Utóirat egy átlalótól

Utóirat egy átlalótól

A Lépték című kiállítás már címében is tömören, lényegre törően fogalmaz, amikor a hazai kortárs alkotók különböző generációiban és az eltérő médiumokban – a fotóprojektektől, a szobrászaton át, a miniatúráig vagy épp a galéria teljes széltében elnyúló freskóig – gyűjti össze a méretváltás révén előálló jelentéseket. Ez a tematikus seregszemle egyszerűen leírható a nagyítás és kicsinyítés fogalompárjával, amely kétégtelenül látogatóbarát, már-már túl könnyen emészthető narratívát kínál a Bálnába érkező közönség számára.

 
 
Basszus, már bezárt? – Esély – Urbán Ádám kiállítása

Basszus, már bezárt? – Esély – Urbán Ádám kiállítása

Későknek, feledékenyeknek, workaholicoknak vagy bárkinek, akinek nem volt ideje megnézni.

 
 
EZT NÉZD! – Kiállítások országszerte

EZT NÉZD! – Kiállítások országszerte

A héten a budapesti megnyitók – PINCE és acb Galéria – mellett a szentendrei MANK Galéria és a debreceni MODEM kiállításait ajánljuk. A szerkesztőség személyes véleményei ezúttal a Vasarely Múzeumra és a Ludwig Múzeumra fókuszálnak.

 
Pályázati lehetőség fiatalok számára

Pályázati lehetőség fiatalok számára

Február közepéig lehet jelentkezni a MANK fiatalok pályakezdését segítő állami ösztöndíjaira. 

 
Meghosszabbított nyitvatartással, február 23-ig látogatható Bukta Imre kiállítása a Kieselbach Galériában

Meghosszabbított nyitvatartással, február 23-ig látogatható Bukta Imre kiállítása a Kieselbach Galériában

„...úgy paraszti, hogy már nem paraszti, úgy vidéki, hogy nem vidéki, úgy mezőgazdasági, hogy ipari is.“ (Földényi F. László)

 
HETI POP – Tanácsadás dizájnereknek az Instagramon, bezár a MoMA, és bonyodalmak a Bowie-film körül

HETI POP – Tanácsadás dizájnereknek az Instagramon, bezár a MoMA, és bonyodalmak a Bowie-film körül

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

 
 
Ha egy kép másod-, vagy harmadnap is élesen eszembe jut, tudom, hogy dolgom van vele.

Ha egy kép másod-, vagy harmadnap is élesen eszembe jut, tudom, hogy dolgom van vele.

A Két Szerecsenben találkozunk, és mivel tudom, hogy heti ötször sportol, és nagyon egészségesen étkezik, megyünk egy kört azon, ki hogy próbál tenni azért, hogy minél hosszabban éljen egyensúlyban, hogy hol a normális határa az aggódásnak minden falat étel eredetét illetően, majd egyikünk se kér tejet a kávéjába, és rátérünk a festményekre, a kiállítás létrejöttére.

 
Láthatatlan gyűrű

Láthatatlan gyűrű

2016-ban Don Tamás szervezésében született meg az Enyészpontok projekt, amely azóta felkért képzőművészek közreműködésével minden évben egy-egy kijelölt időszakra, társadalmi és történelmi folyamatokra koncentrálva a zsidóság sorskérdéseivel foglalkozik.

 
PARTIARC, azaz Buli Gifulladásig

PARTIARC, azaz Buli Gifulladásig

A tavalyi nagy sikerű Para pályázat után, a Corvin Rajziskola idén is teret ad az animációba öltött fantáziának.

