artmagazin az on-line művészeti magazin

Az utolsó VHS-sztár

Az interregnumok és okkupációk közben a Műcsarnok fogyatkozó szakmai stábja rendez egy-egy jó kiállítást. Most például levadászták Žilvinas Kempinast, a litván kortárs szcéna új üstökösét, hogy a PS1 és a Palais de Tokyo után a Műcsarnokba is hozza el mágnesszalag-installációit. Ha nem is a teljes épületbe, de legalább az egykori shop helyén kialakított, grandiózus díszterembe, az M0-ba. Itt ültünk le vele beszélgetni.

Sanatorium

Manapság egy kortárs képzőművész számára a szereplehetőségek száma szinte végtelen: felléphet kutatóként, tömegeket mozgósíthat aktivistaként, taníthat oktatóként, mediátorként oldhatja a feszültséget egyének vagy különböző csoportok között. Lehet varázsló, antropológus, szociológus, urbanista, kritikus, sőt kurátor is. Pedro Reyes mindezek közül a gyógyító szerepét választotta, amikor 2011-ben létrehozta a városi betegségek kezelésére szakosodott kváziklinikáját, a Sanatoriumot.

Liszt Ferenc Grand Tourja

A romantika zseni-kultusza szerint a művész olyan látnok, aki képes rejtett összefüggések megmutatására, és ennek érdekében új formákat hoz létre – vagy legalábbis elmossa a klasszikus műfaji határokat. Leghíresebb romantikusunk, Liszt Ferenc számos műve készült abból az indíttatásból, hogy szerzőjük átadhassa hallgatóságának azokat az érzéseket, amelyeket egy-egy más műfajú alkotás: festmény, szobor, vers keltett benne. Nézzük, milyen élményeket akart megosztani akkor, amikor a sokszorítást még a nyomtatott kották képviselték, címlapjukon metszetekkel, amikor a zongorázás vagy a zongorázás hallgatása jobb körökben mindennapos időtöltést jelentett, és amikor egy szép és heves zongoravirtuóz olyan reakciókat tudott kiváltani a nőkből, mint kétszáz évvel később mondjuk a Beatles vagy évszázadokkal előbb a római hajadon Cecíliából Jézus szerete.

„Szörnyen szép”

Alig ásták ki a pompeji romokat, amikor az ókori nagy kataklizma illusztrációjaként újra kitört a Vezúv. Hogyan lehet megfesteni egy vulkánkitörést, és mi mindent szimbolizálhat egy újra működésbe lépett tűzhányó? Művészeti divatok, avagy a vulkánfestészet kora.

Az újjászületett Mauritshuis

A múzeumbővítési hullám a mélyföldi Hágát is elérte, ennek kapcsán visszamehetünk abba az időbe, amikor Brazíliában még inkább holland szót lehetett hallani, nem pedig portugált. Mit lehet tudni arról a Mauritsról, aki megalapította a világ egyik legkedveltebb múzeumát, és hová kerültek innen a hangyászok?

Niki, a mesterlövész

Niki de Saint Phalle neve hallatán leginkább a gravitáció vonzásának fittyet hányó, dús idomú, tarkára festett hatalmas asszonyszobrok, a táncos lábú Nanák jutnak eszünkbe, vagy Párizs talán legnépszerűbb és legvidámabb köztéri műalkotása, a Pompidou előtti Sztravinszkij szökőkút, amit Niki a férjével, Jean Tinguelyvel együtt készített. A szerencsések eljuthattak a toszkán dombok között rejtőző különleges szoborparkjába, a Tarot-kertbe is, amelyről lapunk hasábjain már olvashattak*. Niki de Saint Phalle útkeresése azonban drámai körülmények között indult, és a művésznő szó szerint fegyverrel vette be a hatvanas évek Franciaországának avantgárd köreit.

A kíváncsiság mint előfeltétel: Anders Petersen

Az oknyomozó újságíró azért épül be és viszi alkalomadtán saját bőrét a vásárra, hogy nyilvánosságra hozza az igazságot vagy feltárja az igazságtalanságot. De mi hajtja a fotóst, amikor alámerül egy lepattant hamburgi bárban vagy egy zárt intézetben? A svéd, akinek nem veszett nyoma.

Inspiratív tér vagy használhatatlan udvar?

A legutóbbi Velencei Építészeti Biennálé kiállítói zöld szigetté, élő kertté változtatták a magyar pavilon belső udvarát, a kézenfekvő megoldással ráirányítva a figyelmet a pavilon kevésbé kihasznált adottságára, az átriumra.

Sic transit....

Hatalmas poliptichonja, ami hetven éve egy római múzeumi raktárban hever, a világi dicsőség mulandóságát ábrázolja, de lehetne saját sorsának, művészi pályájának tükre is. Hirémy-Hirschl Adolf James Ensor, Alfons Mucha és Giovanni Segantini kortársa volt, Bécsben pedig egy ideig Klimt közvetlen köréhez tartozott. Olaszországban a legnagyobb szecessziós mesterek közé sorolják, nálunk pedig még a nevét is leginkább csak a figyelmes Artmagazin-olvasók ismerik.

Boxing day

Tizenhét év doboz-termése egy nagy, fakóbarna dobozban.

A tápiószentmártoni szkíta szarvas nyomában

A tápiószelei Blaskovich-kúriában kiállított gyűjtemény egyik vitrinjében látható egy csodálatos formájú ötvösremek másolata. Eredetijét, amely egy különleges arany-ezüst ötvözetből, az úgynevezett elektronból készült, a környéken ásták ki majdʼ száz évvel ezelőtt.

