Márffy feketén-fehéren

Kállai Ernő 1924-ben szükségét érezte, hogy Márffy Ödön legfrissebb munkáiról önálló tanulmányt közöljön Pogány Kálmán lapjában, az Ars Unában. A sajnálatosan rövid életű Ars Una színvonalas orgánum volt: jófajta papírra nyomott, a két hasábba szedett szövegeket árnyalt tónusú fotók illusztrálták. Kállai mégis szabadkozással kezdi az esszét: „Fekete reprodukciók mindig is sajnálatos lefokozását, sőt meghamisítását jelentik az eredeti munkáknak. Kivált olyankor, amikor stílus és kvalitás úgyszólván teljesen a színek függvénye. Így van ez Márffy Ödön újabb munkáival is, amelyek nemcsak színüket vesztik reprodukcióban, hanem térhatásukat illetőleg is lényegesen elváltoznak. A fotográfiák sűrű, nehéz foltokat jeleznek, holott az eredeti festmények minden ízét szabad napfény és levegő telíti. (…) A fénykép nem tudja ezt a csapongó színvirágzást nyomon követni.”

 

Egy saját hely. 3. rész: Lumen Zöldség és Közösségi Szolgáltató

Az utóbbi években Magyarországon is beinduló gasztroforradalom és közösségi kert-láz is garantálhatta, hogy a Lumen Zöldség és Közösségi Szolgáltató – amely a Chimera-Projecthez hasonlóan szintén a Klauzál tér kulturális kínálatát gazdagítja – gyorsan népszerű lesz. A hely lassan első születésnapját ünnepli: 2012 szeptemberétől találkozhatunk a családi tulajdonban levő üzlethelyiségben a zöldségek, egzotikus alapanyagok, fűszerek, házi lekvárok mellett kortárs művészettel is. Itt a párhuzamosan zajló tevékenységek nem úgy tartják fenn egymást, mint a cikksorozatunk előző részében bemutatott Chimera esetében – de kétségtelenül segítik egymást, hiszen a sokféle működés és a sokszínű programok változatos közönséget vonzanak.

 

Bloom a teraszon

Leopold Bloom azért lett a díj neve, mert az ír James Joyce Ulyssesének főhőse magyar származású, a díj pedig az ír-magyar kulturális együttműködés eredménye. Progresszív művészet, utazás, nemzetköziség – ezek a fogalmak ugranak fel, amikor a Maurice Ward Group ír nemzetközi szállítmányozási cég az ACAX-Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Irodával és a Ludwig Múzeum támogatásával alapított Leopold Bloom Díjára kattintunk, amely a magyar képzőművészek külföldi bemutatkozását, illetve nemzetközi karrierjét kívánja előmozdítani. Konkrétan pedig európai  viszonylatban is jelentős összeget, 10.000 eurót ítél oda a pályázat nyertesének, s emellett hozzásegíti egy külföldi kiállításhoz. A tavaly első ízben kiosztott díjat – amelyet akkor Batykó Róbert kapott –  a zsűri idén Nemes Csabának ítélte. A díjátadóra szeptember 6-án, péntek este került sor a Ludwig Múzeum teraszán.

 

Stanislav Stückgold

Az utóbbi években több magyar galéria több alkalommal sikeresen működött közre magyar művészek alkotásainak Magyarországra való hazahozatalában, honi köz- vagy magángyűjteményben való elhelyezésében. A MissionArt az elsők között vett részt hasonló mentőakciókban, majd a művek itthoni kiállításokon történő bemutatásában, melyeket rendszerint katalógusokban, könyvekben való publikálás követett. Régebben Mattis Teutsch János, Czóbel Béla, Járitz Józsa, legutóbb pedig Kondor Béla művészettörténeti szempontból is jelentős gyűjteménye került Magyarországra a MissionArt jó nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően. E kollekciókkal rendre olyan, korábban lappangó vagy ismeretlen művek tértek haza, melyek önmagukban is alapvető jelentőségűek, gondoljunk csak Czóbel Béla Bergeni lelkész című munkájára, mely kétségtelenül a tízes évek fő műve, Járitz Józsa addig itthon alig ismert, húszas évekbeli műveire, vagy Kondor Béla néhány, korábban a kutatók számára is ismeretlen grafikájára, melyek egy nagyobb együttes részeként kerültek haza a Kanári-szigetekről.
 
