Doctor Med. Coll. IV.

Az orvosgyűjtők aranykorának tanúi még közöttünk élnek. A fiatal doktorok nem kaptak rá a műgyűjtés ízére, de a nagy öregek még őrzik a lángot. A cikksorozat utolsó részében három fontos gyűjtő doktort kerestünk fel. A lázasan szervezkedő Gömör Bélát, a kortárs utakat kereső Doszpod Józsefet és a klasszikus modernekért rajongó Keresztes Lászlót.

 

Ferenczy Károly magyarsága

Mit jelent egy mai festőnek Ferenczy Károly? Hogyan kapcsolódhat nagyon is kortárs gondolkodásmód a száz évvel ezelőttihez? A Magyar Nemzeti Galéria nemrég nyílt kiállítása éppúgy segít a bennünk élő Ferenczy-kép átalakításában, mint Birkás Ákos itt következő, a szokványos művészettörténeti elemzésektől eltérő, személyes indíttatású felderítési kísérlete.

 

Tájfutás ceruzával

A Tájfutás ceruzával. Nádas Péter soraira című művészkönyvet elször 2004-ben a Széchényi Könyvtár A múlhatatlan könyv című kortárs kiállításán mutatták be.

 

Mesterek és tanítványaik

Érdekes feladat a végzős növendékek diplomakiállításán azt találgatni, vajon kinek ki volt a mestere, és mennyire tudja függetleníteni magát egy ifjú művész annak hatásától, aki évekig meghatározta látásmódját. Most ugyanezt a játékot eljátszhatja a látogató, csak kicsit visszalépve az időben: a Képzőművészeti Egyetem a húszas években végzett művészeket és tanáraikat állítja ki, bemutatva az akkori főiskola falain belül lezajlott változások, reformok eredményét. Meglepő lesz látni, hogy a későbbi nagy mesterek honnan hová fejlődtek, mint ahogy azt is, hány tehetség tűnt el a szinte nyomtalanul az ezt követő időszak viharaiban. Vagy csak abbahagyták a festést, és így a nevük nem maradhatott fenn.

 

Absztrakt revü

Az első világháború után vagyunk. A legerősebb képzet, ami a korszak emberképét befolyásolja, a gépiesség és a személytelenség. Lelki rezdülések helyett fabábuk, futószalag, zsinóron rángatott absztrakt formák – esetleg figurák. Szín-ház, a szó eredeti értelmében, amiben egy zöld szamár a legdrámaibb jellem. Rengeteg adalék a Bauhausban lezajlott színházi kísérletekhez és azok előzményeihez.

 

 

Turul a láthatáron

Lerobbant progresszió és kisuvickolt atavizmus – ez a szoborhelyzet Szentendrén.
A hetvenes évekbeli fénykor megkopott rekvizítumai mellé lassan felsorakozik az ilyen-olyan formát nyert regresszió.
Szentendre szobrai a Dunánál | Barakonyi Szabolcs fotóival

 

Láthatatlan emlékmű

A mindig heves vitákat kavaró, interaktív és/vagy olykor láthatatlanná vált köztéri műalkotásairól világszerte ismert képzőművész, Jochen Gerz a Goethe Intézet meghívására november 9-én járt Budapesten, ahol a Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak is tartott előadást. A berlini Művészeti Akadémia tagja, a Braunschweigi Képzőművészeti Főiskola tiszteletbeli tanára 1966-ban települt át Párizsba, 2007 óta pedig Írországban él.

 

Idegen Ismerősök

Mindenki hibrid, hiszen van anyja és van apja. De ha már ez a kulcsszó, egy kiállításon is érdekes lehet úgy végigmenni, hogy minden egyes mű esetében megpróbáljuk kitalálni, mik azok a dolgok (műfajok, technikák, irányzatok), amelyek kereszteződéséből létrejött. A Hibriditás a Kárpátok között című műtárgyválogatást lehet így is nézni, vagyis hogy a hangsúly a hibriditáson van és úgy is, hogy azon: a Kárpátok között. A lényeg, hogy IRÁNY DEBRECEN!

 

A Frieze New Yorkba megy

Az elmúlt évtized legnagyobb fordulatszámon pörgő kortárs művészeti vására, a londoni Frieze az angolszász kortárs műkereskedelem másik fővárosába, New Yorkba terjeszkedik.

 

Digitális forradalom

Bár a műkereskedelem konzervatív műfaj, a nagyot álmodó informatikusok újra és újra megpróbálkoznak a digitalizációval.

 

Esterházy-díj

Az osztrák Esterházy Alapítvány egyre tevékenyebb a kortárs színtéren.

 

Új Leonardo

Újabb rég elveszettnek hitt Leonardo-műalkotás a láthatáron: alig négy évvel a La Bella Principessa (A szép hercegnő) névre keresztelt kréta- és tusrajz azonosítása után ismét korszakos felfedezésre lehet büszke a műtárgypiac.

 

A műtárgypiac stabil

A nagy nemzetközi aukciósházak próbáltak továbbra is hinni a 2011. eleji rekord-szemeszter folytatásában, és ősszel is tovább pumpálták az árakat. Hiába.

 

Andreas Gursky

Andreas Gursky neve 2011. november 8-a óta még azok előtt is ismertté válhatott, akik korábban sohasem érdeklődtek a fotográfia iránt.

 

Bakos Rita Ackermann – girl ghosts

A következő oldalakon kedvenc “laikus” szerzőnk próbál valahogy kulcsot találni Rita Ackermann képeihez. Hogyan induljunk el az értelmezés rögös útján, ha egy kép első ránézésre nem adja magát? Segít-e a művész jelenléte, kell-e ismernünk bármit, ami megelőzte időben az éppen nézett képet? Speciális válaszok kortárs tárlatok látogatása során felmerülő kérdésekre.

 

Ahol a pénz nem isten – Visszatekintés az ArtMarket Budapestre

Szakítva a művészeti vásárokon szokásos beléptidíjas rendszerrel, az ArtMarket Budapestet ingyen látogathatta bárki, aki szereti az idejét kortárs művek nézegetésével elütni. Vagy aki szereti a pénzét kortárs művészetre költeni.

 

Egy kép és a hátoldala – Bortnyik Sándor: Alakok, 1924

Számos nagy adóssága van a magyar művészettörténet-írásnak, alig van megnyugtató módon feldolgozott, oeuvre-katalógussal dokumentált életmű. Mielőtt azonban jól elvernénk a port a múzeumok és kutatóintézetek munkatársain, érdemes figyelembe venni a tényt, hányfelé szóródtak egy-egy műteremből a képek, szobrok, könyvek, levelek.