Minthaportré: Farkas Gábor

Minthaportré: Farkas Gábor

Míg a volt újlakosok a csoport 1995-ös feloszlása óta különböző intenzitással, de aktívan tevékenykednek a magyarországi és a nemzetközi művészeti közegben, addig Faresz inkább öntörvényűen utazgat a világban, és néha-néha kiállít itthon. Megmagyarázhatatlanul hosszú időre eltűnik, aztán teljesen kiszámíthatatlanul előkerül.
 
 
 
 
A Rottenbiller

A Rottenbiller

Budapesti utca, ami egyúttal művészettörténeti fogalom. Egy ottani lakásban koncentrálódott ugyanis a háború utáni évtizedek művészi energiáinak aránytalanul nagy része. Máig ható történet – a Nemzeti Galéria Bálint Endre-kiállításának apropóján. Egy furcsa világ különleges modellje.
 
 
 
Suhogások és sikolyok

Suhogások és sikolyok

2010-ben Giovanni Boldini egy tipikus (mondhatni 12 egy tucat) festménye rekordáron kelt el Párizsban a Drouot-nál. A rekordösszeg hátterében egy időkapszulaszerű lakásban érintetlenül megőrződött szerelem emlékei állnak. Festő és modellje, valamint a német megszállás.
 
 
 
 
Nők a kult mögött

Nők a kult mögött

Két jelentős nő kap kiemelt figyelmet jelenleg a művészet világában, egyikük nem meglepő módon, a másik ittléte elég nagy fordulat. Mindketten hazájukat elhagyva lettek világhírűek, egyikük történelmi kényszerből menekült, a másikat simán csak ambíciói mozgatták. Lehetőségeiket, családi hátterük adottságait jól használva tudtak látványos változásokat hozni – részben pop-kulturális területen. Közben mindketten házasodtak, majd váltak, és felneveltek két-két gyereket.
 
 
 
30 FELETT

30 FELETT

24 festmény; három szobor – egy kortárs (Jeff Koons), egy klasszikus modern (Alberto Giacometti) és egy 15. századi kínai –; négy gyémánt; egy autó és egy szőnyeg. Vajon mi bennük a közös?
 
 

 

 
Gyere, gyere közelebb!

Gyere, gyere közelebb!

A Bátor Tábor Alapítvány, amely beteg gyerekek táboroztatásával foglalkozik, Magyarországon az elsők között rendezett jótékonysági árverést kortárs művekből 2005-ben. A budapesti rendezvény ma már nemzetközi hírű és rangú eseménynek számít, az aukció anyagát külföldön is elismert szakemberekből álló zsűri válogatja. A Mosoly otthon Alapítvány a Bátor Tábor sikerein felbuzdulva vágott bele az aukciószervezésbe három évvel később, de ők már autizmussal élő alkotók munkáit is szerepeltetik árveréseiken. Most pedig itt az újabb szereplő: a Magyar Rett Szindróma Alapítvány, amely külön erre az alkalomra készült fotósorozatot és a fotók által inspirált verseket aukcionált. Az utóbbi két szervezet árverésén vettem részt ősszel.
 
 
Zeneakadémiai mustra

Zeneakadémiai mustra

Talán kevesen tudják, hogy ha koncertet hallgatnak a Zeneakadémián, akkor egy szigetre keltek át, és mindenféle alantas szórakozási fajtát (bor és szex) maguk mögött hagyva üldögélnek csodálatos lények között, babérligetben, mint egy görög isten. Vagy inkább mint egy zenélő görög isten vendégei.
 
