Játssz okosan!

Az idei év eddig úgy tűnik a játszható kiállítások éve. Épp hogy csak bezárt a Kép és képtelenség a Capa Központban, máris mehetünk videojátékozni a Ludwigba. De mi köze a konzoloknak a képzőművészethez?

 

Több szem többet...

Az idén ötödszörre kiosztásra kerülő Katalizátor-díj több újdonságot is tartogatott. Olyannyira, hogy a tranzit.hu szervezésében az évről évre, következetesen újragondolt jutalmazási rendszer 2014-ben egyenesen pályázattá alakult, tehát míg a korábbi évek során meglévő teljesítményeket értékelt, idén inkább új művészeti projektek generálására vállalkozott.
A következőkben három különböző szereplőt, csoportot kérdeztünk meg a Katalizátor 2014 tapasztalatairól. A szervezők oldaláról a Katalizátor-díj 2014 stábja, Hegyi Dóra, László Zsuzsa, Muskovics Gyula, Simon Vera, Soós Andrea és Szakács Eszter fogalmazta meg közös válaszát a három hónapos, többlépcsős, nyitott díjazási folyamattal kapcsolatban. Az öt döntőbe került projektgazda közül pedig a február 23-i díjkiosztó gálán azonos közönségszavazatot elérő két pályázót faggattuk: a Residenc Ybusz ötletgazdáját, Tulisz Hajnalkát, valamint a Barátok szobái projekt kigondolóit, Beöthy Balázst és Keserue Zsoltot.

 

A művészetnek nincs alternatívája

Asszociatív elmetérkép, gondolatfelhő, mindmap, imagecloud – ez az Aby Warburg Mnemosyne-atlaszát idéző, üdítő installálási mód jellemzi az Art Has No Alternative című kiállítást, amely többnyire köztéren végrehajtott művészi akciók, performanszok, happeningek dokumentációját mutatta be a pozsonyi Tranzitban (tranzit.sk). 

 

Artmagazin 2015/2

Ki gondolná, hogy a címlapunkon közölt kép a Nemzeti Hangversenyterem színes falfe­lületeinek tervvázlata? Hogy ennek alapján készült el az ország egyik legnagyobb köztéri műalkotása, Jovánovics György gipsz relief­sora? Mint ahogy ahhoz is alaposan át kell gondolni az innen­-onnan tudott tényeket, hogy összeálljon a kép: a magyar szecesszió egyik legszebb enteriőrje, a Rippl­-Rónai által tervezett Andrássy­-ebédlő Andrássy Katinka, vagyis a vörös grófnő édesapjának megrendelésére született, és eredetileg ott volt, ahol most a Francia Intézet áll. Az is ér­dekes adalék, hogy Gerhard Richter főiskolai vizsgamunkája, egy leginkább szocreálnak nevezhető falfestmény a drezdai Higiéniai Múzeumba készült, és az is, hogy a Város­ligetben van egy magánsír, amin csak egy latin felirat látható: FUIT, azaz VOLT. Van egy cikkünk filmekről is, amiben letűnt vagy soha nem volt világok művészettörténeti kapcso­lódásairól írunk, és ha film, akkor olvashat­nak egy interjút Forgács Péterrel, amiben egy pár perces, telefonnal, futva készült vi­deó és annak közönség elé tárása a központi elem. Ebben a számunkban szinte minden arról szól, ki hogyan lépett ki a műfaji ke­retek közül, milyen átfedések vannak film, képzőművészet, iparművészet, építészet és zene között. Az irodalom sem maradhat ki: olvasóinknak Kornis Mihály mondja el, miket gondol Birkás Ákos festményeiről, és arról, hogy Birkás Ákos mit tart, mi a festő dolga. 

 

Kortárstánc élénk színekben

Van néhány fiatalabb alkotó és csapat a kortárstáncban, akik mindent picit máshogyan csinálnak, mint elődeik. A Trafó Nextfeszt címmel mutatott be egy válogatást idén januárban az „Y-generáció” darabjaiból, legközelebb pedig március 2. és 8. között találkozhatunk velük a dunaPart3 eseményein. Meglepő, hogy a táncszakma bizonyos szereplői – finoman fogalmazva – elzárkóznak attól a friss és laza koreográfiai nyelvtől, ami ezeket az előadásokat jellemzi. Ennek lehetséges okairól Králl Csaba egy kétrészes interjúban beszélgetett a nextfesztes alkotókkal a Revizoron. A tánckritikust arról kérdeztem, miben újít, vagyis mivel váltja ki a generáció a – ’80-as években már egyszer lejátszott – szemléletbeli vitákat, kitérve e darabok vizuális aspektusaira is.

 

„... ők felnőnek és ösztönösen fogják érteni, hogy mi a lényeg.”

Nemes Márton alkotásaiból nyílt kiállítás 2014. november 29-én a Paksi Képtárban. A bemutatóhoz kapcsolódó Kortársalgó című program apropóján beszélgetett vele Joó Julianna művészetközvetítésről, befogadásról és a közönséggel kapcsolatos gondolatairól.

 

A RÁK BŐRÉBEN

A hetvenes években fénykorát élő amerikai land art egyik atyaúristene tévedt Budapestre, de majdnem hogy észrevétlen. Alan Sonfist Orosz Márton meghívására érkezett, az alkalom pedig egy kamarakiállítás volt a mindjárt záró Szépművészeti Múzeum 19. századi gyűjteményének kis oldaltermeiben.

