Látogatóban Deim Pálnál

Lugosi Lugo László fotóival

 

Látogatóban Deim Pálnál

Lugosi Lugo László fotóival

 

Tanárok a Képzőművészeti Egyetemen IX. - Sugár János

Néhány hónapja, egy szeles áprilisi szerdán, pár perccel este nyolc előtt két barát a Forsch Botond kiállítás előkészületei kapcsán látogatott el a Képíró utcába, a Fiatal Képzőművészek Stúdió-Galériájába. Mielőtt becsapódott volna mögöttük az ajtó – élve az alkalommal, hogy a kiállítóterem ebben a szokatlan órában is látogatható – egy malteros nadrágú alak is besurrant utánuk a szomszédos építkezésről. Mint mondta, pusztán arra volt kíváncsi, hogy mire használják az utcára néző ablakra erősített és alulról egy-egy farúddal megtámasztott, leginkább egy felnagyított villanykapcsolóra emlékeztető két tárgyat.

 

R. a túlnépesedésről gondolkodik/álmodik

Mi a művész, a művészet szerepe mostanság a világban, vagy saját házunk táját söprögetve itt minálunk? Ez a sokszor feltett „mi dolgunk a világban” típusú klasszikus felvetés minden alkotó embert foglalkoztat, még ha banálisnak érezzük is. Mert a minket körülvevő kulturális1, társadalmi, politikai, gazdasági közeg, az életvitel, az etnikai, vallási tradíciók, a genetikai tényezők, az oktatás, neveltetés kijelölnek ugyan egy gondolkodási pályát, de az ember azért mégiscsak feltesz magának kérdéseket, még a spontán ötletekkel kapcsolatban is. A művészet valamikori különböző funkcióiba most ne menjünk bele; csak egyet említenék meg, amely El-Hassan Róza kiállítása kapcsán felvetődhet: az a bizonyos tükör, amelyet a társadalom elé tart. Akarja-e a honi társadalom, a politika, a döntéshozók, hogy a művész a saját eszköztárával lokális és globális problémákat vessen fel, megmutasson, gondolkodásra, állásfoglalásra késztessen, ne adj’ isten rákérdezzen kényes kérdésekre, figyelmeztessen hibás döntésekre, veszélyes szituációkra?

 

A hold jegyében

Háromszáz művész körülbelül ötszáz könyve — hogyan lehet erről egy folyóirat oldalain beszámolni? Ha azzal kezdem, amit már a címben is megpendítettem, nevezetesen, hogy a kiállított anyag már csak azért is tetszett, mert a művészkönyvekből egyfajta holdfény-szonáta varázsa áradt, akkor — úgy tűnik — veszni hagyom az utolsó lehetőséget is arra, hogy komolyan vegye valaki a mondandómat. Pedig, úgy érzem, mégis ezt az utat kell járnom. Nem számoltam meg, de az volt az összbenyomásom, hogy a kiállító művészeknek közel a fele asszony. Tudjuk, ez az arányok állandó javulása ellenére sem jellemző a képzőművészeti kiállításokra. És még egy megfigyelés: a kiállított művek szinte kivétel nélkül hangsúlyozottan kézi munkák. Nagy gonddal és odafigyeléssel, sőt szeretettel kivitelezett egyedi alkotások, melyeknek egyik igen fontos komponense az az érzelmi többlet, ami — bár anyagban realizálódik — tulajdonképpen mégsem anyagi természetű, hanem az idő dimenziójából merítve gazdagítja és vonja be különös patinájával és személyes közvetlenségével a tárgyakat. 
 
 

Sikertörténet - a STRABAG-díj 10 éve

A hazai kortárs művészetet támogató cégek mezőnyéből biztos dobogós a STRABAG – nem is az évente erre költött összeg miatt, bár az sem csekély – hanem a koncepciózus munka és a rang miatt, amit a 10 éve létrehozott festészeti díj elnyerése jelent. A mostani rang előfeltétele volt persze, hogy a díjat olyan valaki gondozza – Pinczehelyi Sándor –, aki maga művész, de tanít is, rajta tartja a szemét a fiatalokon, és önzetlenül dolgozik a legtehetségesebbek felkutatásán. Aztán az is kellett, hogy mindenféle nagyhatalmú „hozzáértő” helyett a díj odaítélését egy megkérdőjelezhetetlen szaktekintélyekből álló kuratóriumra bízzák, amelynek évekig Néray Katalin, Kovalovszky Márta és Hegyi Lóránd voltak a tagjai – és ami 2005-ben Jerger Krisztina és Petrányi Zsolt személyével bővült, majd Hegyit Készman József helyettesítette. (Elképzelhető, hogy Petrányi és Készman nem örül a díjkiírás feltételeinek, vagyishogy csak festménnyel lehet pályázni, nyilván szívesen teret adnának a más médiumokkal foglalkozó művészeknek, viszont az eredeti kiírás ebben konzervatív.)