Kéméndy Jenő - A szemvidító zsánertől az expresszív díszletig

Kéméndy Jenő - A szemvidító zsánertől az expresszív díszletig

Kéméndy Jenő1 a müncheni magyar művészek egyik legkülönösebb, legérdekesebb egyénisége volt. Lyka Károly a festő virtuóz technikáját, amelyet a miniatűr méretű képek gyártásakor alkalmazott, nem becsülte túl sokra, és ebben talán igaza is volt. Ám nagyot tévedett, amikor „ezermesterkedéseit", „piktori ötleteit", amelyeket az Operaház és a Nemzeti Színház szcenikai felügyelőjeként valósított meg, a rá jellemző szeretetteljes legyintéssel „leszólta", mert Kéméndy Jenő éppen e tulajdonságaival került be a magyar színháztörténet nagyjai közé.
 
 
Egy előbújt fotó a Rippl-Rónai-hagyatékból

Egy előbújt fotó a Rippl-Rónai-hagyatékból

Az alkotások mögött rejtőző történetek, a művészek személyes kapcsolatai nyomán kibontakozó kölcsönhatások tára kifogyhatatlannak látszik a művészettörténetben. A Magyar Vadak című kiállítás is számos érintkezési pontra világított rá a 20. század eleji francia és magyar művészeti élet köréből. Ilyen többek közt Czóbel Béla és Kernstok Károly közös, Rippl-Rónai Józsefhez írt levele, amelyre Szűcs György hívja fel a figyelmet a kiállítás katalógusában.1 A Párizsból, 1908. február 23-án keltezett levélben Czóbel mellékelten „Matisse reprodukciókat" küldött idősebb festőtársának. 
 
Egy talált kép

Egy talált kép "megtisztítása"

1937. november 25-én az Ernst Múzeumban emlékkiállítás nyílt az éppen tíz évvel azelőtt elhunyt Rippl-Rónai József munkáiból. A tárlaton, amelyet (a katalógus belső címlapja szerint „özv. Rippl-Rónai Józsefné és az Ernst Múzeum felkérésére") Petrovics Elek rendezett, a művész 178 alkotása került egy hónapra (december 26-ig) a közönség elé, hogy — mint azt maga Petrovics írja a füzet előszavában — „rendkívül gazdag œuvre-jének válogatott darabjaival" úgy mutassák be a festőt, hogy a közönség „hozzá méltó képet" kapjon Rippl-Rónai „tehetségéről és művészi jelentőségéről".
 
 
Itt Márffy Ödön...

Itt Márffy Ödön...

Impozáns megjelenésû könyv, olyan, amit szívesen lapozgat az ember. Sok-sok adat, lábjegyzet, tudományos hivatkozás, idézet stb. teszi az elsô pillantásra is hitelessé a tudomány számára, emellett a kiváló minôségû színes reprodukciók és számos érdekes dokumentumfotó miatt válik élvezhetôvé azok számára is, akik fôleg a látvány kedvéért vesznek kezükbe egy mûvészeti könyvet.

 
Szingapúri Biennálé 2006 - Belief

Szingapúri Biennálé 2006 - Belief

Az apró, ám lendületesen növekvő ázsiai városállam az idén ősszel nemcsak az aktuális gazdasági összejöveteleknek, mint az IMF és a Világbank találkozó adott helyet, hanem kiemelt figyelmet szentelt a kortárs képzőművészeti szcéna bemutatásának is. Köszönhető ez annak a felismerésnek, hogy a sikerorientált kormányzat immár fantáziát lát és profitot remél az ún. kreatív ipar fejlesztésétől, amelynek elengedhetetlen feltétele a szigetország beillesztése a nemzetközi művészeti nexusba. 
 
