Fő terveim ebben a múzeumban a 20. századi állandó kiállítással kapcsolatosak... - Geskó Judittal Topor Tünde beszélget

Nemrég zárt a Van Gogh-kiállítás, ami a Szépművészeti Múzeum történetének leglátogatottabb tárlata lett; a második helyen álló Monet és barátai kiállítás is a te nevedhez fűződik, most pedig a Cézanne-t tervezed… Úgy tűnik, ez a sikersorozattá összeállt többéves munka egy nagyszabású koncepció keretében zajlik, ahol a fő cél nem egyszerűen csak az, hogy minél több ember özönöljön a Szépművészetibe.
Nagyon szeretem ezeket a nagy kiállításokat rendezni, főleg az anyagot összeválogatni, hiszen ez ad módot arra, hogy e nagy művészekről személyesen alkossak képet, s arra is, hogy a válogatás során régi ismerőseimmel, szakemberekkel és gyűjteményvezetőkkel dolgozhassak. Ők azok, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy egy új kiállításhoz biztosan megkapjunk főműveket vagy az illető mester legbelsőbb gondolatvilágáról tanúskodó olyan mesterműveket, amelyek illenek a koncepciómba.
Mégis, fő terveim ebben a múzeumban a 20. századi állandó kiállítással kapcsolatosak. Szerencsére az új vezetés elismerte, hogy egy olyan helyen, ahol rendkívül szép az egyiptomi és nagyon erős a görög–római gyűjtemény, lennie kell egy, az egész huszadik század művészettörténetét érzékeltetni tudó kiállításnak is. De hogy a véleményem – fogalmazzunk csak bátran és világosan – megkerülhetetlenné váljon, és nem mint mondjuk húsz évvel ezelőtt, Szilágyi János György hallatlan tekintélyére támaszkodva kelljen küzdenem a 20. századi anyagnak a Szépművészeti Múzeumban való megmaradásáért, ahhoz kellett ez a két nagy kiállítás. A két kiállítás ugyanis pontosan arról beszél, hogy a régi és az új művészet között nem szabad különbséget tenni. Ezeknek a kiállításoknak a magja, a Monet és barátai kiállításon elhelyezett Monet-festmények vagy a Majovszky-gyűjtemény csodálatos anyagából származó több mint húsz rajz, a beszerzésük idején kortárs művek voltak.
Kortárs mű volt az a négy budapesti Van Gogh-rajz és sokszorosított grafika is, amelyek büszkeségei voltak a mostani kiállításnak. Szinte kortárs volt az a csodálatos barbizoni anyag, amely a Van Gogh-kiállítás képzeletbeli múzeum szekciójában volt látható. Ezeket a műveket egyébként többnyire Meller Simon szerzeményezte a múzeumnak.

 

„Itt továbbra is vannak drótkerítések, de mindenki úgy tesz, mintha nem lennének” - Iványi Brigitta interjúja a Kis Varsóval

Tizenegy évvel ezelőtt, 1996-ban állított ki először a Kis Varsó a Lengyel Kultúra Házában. Gálik András és Havas Bálint közös művészeti munkája az elmúlt évtized során intézményesült, amennyiben következetesen a kortárs művészet fundamentumait vizsgáló dialógusoknak ad – szellemi értelemben – helyet. A Platán Galériában 2007. március 22-től május 11-ig Crew Expendable/Fogyóeszköz címmel új munkát mutatnak be az utópiakritikát és modellalkotást központba helyező, többéves munkafolyamat részeként.

 

