Ragasztócsík

Imént mondta nekem valaki, hogy egy fél délutánt bíbelődött el a ragasztócsíkkal. Leragasztotta, mire az nem tapadt oda rendesen, ezért feltépte, majd újból odatapogatta, szépen, akkurátusan, hogy az végre a kívánt helyen maradjon. Idegtépő volt – mondta, és láttam rajta, hogy tényleg megviselte a dolog. 

Olyan ez, mint amikor az ember hazát vált. A kivándorló ragasztócsíkja leválik a megszokott tapadási felületről, s végül is, élete további részében azzal lesz kénytelen elbíbelődni, hogyan ragassza magát az új helyre, majd vissza. Mindeközben pedig számtalanszor kell megélnie, hogy hiába tapasztgatja magát, folyamatosan fel-felválik a felületről. Nem ragad eléggé oda.

 

Déri Miklós portréiról

Déri Miklós fotói 2014-ben készült fekete-fehér portrék a 80-as, 90-es évek magyar alternatív szubkultúra tagjairól. Hősökről, szereplőkről, mellékszereplőkről és megfigyelőkről. A szubkultúra egykori hatalmasságai mélyen a szemünkbe néznek, nem mosolyognak. Visszanézünk. Nem világos, hogy fölényük a személyiségükből, rezzenéstelen arckifejezésükből, a képek beállításából, vagy a megvilágításból ered. Déri egylámpás kompozícióiban klasszikus portréfotók elemeit használja, az ábrázoltakat mintegy kiszakítva a jelenkorból. [...]

 

Gutema Dávid, 2015

 

A háttérvetítések vége

A koncepciózusan létrehozott (vetített) technikai kép és a színpadi jelenlét kreatív összeolvasztása új utakat nyit az előadóművészetben. A Trafó 2014-es repertoárjának két legizgalmasabb ilyen tematikájú előadását vizsgáltuk: a Diespace 3.0-t és a Deep Dish-t.

 

„A táj mindig sokkal inkább az alkotó és a befogadó műve, mintsem a természeté”

Aki csak egy percre is kilép a karácsony bűvöletében nyüzsgő, harsogó és túlvilágított budapesti városi térből, két olyan tájélménnyel lehet gazdagabb, amihez foghatót sok pénzért sem kínálnak az utazási irodák. Igaz, mindkét esetben virtuális utazásra invitál a galériatér, viszont a kaland sem előkészületet, sem poggyászt nem igényel. Az aszketikusabb alkatú, minimalista gesztusokat előnyben részesítők a Képíró utcai Laborból startolhatnak, míg a Higgs Field tája egzotikummal, technikai perfekcionizmussal, és leheletnyi luxus-feelinggel kecsegtet.

 

Csinálni a dolgokat

Párhuzamos valóságok, avagy mit gondolna Manet, ha látná Király András festményeit?

Mélyi József elkalandozó megnyitóbeszéde Király András Csinálni a dolgokat című kiállításához.

 

 

„A történelemben egyetlen játszmának sincs vége, és mindegyik játszma különböző módon értékelendő.”

Seres Szilvia beszélgetése Vámos Tibor, Széchenyi-díjas villamosmérnökkel, kutatóprofesszorral, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjával.

 

Álmok és emlékképek

A Viltin Galériában kiállító négy fiatal festő művei között első ránézésre nehéz párhuzamot találni, ahhoz azonban nem elég sokszínűek, hogy ne bukkanjon fel semmiféle rokoni szál. Nincs szó egységes állásfoglalásról, témáról, vagy hangulatról, mégis érzékelhető egy mélyebb síkon mozgó, közös világ a festők munkáiban. Álmok, látomások és emlékek egyvelege hozza létre azt az egységes atmoszférát, amely keretbe foglalja a kiállítás elemeit.