 

Falut ikonért - Hatszáz év ikonfestészete

Az orosz ikon (görög eikón-’kép’, ’ábrázolás’) sajátos értéket képvisel az európai képzőművészet történetében. Szinte mindenki ismeri Andrej Rubljov mesterművét, a Szentháromságot, az átlagnál műveltebbek talán még egy-két más szentképet is ismerhetnek; a többség azonban inkább az „orosz ikonok”-ról tud, s bár talán látott már jó néhányat, nem jegyezte meg egyiket sem. És hát milyenek az „orosz ikonok”? „Szépek, középkoriak, nagyok, érdekesek” vagy éppen „olyanok, mint a szentképek általában”— hangozhat el egy múzeumlátogató válasza. Legyünk őszinték, nem is olyan könnyű megjegyezni egy-egy ikont. Sok közöttük a Madonna, az egyházi ünnepek ábrázolása, a jóságos Szent Miklós, vagy a harcias Szent György képe (kígyóval, sárkánnyal, vagy anélkül) — kissé monotonnak tűnhet a sok szentkép egy-egy kiállításon az impresszionisták izgalmas individualitásához szokott néző számára. Az ikon világába nem egyszerű a belépés. Leginkább a töprengő, érző nézőből vált ki figyelmet, érdeklődést, csodálatot.

 

Tanárok a Képzőművészeti Egyetemen I. - Károlyi Zsigmond

Lapunk új sorozatot indít a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanárairól: szeretnénk bemutatni művészetüket, hatásukat tanítványaikra. Sorozatunk első része Károlyi Zsigmondról, a festő tanszék vezetőjéről szól.

 

Egy világraszóló magyar

Az év tavaszán a neves párizsi Vallois Galéria közös kiállítást mutatott be az idehaza főként kubistaként ismert Csáky József (1888– 1971), valamint barátja és pályatársa, Miklós Gusztáv (1888–1967) munkáiból. Csákyval szemben Miklós egyelőre nálunk nem nagyon van jelen a hazai köztudatban, munkássága az elfeledett életművek kategóriájába tartozik. Ha szívünkre tesszük kezünket, valóban elmondhatjuk, nem sokat tudunk róla – példázva, hogy a 20. századi progresszív magyar művészetnek bizony vannak még fehér foltjai.

 

Egy saját hely. 2. rész: Chimera-Project

Az elmúlt pár év független kortársművészeti kezdeményezéseit bemutató cikksorozatunk második része a Chimera-Projectről szól. Továbbra is arra kerestük a választ, milyen modellek mentén képzelik el a pályájuk elején álló fiatalok egy állandó művészeti helyszín működtetését? Milyen válaszokat adnak a függetlenek körében olyan gyakori, a hosszú távú fenntarthatósággal összefüggő kérdésekre? A Chimera működésmódja leginkább azért érdekes, mert a hazai közegben szokatlan módon kombinálja az üzleti és a non-profit tevékenységet. Ez azonban nem az egyetlen rendhagyó ötletük a „helycsinálásról” – igyekeznek minél inkább kitágítani a galériához hagyományosan kapcsolódó szerepkört, és egyfajta platformként is funkcionálni.

 

Kádár Béla ismeretlen képei üvegnegatívokon a Rónai Dénes hagyatékban

Kádár Béla festői munkásságának nemzetközi ismertsége elsősorban annak köszönhető, hogy az 1920-as évek közepétől a berlini Der Sturm Galériában együtt állított ki az európai avantgárd művészet jelentős alakjaival. Herwarth Walden kiváló érzékkel válogatta maga köré a modern művészet jeles képviselőit és vállalta széles körű népszerűsítésüket. A német expresszionista művészcsoportok, a kubista és futurista irányzat fontos egyéniségei, az orosz konstruktivisták meghatározó élharcosai mind az ő pártfogásával kerültek be a nemzetközi művészeti élet vérkeringésébe. Walden felfedező érdeklődése a magyar művészekre is kiterjedt: Réth Alfrédtől Mattis Teutsch Jánosig, Moholy-Nagy Lászlótól Péri Lászlóig és Kassák Lajosig, Kádár Bélától Scheiber Hugóig — sokan közülük a Der Sturm Galéria kiállításainak résztvevőiként alapozták meg hírnevüket.

