Mario Testino – Nem a ruha, a Nő!

Todo o Nada – Minden vagy semmi

Mario Testino ötvennégy képet bemutató legújabb kiállítása a madridi Thyssen-Bornemisza Múzeumban várja szeptember közepe óta az igazi high-fashion kedvelőit. A kiállítás címe, Todo o Nada (Minden vagy semmi), Testino állandó, két alapvető alkotóelemére utal – divat és meztelenség. A világhírű, legendás perui fotós megint egy izgalmas összeállítással tiszteleg örök témája, a Nő előtt. Letisztult, érdekes, intim beállítások, hihetetlen szépségű modellek, színésznők.

 

Fakó Árpád: Húshangok

Sajnos nem juthat közelebb Fákó Árpád Húshangok című kötetéhez és a tokban rejtekező három CD-nyi zenei anyaghoz az, aki – jó szokás szerint – csak történeti/művészeti háttér-információkra figyel. Nem létezik olyan interdiszciplináris szempontrendszer, mely lehetőséget adna arra, hogy az egykori Hús zenekar és a Millenniumi Földalatti Vasútvonal 21. századi főnixkedését érvényes szavak ketrecébe zárjuk.

 

Egy világpolgár művész utazásai térben és időben – Tót Endre kiállításai 2010-ben

A hazai közegben a kiállítások kapcsán főleg az ún. intézményi sztárkiállításokról esik a legtöbb szó, pedig a sztárkiállítás kifejezést úgy is megközelíthetnénk, hogy a (művész)sztárok kiállítása. Ebből a szempontból mindenképp figyelemre méltók Tót Endre ez évi megjelenései a nagyvilágban.

 

Iván, ez csak jó? – a Moholy-életmű legelső darabjai: a beszélő rajzos-szöveges tábori postai levelezőlapok I.

Mielőtt aukciós szupersztárrá és befolyásos bauhäuslerré vált volna, Moholy-Nagy László az első világháborús lövészárkokban kuporgott. Onnan küldözgette barátainak kis rajzokkal ellátott képeslapjait. Most induló sorozatunkban Moholy-Nagy László unokaöccse tárja olvasóink elé az általa összegyűjtött képeslapsorozatot, vagyis a Bauhaus-korszak előtti évek dokumentumait, családi emlékekkel eégszítve ki a belőlük kirajzolódó eseménytörténetet. Adalékok és zsengék - egy rendhagyó karrier tétova kezdőlépései.

 

Ódon falak és white cube – új pécsi kiállítóterek

Az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat beharangozó terveivel szemben (Artmagazin 2006/3. 28–30. o.) a képzőművészet kissé háttérbe szorult Pécsett. A Nagy Kiállítóterem áldozatul esett a halogató és impotens előkészítő hercehurcának.

 

Nemzeti önképünk nagy temetője

Ravennában temették Rómát, Mohácson temették nemzeti nagylétünket. Nemzeti nagylétünk emlékét pedig éppen most temetik Budán, a Nemzeti Galéria kiállításán. Nyilván nem rosszindulatból teszik, mondhatni nem is azért teszik, mert tenni akarnak valamit. Nem akarnak semmit, de a múzeum ilyen műfaj, időnként kiállításokat kell benne tartani. Hogy pontosan miért a nemzeti önkép a téma, azt nehéz megmondani, vagy nehéz nem megmondani, a nemzeti önkép mindig lehet téma. Ha van róla mit mondani.

 

A Bauhaus, avagy a magyarok kimenetele

„Az a modern ház, aminek lapos teteje van és rikító kék vagy zöld a színe, stílusa Bauhaus, berendezése csőbútor, beépített fürdőkáddal és kaktuszvirággal.” Becz Jenő 1936-os, végül is frappáns összefoglalója az a sztereotípia, ami a Bauhaus említésekor azóta is az átlagember eszébe jut. Ha azonban valaki végigjárta a pécsi kiállítás termeit, és a katalógust is figyelmesen elolvasta, Bauhaus-felfogása jelentősen változhatott – főleg mert történeti összefüggések között találta magát, illetve a Bauhaus történetét a magyarok szerepének szempontjából látja majd. Úgy tűnik, a művészettörténész-szakma farkastörvényei megköveteltek egy ilyen válogatást – meg kellett próbálni kicsit arrébb lökdösni a Bauhaus archív dokumentumhegyein üldögélő németeket, és helyet csinálni a nemzetközi szakirodalomban méltatlanul keveset említett magyaroknak. Vagyis azoknak, akik a pont akkor szétesett Osztrák–Magyar Monarchia magyarországi részéről érkeztek német nyelvtudás birtokában a Bauhausba, illetve akik magyar, vagy nem sokkal azelőtt még magyar területről követték őket az évek során először Weimarba, majd Dessauba.

 

Törött BMW-vel Velencében

A neves zürichi művészettörténész, Bice Curiger, akire a következő nyáron megrendezendő Velencei Biennále főkurátori szerepét osztották, előállt koncepciójával. Az 54. biennále – kellően többértelmű – vezényszava az ILLUMInations.