Huszadik születésnap – hívatlan vendégekkel - TEFAF Maastricht 2007

Nemcsak a dizájnban történt jelentős változás az idei maastrichti vásárban. A virágtengert felváltó modern, fekete-fehér, tükrökkel mozgalmassá tett, hullámzó fal-installáció mintha csak a kiállító műkereskedők kedélyállapotára reagált volna, akik a nemzetközi műtárgypiac prosperálása közepette nem várt konkurenciát kaptak.A híres és tekintélyes maastrichti galerista, a vásár egyik alapítója, Robert Noortman halálát követően a Sotheby’s megvásárolta a Noortman Master Paintinget 82,5 millió dollárért, és perrel fenyegette a vásár szervezőit, ha nem engedik őket kiállítani. Természetesen ezt követően a nagy vetélytárs és 2006-ban már piacvezető Christie’s is akcióba lépett, és a tulajdonában levő King Street Gallery nevén adta be jelentkezését a tradíciók szerint kizárólag galeristákat, műkereskedőket beengedő vásárba. Ez nem jelentett feltétlenül anyagi sikert is számukra, a vásár vége felé a King Street Gallery még nem tudott eladásról beszámolni. Igaz, hogy sok olyan képet is kiállítottak, melyek előzőleg árverésen már sikertelenül szerepeltek. Ilyen volt Francis Bacon Gyermeket vivő férfi című műve, amely nyolcmillió dollárért nem kelt el 2006 májusában, s most 14 milliót kértek érte.

 

Európa keleti peremén - Balti körkép

A balti államok között örökös és termékeny küzdelem zajlik az elsőbbségért minden műfajban és minden műnemben. Egységes rangsor felállítása lehetetlen, bár nehézkes következtetéseket le lehet vonni az adatbázisok végtelen számoszlopaiból. Például hogy Észtország lakossága a legkisebb (1,3 millió), Lettországhoz (2,4 millió) és Litvániához (3,6 millió) viszonyítva, miközben a GDP 2006-ban Észtországban nőtt a legdinamikusabban (11,8%), alig megelőzve Lettországot (10,2%), és kicsivel jobban Litvániát (7,4%); ugyanakkor míg az orosz kisebbség aránya a letteknél (30%) és az észteknél (25%) jóval magasabb, mint a litvánoknál (5%), addig Litvániában az orosz érdekeltségű vegyipar a húzóágazat, Lettországban a szállítmányozás, Észtország pedig jobbára skandináv szomszédaival üzletel; a finnugor nyelvet beszélő észtek hagyományosan evangélikusok, a balti nyelvcsaládba tartozó litvánok katolikusok, a szintén balti lettek között pedig sok a katolikus, a lutheránus, a pravoszláv és az újpogány is. Ebbe a mozaikba – tetszőleges kauzális összefüggésháló felrajzolásával – beilleszthető a három balti köztársaság eltérő karakterű képzőművészeti élete is. Ha sarkítani akarunk és mindenáron rangsorolni, akkor első helyre Lettországot, a másodikra Észtországot, a harmadikra pedig Litvániát helyeznénk. De ennél alighanem többet mond a részletekbe menő – bár szubjektív meglátásoktól terhes – elemző körkép.

 

„A titokzatos álmok hercege” - Odilon Redon (1840–1916) – retrospektív (Schirn Kunsthalle Frankfurt 2007. január 27. – április 29.)

Azokban az években, amikor mindenki az impresszionistákról, a színekről beszélt, egy teljesen külön utat járó művész fekete-fehér szénrajzaival és litográfiáival egészen különös, furcsa, megdöbbentő képi világot hozott létre – többféle értelemben is a sötétséget fürkészve.
Mikor Redon 1840-ben világra jött Bordeaux-ban, Paul Cézanne egyéves kisgyerek, Claude Monet két hónapos kisbaba, Renoir pedig csak egy év múlva fog megszületni.
Redon ősi bordeaux-i család sarjaként mélyen kötődött a francia kultúrához, mégis az idegenség érzése, mássága meghatározó volt egész életében. Apja évekig New Orleansban élt, kreol nőt vett feleségül, és közvetlenül második gyermeke születése előtt tért vissza Franciaországba; kis híján Redon is a senki földjén, feneketlen, végtelen mélység felett, egy óceánjárón látta meg a napvilágot, mint Baricco zongoristája. Valószínűsíthető betegsége, a 19. században stigmatizált epilepszia miatt kellett családjától elszakítva, magányosan élnie Médocban, egy félreeső, apai birtokon. A csöndes, titokzatos helyet képzelete különös figuráival népesítette be.

