Conversation with Ilona Keserü Ilona

It was in 1995 that I read for the first time the interview Ernst H. Gombrich and Neil MacGregor made with Bridget Riley, discussing the collections of the National Gallery in London. At that time, I was already working at the Museum of Fine Arts, Budapest and I was curious to find out how some of the most significant Hungarian artists who began their carrier in the 1950s and 1960s would remember the – often determining – experiences they gathered in the collections of the museum.

In the beginning of the 1980s, for a period of two years, I spent hours in the museum on Friday afternoons with artist Miklós Erdély and the members of the Indigo Group. Erdély himself incited me to accomplish this task. I have known the participants to this new series of interviews for decades, and I have already heard a few of their recollections. Lacking any possibility to travel abroad and visit international exhibitions, deprived of new art books and albums, they went to the Museum of Fine Arts to study.

On February 17, 2013, the day the Cézanne and the Past exhibition closed its doors, I decided to start this series of interviews. The personal recollections of these artists constitute an important part of the historiography of the Museum of Fine Arts. I first started with the painters who participated to the series of cabinet exhibitions organised by the Department of Art after 1800 in the past few years (Keserü, Jovánovics, Lakner). Many other discussions will follow.

 
 

Az a bizonyos fa

A dolgok állása szerint hamarosan eltűnik a Liget abban a formájában, ahogy többségünk már gyerekkora óta ismeri. De akármilyen szedett-vedett kinézetű, gondozatlan, sőt viharvert néhol, azért szeretnénk emléket állítani neki, hogy amikor már látványos lesz, mozgalmas, tele turistával, elő lehessen szedni a megfakult Artmagazinokat, merengeni a régi szép időkön, búsulni, miért is nem sétálgattunk többet az akkor még elhagyatott részeken. Sorozatunk harmadik részében hivatásos útikönyvíró ered egy ligeti rejtély nyomába. Szülővárosának szenvedélyes népszerűsítője, a helybélieknek is melegen ajánlott, több kiadást megért Budapest könyv szerzője állít emléket a Liget egyik különös fájának.
 

A Szépművészeti Múzeum képei az emlékezet terében

Bevezető 
1995-ben olvastam először Ernst H. Gombrich és Neil MacGregor interjúját, amelyet Bridget Riley-val készítettek a londoni National Gallery gyűjteményeiről. Ekkor már a Szépművészeti Múzeum munkatársa voltam, és nagyon
szerettem volna én is megtudni, hogyan idézik fel az 1950-es vagy 1960-as években induló jelentős, Magyarországon dolgozó mesterek azokat a meghatározónak vélt benyomásaikat, amelyek a budapesti múzeum gyűjteményeiben érték őket. A nyolcvanas évek elején, mintegy két évig, péntek délutánonként Erdély Miklós és indigós munkatársai órákat töltöttek a múzeumban, Erdély is biztatott a munka elvégzésére. A most induló sorozat beszélgetőtársait évtizedek óta ismerem, emlékeik egy részéről tudtam és tudok. Utazások, nemzetközi kiállítások, korszerű könyvek és albumok híján az ősidőkben a Szépművészeti Múzeumba tanulni jártak. 
   2013. február 17-én bezárt a Cézanne és a múlt című kiállítás, ekkor határoztam el, hogy belevágok ezeknek az interjúknak az elkészítésébe. A megkérdezett mesterek emlékei fontos részét jelentik a Szépművészeti Múzeum historiográfiájának. Először azokkal a művészekkel beszélgetek, akiknek az 1800 utáni gyűjtemény az elmúlt években már rendezett kabinetkiállítást (Keserü, Jovánovics, Lakner). Hamarosan mások is sorra kerülnek. 
 
 

Agnes Martin-retrospektív a Tate Modernben

A Tate Modern júniusban nyitotta meg az Agnes Martin-életmű-kiállítást, magazinunk előző száma pedig azzal, hogy a festőnő egyik ikonikus képét (A rózsa) tűzte címlapra. A londoni óriás retrospektív nem titkolt célkitűzése, hogy újraértékelje az absztrakt expresszionizmus egyik sokat mitizált alakjának művészeti örökségét.
 

 

 

Frida kertje New Yorkban

Frida Kahlo a Matilde és Guillermo Kahlo által 1904-ben épített Casa Azulban látta meg a napvilágot, amely nevét ragyogó kékre festett falairól kapta. Az akkor még külvárosnak számító Coyoacán negyedben álló Kék Ház belső udvara a spanyol kertek jellegzetes építészeti megoldásait a mexikói kertek őshonos növényvilágával ötvözi.

