Doctor Med. Coll. – A műgyűjtő doktorok évszázada I.

A tizenkilencedik század végi Magyarországon a polgárság vette át a műgyűjtés stafétabotját a történelmi arisztokráciától. Köztük találunk egy feltörekvő új csoportot, az orvosdoktorokét. Új sorozatunk első része a száz évvel ezelőtti, legendás orvosszövetségi kiállítás műgyűjtő doktorait mutatja be.

 

Velence felhői

Az idei, az 54. biennále hívószava az Illuminazione (Illumination) – utalva a jó művek hatásaként bekövetkező megvilágosodás lehetőségére éppúgy, mint arra, hogy a Velencei Biennále végül is nemzeti alapon szerveződő körképe a világ kortárs művészetének, ha mást jelent is ez ma már, mint amit jelentett 1895-ben, az induláskor.

 

Magyar Strabag-díjas

A Strabag Festészeti Díj, azaz a nagyvállalati mecenatúra egyik legsikeresebb rendszerváltás utáni története négy évvel ezelőtt – sokak bánatára – véget ért. A bécsi székhelyű építési vállalat átalakította műpártolási gyakorlatát.

 

Életképek a nyári melegből

Hogy örülne Moholy-Nagy László, ha látná az espell fordítóirodában a Bring the Art Home kiállítás megnyitóját! Tetszene neki, ahogy a teraszról ömlik be a délutáni napfény a Károly körútra néző irodába, pont, amit szeret, erkélyrácson át nézni városi tájat, a jól öltözött tömeg, a borok és a DJ, de leginkább az hatná meg, hogy látná: megvalósult saját hitvallása.

 

Uffizzi

Hogy miért épp a Medicik neve csillog legfényesebben a kultúrtörténet egén, maga mögé utasítva a sok-sok itáliai uralkodócsaládot? A válasz Anna Maria Ludovica de’ Medici, az a bizonyos „utolsó” sarj, aki fiúörökös híján lezárta a família patinás történetét.

 

Az üstökös csillagot hozott. Történetek Búza Barna szobrászművész életéből

Vajon mi a különbség szobrász és szobrász között? Talán semmi, talán szavakba sem lehetne foglalni, hogy mennyi minden. A kánon részévé válni vagy az úttörők zászlósának lenni ellentétes pólusok képviseletét is jelentheti, s hogy az elvek diktálta elméleti mélység vállvetve építkezzen az utánozhatatlanul ügyes kézzel, nem lehet mindenkiben benne gyökerező követelmény.

 

Daniel Spoerri

A csapdaképeiről ismert neves képzőművész, Daniel Spoerri eddigi munkásságát bemutató impozáns kiadvány jelent meg a Kijárat Kiadó gondozásában.

 

Hősök Tere

Archív filmrészletek és hangfelvételek, eredeti helyszínek, korabeli nőügyek – a Nyolcak működését bemutató több mint egyórás filmhez szeptember 12-ig még élőben meg lehet nézni a műveket is a Szépművészeti Múzeum termeiben. Nyolcak: újratöltve.

 

Restaurátor-műhelytitkok – Férfiakt Fürdőben

A Nyolcak-kiállítás egyik kurátora, Lost and found sorozatunk elindítója, Barki Gergely megint talált valamit. Legutóbb – filmen is meg van örökítve – a párizsi Julian Akadémia poros mappájából bukkant elő egy akkoriban díjat is nyert tanulmányrajz, Czóbel Béla kicsit még iskolás szignójával. És hatalmas ázásfolttal a tetején. Mi történik a restaurátorműhelyben? Mi lép reakcióba mivel? Egy kis természettudomány a művészet berkeiben.