 

Betűvetés

A Gallery by Night a budapesti Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület 1991 óta ismétlődő egyhetes eseménysorozata. Sűrű időszak ez a Stúdió Galériában, mert ilyenkor több hetet érdemlő kiállítások váltják egymást naponta. A Gallery by Night ugyanis nemcsak röpke bemutatók sora, hanem egy olyan sokszereplős, koncentrált eseménylánc, amely számos ismeretség, műfajokon átívelő, hazai és nemzetközi együttműködés apropója. Bár a program első sorban az FKSE-be tömörülő pályakezdő művészeknek, művészettörténészeknek és kritikusoknak jelent egyestés bemutatkozási lehetőséget, a sansz külsősöknek is adott. Mivel a résztvevők állandóan cserélődnek, a Gallery by Night természete is változó. Volt már ironikus horrorshow, író-képzőművész koprodukció, utazó rajziskola állomása és belépésre ingerlő kartonútvesztő is. Idén szöveg.

 

Gádor Magda és Nagy Sándor - Egy aranydiplomás szobrászművész-házaspár

A főiskola óta legendás párost alkotnak. Több mint ötven éve együtt élnek és dolgoznak. Összetéveszthetetlen alakjuk gyakran feltűnik valamelyik budapesti kiállítóteremben.
 

 

Korniss, Iparterv, és merre tovább?

Szeptember 30-ig Veszprémben vendégszerepel Nudelman László gyűjteményének Korniss-anyaga. Korniss Dezsőn túl a kollekció klasszikus magjának négy további művésze – Bálint Endre, Barcsay Jenő, Vajda Lajos és Vajda Júlia – alkotta azt a válogatást, amellyel a gyűjtemény európai iskolás alapja bemutatkozott Bécsben két évvel ezelőtt. Az Artmagazin cikke akkor, 2004 tavaszán ezt az öt klasszikust tekintette át; most jussanak szóhoz a kortársak is.

 

Irány Veszprém!

„Az Európai Iskola teljesen jelentéktelen mellékvágány, zsákutca”, „Vajda Lajos egy nyomdahiba a magyar művészettörténetben” – mondta László Károly egy régebbi, Passuth Krisztinával folytatott beszélgetés tanúsága szerint. Láthatjuk tehát, hogy nem a magyar műítész-divatot követő szellem gyűjteményével lesz dolgunk, ha felkerekedünk, hogy Veszprémbe látogassunk, a 10 év után végül itt megnyílt múzeumba. A történet gyökerei így is, úgy is messzire nyúlnak: a gyűjtő révén a magyar kultúrának oly sokakat adó pécsi ciszter gimnáziumba, a délvidék sokszínű népművészetéhez, aztán Auschwitzba, majd Svájcba Szondi Lipóthoz, New Yorkba Andy Warholhoz.

 

Fenséges amatőrök

A magyar fotográfia története kiadós nagy torta, az idők során sokan, sokféleképpen szeleteltek már belőle, de mintha meg sem látszana rajta. Egyesek művészettörténeti szempontokból próbálták felszabdalni, mások a technikatörténeti aspektusokat tartották fontosnak hangsúlyozni, akadtak, akik szépírói módszerekkel közelítettek, míg voltak, akik a zsurnaliszták felszínességével a tejszínhabot próbálták meg lekapargatni a tetejéről. Egészségükre váljék. A magyar fotótörténetnek ettől semmi baja, köszöni, jól van, s újabb és újabb kutatókra, más-más közelítési szempontokra vár. Például erre, mely egy tervezett könyv és kiállítás előtt jelenik meg a lapban, olyan forrásokat, adatokat egymás mellé csoportosítva, melyek a fényképezés történetében még sohasem szerepeltek, így bár speciális módon szeleteli a nagy közös tortát, mégis benne látszik az egész is.