 

Tiltott testek

Kernstok Károly, Szerelem című festményét, első ízben az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1899 végén megrendezett téli tárlatán mutatta be. Műve a fővárosban sem a kritika, sem a közönség körében nem keltett különösebb feltűnést. A nézők nem láttak benne egyebet, mint Benczúr Gyula Mesteriskolája egyik kiváló növendékének elsőrangú akttanulmányát. Mindaddig így volt ez, míg a klérus egyik főembere erkölcstelennek nem bélyegezte a képet. Téli kiállításának anyagából a társulat reprezentatív válogatást vitt Nagyváradra, s megnyitására a város egyik előkelőségét, Schlauch Lőrinc bíborost kérte fel. Schlauch azonban vonakodott megnyitni a tárlatot mindaddig, amíg az inkriminált művet el nem távolítják. A bíboros követelésének engedve a szervezők Kernstok festményét végül egy kizárólag nagykorúak számára fenntartott, drapériával elfedett külön helyiségben mutatták be.

 

Henry Darger (1892–1973)

Chicago, 1972. Henry Dargert, a nyugdíjas kórházi takarítót elfekvőbe szállítják — már nem képes felbotorkálni bérlakásába, ahol hatvan éven keresztül lakott, megszakítás nélkül. Az idős embert a környéken mindenki csak látásból ismeri, amint szemetes kukákban turkál, újságok és magazinok után kutat. Köszön, de nem beszélget. Naponta többször elsántikál a templomba, egy étkezdében megebédel, és aztán haza. Az elfekvőkórházban rövidesen meghal. Testét jelöletlen sírba helyezik el. A bérlakást ki kell üríteni. És itt kezdődik Henry Darger karrierje. A munkások üzennek a tulajdonosnak, hogy különös dolgokat találtak a lakásban, és vessen egy pillantást a holmikra, mielőtt kidobják őket a szemétbe. Nathan Lerner, a lakás tulajdonosa, Moholy-Nagy intézete, a New Bauhaus munkatársa a helyszínre siet.

 

Háj-pillecukor-almadzsem univerzum

A Common Jam akció keretében – a Közösségi méz projekt kézzel fogható műremekeihez hasonlóan – ehető műalkotás készítésére invitált augusztus 26-án Fajgerné Dudás Andrea és Szabó Eszter Ágnes. Fajgerné Dudás Andrea idén tavasszal egy bécsi rezidencia program keretében a MuseumsQuartier látogatóit etette-kényeztette, most viszont a hazai közönségen a sor: dús idomú önportréi keretében az elmúlt napokban hájdarálással egybekötött hájastészta kínálás, és pillecukorból öntött Vénusz elcsipegetése mellett nyilvános hájfestés is zajlott a Ráday utcai galériatérben. Az Art 9 Galéria Háj’m Grácia kiállításának nem ez az első és nem is az utolsó eat-art kísérő rendezvénye (augusztus 27-én kerekasztal beszélgetés is volt, 30-án pedig Karafiáth Orsolya közreműködésével záró performaszra kerül majd sor). Ezen a borús, esős hétfő délutánon azonban Dudás Andi és Szabó Eszter Ágnes vezetésével (aki sok éve foglalkozik úgy a befőzés, mint a közösségi művészet műfajával) köztéren található, de parlagon heverő gyümölcs hasznosítására indultunk.

 

Beszélgetés Roskó Gáborral, székesfehérvári kiállítása alkalmából

Beírtalak a Google nevű internetes keresőbe, és megjelent, hogy menynyi mindent csinálsz. Tanítás, könyvillusztrációk, a grafikák, a sorozat az ÉS-ben, a porcelánok, a képek, a zenélés, az egyik fotón ott van a hátad mögött a bicikligyűjteményed, kiderül, hogy évekig a Fiatal Képzőművészek Studiójának elnöke voltál. Éldegél benned egy finnyás asztalos. Most éppen bábszínházat csinálsz egy Szemző-filmhez. És úgy veszem észre, nem teszel különbséget. Az, hogy milyen kabátot veszel fel, éppen olyan fontos, mint az összes egyéb döntés az életedben.

Érdekes, ezen még nem gondolkodtam. Tényleg minden érdekel. Mindig is minden érdekelt. Nem tudom megmondani, hogy ez hogy van. Hogy a vadászat egy időben tényleg ugyanannyira érdekelt, mint a festészet, vagy a zene, vagy a porcelán. Lehet, hogy ez a gyermekdedségnek egy formája. Kíváncsi vagyok a világra. Nem untam bele a zsebkésekbe negyvenhat éves koromra sem. Óvodás dolog. Szerintem a pasikban mindig van egy ilyen erős gyermekded vonal, csak szégyellik. Én meg kurvára nem szégyellem. Tudod, a kormány védőborításáról órákig el tudnak beszélgetni. Mindig a külvilág akar rászorítani a prioritásokra. Soha nem a belső kényszer, hanem mindig valaki másnak a véleménye.