 

Szemtanúk Londonban – Magyar fotográfia a 20. században

A Szépművészeti Múzeum nagy sikerű londoni bemutatkozója után a magyar fotográfia is tiszteletét teszi a Royal Academy of Arts illusztristermeiben.A tárlat feladja a leckét a szigetország kiállításnézőinek: „Mindenkit megragadnak ezek a teremről teremre sorakozó híres képek” – írja a The Observer recenzense, Laura Cumming az alcímben is szereplő öt sztárra utalva, „de hogy mindegyikük magyar, az újdonság lehet.” Jóleső, hogy feltétel nélkül dicséri az otthon maradottakat is, akiket eddig csak Magyarországon tartottak számon. És az is, hogy nem egy legendás Capa-fotó vagy egy emblematikus Moholy-felvétel illusztrálja a legtöbb cikket, hanem Fejes László – mellesleg World Press-díjas – fényképe egy szétlőtt gangon elvonuló násznépről, a hatvanas évekből.

 

Bátor Tábor Művészeti díj

Időről időre jótékonysági árverés is segíti a krónikus beteg gyerekek táboroztatásával elévülhetetlen érdemeket szerző Bátor Tábor fennmaradását.

 

Expedíció

A Horváth Művészeti Alapítvány kuratóriuma ismét összeült. Az évről évre komoly kortárs művészeti vásárlásokkal érdemeket szerző alapítvány (Artmagazin, 2010/5. 6.) idén sem a kisebb ellenállás felé indult el.

 

Magyar plakátok a MoMA-ban

A kalapácsos ember és a világ proletárjai meghódították a modern múzeum fellegvárát, a New York-i MoMA-t.

 

A Bunkerspecifikus gyűjtemény – Christian Boros különleges magánmúzeuma

A dúsgazdag műgyűjtők világszerte kilépnek az ismeretlenség homályából hatalmas múzeumokat építve a sztárművészekből álló kollekcióiknak. De sajnos kevés a fantázia: ugyanaz a névsor, ugyanazok a témák, ugyanazok a kurátorok. A berlini bunkerban berendezett magángyűjtemény nem ezt az utat járja. Óvóhelytől a penthouse-ig, nemmúzeumtól a kötelező látványosságig.

 

Gondolatok a fényképtárban. Hamisítványok és replikák

A Nemzeti Galériában rég nem működik a műtárgybírálati osztály, a hamisítványok adatbázisát zárolták, felnőtt egy művészettörténész-nemzedék a régiek tudása nélkül. Az egykor kérdőjeles Markó- vagy Gulácsy-képek ma életmű-kiállításokon parádéznak. A hamisítványok és replikák bonyolult kérdéskörét újra napirendre kéne tűzni, itt az ideje, hogy kinyissuk az irattárakban porosodó dossziékat.

 

Kurátor és Kora – Az Enigma című folyóirat két számáról

Mérlegelő portré a római iskola spiritus rectoráról, Gerevich Tiborról. Mérlegen a hedonista agglegény, a Horthy-korszak modernségének megteremtője, a magyar művészettörténet legnagyobb hatalmú kegyelmes ura. Szabadsághiány és tetterő, szaktudás és könyörtelen víziók. Hatalom és művészet.

 

Acélszobrászati Szimpózium

Idén nyáron nyolcadjára rendezték meg az acélszobrászat szimpóziumát a kecskeméti KÉSZ Ipari Parkban. (A tavalyi KASZ-ról itt olvashat: Artmagazin, 2010/4. 86–87.) A helyszín ismét a használaton kívül álló csőhengerítő csarnok volt.

 

Vásárlási divatok 2000-2010

A nemzetközi aukciós forgalom megoszlása az elmúlt tíz évben, művészettörténeti korszakok szerinti bontásban. (forrás: artprice.com)

 

Színes forradalom – Pop-art és pszichedelia a szocialista Budapest utcáin

A hatvanas-hetvenes években a magyar plakát újra feltámadt, jó fél évszázaddal az első aranykor, Bíró Mihály vagy Bortnyik Sándor emblematikus falragaszai után. A korszak egyik kulcsfigurája, a pop-art plakát hazai harcosa Kemény György. Flippergép a pártüdülőben, imperialista pornó, kirúgott reklámosok és habzó szájú vállalatigazgatók. A Nyugat illúziója a Kádár-kor ölén.

 

Konfiskált művek adatbázisa

A holokauszt során elrabolt műkincsek ügyében összeülő tanácskozások menetrendszerűen kinyilvánítják, hogy szükség lenne már egy nemzetközi adatbázisra.