Stúdió kiállítások a korabeli dokumentumok tükrében

Háromrészes sorozatban a Fiatal Képzőművészek Stúdiója hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évekbeli reprezentatív éves kiállításainak története kerül áttekintésre elsősorban a korabeli kiadványokra és sajtómegjelenésekre támaszkodva. Minden részben egy-egy évtized olyan aspektusaira felhíva a figyelmet, melyek mai perspektívából nézve érdekesek lehetnek. A Stúdió a hivatalos intézményrendszer részeként művészetpolitikai szervezetként jött létre – az első, 1958-as éves kiállítás katalógusának előszavában világosan deklarálták a konzervatív pártállami hozzáállást: „Ne várjanak tőlünk valamiféle »avantgardista« programot”2. Azonban az alapítók szándékával összeütközésbe került idővel „a fiataloknál szokásos felfokozott életérzés” (D. Fehér Zsuzsa), és a feszegetés hatására olykor tágult a kultúrpolitikai tűréshatár, máskor viszont adminisztratív eszközökhöz nyúlva cenzurális megkötéseket alkalmazott a hivatali apparátus – következnek a hatvanas évek.

 

Ismerem ezt a nőt

Egyszer egy opera-énekesnőt hallgattam. Nem énekelni, beszélni. Hogy tudja pontosan, volt neki előző élete, emlékszik jelenetekre. Egyiptomi királylány volt, és a szeretett férfiért kellett harcolnia egy rabszolgával, és hiába, hiába volt minden hatalom és csábítás, ima a csillagos egek alatt a Nílus partján, a férfi nem őt választotta.
   Igen, az Aidát mesélte el, hogy azért tudja olyan érzékletesen és átélhetően előadni a történetet, mert valaha maga is részese volt, a lélekvándorlás különös rendszerzavarának
köszönhetően bizonyos dolgokra azért emlékszik még a régi szép időkből.
 

Van-e csakra Máramaroson?

A Hopp Ferenc Múzeum Baktay Ervinre emlékező kiállításának apropójából töprengtünk el azon, hogy kikre és hogyan hatottak a művészeti életben az előző századforduló spirituális mozgalmai, a keleti vallásokat nyugati tudattal ötvöző szellemi áramlatok. Vannak, akikről köztudott, hogy ilyen hatás alatt álltak, másokról nem is gondolnánk. De ennek vajon látható-e bármilyen nyoma alkotásaikon, és milyen csakra vagy sugárzó erő létezhet Máramaros környékén?

 

Ligeti emlék

Városligethez köthető élményeink összesöprésében most egy művészettörténész segít, Bojár Iván András, aki szakmai pályafutását is itt kezdte, a Szépművészeti Múzeumban, igaz, mint látni fogjuk, a ranglétra alján. Mégha ez egy öblös fotelt jelentett is.

 

Magyar műkincsek a müncheni Collecting Pointban III.

Káosz, szakszerűtlenség, vakszerencse, önzetlenség, módszeresség – vajon mik a kulcsfogalmak a Szépművészeti Múzeum műkincsei és az elkobzott zsidó műgyűjtemények külföldre menekítésének fordulatos történetében? A korona viszontagságai után most a 132 ládába csomagolt 4144 tétel kalandos útját követjük végig elszállításuktól hazatérésükig.

 

Erők harmonikus egyensúlya

Nagyon ritka, épp ezért szenzációszámba menő esemény, ha jelentős életművekből előkerül egy-egy valaha számontartott, de azóta elveszettnek hitt darab. Vagy olyan mű, ami alkotója számára fontos volt, a korabeli kiállításokon valószínűleg fő helyen szerepelt, de aztán visszatért a műterembe, onnan ki tudja, hová, és ma már csak régi katalógusok szinte beazonosíthatatlan tételeiben és áraiban akadhatunk nyomára. Most Tihanyi Lajos egyik fontos, ámde eddig ismeretlen festménye kapcsán követhetjük nyomon, milyen aprólékos összehasonlítgatás, adatok közötti bogarászás kell ahhoz, hogy egy ilyen kép elfoglalhassa helyét a magyar művészettörténetben. Avagy miért rajzolt és festett Tihanyi aktokat, aktokat és aktokat.

 

ISMERETLEN ISMERŐS

A magyar biedermeier festmények egyik legszebbikén kedves ifjú pár néz figyelmesen. A nem is annyira marcona honfi lágy, csigákban aláomló romantikus hajviselete, dús szakálla és a fiatalasszony középen elválasztott tükörsima, oldalt fonatokkal ékes frizurája, pasztellszínű selyemruhájának szabása kétséget sem hagy afelől, hogy valamikor az 1840-es évek közepén járunk, talán éppen a reformkori Pesten. Mindkettőjük ujján keskeny karikagyűrű fénylik, a kezek, karok egymást érintő, ölelő játéka bensőséges hangulatot kölcsönöz a festménynek.
 

Markó fiúk, Markó lányok

Markó Károly a magyar romantikus tájképfestészet megteremtője, sőt tulajdonképpen az egész magyar festészetre is tekinthetünk úgy, mint ami az ő köpönyegéből bújt elő. Számos tanítványa volt idehaza és Firenzében is, ahol élete utolsó évtizedeit töltötte. A Markó fiúk festményeivel is sokszor találkozhatott a közönség, akár aukciókon,
akár a legutóbbi Markó-kiállításon, azt azonban a kevés szakmabelin kívül alig páran tudhatták, hogy festőként érvényesülő fiai (András és ifjabb Károly), sőt Károly révén
unokája, Enrico/Henrik mellett két igen tehetséges lánya is volt. Rohamosan romló látása miatt Barberina segítette apját a kisalakos jelenetek megfestésénél, ő azonban
Katalin lányát tartotta igazán tehetségesnek, akinek a Galériában őrzött egyetlen ismert festményét is megmutatjuk. Címe mi más lehetne, mint Eszményi táj.