, ha valaki mindkét csoporthoz tud szólni. És hogy Omara elementáris és különleges művészetével is lehetett itt találkozni, az külön pluszpont.

 
A talentumokat vissza kell fizetni

A talentumokat vissza kell fizetni

A béke és alkotás szigetének tűnik ma is a Kecskemét belvárosában megbúvó alkotóműhely. A nemcsak megnevezésében, hanem a világ meghatározó művészei által is nemzetközi szellemiségűnek tartott kerámiastúdió már az alapítását követő években nagy elismertségre tett szert. A hetvenes években történt, hogy először találkozhatott itt egy orosz alkotó az amerikai szilikátművészettel, az NDK és NSZK keramikusai egymással. Japán, ausztrál, kanadai, izlandi művészek érkeztek, mert hallottak arról, hogy a szocialista blokk közepén egy, a középkori műhelyek szellemiségét őrző, innovatív intézmény működik. A Stúdió szellemi atyja és irányítója Probstner János volt, akivel pályájáról, a Stúdióról és persze a korszakról beszélgettünk.

 
A csodálatos Üvegember

A csodálatos Üvegember

62 éves korában elhunyt Martin Roth német kulturális menedzser, aki pályája elején 1991-től, vagyis az újraegyesítés után vállalt múzeumvezetői állást Drezdában nyugatnémet kurátorként. Tíz évet töltött a Német Higiéniai Múzeum élén, majd 2011-ig a Drezdai Állami Műgyűjtemény felett rendelkezett. 1995 és 2003 között ő vezette a Német Múzeumok Szövetségét, 2011-től pedig öt éven át volt a londoni Viktória és Albert Múzeum igazgatója. A tíz évig a vezetése alatt működött drezdai Higiéniai Múzeum történeteiről Mélyi József írt kétrészes esszét az Artmagazinba 2015-ben. 

 
A Méregember és a figyelő Kundi

A Méregember és a figyelő Kundi

62 éves korában elhunyt Martin Roth német kulturális menedzser, aki pályája elején 1991-től, vagyis az újraegyesítés után vállalt múzeumvezetői állást Drezdában nyugatnémet kurátorként. Tíz évet töltött a Német Higiéniai Múzeum élén, majd 2011-ig a Drezdai Állami Műgyűjtemény felett rendelkezett. 1995 és 2003 között ő vezette a Német Múzeumok Szövetségét, 2011-től pedig öt éven át volt a londoni Viktória és Albert Múzeum igazgatója. A tíz évig a vezetése alatt működött drezdai Higiéniai Múzeum történeteiről Mélyi József írt kétrészes esszét az Artmagazinba 2015-ben. 
 
 
A Seuso-kincs

A Seuso-kincs

Ma rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be a miniszterelnök, hogy további Seuso-kincseket vásárolt meg Magyarország. Hogy az első készletet hogyan vételezte a kormány, annak részleteit 2013-ban 30 évre titkosították, arra hivatkozva, hogy még zajlanak a tárgyalások a többi darabról. A saga újabb állomáshoz ért. A Seuso-kincsről Mráv Zsolt (Magyar Nemzeti Múzeum) és Dági Marianna (Szépművészeti Múzeum) írt nekünk régészszemmel az Artmagazin 2014/3. számába.
 
AMÍG MOZOG A KEZEM, ADDIG RAJZOLNI MÉG LEHET

AMÍG MOZOG A KEZEM, ADDIG RAJZOLNI MÉG LEHET

A textil műfajának önállósodása párhuzamosan zajlott a magyar avantgárd hatvanas évekbeli újraéledésével, ugyanakkor alkalmazott műfajként is több elevenség költözhetett bele. A hőskornak is nevezhető időszak most egyik főszereplőjének személyes történetéből rajzolódik elénk. Vonal, amely a sohasem látott bécsi nagymama elégetett műveitől a divatrajzokon, természettanulmányokon és orosz konstruktivista hatásokon át térkonstrukciókig vezet, majd tájrajzok felé ágazik.

