„A DÉLI RONDELLÁNÁL MAJD MINDIG GONDOLJATOK RÁM...”

A Gerlóczy család történetét kutatva most Gerlóczy Sárit, jelmeztervezőt, festőművészt kérdeztük. Nemcsak férje, Gerlóczy Zsigmond felmenőiről, de saját jogon is. Szó lesz Gida bácsiról (Gerlóczy Gedeonról, a Csontváry-képek megmentőjéről), eltűnt Klee-rajzokról, a Csontváry-film forgatásáról, az életről a Gyerekklinikán, kötelező festményvásárlásokról, vagy például arról, miért állították helyre nagyobb kövekből a budai Vár alatti déli rondellát. (A beszélgetésben Gerlóczy Pál, Sári unokaöccse is részt vett, de az ő története majd a következő részben jön.)

 

„RÖVIDDEL EGYBEKELÉSÜK UTÁN SZÉT KELLETT VOLNA VÁLNIOK”

Franciaországban ebből már filmet és tévésorozatot forgattak volna: Nyomorból érkezett, késdobálásból élő tüdőbeteg festő és az őt ápoló ezredesfeleség között szövődő szerelem, katonakórházban készült aktrajzok, családi botrány, kitaszítottság az úri társaságból, itáliai utazásra cserélt vagyon. Budapest helyett a Balaton.

 

LE A PANNÓVAL, ÉLJENEK A VIDRÁK!

Miért és hogyan tűnhet el egy 8 méteres, hatalmas vászon a különböző intézmények közötti ide-oda küldözgetésben? Miért fontos a helyszínek bejárása és az iratanyagok vizsgálata? Mit csinál egy kép, mialatt állítólag lappang? És kik azok, akik nem szeretik Vaszaryt? Nyomozás a magyar modernista festészet talán legnagyobb darabja után. Avagy: amikor az anyag teljesen szellemivé lesz...

 

SZOBORGETTÓBÓL SZOBORPARK

Ha Dunaújváros legszebb részén, a magas Duna-parton sétálunk, nehezen jövünk rá, hogy ez az elhanyagoltnak tűnő terület valójában védett szoborpark, tele olyan művekkel, amelyek tanúi a szocialista művészeteszmény szinte maradéktalan megvalósulásának. Munkás és értelmiségi együttműködésének, művész és közönsége összhangjának, a közösségi művészet létrejöttének. Vagy esetleg mégsem?

 

A BOLDOGSÁG KÉK PIROSA

Tudathasadásos állapot az Art Basel múzeumi színvonalú standjai után múzeumba indulni; hasonló művek várnak, csak ott nem szabad közel menni hozzájuk. Megnyílt Bázel új kiállítóhelye, és elsőként a modern szobor történetét meséli el. Ellsworth Kelly a főszereplő, akinek vakítófehér acélszobrát csodálva néztük már a Fondation Beyeler buja parkjában is.

 

HOLVANÉSMIEZ

Az Artmagazin kedvenc játékában felbukkanó apró képrészlet alapján is nehéz beazonosítani egy műalkotást, hát még ha pusztán az arccal falnak támasztott festmény hátulját, a vakrámát látjuk. A kép hátoldala ugyanis legtöbbünk számára körülbelül annyira ismerős, mint a Hold másik fele. Vik Muniz Verso kiállítása Hágában.

 

KAREL, GOTT

Irány Prága! A szerencsés csehek, avagy képzeljük el Jean-Claude Junckert mint a legnagyobb magyart.

 

ROCK ME, AMEDEO!

Azért jó, hogy az Amadé olyan ritka név, mert mindenkiről, akinek ez a keresztneve, rögtön Mozartra lehet asszociálni. Nahát, egyikük sem élte meg a 36. születésnapját. Szóval óvatosan, kedves és felelős szülők, nem éri meg a zsenialitás.

 

HÁROM SZÍN: PIROS

Rubinvörös, bársonyos bordó, mély rózsaszín, paprikapiros – sötét teremben izzó színek. Háromrészes sorozatunkban ezúttal az Iparművészeti Múzeum színekre hangolt kiállításának vörös termébe engedünk bepillantást.

 

MINDIG KÖZÖSSÉGBEN, A SZAKMÁM EGÉSZÉBEN PRÓBÁLTAM GONDOLKODNI

Az egész Artmagazin-szerkesztőség ellátogatott Paksra, amikor az ottani Képtárban látható volt a Bak Imre életművét Fehér Dávid válogatásában áttekintő tárlat. A kiállításban maga a művész kalauzolt minket, az ott elhangzottak szerkesztett változata kerül most olvasóink elé. Szó esik benne elődökről, külföldi tapasztalatokról, Hamvas Béláról, élet-műről, korszakhatárokról, térillúzióról, szakma és művészet viszonyáról. (Fel is vettük, az Artmagazin Online-on lehet megnézni!)

 

FILM/TÉR/HŐS

„Hollywoodi film képkockák nélkül, hőstörténet hős nélkül, műalkotás alkotó nélkül” – ezt maga a művész mondja nehezen beskatulyázható új munkájáról. Lehet a drámaian hatásos trailer eszközeivel méltó emléket állítani egy nemzeti hősnek?

 

Artanzix

 

 

PETI KÉRDEZI, HOGY A MAXCITYBE MENTÉL-E KI?

Nemrég, Velencéből hazajövet különböző videókkal és szelfikkel árasztottam el a Facebookomat: az egyiken acélkék luficápát eregetek büszkén, a másikon aranysárga vitorláshal süllyed mögém mint kis zeppelin, miközben egy önjáró gépzongorán Liszt Ferenc Szürke felhők című darabja játszódik.