Gyere, gyere közelebb!

A Bátor Tábor Alapítvány, amely beteg gyerekek táboroztatásával foglalkozik, Magyarországon az elsők között rendezett jótékonysági árverést kortárs művekből 2005-ben. A budapesti rendezvény ma már nemzetközi hírű és rangú eseménynek számít, az aukció anyagát külföldön is elismert szakemberekből álló zsűri válogatja. A Mosoly otthon Alapítvány a Bátor Tábor sikerein felbuzdulva vágott bele az aukciószervezésbe három évvel később, de ők már autizmussal élő alkotók munkáit is szerepeltetik árveréseiken. Most pedig itt az újabb szereplő: a Magyar Rett Szindróma Alapítvány, amely külön erre az alkalomra készült fotósorozatot és a fotók által inspirált verseket aukcionált. Az utóbbi két szervezet árverésén vettem részt ősszel.
 
 

Zeneakadémiai mustra

Talán kevesen tudják, hogy ha koncertet hallgatnak a Zeneakadémián, akkor egy szigetre keltek át, és mindenféle alantas szórakozási fajtát (bor és szex) maguk mögött hagyva üldögélnek csodálatos lények között, babérligetben, mint egy görög isten. Vagy inkább mint egy zenélő görög isten vendégei.
 

A sors mint gravitáció

Pár napja láttam a Sandra Bullock főszereplésével készült Gravitációt. Valamiért azt hittem, egy szerelmi történet lesz George Clooneyval, de Clooney viszonylag az elején eltűnik az űrben, és a maradék nyolcvan perc magányos, folyamatos túlélési küzdelem. Egy rohamosan amortizálódó űrbázison vagyunk, a kellemes hangú földi irányítással megszűnik a kapcsolat, irdatlan erővel jön az űrszemét, elfogy az oxigén, elfogy az üzemanyag, hányinger van és egy kizárólag kínai feliratokkal ellátott vezérlőtábla. Tízpercenként merül fel: oké, onnan látni, ahogy felkel a nap a Gangesz felett, meg csend van, de hogy lehetséges ezt a szakmát szabad akaratból választani?
 
 

Csirkecsonttól a vasbetonig

A Ludwig Múzeumban most minden különösebb kommentár nélkül áll Pátkai Ervin Katedrális című szobra, 1964-ből. Zavarba ejtő, méretével nem, csak formavilágával idézi az égbolt felé nyújtózkodó gótikus székesegyházak szakrális teret határoló áttört falszerkezetét. A kisplasztika valójában tanulmány azokhoz az épületméretű vasbeton szobrokhoz, amelyek megalkotásával Pátkai a hetvenes évekre széles körű elismertségre tett szert Párizsban. De mindez itthon csak kevesek előtt ismert: Pátkai életműve Magyarországon a szűk baráti és szakmai közönség körein kívül hosszú évtizedekig ismeretlen maradt.
 
 

Nizsinszkij – A faun játék (2.rész)

Megelevenednek a görög vázarajzok. Vagy lehet, hogy inkább valami egyiptomi relief?

 

Barta Éva műhelye a Henger utcában

Egy szépreményű Szőnyi-tanítvány önként feladja festőművészi álmait, majd „főállásban” menti a magyar modernizmus színe-javát a háborúban és munkát, megélhetést ad nekik a negyvenes-ötvenes években. Nem mellesleg az 1945 utáni ékszerművészet egyik legeredetibb alakja. Minden alkalmat meg kell ragadni, hogy emlékezhessünk rá.
 
 

A pálya lejt

Chagall, aztán Ámos. Kétféle sors, kétféle művészet. A kérdés, ami a Nemzeti Galéria nagyszerűen kialakított, kiállításokra végre maradéktalanul alkalmassá tett emeleti tereiben felmerül: van-e értelme Ámost magyar Chagallként emlegetni? Szerzőnk válasza: nincs.
 
 

Az új Ádám meghódítja a világot

Érdekes, milyennek képzelték a jövő férfiúját a 20-as években: nagyon nagy gonddal válogatja össze ruhatárát, rendszeresen foglalkozik vele fodrász, manikűrös (biztos pedikűrös is, ha sokat kell állnia vagy mennie ebben a cipőben), sétálgat az aszfalton és nem nagyon társalog. Szerencsénk, hogy ezt megúsztuk, de azért nem árt tudni, hogy jobb körökben ő ma a legismertebb magyar
 
 

"Milliónyi ember – egy közös álom"

2013. szeptember 27-én a belga királyi pár és több száz hazai és külföldi meghívott jelenlétében, látványos külsőségek között nyílt meg Antwerpen új múzeuma, a Museum Red Star Line, amely nem csupán egy amerikai és belga vállalkozók által (eredetileg olajszállítás céljából) alapított tengerhajózási társaság történetét mutatja be, hanem mindenekelőtt annak a több milliónyi embernek kíván örök emléket állítani, akik 1873 és 1934 között a Red Star Line valamelyik járatával annak reményében utaztak Antwerpenből New Yorkba, hogy az Újvilágban majd egy jobb és biztonságosabb élet vár rájuk.
 
