TÜNTETŐ-TÁBLA-KÉP

Nemes Csaba huszonöt éve folyamatosan – a globális művészeti rendszerek felől is jól láthatóan – jelen van a kortárs magyar képzőművészeti életben. Ez már önmagában is ritka jelenség, esetében azonban a jelenlét egyben az állandó megújulást, a legváltozatosabb médiumok használatát, friss látásmódot, a művész-identitás újragondolását jelenti. Az elmúlt öt évben a festőművész-szerep mellett megjelent az aktivistáé is, s így a legfontosabb kérdés, miként fér meg egymás mellett a tüntetőtábla és a táblakép.

 

PATKÓ KÁROLY MŰVEINEK UTÓÉLETE

Vannak művészek, akikről alig tudunk valamit. Jó esetben műveik beszélnek róluk, feltéve, ha azok meg nem szóródtak szét. Ilyen talányos alak a magyar művészettörténetben Patkó Károly is; épp ezért fontos minden adalék, ami életére, művei sorsára vonatkozik. Nézzük tehát, hogyan is kerültek külföldre fontos Patkó-képek, és hogyhogy Bécsből jött haza egy, a római Magyar Akadémián zajló társasági életet megörökítő főmű?

 

NYERS, BETON

Az Artmagazin legutóbbi száma részletesen foglalkozott Goldfinger Ernő egyik legismertebb – persze a többihez hasonlóan vitatott – alkotásával, a Balfron Tower néven ismert lakóházzal és a megmentésére készült izgalmas, szociális vonatkozású kortárs képzőművészeti munkákkal. Ma ösztöndíj viseli Goldfinger nevét, de kevéssé tudott, hogy az építész a 60-as években is egyedülálló módon támogatta fiatal magyar kollégáit, legális munkához juttatva őket Angliában.

 

„NEM PARANOIÁSAN, DE AZÉRT REFLEKTÁLTAN KÖLL ÉLNI”

Az Artmagazin Online szerkesztője Mucsi Emese, aki most dolgozott először önálló kurátorként. A szerkesztőség szomszédjában lévő Capa Központban (régebben Ernst Múzeum) készített elő és rendezett kiállítást, Esterházy Marcell, Forgács Péter és Gerhes Gábor felkérésére. Minthogy hónapokig figyeltük, miként alakul a közös munka a Capa Központ égisze alatt, alig vártuk, hogy végre feltehessük a kérdéseket, amik közben foglalkoztattak minket, és amelyekhez a kiállítás megnyitása után újabbak is adódtak (míg mások eltűntek, mert a kiállítás választ adott rájuk). Bennfentes interjú, de közérdekű tartalom!

 

JOBBAN MEGY NEKÜNK, AMIKOR BEHÍVJUK A VEVŐT A GALÉRIÁBA ÉS BESZÉLGETÜNK VELE, VAGY MEGISZUNK EGY SÖRT...

A miskolci eredetű és máig kétlaki MissionArt Galéria volt az első, amit művészettörténészek alapítottak, és ez a tény máig meghatározza működésüket. Hogyan indultak, hogyan alakították át az addigi Nagybánya-képet, hogyan fedezték fel a moden magyar festészet neós gyökereit, mi az ő Mattis Teutsch-sztorijuk, és hogy jöttek a képbe nyulak?

 

SOKFÉLE FOGLALKOZÁS GYŰJTŐJE LETTEM…

Halakat vizsgált Herman Ottóval, a mikroszkóp alatti világot figyelte a mosonmagyaróvári Akadémián, jégkárbecslő lett és Gulácsyval barátkozott Pesten, oroszul tanult Gorkijtól Capri szigetén, táncot tanított Párizsban, rovarokat gyűjtött Ceylonban, ősemberek nyomait kutatta Aggteleken, szőlőt művelt Miskolcon, a török–magyar rokonságot tanulmányozta Törökországban, teozófiával foglalkozott Budapesten, rovásírást fejtett, csinált kerámiákat, festett képeket, barátkozott Kövesházi Kalmár Elzával, kiállított Czóbellel... Ki az?

 

„ÉRZEM A RITMUST”

Jó látni, milyen hatalmas felfordulást okozott az afrikai kultúra beszivárgása az európai művészet már egyébként is repedező klasszikus máza alá. A jól nevelt kezdeti izmusok után az úgynevezett primitív hatások hatalmas felszabadító ereje mutatkozik meg a kubizmusban éppúgy, mint a vele párhuzamosan alakuló expresszionizmusban. Amikor aztán az afrikai gyökerű zene kap egy amerikai gellert, és így találkoznak vele a festők, nem csoda, ha valósággal felrobbannak a képek. Ennek a hatásnak, illetve különböző megnyilvánulásainak próbált utánajárni a stuttgarti Kunstmuseum kiállítása. Avagy mit adott a képzőművészetnek a dzsessz?