 
A SZENT LÁNG – holland tündérmese egy elfeledett magyar csodahegedűsről

A SZENT LÁNG – holland tündérmese egy elfeledett magyar csodahegedűsről

A közelmúltban, szinte véletlenül figyeltem fel az interneten a viszonylag kevésbé ismert holland grafikusnő, Johanna Maria Hendrika (Jo) Daemen (1891–1944) néhány meseszép, kései art nouveau és art deco elemeket ötvöző könyvillusztrációjára. Mint kiderült, ezek az egyedi stílusú, látomásszerű fametszetek mind ugyanahhoz az 1927-ben Rotterdamban kiadott kötethez készültek, melynek egyébként a szövegét is maga Jo Daemen írta. A dolog akkor vált igazán érdekessé számomra, amikor a sorozat első lapján kibetűztem a holland nyelvű kiadvány címét: De heilige vlam. Het sprookje van Stefan Pártos.1 (A szent láng, Stefan Pártos meséje.) Az szinte nyilvánvaló volt, hogy a címben szereplő személy magyar kell hogy legyen, de ki lehetett vajon ez a Pártos István, s minek köszönhető, hogy egy holland grafikusnő még mesét is írt róla?

 
Védőpajzsot akarok vonni az avantgárd köré – Beszélgetés Marinko Sudaccal

Védőpajzsot akarok vonni az avantgárd köré – Beszélgetés Marinko Sudaccal

Egy titokzatos horvát gyűjtő, sok körülötte keringő és meglehetősen szélsőséges legenda és a régió közelmúltjának legfontosabb magángyűjteménye, melyhez áhítattal zarándokolnak nagy nyugati intézmények kutatói és kurátorai. Június 25-ig látható még a Ludwig Múzeumban a kiállítás, amely Marinko Sudac avantgárd művészetre koncentráló anyagából válogat. Úgy tudni, Zágrábban több hatalmas termet és tárolóhelyiségek sokaságát tölti meg a főleg Délkelet- és Kelet- Európában létrejött műtárgy- és dokumentumtömeg, amely az elnyomó rendszerek alatt hivatalosan nem támogatott, tiltott, sőt néha üldözött művészet valóságos kincsesbányája. A gyűjtőről viszont szinte semmit sem lehet tudni... A megnyitó után, hála egy baráti szálnak, a Budapesten dolgozó Aleksandra Cvetkovicnak, aki a horvát–angol–magyar kommunikációban is segített, leültünk egy vacsorára, amiből hosszú, érdekes este lett. Beszélgettünk a kezdetekről, a vadkapitalizmus éveiről, gyűjtésről, történelmi igazságérzetről. Ebből született az interjú. Kivételes alkalom volt, hogy az eleve ritkán, de önmagáról szinte sohasem nyilatkozó Marinko Sudac mesélt fiatalkoráról, a Jugoszlávia széthullása-kori indulásról. Szó volt egy olasz, de évszázadok óta Zadarban élő grófi családról, a Borellikről is, arról, hogyan került kapcsolatba velük, a háború elől menekült család ottmaradt kincseinek értékesítéséről, privatizációs ügyletekről. A történet jellegzetes, benne a középeurópai rendszerváltások minden eleme, nekünk, régióbeliknek ismerős fordulatai. De interjúnk publikus része a mára egyedülálló, megkerülhetetlenné vált Sudac-kollekció kezdeteitől indul.

 
SZÜLETÉSEM ÁRA

SZÜLETÉSEM ÁRA

Kiviteli tilalom, sokáig hiányzó monográfia, megsemmisített és lappangó részek az amúgy is kisszámú életműben, rengeteg hamisítvány: ezek befolyásolták a Fridaképek árainak alakulását. A görbe némi hullámzás után meredeken ível felfelé, nem kis részben annak köszönhetően, hogy Frida Kahlo legnagyobb rajongója a benne saját előképét látó Madonna. Akinél a Születésem című kép a vizsga: ha azt tudjuk szeretni, lehetünk barátok. Mi szeretjük.