 

Isztambuli árnyak

Áll a bál Isztambulban. A nyugati kurátorok egyre több elismerő szóval és karriert jelentő meghívással nyugtázták a török kortárs színtér fejlődését.

 

Kína váza 17 milliárd Ft-ért

Egy testvérpár elhunyt szüleik londoni lakásában kallódó, koszos kínai vázára bukkant.

 

Magyar fotó a fődíjas Párizsban

A világ talán legrangosabb fotós vására, a Paris Photo nemcsak Közép-Európát állította a célkeresztbe idén, nagy sikert hozva a pesti galériáknak, de a BMW által finanszírozott fődíjat is egy magyar fotográfus hozhatta el. A nyertes az Amszterdamban élő és dolgozó Ősz Gábor lett.

 

A zarándok célba ért – A Szépművészeti Múzeum Luca Signorelli-képe


A Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának gazdag gyűjteménye mintegy háromezer festményt számlál. Ennek nagyjából 
egyharmada szerepel az állandó kiállításon, de a raktárban őrzött darabok többsége is a szakmabeliek számára jól ismert, 
szakkönyvekben publikált és speciális időszaki kiállításokon bemutatott mű. Ritka tehát a gyűjteményben az olyan festmény, amely még soha, semmilyen alkalomból nem volt látható a nagyközönség számára. Nem sok esély van rá, hogy ezek közül valamelyiket egyszer csak remekműveknek kijáró fogadtatással vezetik be az elit társaságba, méghozzá a világ egyik legnagyobb presztízsű 
kiállítóhelyén. Most mégis ez történt az eddig leginkább csak leltári számán, 1084-esként emlegetett apró képpel, amelynek 
a londoni Royal Academy of Arts színpadán adatott meg a megkésett debütálás lehetősége. Mellette a feliraton pedig egy 
igazán jól csengő név virít: Luca Signorelli.
 

 

A Nyolcasok

1909 szilveszterén kitört a festészeti forradalom Magyarországon. Összeállt nyolc Párizst megjárt fiatal festő, a vezérnek született Kernstok Károly, a mindenben tehetséges Berény Róbert, a hivatalnok fiú Márffy Ödön, a süket bohém Tihanyi Lajos, a tragikus véget ért Czigány Dezső, a faragatlan fauve-nak titulált Czóbel Béla, a reneszánszért lelkesedő Pór Bertalan és a névsorból rendre kifelejtett Orbán Dezső. Három nagy kiállítást rendeztek, útjára indítva a magyar avantgárd festészetet. A legendás Nyolcak történetét – a pécsi Európa Kulturális Fővárosa programsorozat lezárásaként – nagyszabású kiállítás dolgozza fel, a lehetőségekhez képest rekonstrukciós szándékkal. (1)

 

ALL WE NEED IS LOVE - Szenzáció a 6. Liverpool Biennálén

Mit várjon az ember, ha biennále címén az érzékeit és érzelmeit veszik célba, és ha a művészet meg akarja érinteni? Vajon a szenzáció mely értelmezése nyer teret? Csillámokkal teletömött érzelmi légballonokra vagy netán művészeti paradigmaváltásra számítsak? Mert szögezzük le az elején: ez lehet itt a tét.
 

 

A budapesti kincsek és a brit műértők

A londoni Royal Academy of Arts, a globális kiállításipar egyik legrangosabb szereplője Kincsek Budapestről címmel mutatta be a Szépművészeti Múzeum klasszikus csúcsműveit és a Magyar Nemzeti Galéria pár kedvcsináló büszkeségét 2010. szeptember 25. és december 12. között. Soha nem látott esély, hogy a hazai múzeumszféra kiharcolja az őt megillető figyelmet a nagy nyugati intézmények médiavisszhangos világában. Magyar muzeológusok régóta próbálkoznak szenzációsnak ígérkező nemzeti tárlatok összerakásával, felemás sikerrel. (A Magyar Vadak most éppen Belgiumot próbálja meghódítani.) A londoni bemutató rendezője viszont David Ekserdjian volt, a 16. századi itáliai reneszánsz felkent szakértője, ismert egyetemi professzor és komoly monográfiák szerzője, aki pontosan ismeri a helyi közönség ízlését.

 

2010-es Év Legjobb Könyvei

Nem titok, hogy a művészeti könyvpiacot padlóra küldte a recesszió. Évek óta tartó sorozatok akadtak el, az albumdömping alábbhagyott, a szakkönyvek kéziratai a szerzők winchesterein pihennek. Azért a képzőművészeti könyvkiadás nem ért teljesen véget: remek múzeumi katalógusok születnek és a kiadók idén is kirukkoltak néhány hiánypótló vagy csak egyszerűen kiváló albummal. Az Artmagazin összeszedte az esztendő legjobb kiadványait, a mind tartalomban, mind képanyagban a Bauhauskatalógus első helyét ostromló, méretében azonban vitathatalanul első helyezett Nyolcak-katalógus (lásd Artmagazin 2010/6. 30-41. o.) mögül.