Embernek érzem magam...

Beszélgetés Pados Gáborral, az acb Galéria tulajdonosával és Kürti Emesével, a galériához tartozó kutatóbázis, a ResearchLab vezetőjével

 

Ez az ő asztala – a balatonfüredi Jovánovics György – EGY ÖNÉLETRAJZ című kiállításról

„I am what is around me.”
 /Wallace Stevens: Theory/


A balatonfüredi Jovánovics György-kiállítás után vettem csak észre, hogy tulajdonképpen minden napomat egy alkimista műhely látványával indítom. A konyhában, rögtön a hűtőnk mellett lóg ugyanis egy tányér, amit egy német használtcikk-kereskedésből újítottam úgy négy éve, rajta alkimista műhelybéli jelenet számos különleges tárggyal, fortyogó lombikokkal, leírt recept alapján ténykedő főalakkal és a tűzhelyet fújtató mellékszereplővel. Jobb szélén, fönt lószem-méretű hiány éleskedik, egyszer eltörött, az állatkoponyás tányérszél pedig azóta várja az újraegyesülést az íróasztalfiókban. Der Alchemist Holzschnitt nach einem Gemälde von David Teniers 1750, vagyis az imént leírt életképet egy David Teniers Az alkimista című festménye alapján készült fametszetről ültették át erre a porcelántálra. Kézzel festett, de ez mindegy is. Mostanra talán nyilvánvaló, hogy ez a darab nem a művészi kvalitása miatt lóg a konyha falán, hanem amiatt a megfejtésre ingerlő rejtély miatt, amely az összes ilyen alkimistalabor- ábrázolásból ki-kiviláglik évszázadok óta.

 

HOL A KONTEXTUS?

Hogyan, milyen formában és milyen közvetítők útján terjedtek szét rekordsebességgel egész Európában a forradalmi orosz művészet tanai? Ki hozta az orosz konstruktivizmus hírét Berlinbe, Bécsbe és aztán Budapestre? Honnan tudhatták, akik nem jártak akkoriban Oroszországban, hogy hogy néz ki mondjuk egy szuprematista kép? Itthon még soha nem közölt korabeli fotók moszkvai kiállításokról. És adalékként: hogyan maradtak meg Uitz Béla főművei, és sok évtizedes rejtegetés után honnan kerültek elő?

 

ANTI-DESIGN

Újabb izmus hódít, az akcidentalizmus, vagyis véletlenszerűség. Ne érezzünk lelkiismeret-furdalást, ha a koncepciózusan megálmodott belsőépítészeti megoldásokat átírjuk, és olyan tárgyakkal hordjuk tele lakásunkat, amik az otthonosság érzetét keltik. Nézzük, hol gyökerezik ez a felfogás; érdekes, ugyanott, ahonnan a szigorú modernizmus is elindult, vagyis Bécsben. Avagy Josef Frank és az ő nagyvirágos textiljei.

 

GERMAINE, MARIANNE, BRÜNHILDE, ULRIKE, ANSELM ÉS A RAJNA

Mi köze a francia írónőnek, Mme de Staëlnak Ulrike Meinhofhoz? Hogyan viszonyulnak egymáshoz a német és a francia kultúrával kapcsolatos sztereotípiák? Milyen formában jelenik meg mindez egy Franciaországba áttelepült német életművében? Adalékok egy installáció történetéhez.

 

A VISSZATÉRŐ

A Látványtervező Tanszék vezetését adta fel a rektori székért, 15 év tanítás után. De mi történt vele előtte? Hogyan jutott ki tanulni Kanadába, miért jött vissza, milyen színházat csinált, hogyan tanított? Hogy lett belőle a Képzőművészeti Egyetem traktora? Pályaív és díszletnézés.

 

FOLYAMATOS MÚLT

A Velencei Biennálén, ahol átlagosan fél percet szán a kultúrára szomjazó látogató egy-egy műalkotásra és a periferikus látását is a maximumon működteti – tavaly a központi pavilon egy elfüggönyözött sarkában megállt az idő. A teret kitöltő három hatalmas vásznon örvénylett, hullámzott, morajlott az óceán. Hol apró bálnavadászhajókat dobált, hol kegyetlenül legyilkolt hatalmas bálnák vére festette vörösre. Az egymásba ömlő képsorokon rabszolgakereskedők és menekültek élete keresztezte egymást, minden és mindenki a túlélésért küzdött. John Akomfrah videoinstallációja, a Vertigo Sea kép- és szövegintenzitása hipnotikus erejű, földhöz szögezte és háromnegyed órán át fogva tartotta a betérőket.

 

A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM KÉPEI AZ EMLÉKEZET TERÉBEN

Milyen szerepet töltött be a Szépművészeti Múzeum az 1950-es vagy 1960-as években induló jelentős, Magyarországon dolgozó mesterek életében, milyen meghatározónak vélt benyomások érték őket a kiállítóterekben vagy a múzeum könyvtárában, akkor, amikor a külföldi és kortárs nyugati hatásoktól szinte hermetikusan el volt zárva a magyar művészet?

 

PICASSO ÚTI FÁK

Picasso kétorrú hajadonai, hatlábú ménjei tudták volna csak eljajongani, vágtatva kinyeríteni, amit mi elviseltünk, emberek.” Ezt írja Illyés Gyula Bartók-versében, ami számomra folyamatos döbbenet, nemcsak Picasso miatt, bár nyilván nem valami nagy gondolat egy versbe belerángatni az akkoriban, 1955-ben egyértelműen a világ legnagyobbjának, legellenállóbbjának, legavantgárdabbjának és legakármilyenebbjének tartott képzőművésze nevét.

 

KATARBA KELL ANNAK MENNI...

…aki a jövőben a nyugati világ modern képzőművészetének legkiválóbb alkotásaiban akar majd gyönyörködni, merthogy ez a Perzsa-öbölbe benyúló félszigeten fekvő, egykilenced magyarországnyi, alig több mint kétmillió lakosú arab emírség, a világon a legmagasabb egy főre jutó jövedelemmel rendelkező ország, pontosabban annak nagyszámú uralkodói családjának különböző tagjai évek óta bőkezűen – hogy ne mondjam: nyakra-főre – vásárolnak az ilyen alkotások legjavából. Az alábbiakban összeszedjük, melyek azok az elmúlt években nyilvános (vagy nyilvánosságra került magán) műkereskedelmi tranzakciók során gazdát cserélt legdrágább műtárgyak, amelyek megtekintéséért a jövőben biztosan Katarba kell majd utaznunk.

 

87

 

EZ AZ Ő ASZTALA

„I am what is around me.”
(Wallace Stevens: Theory)
 

VILÁGRASZÓLÓ VACSORA

A Brooklyn Múzeum hatalmas méretű épületének néha hodályszerű termei közt van egy intim, szobajellegű tér, drámaira hangolt világítással. A gazdag gyűjteményben az ókori egyiptomitól az afrikai törzsi művészeten át az európai iparművészetig és a legaktuálisabb kortársakig sok minden megtalálható, külön bálterem is van különleges események számára, de az igazi parti ebben a titokzatos, emeleti szobában zajlik...