 

Csoda Milánóban

Aranytorony, léptéket váltogató terek, babaszobák, a Grand Budapest Hotel látványvilágát idéző kávézó, plexitárlókból előugró antik bronzalakok – mégsem egy új elvarázsolt kastélyban vagyunk, hanem a Fondazione Prada kortárs művészeti központjában. Miuccia Pradának biztos volt gyerekszobája, mégis terveztetett magának
felnőtt korában is egyet. Egész épületnyit. Szerzőnk Csodaországban, avagy: Csoda Milánóban.
 

O. W. sírjánál

„Az Élet sokkal inkább utánozza a Művészetet, mint a Művészet az Életet”
Oscar Wilde: A hazugság napfogyatkozása
 

Munkácsy kálváriája, avagy a védetté nyilvánítási eljárás

Hatalmas port kavart a hazai sajtóban egy nemrég elindított védettségi eljárás. Pontos értesülések híján nehéz az állásfoglalás, ezért először is nézzük meg, mi a jogi helyzet: hogy rendelkezik az egyes műtárgyak védelméről a törvény, milyen fázisai vannak az eljárásnak és kik dönthetnek ezekben az ügyekben.
 

A Remsey-ház

Képzeljük el, milyen lehet olyan családban felnőni, ahol sosem hangzik el: Maradj csendben, apád dolgozik, hanem a gyerekek azt látják, szüleik bábokat faragnak, rajzolnak, szőnyeget terveznek és szőnek, verset írnak, mesét adnak elő. És nincs kec-mec, nekik is be kell szállniuk a családi üzletbe, szabad levegőn kell rohangálniuk, evezniük kell a Dunán, és utána együtt bábozni. Persze van aki kicsit kilóghat a sorból, és zenél vagy filmet forgat, de nincs menekvés: állandóan ki kell találniuk valami szórakozást. És suba a subával, guba a gubával alapon még házasodniuk is művészekkel kell. Számukra egy kis unatkozás csak álom, délibáb.
 

Stressz a múzeumban

A rágcsálók semmit sem kedvelnek jobban, mint a szűk, sötét helyeket. Ugyanakkor rendkívül kíváncsiak, szívesen fedezik fel környezetüket is. Éppen ezért kiválóan teljesítenek a szorongással, stresszel kapcsolatos kísérletek alanyaiként. Erre – és még sok más – kettősségre épít a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Selye Jánost és az általa kidolgozott stresszelméletet bemutató kiállítása és annak expresszív fekete-fehér tere is.
 

Párhuzamos univerzumok

Számtalan jele van annak, hogy a geometrikus absztrakció továbbra is aktuális, sőt divatos. Egyre több például a jelentős tematikus nonfiguratív gyűjtemény és múzeum, amelyek között most már nemzetközi léptékben is jelentős rangot vívott ki magának a Vass-gyűjtemény, amely nem egyszerűen csak számba veszi a konkrét művészet, az op-art és a minimalizmus legfontosabb trendjeit és alkotóit, de arra is lehetőséget kínál, hogy felfedezzük a különféle elkötelezettségű „geometrikus” trendek sokféleségét és komplexitását.
 

Megcsináltuk Miskolcot

Pünkösd hétvégéjén különbuszra szálltunk és meg sem álltunk az Edda-életműből is jól ismert Miskolcig, csak mi, szemben Pataky Attilával, épphogy odamentünk mindenért, mit Miskolc adhat. Az Artmagazin saját OFF-Biennále-programjának résztvevői már a buszon kaptak eligazítást a napról, szendvicseik mellé történetmorzsákat és azt a lapszámot is, melynek borítójáról oly igézőn néz egy Erdély Miklós-mozaikkép nőalakja.
 

Inside Out – Offer Up

Előző számunkban már megemlítettük, hogy az OFF-Biennále programsorozat felénél el kellett oltani Sugár János közösségkovácsoló tüzét a Rombusz Teraszon, de lett még egy tűz, Perbálon.

 

Körkérdés

Az elmúlt évek legmeglepőbb kortárs művészeti akciója volt az OFF Biennále kitalálása. Ennél már csak az volt nagyobb - örömtelibb - meglepetés, hogy az ötlet meg is valósult. Ennek mikéntjéről és a jövőbeli kilátásokról kérdeztünk olyanokat, akik kívülről, és olyanokat is, akik belülről látták az önszerveződésben mindenképpen fordulópontot jelentő program-sorozatot.