 

Ketyegô valónk - Szabó Dezsô kiállítása a Dorottya és a Vintage Galériában

Szabó Dezsô egyik képén egy hatalmas, az egész képteret betöltô vértócsát látunk. Ha a mû absztrakt kép lenne, ahol például a színek és formák viszonyát kellene elemeznem, nehezebb helyzetben lennék, hiszen a folt tömeghangsúlya annyira jól eltalált a képen, hogy nem sok mindent kellene-lehetne hozzámondani. A tócsa bal széle, a már megalvadt, sötétebb tónusú folt éppen hogy érinti a kép szélét, majd finom színátmenetekkel kiterjed a képmezô felénél is túlra, jobb oldalon pedig hol egyre inkább elfogy, hol pedig még az alvadás elôtt keveredett össze a törmelékkel.

 

PICASSO, GRECO, KÖBÜKI MEG A TÖBBIEK - Kósa János festészete

Teljességgel történelmietlen, ám annál izgatóbb kérdés, hogy vajon Picassót magával ragadná-e a Mátrix képi világa, átformálná-e festészetét Lara Croft agresszív szépsége, a Roxfort virtuális valósága avagy a japán mangák hatásvadász képkockái. Efféle történelmietlen (ám annál izgatóbb) kérdéseknek csak a művészet, különösképp pedig az ezredforduló festészetének világában van létjogosultsága. A harmadik évezred piktorai szívesen öltik magukra az időutazók gúnyáját, és hónuk alatt a Galaxis-útikalauzzal bátran fejest ugranak az időkapu fortyogó mágneses terébe. Ebből a nézőpontból Kósa János inkább hajaz az ötödik elemet védelmező csillagközi héroszra, mint Pablo mesterre. Éppolyan biztonsággal navigál az eltérő stíluskorszakok idősíkjai között, mint amilyen otthonosan mozog a múzeumok gondosan hibernált műremekeket őrző tereiben. Az értelmezés nyűgével birkózó művészettörténész itt megnyugodva hátradőlhet, tanulmányaiból ismert stílusok, ikonográfiai toposzok népesítik be Kósa vásznait. Festészetének élettere a história, beszédmódja az ezredforduló számára oly ismerős historizálás. Ahogy az egy képzett tudós festőhöz illik, művei szomjazzák a szöveges magyarázatot, mozgósítva egy tanult bölcsész veretes irodalmi és filozófiai kelléktárat.

 

Tudósítás a legutóbbi Tate-szimpóziumról

A londoni Tate Modern elôadásainak és szimpóziumainak egy részét élô webközvetítésen követhetik az érdeklôdôk, ami csaknem egyenértékû az azokon való részvétellel. A közvetítések néhány héttel késôbb a Tate honlapjának archívumába kerülnek, ahol az évek során tekintélyes anyag halmozódott fel mûvészettörténeti adalékokból és mûvészetteóriai munícióból.

 

„Szopjá’ bébi, ha magyar művész vagy!” – Erőlködésmentes művészet avagy tényleg szőke nő-e Nagy Kriszta?

A WAX Kultúrgyárban megrendezett Eddig című, Nagy Kriszta eddig készült munkáit felvonultató kiállítás régóta időszerű volt. Olyan alkotói aktivitás darabjai az ex-MEO-ban bemutatott művek, amely minimum megosztja a hazai szakmai közeget. Kriszta-Tyereskova szinte minden megnyilvánulása szélsőséges reakciókra sarkallja a laikust és szakmabelit. Mint legutóbbi emlékezetes szereplése a tavaly őszi politikai események csúcspontján, amikor képet jelentetett meg magáról letolt bugyival, amint éppen odacsinál a Parlament árkádjai alá. Kriszti (ejtsd: x-T) tökéletesen, egyben radikálisan ragadta meg a lényeget, hogy tudniillik az egész vita és küzdelem célt tévesztett, mert nem ott van a fókusz, ahol sejteni véltük: a népképviselet intézményének falain(ál) fejti ki, hogy a képviselők szarnak azokra, akiknek szavazatai a falakon belülre juttatták őket.
 

 

KEMPELEN – avagy a szentimentalizmus, mint búvó patak kanyarog a Török által eluralt felszín alatt

Már éppen azon voltam, hogy – a trendeknek megfelelően (v.ö. 44. oldal) – statisztikát készítsek  a Kempelen-kiállításon szereplő művészek nemi megoszlásáról, szomorúan kimutatva azt, hogy a nők maximum csak „bábuként“, vagy rosszabb esetben, mint Mária Terézia törökös  dresszben egy metszeten, vannak jelen a Mélyi József és Kálmán Rita által válogatott anyagban, amikor….inkább harmadszor is elmentem megnézni.