 

Miért vársz? - Herczeg Klára-díj 2014

A Herczeg Klára-díj 1998 óta évente kerül kiosztásra. Az 1997-ben elhunyt Herczeg Klára szobrászművész végrendeletében a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Alapítványt az örökség részesévé tette, ezúton támogatva a pályakezdő művészeket. A kuratórium úgy döntött, hogy egy – az örökséghagyóról elnevezett – díjat alapít, amelyet minden évben az FKSE vezetősége által kiválasztott képzőművész kap meg, ami a díj junior fokozatát adja. Mivel az örökhagyó is fontosnak tartotta a generációk egymáshoz való közeledését, a hagyaték kezelője (Dr. Székely Ádámné Dr. Szűts Ildikó) a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületre bízta azt a megtisztelő feladatot, hogy a Herczeg Klára-díj szenior fokozatát gondozza. A díjazott személyére felkért, független jelölő ajánl művészeket, akik közül az alapítvány kuratóriuma választja ki a szenior díjazottat.
2014-ben Kürti Emese ajánlása alapján a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Alapítvány kuratóriuma Ladik Katalinnak ítélte a Herczeg Klára-díj szenior fokozatát. A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület vezetősége a díj junior fokozatában Szemző Zsófit részesítette.
 
Kürti Emese megnyitóbeszéde.
 
 

Ragasztócsík

Imént mondta nekem valaki, hogy egy fél délutánt bíbelődött el a ragasztócsíkkal. Leragasztotta, mire az nem tapadt oda rendesen, ezért feltépte, majd újból odatapogatta, szépen, akkurátusan, hogy az végre a kívánt helyen maradjon. Idegtépő volt – mondta, és láttam rajta, hogy tényleg megviselte a dolog. 

Olyan ez, mint amikor az ember hazát vált. A kivándorló ragasztócsíkja leválik a megszokott tapadási felületről, s végül is, élete további részében azzal lesz kénytelen elbíbelődni, hogyan ragassza magát az új helyre, majd vissza. Mindeközben pedig számtalanszor kell megélnie, hogy hiába tapasztgatja magát, folyamatosan fel-felválik a felületről. Nem ragad eléggé oda.

 

Déri Miklós portréiról

Déri Miklós fotói 2014-ben készült fekete-fehér portrék a 80-as, 90-es évek magyar alternatív szubkultúra tagjairól. Hősökről, szereplőkről, mellékszereplőkről és megfigyelőkről. A szubkultúra egykori hatalmasságai mélyen a szemünkbe néznek, nem mosolyognak. Visszanézünk. Nem világos, hogy fölényük a személyiségükből, rezzenéstelen arckifejezésükből, a képek beállításából, vagy a megvilágításból ered. Déri egylámpás kompozícióiban klasszikus portréfotók elemeit használja, az ábrázoltakat mintegy kiszakítva a jelenkorból. [...]

 

Gutema Dávid, 2015

 

A háttérvetítések vége

A koncepciózusan létrehozott (vetített) technikai kép és a színpadi jelenlét kreatív összeolvasztása új utakat nyit az előadóművészetben. A Trafó 2014-es repertoárjának két legizgalmasabb ilyen tematikájú előadását vizsgáltuk: a Diespace 3.0-t és a Deep Dish-t.

 

„A táj mindig sokkal inkább az alkotó és a befogadó műve, mintsem a természeté”

Aki csak egy percre is kilép a karácsony bűvöletében nyüzsgő, harsogó és túlvilágított budapesti városi térből, két olyan tájélménnyel lehet gazdagabb, amihez foghatót sok pénzért sem kínálnak az utazási irodák. Igaz, mindkét esetben virtuális utazásra invitál a galériatér, viszont a kaland sem előkészületet, sem poggyászt nem igényel. Az aszketikusabb alkatú, minimalista gesztusokat előnyben részesítők a Képíró utcai Laborból startolhatnak, míg a Higgs Field tája egzotikummal, technikai perfekcionizmussal, és leheletnyi luxus-feelinggel kecsegtet.

 

Csinálni a dolgokat

Párhuzamos valóságok, avagy mit gondolna Manet, ha látná Király András festményeit?

Mélyi József elkalandozó megnyitóbeszéde Király András Csinálni a dolgokat című kiállításához.

 

 

„A történelemben egyetlen játszmának sincs vége, és mindegyik játszma különböző módon értékelendő.”

Seres Szilvia beszélgetése Vámos Tibor, Széchenyi-díjas villamosmérnökkel, kutatóprofesszorral, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjával.

 

Álmok és emlékképek

A Viltin Galériában kiállító négy fiatal festő művei között első ránézésre nehéz párhuzamot találni, ahhoz azonban nem elég sokszínűek, hogy ne bukkanjon fel semmiféle rokoni szál. Nincs szó egységes állásfoglalásról, témáról, vagy hangulatról, mégis érzékelhető egy mélyebb síkon mozgó, közös világ a festők munkáiban. Álmok, látomások és emlékek egyvelege hozza létre azt az egységes atmoszférát, amely keretbe foglalja a kiállítás elemeit.