 
Sokoldalú torzó

Sokoldalú torzó

A második világháborútól napjainkig eltelt évtizedek alkotásaiból választott ki ötvenhat magyarországi köztéri művet Kertész László; válogatásából vállaltan szubjektív és töredékes keresztmetszet rajzolódik ki. Azonban minél tovább forgatja az olvasó a vékony kötetet, minél gondosabban olvassa az egyes szobrokhoz készített leírásokat, történeteket, esztétikai elemzéseket, annál bizonytalanabb lesz, vajon milyen metszetről van szó.

 
POMPEJI VÖRÖS ÉS MÁRVÁNYFEHÉR – ANTIKVITÁS TESTKÖZELBŐL

POMPEJI VÖRÖS ÉS MÁRVÁNYFEHÉR – ANTIKVITÁS TESTKÖZELBŐL

„Napról napra egyre nehezebbnek tűnik, hogy a kék kínai porcelánkészletem színvonalán éljek.” (Oscar Wilde)

Lawrence Alma-Tadema (1836–1912) antik zsánerképeit, különösen, ahol napsütésben ragyogó, hófehér márványpadon vallanak egymásnak szerelmet lenge gyolcsokba öltözött görög vagy római fiatalok, képeslapon, könyvborítón, hűtőmágnesen, sőt a Gladiátor egyik jelenetében megelevenedve mindenki látta már. De talán sosem gondolt arra, hogy ezek a képek a puszta közönségízlés kielégítésénél többre vállalkoztak egykor. Az esztétikai mozgalom atyja, a tökéletes szépség apostola, Oscar Wilde tudta, miről beszél – az élet művészet nélkül hiábavaló és értelmetlen. A fríz származású Alma-Tadema e tekintetben angolabb volt az angoloknál, és ezt nemcsak festményeivel, hanem pazarul berendezett műteremházaival, egész életvitelével bizonyította.

 
Három alak levegőben

Három alak levegőben

Levitáció címmel augusztusig látható Bukta Imre, feLugossy László és Szirtes János közös kiállítása Szentendrén, a MűvészetMalomban.

 
Mint a csirkét

Mint a csirkét

A nagy, az első osztályú, legmaradandóbb élmény Cristofano Allori. Judit, az arcát figyelő szolgáló, mintha azt nézné, milyen érzés. A kard Judit kezében, amiről nem lehet eldönteni, hogy ez most Allori gyengéje vagy ereje. Olyan szerencsétlenül áll, mert nem szokta a nő a fejlevágást. De azért fogja a fejet, aminek mintha nem volna súlya, talán tényleg ennyi egy emberi koponya, agy, öntudat.

 
Mira birodalma

Mira birodalma

Részben azért szerettem meg, amit Makai Mira Dalma csinál, mert annyira meglepett.

 
AZ ABSZTRAKT MŰVÉSZET SIXTUS-KÁPOLNÁJA: AZ AUBETTE KÁVÉHÁZ

AZ ABSZTRAKT MŰVÉSZET SIXTUS-KÁPOLNÁJA: AZ AUBETTE KÁVÉHÁZ

Nem csak Hellász ma hófehér márványtemplomai tündököltek egykor élénk színekben. A gótikus katedrálisok belsejében az architektúra elemeit szintén lefestették – a chartres-i katedrális most ennek tudatában újul meg, heves szakmai vitát, sokakból ellenérzést kiváltva. A kolorit építészeti jelentőségére a legújabb korból – a végletesen puritánnak mondott húszas évekből – is akad bezzeg-példa: Theo van Doesburg és az Arp házaspár strasbourgi enteriőrje.

 
A hallgatag bárány

A hallgatag bárány

Van ebben a képben valami nyugtalanító. A virágok koszorújában heverő bárány bájos(an giccses) látvány lenne, ha nem lenne mind a négy lába gúzsba kötve, és nem ebben a baljósan sötét, nehezen beazonosítható térben feküdne.