 

Együttállások

A magyar művészeti életben nem új az a helyzet, hogy az intézmények szerepét néha átveszik a magángalériák. Nem kérdés, hogy a kereskedelmi érdekek dinamikusabbá tudják tenni a kutatást, és a sokat emlegetett kánonképzésre is hatással vannak. A tendencia eddig inkább a klasszikus modern képek piacára volt jellemző, de úgy tűnik, egy ideje a közelmúlt művészetének feldolgozása, bemutatása is a gyorsabb reagálású és újabban az intézmények jelentős részéhez képest kiszámíthatóbban működő for profit szférához csúszik át. Ennek egyik példája volt az acb, a Kisterem és a Vintage galériák közös szervezésében megvalósított Bookmarks című kiállítás, amit egy nemrég bezárt Balaton utcai kortárs galéria tereiben lehetett megnézni szeptember 20–28-ig. Közben, hogy a helyzet még érdekesebb legyen, kiderült, hogy a közös fellépés nem valami egyszeri fellángolás, idén az Art Market közepén is közös standon állítanak ki, de itt az acb, a Kisterem és a Vintage mellé becsatlakozik az Inda és a Viltin galéria is. Valkó Margittal (Kisterem), Pados Gáborral (acb) és Pőcze Attilával (Vintage) beszélgettünk.

 
 

Mintha

Duna-parti szobrokat bemutató sorozatunk után a parttól kissé eltávolodva Óbudára helyeztük át vizsgálati terepünket, ahol az elmúlt években valóságos szoborállítási láz tört ki.
 
 

Színes egyszerűség, elegáns nagyság

Ha feltennék a kérdést, ki határozta meg leginkább a mai Bécs arculatát, biztosan felmerülne Theophil Hansen dán építész neve. Hozzá kötődik az elegáns, 19. század végi „Ringstrassenstíl” kialakulása éppúgy, mint a bécsi városi bérházak típusának megteremtése. A város számtalan eseménnyel ünnepelte születésének 200. évfordulóját.
 
 

Kék folt

Minden kiállítás túl hosszú. Ezt persze mindannyian tudjuk, akik valami furcsa, aránytalan fáradtságot érzünk a negyedik terem után, és mégsem vagyunk képesek elfogadni, hogy egyszerűen csak tohonyák lettünk az évek során. Inkább különös elméleteket gyártunk arról, hogy a remekművek energiát szívnak ki a látogatókból, aztán ezeknek az energiáknak a fényében, melegében, erejében tündökölnek. Ettől remekmű a remekmű, ettől tántorog mindenki, amikor elhagyjuk a 16. századot, és bekövetkezik a festészet történetének csodálatos vakfoltja. Mindenki tudja, hogy azok is képek, azok is szépek, de mindenki csak megy tovább, előre, a kijárat felé. Akiben van némi önreflexió, az esetleg magyaráz valamit arról, hogy neki a barokk miért nem tetszik.
 
 

Rozsda 100

100 éve született Rozsda Endre, aki 1956-tól 1998-ban bekövetkezett haláláig már egyre inkább francia festőnek számított. Nem mondhatjuk, hogy Magyarországon művészete ismeretlen lenne, de a méltó bemutatással Budapest eddig adós maradt. A Nemzeti Galéria mostani kiállítása kiköszörüli a csorbát, rengeteg újdonsággal szolgál, miközben végigvezet az életúton meg-megállítva a látogatót a festői pálya fontos csomópontjainál, teret hagyva az elmélyülésnek, megmutatva a képek zenei kapcsolatait, néhol kitérőt téve Rozsda kortársai felé. A stíluskritikai besorolás nehéz, főleg mert egy Aba-Novákon nevelkedett, kezdetben az Európai Iskolához tartozó, később a Zuglói Kör szellemiségével rokon festészetet kifejlesztő, de Párizsban a már leszálló ágban lévő szürrealisták mellé sodródó, leginkább talán ezoterikusnak nevezhető festői életműről van szó. Az életmű megértéséhez adnak némi támpontot Rozsda Endre saját gondolatai, emlékei, amelyekből itt közlünk néhány szemelvényt. A részletek a kiállítás kurátorával, David Rosenberggel folytatott 1995-ös beszélgetésből valók, amelynek teljes verziója a kiállítás katalógusában olvasható.
 
 

A Goldberger – Budapest legújabb múzeuma

A Goldberger család a 18. század végétől működtetett kékfestő üzemet, majd abból kinőve az ország (sőt a kontinens) egyik legnagyobb és legkorszerűbb textilgyárát Óbudán.