 
Morzsái az eltörött világkalácsnak

Morzsái az eltörött világkalácsnak

A metrón rohanva átfutom Lesznai Anna életrajzát, zárásig van még három órám, csak elég legyen, sebtében váltok egy diákjegyet 180 forintért, engedélyt szerzek a fotózáshoz, még arra is marad egy percem, hogy a múzeum könyvesboltjában körülnézzek: sajnos a kiállításhoz semmi katalógus! Most azon gondolkozom, hogy én, egyszerű halandó – és szerintem rajtam kívül még vannak így egypáran – néhány órája azt sem tudtam, hogy megboldogult Lesznai Annával már nem fogok tudni a képzőművészetéről, vagy iparművészetéről, vagy miről is, személyesen beszélgetni, több tudáshoz az Art shop sem igyekezett segíteni. De ami késik, nem múlik, immár jegyzetekkel felszerelkezve vágok át a nyolc állandó és tizenhat időszaki kiállításon, hogy végre kétteremnyi mennyiségben zúduljanak rám az új információk. Az ajtóban kék lepkés tarisznyát nyom kezembe a barátságos teremőr úr, ez múzeumpedagógiai kellék, van benne zsírkréta meg filctoll, hogy a lurkók lemásolhassák a 3x3 méteres falikárpit kacskaringós-szecessziós indáit, ha esetleg kedvet kapnának. A sikerélmény nem garantált, de a tarisznya kedves.

 
MODEM

MODEM

Miközben a vidéki múzeumok utóvédharcaikat vívják a költségvetési szigor képében érkezô enyészettel, helyenként visszájára fordul a keserű rend, s új intézmények születnek szinte a semmiből az önkormányzatok bábáskodó kezei között. De a politika csak segéderő. A déli és a keleti végeken (egészen pontosan Pécsett és Debrecenben) születő új kezdeményezések mögött ugyanis egy magánszemély áll: Antal Péter műgyűjtő. A neves debreceni ügyvédet egész kisgyermekkorától kezdve bűvkörében tartja a műgyűjtés. Szenvedélyét nagyapjától, Lusztig Sámueltől örökölte, aki még a századelőn rakta le az Antal–Lusztig-gyűjtemény alapjait.

 
Je cherche un millionaire…

Je cherche un millionaire…

Vagyis „milliomost keresek”, énekli La Mistinguette, a Piaf előtti nemzeti intézmény, és mi tagadás, szívemből szól. Noha már régóta nem Párizs a világ közepe, erről a franciáknak láthatólag nem szólt senki, úgyhogy ha el is indultak a velencésedés útján – és Tokióból vagy Hongkongból nézve bizonyára így van –, ennek látható jelei még jól kendőzhetők. Mindenesetre a szépségiparból vett megoldások jól működnek egyéb területeken is: Párizs kicsit lehasznált arculatát teljesen felfrissíti egy olyan ötlet, mint amilyen a Fiac, vagyis az évente megrendezésre kerülő kortárs művészeti vásár rendezőinek agyából pattant ki, nevezetesen, hogy újra birtokba veszik a Párizs aranykorára emlékeztető Grand Palais-t, mint a kiállítás egyik helyszínét, visszavezetve ezzel az élő, mozgásban lévő művészetet és műkereskedelmet a kicsit elmúzeumosodott, elturistásodott Szajna-parti részre.

 

"Shopping is an art..."

Idén negyedszer rendezték meg a londoni Frieze Art Fairt. Én is felkerekedtem hát, hogy megnézzem az október 12-15-ig látható vásárt. A Regent's Parkban felállított sátorban megvalósuló „kipakolást" azonban nem azzal a céllal hozták létre szervezői, hogy ott pusztán nézegessünk — persze ezt gyanítjuk már egy ideje —, hanem azért, hogy vásároljunk. Lehetőleg gyorsan, nem dilemmázgatva. Ezért nem árt, ha már határozott elképzeléssel érkezünk, hiszen nagy valószínűséggel úgyis megkapjuk, amit keresünk, legfeljebb nem pont ugyanazt, de hát ennyi flexibilitás kell a jó közérzethez. És hogy tényleg ne raboljon el túl sok időt életünkből ez az akció, arról a vásár rendezői gondoskodnak is. Ha ide belépünk, hamar haza akarunk majd menekülni vágyaink tárgyával, otthonunkban úgyis lesz időnk élvezni jótékony hatásait.
 
 
Látogatóban Deim Pálnál

Látogatóban Deim Pálnál

Lugosi Lugo László fotóival