Pénz, pezsgő, Párizs: A tüneményes Második Császárság

Pénz, pezsgő, Párizs: A tüneményes Második Császárság

Ha mindig az előző kor a legjobb, akkor Woody Allen múzsája, Adriana igazából a Második Császárságba vágyódik vissza: ekkor jött létre ugyanis az a gazdagság, gloire és grandeur, amelyet a bornírt, kispolgári Belle Époque eltékozolt. Ha valamikor, akkor III. Napóleon és Eugénia császárné uralkodása alatt kellett éjfélkor Párizsban lenni, ekkor vált Párizs egyetlen, hatalmas „vándorünneppé”. A harmincéves Musée d’Orsay fényűző kiállítással, december 3-án – micsoda dátum! – pompás bállal ünnepli III. Napóleon (1852–1870) tüneményes uralkodását, melynek ragyogó tizennyolc évét még Gambetta (a Második Császárságot követő Harmadik Köztársaság miniszterelnöke) is úgy értékelte, hogy „ekkor született meg a modern Franciaország”.

 
Clara ünnepi asztala

Clara ünnepi asztala

A flamand származású Clara Peeters a mostaninál kevésbé emancipált korszakban kezdte pályáját, jelesül a 17. század elején. A függetlenségét kivívó Holland Köztársaságban néhány évtizeddel később már számos női festőt találunk, akik elősorban az anatómiai tanulmányokat nem kívánó csendélet vagy a zsánerkép műfajában jeleskedtek (és sokan közülük apáik festőműhelyében tanultak, hogy besegíthessenek a családi vállalkozásba), az Antwerpenben és Hollandiában tevékenykedő Clara Peeters még úttörőnek számított közöttük.

 
Zümmögő kórus

Zümmögő kórus

Különleges dinamikája van a Ludwig Múzeumban rendezett Bartók-kiállításnak. Kiszámíthatatlan önmozgás jellemzi; mintha nagy lendülettel elindulna valamilyen irányba, de a döntő pillanatokban egy-egy hirtelen kanyarral rácáfolna az addig látottakra.

 
Pénz az utcán

Pénz az utcán

1956 vizuális emlékezetében időről időre felbukkan egy különös kép, az utcán őrizetlenül álló, pénzzel teli láda a következő felirattal: „Forradalmunk tisztasága megengedi, hogy így gyűjtsünk mártírjaink családtagjainak”. Erdély Miklós (1928–1986) zseniális húzással ezt az emblematikussá vált ’56-os eseményt jelölte ki saját munkássága és a magyar akcióművészet kezdőpontjául.

 
Ketten egy kiállításról

Ketten egy kiállításról

Minthogy a vonalas vélemények ideje remélhetőleg mindörökre lejárt, szeretnénk bemutatni, milyen eltérően lehet például kiállításokhoz is viszonyulni. Most induló rovatunkban mindig két szempontból próbálunk meg értékelni egy-egy teljesítményt: mit vesz észre a szakmán kívüli és mit a szakmabeli látogató. Mert a probléma permanensen fennáll: kinek, mi célból és mennyire átgondoltan, jól előkészítetten valósulnak meg ma tárlatok. És akkor a katalógusokról (vagy azok hiányáról) még nem is beszéltünk.

 
Az igazi Da Vinci-kódok, avagy hajszőkítő és biciklilánc

Az igazi Da Vinci-kódok, avagy hajszőkítő és biciklilánc

„Ha az Úristent nem vesszük ide, kétségkívül Leonardo da Vinci az a művész, akiről a legtöbb írás született” – ezzel a mondattal kezdődik Daniel Arasse (1944–2003) francia művészettörténész, italianista, a 15. század specialistája, az École des Hautes Études en Sciences Sociales művészettörténeti és elméleti kutatócsoportjának volt vezetője franciául eredetileg 1997-ben megjelent könyve, amelyet mostantól magyarul is olvashat, aki kíváncsi a „legtöbb plusz egyedik” Leonardóról szóló írásra is. 

 
Nyáry Krisztián: „AZT SEM TUDOM, MIKOR FESTETTE MINDEZT” Czóbel Béla, Isolde Daig és Modok Mária

Nyáry Krisztián: „AZT SEM TUDOM, MIKOR FESTETTE MINDEZT” Czóbel Béla, Isolde Daig és Modok Mária