 
Ezt nézd! – Sűrű hét

Ezt nézd! – Sűrű hét

A tavasz közeledtével egyre sűrűbb hetek elé nézünk: elkezdődik a Ludwig Múzeum születésnapi eseménysorozata, részt vehetünk egy nemzetközi fotóanyagot bemutató tárlatvezetésen a Mai Manó Házban, megnézhetünk egy elsőként Berlinben debütáló projektet az ISBN könyv+galériában, vagy találkozhatunk a digitális képalkotás inspirálta festészeti alkotásokkal a Trafó Galériában. A személyes ajánlók sem maradnak el: ezúttal az Új Budapest Galéria és az ICA-D kerülnek előtérbe.

 
3 hónap New York-ban

3 hónap New York-ban

A tavalyi ACAX_Leopold Bloom Képzőművészeti Díj után idén újra az ACAX hagyományos feltételei mellett írták ki a pályázatot a 3 hónapos műteremprogramban való részvételre.

 
HETI POP – Artemisia Gentileschi-festmény aukción, ellopott Banksy-graffiti és a MOME hallgatói Stockholmban

HETI POP – Artemisia Gentileschi-festmény aukción, ellopott Banksy-graffiti és a MOME hallgatói Stockholmban

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

 
 
Elhunyt Kádár József képzőművész

Elhunyt Kádár József képzőművész

Életének 83. évében elhunyt Kádár József (Joseph Kadar) festőművész, grafikus, fotóművész, múzeumalapító.

 
A Guerilla című magyar film csapata támogatja a Fortepant

A Guerilla című magyar film csapata támogatja a Fortepant

Az 1849-ben játszódó történet két testvér viszonyán és egy szerelmi háromszögön keresztül, közeli perspektívából mutatja meg az erdőben harcoló fiatal gerillák életét.

 
Plusz-mínusz három év

Plusz-mínusz három év

A Liget Galéria – a budapesti kulturális közegben több mint 30 éve példásan aktív, független koncepció mentén működő és sokszor kifejezetten progresszív alkotói megfontolásoknak teret adó önkormányzati kiállítótér – a szívügyünk. A Liget Projekt 2011-es városfejletészi képzete óta többször voltunk borúlátók a Várnagy Tibor nevével fémjelzett galéria sorsával kapcsolatban, nem alaptalanul. Miután a szomszédos könnyűzenei komplexum (Dürer kert, Dürlin, Keleti blokk) közelgő kényszerköltözése is a múzeumnegyed nagyobb játszmájának a része (Fővárosi Nagycirkusz áthelyezése), kérdéses, hogy a tervezett szuper negyed tőszomszédságában a non-profit szcénában már így is túlélőnek számító Liget Galéria milyen esélyekkel rendelkezik a további működést illetően.

 
Ezt nézd – Új köntösben

Ezt nézd – Új köntösben

Megújult az Ezt nézd! rovatunk: a szokásos napi események – kiállításmegnyitók és egyestés projektek – mellett a szerkesztőség személyes, szubjektív ajánlói is terítékre kerülnek.

 
HETI POP – Budapesten talált dombormű, párizsi buborék, Banksy-murália Port Talbotban és a Ludwig jelölése

HETI POP – Budapesten talált dombormű, párizsi buborék, Banksy-murália Port Talbotban és a Ludwig jelölése

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

 
 
Használt karácsonyfák

Használt karácsonyfák

Pár szezonnal ezelőtt volt egy remek kiállítás a LUMU-ban, Gerber Pál műveiből. Óriási volt, olyannyira az, hogy azóta is rendszeresen villannak be képek – mondhatni, majdnem egy évtized mélységéből – és egyre jobban imádom az egészet… azt, ahogyan anno keletkezett a mű (1995), ahogyan kinéz, amilyen hatást tesz… és mindazokat a gondolatokat, amiket azóta is indukál.

 
Gavrilo Princip álma

Gavrilo Princip álma

A Debreceni Nemzetközi Művésztelepnek immár második éve volt központi hívószava a dizájn. A 2018-as alkotótábor résztvevői a dizájnt mint a rezisztencia eszközét vizsgálták, vagy éppen a dizájn mindenhatóságával szembeni ellenállás formáit keresték.