 

Anton Prinner különös világa

Ellentmondások sokasága nehezíti, hogy Anton Prinnerről valós képet alkossunk, mivel tudatos félrevezetéssel épített védőfalat maga köré. Sok barát vette körül, egy bizonyos ponton túl azonban megközelíthetetlen, kiismerhetetlen volt. Ha igaz történetbe fogott, azt kitalált mesével folytatta. Választékosan fogalmazott leveleket írt magyarul és franciául, eközben rézkarcait nemegyszer a legsúlyosabb helyesírási hibákkal teletűzdelt, primitív stílusban írt kis szövegekkel „gazdagította”. Azt állította, hogy sohasem vesz könyvet a kezébe, de hosszú verseket szavalt fejből.

 

Párnacsata - Wahorn Andrással Mezőszemerén


Bokalengetős mackónadrágban áll a fiú, nézi, ahogy ég a faluszéli tarló. Mellette még ketten, az egyik lány, ő is bámulja a lángokat. Őket nem zavarnám meg, noha az volt Wahorn instrukciója, hogy csak kiabáljuk oda a nevét bárkinek Mezőszemerén, majd az elmondja, hol lakik a Fábry sofőrje.
Hát egy parasztházban, de nem olyanban, amiben egy pesti meglátná a romantikát, amit majd olasz minimálbútorral hangsúlyoz, hanem egy rendes falusi parasztházban. Bicikli a kertben, virágágyások mellett út a házba. Itt lakik a Wahorn András, aki azt mondja körbemutatva a ház mögötti földjén, hogy itt olyan energiák sűrűsödnek, mint sehol Közép-Európában.

 

A magyar kapcsolat

Kitől származott az a gondolat, hogy a Van Gogh-kiállítás mellett bemutatásra kerüljön egy olyan kamaratárlat, mely a magyar festészet remekműveiből ad válogatást?
Geskó Judit, a kiállítás kurátora keresett meg engem az ötlettel. Most is jól emlékszem, Amszterdamból hívott fel, még 2005-ben, és megkérdezte, lenne-e kedvem együtt dolgozni vele a Van Gogh-kiállítás munkálataiban. Én furcsa módon éppen a Szépművészeti Múzeum könyvtárából léptem ki, mikor csörgött a telefon. Persze rögtön igent mondtam, s nem csupán a feladat nagyszerűsége miatt, hanem azért is, mert a Monet és barátai tárlat kapcsán már írtunk egy közös tanulmányt a katalógusba, és nagyon jól tudtunk együttműködni.

 

Egy talált kép „megtisztítása” - Mattyasovszky-Zsolnay László: Harangvirág

„Mattyasovszky Zsolnay Lászlót java férfikorában ragadta el a halál. Művészetének nyugodalmas fejlődési menete elérkezett a finom leszűrtség szintjére, a sors azonban nem engedte a folytatást. Hirtelen és váratlan halála nemcsak művésztársait döbbentette meg, hanem azt a választékos társadalmi kört is, amelynek megbecsült tagja volt. Tisztelték férfias komolyságát, az átlagot messze felülmúló kultúráját, egyenes jellemét, halkszavú, finom modorát. Ezek a vonások megvannak művészetében is” – ezekkel a szavakkal kezdôdik a Magyar Mûvészet címû folyóirat 1935. évi 9. számában egy megemlékező írás (1), s akire a név nélküli szerző (talán maga a felelôs szerkesztő, Oltványi-Ártinger Imre? (2)) emlékezik, az bár mára a nagyközönség előtt talán már elfeledett, ám akkor igencsak közismert szereplôje volt a magyar képzőművészeti életnek.

 

Beszélgetés Nagyházi Csabával, a Nagyházi Galéria tulajdonosával

A budapesti Nagyházi Galéria és Aukciósház alapítójával, a Magyar Műtárgy- és Régiségkereskedők Országos Szövetségének tiszteletbeli elnökével 2007-ben készített három részes interjút Babucsik Anna az Artmagazin számára. E sorozat felidézésével kíván emléket állítani a magazin Nagyházi Csabának, a magyar műkereskedelem egyik legemblematikusabb alakjának.