ÖT PLUSZ EGY

ÖT PLUSZ EGY

Mennyivel hatékonyabb tud lenni egy magángyűjtemény, mint egy intézmény, ezt ezekben a hónapokban két kiállítás is bizonyította-bizonyítja: a Levendel- és az Antal–Lusztig-gyűjteményé. A két kollekció keletkezéstörténete lényegesen eltér egymástól, bár abban mindenképpen találunk párhuzamot, hogy a személyes kapcsolatok jelentős mértékben lendítettek a gyűjtemények gazdagításán, és mindkettő múzeumi minőségű, nem beszélve arról, hogy a művészek névsorát tekintve is van bőven átfedés. Antal Péter gyűjteménye azonban (magán)múzeumi igénnyel épült fel, bizonyos esetekben egész életművek saját szempontú bemutatását is lehetővé téve.

 
MADAME D’ORA LENCSÉJE

MADAME D’ORA LENCSÉJE

„Tégy széppé!” – üzeni Anita Berber és Josephine Baker meztelen teste, Coco Chanel, Tamara Lempicka távolságtartó eleganciája, és Madame d’Ora mindenkiből ki is hozta a maximumot. A bécsi és párizsi high society és a mondén művészvilág egyaránt a kegyeit kereste, mert egy általa készített portréval garantáltan bejelentkezhettek az örökkévalóságba.

 
ERWIN WURM ÉS A VISSZAFORDÍTHATÓ READY-MADE

ERWIN WURM ÉS A VISSZAFORDÍTHATÓ READY-MADE

A budapesti Ludwig Múzeumban állít ki a nemzetközileg is elismert sztárszobrász, az 57. Velencei Képzőművészeti Biennálé osztrák pavilonjának művésze.

 
VISSZAJÁTSZOTT JÖVŐKÉPEK

VISSZAJÁTSZOTT JÖVŐKÉPEK

Az idei főapátválasztással csaknem három évtizedes korszakot zárt le a pannonhalmi bencés apátság. Múltba tekintő főmonostori kiállításukhoz azonban szokatlan feldolgozási módszert választottak, hiszen a zárt közösség belső problémáival és vétkeivel, a mulasztással és a veszteséggel való szembenézéshez, az általuk kezdeményezett kibéküléshez kortárs képzőművészeket hívtak segítségül. Hogyan tart tükröt, mit láthat és mit láttathat a világi szem egy szerzetesrend belső életének eseményeiből? Segítői vagy mediátorai lehetnek-e a művészek az önvizsgálatot, más nézőpontok elfogadását és a bocsánatkérést is feltételező folyamatnak?

 
Nem vagyok viccmesélő alkat – Beszélgetés Erwin Wurmmal

Nem vagyok viccmesélő alkat – Beszélgetés Erwin Wurmmal

Bécstől negyven percre, egy kis falu kis utcájában elhúzódik egy hosszú kerítés acélkapuja és feltárul egy impresszív birtok, aminek a közepén 17. századi kastély áll, amiből csinos franciás kertre, szökőkútra, teraszos dísztóra látni, de elsőre úgyis  hatalmas szobrait látja meg az ember, amelyek az udvar, a kert, és a park különböző pontjain meredeznek. Az egykori nagy istállókból stúdiókat alakítottak ki – szaladgál egy kutya, sok asszisztens, időnként a felesége kér el tőle valamit. Rendezettség van mindenfelé, de semmi élére vasalt takarosság, körömollóval kiegyengetett hibátlan muskátlisor.  Egy olyan osztrák férfi vendégei vagyunk, aki elég éles szemmel nézi nemzetének karakterét, buzgó túlkapásait és fullasztó szűkösségeit.

 

 
A távolságról

A távolságról

Kitakarhatunk-e az emlékezetünkből egy képet, amit mindig ott őriztünk – erre gondolok a HÉV-en ülve. Szemben velem egy lány utazik, hirtelen rájövök, mennyire hasonlít Kovács Tündére. Tünde grafikus, évtizedek óta Stuttgartban él, valaha Birkás Ákos tanítványa volt a Kisképzőben. Úgy látszik, ha igyekszem is nem gondolni semmire, két lépésből akkor is Ákosnál vagyok. Az elmúlt több mint két évtizedben, mióta ismertem, sokszor gondoltam, hivatkoztam, támaszkodtam rá, nem is kellett két lépés. Közel álltunk egymáshoz, de valahogy mégis őrizte a kis távolságot: volt idő, amikor a két lépés négy volt, de ha mondásszerűen három, akkor is a saját három lépése. Szuverén módon tudott távolságot tartani, tapintattal közeledni, távolodni, távolságot érzékelni és érzékeltetni, talán ez az, ami elsőre eszembe jut róla – distinkció, disztingválás, divatból kiment szavak, sajátos jelentéssel. A két lépés nála elsősorban a megfigyelői távolságot jelentette; hátralépett, hogy más összefüggésből is megnézze a képet. Festői két lépésnek mondhatnám, erre elnézően elmosolyodna.