 

Hauswirth Magda

A magyar portrékarikatúrának - szerintem - három nagyszerű mestere volt, és van a 20. században, Major Henrik és anyám, Hauswirth Magda, valamint a ma is dolgozó Kaján Tibor. A művészetben sok mindent meg lehet tanulni, ezt nem. Nem véletlen tehát, hogy kiváló grafikusok, rajzolók tucatjait ismerjük, portrékarikaturista azonban alig van. Ennek megfelelően persze a műfaj mindig kissé háttérbe szorult, sosem vették érdemének megfelelően komolyan. A műkereskedelem meg egyáltalában nem.
 
 

Egy kancsó tej

Bukta Imre egyedi figurája a magyar képzőművészetnek. Mivel a művészet, legalábbis a grand art általában városi holmi, Bukta területe: a vidéki élet, a vidéken élő emberek és az őket körülvevő művelt és érintetlen természet nem tartoznak a művészek szokásos témái közé. A‑vidéki téma az ókor óta előfordul ugyan a festészetben, ám leginkább mint bukolikus táj, pásztoridill, a városi ember reménybeli pihenőhelye, ahol minden romlatlan, szép és jó, vagy épp bumfordi. Mesterünk viszont belülről látja és láttatja ezt a környezetet, és a hozzá tartozó életmódot.

 

Diszkrét páholyok

A páholy szó a szabadkőműves-terminológiában a testvérek legkisebb szervezeti egysége, amelyet minimum hét fő hozhat létre, ugyanakkor titkos összejövetelek helye is. A név eredete a középkori építő céhekre nyúlik vissza, ezeket nevezték franciául loge-nak, angolul lodge-nak. A név eredetileg azt a bodegát jelölte, amelyet a mesterek az építkezés mellé állítottak fel a szerszámok, anyagok tárolására, ide menekültek a munkások a tűző nap és az eső elől. Régen a kőműves (mason) egyszerre jelentette az építészeket és a kőfaragókat, akik egy-egy nagyobb építkezésre számos helyről gyűltek össze. Különleges tudásukat sokra értékelték, a mestereket nemeseknek kijáró tisztelet övezte. A városról városra vándorló, olykor idegen földről is érkezett kőművesmesterek céhei, a páholyok a kultúra fontos terjesztői voltak.

 

Live show

Ez az írás eredetileg a 2011. július 1. és 30. között a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület Stúdió Galériájában megrendezett tárlat kapcsán született. Ott volt először látható a 2007 és 2011 között készült, és ebből az alkalomból összeállított installáció, amely később több helyen is kiállításra került. Idén a prágai Balassi Intézetben május 20. és november 15. között mutatták be ezt az anyagot, abban a városban, ahol a Radio Free Europe/Radio Liberty főszerkesztősége 1995 óta működik. Csoszó Gabriella művének és ennek a szövegnek az aktualitását ez a tárlat, valamint egy évforduló adja. A Szabad Európa Rádió magyarországi adását húsz évvel ezelőtt, 1993. október 31-én szüntették meg.

 

Az államtól független kultúra tere

Nemes Attila a magyar kortárs művészeti szakemberek között elég rendhagyó életutat mondhat magáénak. A kilencvenes években Kaliforniában tanult, az ELTE-n művészettörténetet végzett, és média és kommunikációs tanulmányokat is folytatott. Számos kiállítás köthető a nevéhez, például a Szappanopera és az Elhallgatott Holokauszt a Műcsarnokban, vagy a Re:orient a 2006-os Velencei Építészeti Biennálén, de mindezzel párhuzamosan, összesen tíz éven át egy kommunikációs cég, a Sygma stratégiai vezetőjeként, majd program tanácsadójaként is tevékenykedett. 2007-ben részt vett a Kitchen Budapest (KIBU) elindításában, ahol ma is szerepet vállal, de ezen kívül a Fictionlab alapító igazgatójaként és a Based on Pig projekt vezetőjeként is találkozhatunk a nevével. Nemes Attilával én is dolgoztam együtt kiállításokon több alkalommal, így amikor nemrég azt olvastam, hogy az Andrássy úton nyílt új luxusáruház, az Il Bacio di Stile őt kérte fel egy kortárs művészeti gyűjtemény létrehozására, biztos voltam benne, hogy jóval többről van szó, mint egy butik kicsinosításáról.