 

Csontváry & Munkácsy

„Rómából nagy tapasztalatokkal tértem haza, úgy gondoltam, hogy most már Munkácsyhoz is beállhatok festőinasnak.” — így emlékezett Csontváry 1881-es római élményeire későbbi önéletrajzában. 1882-ben el is jutott Munkácsy párizsi műtermébe, de a Mestert nem találta otthon. „Kapcsolatuk” tehát ki is merült ebben a csak egy pillanatig elképzelt mester-tanítvány viszonyban. Csontváry hazatért, dolgozott, patikát üzemeltetett, majd jó tíz év elmúltával rendszeres művészi tanulmányokba kezdett, de Munkácsyról akkor már nem beszélt. Elképzelhető-e, hogy Csontváry, aki — legalábbis a késői önéletrajzai szerint — oly tudatosan készült a művészi pályára, s kinek a művészi horizontján kezdetben két követendő (és túlszárnyalandó) példa lebegett, Raffaello és Munkácsy, meg sem próbálkozott valamilyen formában Munkácsy szellemi-művészi tulajdonba vételével? Nehezen képzelhető el, ám ennél többet nem is lenne érdemes ezen a kérdésen morfondírozni, ha csupán a Csontváry-életmű eddig ismert alkotásaiból próbálnánk kiolvasni a választ.

 

„És akkor a Lacának teljesen lerepült a feje…”

„A kultúrának hősök kellenek” — énekli Laca, azaz „fenomén” feLugossy László (1947, Kecskemét) legutóbbi, Szirtes Jánossal közös filmjükben, a Tiszta lapban. Igaza van: a jelen átmediatizált, totális fogyasztói kultúrájában, ahol az értékek a végsőkig relativizálódtak, a tömegkulturális erőszak közepette csak egy hős menthet meg minket és a kultúra ügyét. A hős a sztárkultusz nyelvén beszél, s bár kevésbé összetett személyiség, mint egy valóságshow önjelölt megasztárja, pozitív értékorientációja ellensúlyozza ezt a hiányosságot. Mindenki érti, miért harcol: ugyanakkor megvető tekintettel néz az utópisztikus-anarchisztikus bolondériákra; tudja, hogy szivárványos zászlókkal és punktarajjal nem lehet elérni semmit. Számára a küzdelemnél fontosabb az eszme, a formaságnál a lényeg. Tiszta példa, tiszta lap.

 

 

Egy saját hely. 1. rész: Demo Galéria

Egy egyetemisták által vitt kisgaléria. Egy több lábon álló, a galériaszerepet újraértelmező vállalkozás. Egy zöldséges, ahol infografikától a városi méhészkedésig bármibe belefuthatunk. Egy nagypolgári lakás, ahol az unokák generációja a szalonélet szépségeit fedezi fel magának. Ami mindegyikben közös, az a saját hely megteremtésének vágya, és az a találékonyság, ahogyan szervezőik az ezzel járó feladatoknak nekiugranak. Az elmúlt pár év független kortársművészeti kezdeményezéseit bemutató cikksorozat első részében a Demo Galériáról lesz szó, és nemsokára jön a Chimera-Project, a Lumen Zöldség és Közösségi Szolgáltató és a Múzeum szalon is.

 

Erdélyi Ferenc (1904-1959)

Az elmúlt csaknem másfél évtizedben - elsősorban a műkereskedelem gyors fejlődése révén - számos kevésbé ismert, sőt szinte teljesen elfeledett festői életmű került az érdeklődés középpontjába. Ugyan gróf Batthyány Gyula, Frank Frigyes vagy éppen Basch Andor neve korábban sem volt ismeretlen, a rangjuknak megfelelő értékelés sokáig váratott magára. Előfordult azonban, hogy egy-egy aukción olyan képek tűntek fel, amelyek előtt még a korszakkal foglalkozó művészettörténészek is megilletődötten, értetlenül álltak. Erdélyi Ferenc művészete ma is fehér folt a modern magyar festészet térképén, hiszen - bár az elmúlt években elvétve fel-felbukkant néhány kisebb igényű alkotása - igazán komoly művei mindmáig csupán korabeli reprodukciókról voltak ismertek.