A 75 éves Czóbel Béla és a 62 éves Modok Mária szentendrei otthonát gyakran keresték fel budapesti vendégek. Az ötvenes években a minden telet Párizsban töltő házaspár szinte az egyetlen kapcsolódást jelentette a nemzetközi képzőművészeti élethez, tőlük lehetett új kiállításokról, friss festészeti trendekről hallani. Ilyenkor a férj beinvitálta a látogatókat műtermébe, megmutatta nekik legújabb munkáit, és párizsi barátai, Picasso vagy Braque dedikált albumait. Amikor a házigazda lefeküdt sziesztázni, a legszorosabb barátok tudták, hogy még mindig van néznivaló. Az ő kedvükért a háziasszony is elővett a dívány alól egy festményekkel teli mappát. A saját munkái voltak. Az apró képek elborították a padlót, Modok Mária pedig átsétált rajtuk, miközben mutogatta őket. „Ugyan már, ez csak használ az ilyesmiknek!” – mondta az elképedt vendégeknek, akik pontosan tudták, hogy remekműveket látnak. Szinte titokban alkotott, miközben a férje aludt vagy a kertben dolgozott képein. Többnyire Czóbel elrontott vásznainak hátoldalára, hulladék papírokra, cukorkásdobozok kartonfedelére festett. A festő, aki imádta a feleségét, a barátoknak gyakran beszélt arról, mennyire sajnálja, hogy az asszony elpazarolta a tehetségét, és abbahagyta a festést. Valójában azonban egyáltalán nem örült volna, ha a biztos hátországát jelentő, őt mindenben kiszolgáló Modok Mária saját művészi karriert épít. Így inkább nem is vett tudomást arról, hogy felesége az ebédfőzés és a takarítás között a kortárs francia képzőművészet hatását mutató absztrakt képeket fest. Czóbel nevét addigra világszerte ismerték, Modokét idehaza is csak kevesek. Pedig házasságuk előtt ő volt az egyik legismertebb, legtöbbet alkotó hazai festőművésznő. Karrierje az új szerelemmel egyidejűleg mégis megszakadt. „Czóbel bizony árnyékot vetett rá – fogalmazott egy közeli barátjuk. – De szerette ezt az árnyékot. Mint egy meleg kendőt, úgy vette magára. Feleség volt, úgy vélte, a legnagyobb magyar festő felesége.” Így aztán csak a vendégek egy része volt a közönsége. Amikor megnézték a műveit, a festőnő gyorsan összecsomagolta a képeket, és visszatuszkolta a dívány alá. Csak ma, halála után több mint négy évtizeddel kezdik felfedezni, hogy férjének nemcsak felesége, hanem egyenrangú művésztársa is volt.

 
A SIVATAGTÓL A HOLTAK VÁROSÁIG

A SIVATAGTÓL A HOLTAK VÁROSÁIG

Mi fán terem a művészet Egyiptomban? Az élénken zajló kairói művészeti élet legizgalmasabb helyszínein jártunk, fáraókhoz illő gigaprojektek, lengyel örökségvédők, magyar szobrásznők nyomában, múzeumoktól építészstúdiókig, egyetemektől temetőkig.

 
PÁRHUZAMOS ABSZTRAKCIÓK

PÁRHUZAMOS ABSZTRAKCIÓK

Kísérletezés formákkal, színekkel, anyagokkal, sőt a léptékkel is, közösen, a közösségi felhasználás reményében, valami rendszerszerűséget keresve-építve, egy olyan korban, amikor még a nadrág neve is egy mértani alakzat… segítünk: a trapéz.

 
NÖVÉNYEKRŐL JÓT ÉS ROSSZAT

NÖVÉNYEKRŐL JÓT ÉS ROSSZAT

Korábban is voltak párhuzamos rendezvényei a kasseli Documentának – legutóbb, vagyis öt évvel ezelőtt például Kabulban – és idén sincs ez másként. Ezúttal azonban nagyobb hangsúlyt kapott a másik helyszín is, hogy valóban kétpólusú legyen a show. Előző lapszámunkban már gondolatban végigcaplattunk az április óta kortárs képzőművészeti produkciókkal telített Athénon, június elején pedig végre Kasselban is megnyíltak a kiállítóterek: ex-földalattiállomás, használaton kívüli kirakatok vagy mozik kapui.

 
AVAGY RÁJÖTTEM, HOGY NEM KELL FÉLNI A MAGYAR MŰVÉSZETTŐL, MEG IS LEHET SZERETNI

AVAGY RÁJÖTTEM, HOGY NEM KELL FÉLNI A MAGYAR MŰVÉSZETTŐL, MEG IS LEHET SZERETNI

Egész nyáron nyitva tartott New Yorkban a magyar neoavantgárd műveiből válogató, a hatvanas-hetvenes évek nem hivatalos művészetét bemutató kiállítás. Arra voltunk kíváncsiak, mit jelent mindez egy amerikainak. És mondjuk nem az átlagnak, hanem egy művészeti szakembernek, aki teoretikus, publicista és tanár is.

 
A TETOVÁLT LÁNY (THE GIRL WITH THE CHERRY TATTOO)

A TETOVÁLT LÁNY (THE GIRL WITH THE CHERRY TATTOO)

A Münsteri Szoborprojekt igazi hosszú távú, tervezhető rendezvény, az időben felkért művészek számára legalábbis mindenképpen. Decennálé, tehát tízévente van, az első 1977-ben valósult meg Klaus Bußmann és Kasper König kurátorok kezdeményezésére. A városban emiatt alapvetően szokatlanul sok a köztéri képzőművészeti alkotás, főként szobrokkal találkozhatunk lépten-nyomon, tehát van egy gyűjteményes „állandója”, amit tízévente kiegészít egy-egy nagyszabású időszakos bemutató. Idén több mint harminc új résztvevő munkáját lehet keresgélni a Debrecennél valamivel népesebb észak-rajna–vesztfáliai egyetemváros közterein, használaton kívüli ingatlanaiban, kiállítótereiben, házfalakon, homlokzatokon, sőt még az Ems vize alatt is.

 
EGYRE ÉLESEBB KÉPEK

EGYRE ÉLESEBB KÉPEK

Nem nagyon szeretünk szembenézni azzal, hogy a női egyenjogúság harcosai milyen radikális, megbotránkoztató, néha igazán idegbetegnek mondható lépésre kényszerültek, ha művészként akarták felhívni a figyelmet azokra a problémákra, amelyekkel ők előbb kerültek szembe, mint sorstársaik. Ha nagy általánosságban azt mondjuk, hogy a művészek helyettünk is érzékenyek, láthatjuk, hogy a feminista művészek aztán tényleg saját bőrüket vitték a vásárra.