Daumier szemével

Minden idők legtehetségesebb karikaturistája, Honoré Daumier (1808–1879) műveiből és a vele hasonló szellemben alkotó magyar kortárs művészek munkáiból látható kiállítás a balatonfüredi Vaszary Galériában Kortársunk Daumier címmel, Gonda Zsuzsa kurátor rendezésében.

Nem akadémikus Akadémia-történet

Jó kézbe venni a szép kiállítású, reprezentatív kötetet. Gondoltam, ezzel majd lehet büszkélkedni, mivel angolul és olaszul is megjelent, lehet majd külföldi kollégáknak adni, hogy íme itt egy kis ízelítő a magyar és az olasz (tágabban értelmezve az európai) kultúra kapcsolatáról. A könyv a római magyar jelenlét „hivatalos” oldalát mutatja be. A klasszikusan elegáns, bár kissé unalmas tipográfia és a közjogi méltóságok által írt előszavak is jelzik, hogy a kötet tudományos ambíciója mellett reprezentációs célokat is szolgál. Három nagyobb részben, három párhuzamos történetet tár az olvasó elé, melyeket a könyv címének is választott épület, a magyar állam legértékesebb külföldi ingatlana, a Falconieri-palota köt össze.

Újraszerkesztés szükséges

Adott egy régi nagykönyv (hogy milyen régi – szaklektorok: Aradi Nóra és Pogány Ö. Gábor), azóta több kisebb-nagyobb tanulmány, meghiúsult életmű-kiállítás helyett konferencia, újrafelfedezések kísérlete és kudarca. Egy 20. századi festő-életmű esetében mindez nem hangzik túlságosan biztatóan. Pedig abban minden szakember egyetért, hogy Martyn Ferenc a magyar képzőművészet elmúlt évszázadának egyik legjelentősebb alulértékelt művésze, generációkat, irányzatokat összekötni hivatott kapocs.Fősodorba emelése valahogy mégsem sikerül. Talán e hányatott kanonizációs folyamat miatt tűnik még érdekesebbnek egy-egy újabb kísérlet, főleg ha már szilárd könyvformát ölt.

Ömlesztett Czóbel

A szentendrei MűvészetMalomban volt látható az a kiállítás, amit mostanra sajnos már csak a katalógus segítségével lehet felidézni. A Czóbel-életmű jelentős részét, minden valószínűség szerint pont a legjobbat, még így sem, csak a lappangó és remélhetőleg valamikor majd előbukkanó képek régi fotóit nézegetve. A kiállítás és a katalógus által képviselt nyereség ellenére is látszik, hogy nagy a veszteséglista. A sok kép és a számtalan írás dacára úgy tűnik, hogy az egyik legnagyobb magyar festő életműve és annak feldolgozása még töredékes.

Azért a névjegyemet ott hagytam...

Vajon mennyi az esélye annak, hogy neves művészek hagyatéka egy vidéki tanárhoz kerüljön, még akkor is, ha ez a tanárember a félretett pénzét először kortársak alacsonyabb áron megszerezhető műveibe, majd azokat eladva vagy elcserélve egyre nevesebb festők képeibe fekteti? Alig több a nullánál. Varsányi Zoltán szegedi mérnök-tanárnak azonban ez többször is sikerült.

Polgári sziget a fővárosban

Kevesen tudják, hogy a Népstadion metrómegállónál leszállva, majd pár métert sétálva Európa legrégibb folyamatosan működő művésztelepére jutunk. Több mint százéves házak, hatalmas, északra néző ablakokkal, kis előkertekkel. Már a negyedik generáció él és dolgozik itt azóta, hogy valamikor 1910-ben Kisfaludi Strobl Zsigmond találkozott egy hivatalnokkal a városházáról, és beszámolt neki az akkori fiatal szobrászok nehéz helyzetéről. Ma ámulattal olvassuk, hogy két évvel később a fiatalok beköltözhettek a főváros által megépíttetett új műteremházakba. Ez Bárczy István polgármestersége alatt történt.

Egy másik Budapest

A Flash Art kortárs művészeti magazin amerikai szerkesztője körülnézett Budapesten. Mivel most egy kicsit tovább maradt a szokásosnál, a magyar Flash Art ex-szerkesztője kifaggatta tapasztalatairól. Mata Hari, periferikus látás, művészeti bojkott és a slussz poén: rivalizáló keleti városok helyett virágzó fejedelemség.

Szellem az arany koporsóból: Nagy Károly 1200

Európa Aachentől Zürichig és Bécstől Párizsig bámulatos kiállításokkal emlékezik Nagy Károly (768–814) halálának 1200. évfordulójára. A frank királyból lett nyugatrómai császár tán sosem volt időszerűbb, mint ma: olyan állammodellt és olyan többé-kevésbé egységes kozmopolita államalakulatot hozott létre, amely ezeréves fennállása alatt biztosította a latin, germán, szláv, sőt ugor–török népek politikai és kulturális integrációját, a klasszikus örökség fennmaradását és továbbfejlesztését, Kelet és Nyugat új kapcsolatát.

Irány Pannonhalma!

Szerencsések azok a gimnazisták, akiknek helybe jön egy olyan kiállítás, vagyis nem egy, hanem két olyan kiállítás, mint amilyen a Kép és kereszténység, illetve az Ikon és ereklye. Az újonnan átadott pannonhalmai Apátsági Major Látogatóközpontba Bokody Péter által kiválasztott anyag nagyon világos gondolatmenetet követve (szinte Hans Beltingnek dedikálva), befogadható mennyiségben vezeti végig az érdeklődőt azokon a stációkon, amiket a keresztény témák ábrázolása bejárt a táblakép kialakulásáig.